Negyven éve lőtték le John Lennont

Negyven éve lőtték le John Lennont

19:00 December 6, 2020

Történelem 4026 2 хвилини

Українська

A tettes a középiskolában maga is zenélt egy rockegyüttesben. Rajongott John Lennonért. Idővel azonban egyre jobban kiábrándult belőle. Mark David Chapman több ízben is tervezte a gyilkosságot. Először meggondolta magát.

Napra pontosan negyven éve saját háza előtt megvárta Lennont, autogramot kért tőle, majd lelőtte. Chapman tette után nem menekült el, életfogytiglanra ítélték. Első szabadlábra helyezését húsz év börtön után kérvényezte, de elutasították.

Lennon 1940. október 9-én Liverpoolban született. Kamaszkora csupa lázadás forrongás volt. A rock and rollért rajongó fiú 16 évesen ismerkedett meg Paul McCartney-val, akivel együttest alapítottak. Kettejük neve és élete összefonódott. A Beatles dalain (többségét Lennon és McCartney írta és énekelte) egy nemzedék nőtt fel. Szerzeményeiket számtalanszor dolgozták fel és át.

John Lennon a rockzene történetének egyik legnagyobb hatású személyisége volt, aki nemcsak zenéjével, hanem politikai szerepvállalásával is milliókra hatott.

Forrás: index.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei