A világtörténelem 5 legendás barátsága

A világtörténelem 5 legendás barátsága

21:47 Február 25, 2021

Történelem 2578 9 хвилин

A barátság pontos meghatározása ugyan koronként és kultúránként is eltérhet, de bármilyen definíciót is fogalmazunk meg, olyan szavak kúsznak a nyelvünkre, mint szeretet, tisztelet, kölcsönösség, hasonló érdeklődési kör, bizalom, humorérzék, elfogadás, törődés, és még sorolhatnánk.

A történelem legendás alakjait sem hajtják ezektől eltérő érzelmek, mikor az életük és pályájuk során kialakuló barátságokról beszélünk, és bizony olykor előfordul, hogy egészen furcsának ható baráti viszonyok alakulnak ki az évek sodrásában. Az alábbiakban közlünk ötöt a XX. század híres barátságaiból, ahol a pár mindkét tagja így vagy úgy, de kimagaslót alkotott a saját területén.

Arthur Conan Doyle és Harry Houdini

Sherlock Holmes kiötlője, és a legendás, magyar származású szabadulóművész barátsága meglehetősen furcsa forrásból fakadt. Houdinit a maga korában zseniális mutatványainál fogva a közvélemény és az akkori média mágikus erővel ruházta fel, azt tartották róla, hogy boszorkány, hogy ért a fekete mágiához, és ezért tudja olyan sikeresen kísérteni a halált. A barátságuk tehát a spiritualizmus iránti érdeklődésből fakadt, és furcsa mód végül ez is vetett véget neki. Conan Doyle a fia halálát követően temérdek pénzt áldozott rá, hogy kapcsolatba lépjen az elhunyt szellemével. Houdini pedig a saját édesanyja szellemét kereste túlvilági közvetítők segítségével, de az egyik ilyen szeánsz alatt meglehetősen könnyedén leleplezte a csalást, onnantól pedig egyik legfőbb feladatának tekintette, hogy felfedje a kuruzslók titkait, akik hazugságokkal csalnak ki pénzt a reménykedőkből. Bármilyen bizonyítékokkal is szolgált azonban, Conan Doyle-t nem tudta meggyőzni, minek hála a két férfi végül egymás ellen fordult, ezáltal mintegy pontot téve barátságukra.

Sir Arthur Conan Doyle és Harry Houdini

John F. Kennedy és Frank Sinatra

Az USA 35., viszonylag fiatalon merénylet áldozatává lett elnöke, John F. Kennedy, valamint a Grammy és Oscar-díj nyertes jazz-énekes és színész, Frank Sinatra közeli viszonya már életükben is ismert volt, azóta pedig számtalan pletyka és legenda lengi be barátságukat. Egyesek szerint – többek közt Sinatra egyik lányának elmondásai alapján – Frank Sinatra tevékeny részt vállalt Kennedy elnöki kampányából is, állítólag ő győzte meg a chicagói maffiát, hogy támogassák az idősebb Kennedy-testvért, sőt, Sinatra volt az, aki bemutatta Marilyn Monroe-t a köztudottan nagy nőfaló hírében álló fiatal elnöknek. Sinatra jegyezte egyébként High Hopes címmel Kennedy 1960-as elnökválasztási kampányának hivatalos dalát is, aztán állítólag végül épp a maffiakapcsolatok okozták kettejük barátságának legfőbb súrlódásait. Ennek ellenére a korabeli beszámolók szerint Sinatra teljesen összetört, miután megtudta, hogy egy orvlövész végzett jóbarátjával Dallasban azon a novemberi napon.

Frank Sinatra és John F. Kennedy

Gabriel Garcia Marquez és Fidel Castro

A Nobel-díjas író és Kuba diktátorának barátsága egészen az 1970-es évek közepéig nyúlik vissza. Castro a világirodalom rajongójaként ajánlotta fel Marqueznek, hogy nyelvtani és stilisztikai szempontból, valamint az ábrázolt háttér részleteinek hitelességét ellenőrizve szívesen átnézi az író születendő műveit. Mindez olyan jól sikerült, hogy egy idő után Castro előbb kapta meg a legújabb kéziratokat, mint Marquez saját kiadója, tulajdonképpen nem hivatalos előolvasóvá avanzsálva. Castro rendszeresen ellátta a kiadás előtt álló műveket különböző megjegyzésekkel, de az író hagyatékát gondozók szerint mindvégig tartózkodott tőle, hogy a történet politikai ideológiák szerinti megváltoztatását javasolja, és ahogy ígérte, kizárólag a stilisztikára és a hitelesség kérdésére helyezte a hangsúlyt. Marquez 2014-es halála után Fidel Castro azt mondta, amikor ilyen közeli jó barátok távoznak az életéből, az komolyan válságba taszítja a saját egészségét is.

Fidel Castro és Gabriel Garcia Marquez

J. R. R. Tolkien és C. S. Lewis

A XX. század talán két legnépszerűbb fantasy szerzőjéről beszélünk, Tolkien a Középfölde-történetekkel, Lewis pedig a Narnia krónikáival írta be nevét az irodalom halhatatlanjai közé. Miután mindketten az Oxfordi Egyetem oktatói gárdájának tagjai voltak, és hasonló érdeklődést mutattak a középkori mitológia iránt is, a kölcsönös rokonszenv szinte borítékolható volt, amiből aztán egy közel negyven évig tartó barátság sarjadt. Egymás írásainak kritikusaiként közös erővel eltervezték, hogy a fantasy műfajt eljuttatják a világirodalom fősodrásába, ezáltal eloszlatva a sztereotípiákat, miszerint ezek a történetek nem többek gyermekded meséknél. Ez az elhatározásuk állítólag a Hobbit (vagy A babó) 1936-os megjelenése utáni egyik beszélgetésben vált határozott célkitűzéssé. Tolkien nem igazán bízott a történet folytatásának szánt Gyűrűk Ura eposzban, és kis híján félbe is hagyta. Lewis volt az, aki folyamatosan biztatta barátját, és nem hagyta, hogy az letegye a tollat, a többi pedig, ahogy mondani szokás, mára már történelem.

C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien

Mark Twain és Nikola Tesla

Az 1890-es években az akkor már az Egyesült Államok egyik leghíresebb írójának számító Twain pusztán tudományos érdeklődésből több kiváló tudóssal is élénk levelezést folytatott, de az egyik leginkább baráti viszony a híres feltalálóhoz, Nikola Teslához kötötte. Bár első találkozásukra csupán utalások, és következtetések szolgálnak, azt feltételezik, hogy valahol New Yorkban egy elit férfi klub privát partiján futottak össze. Állítólag Tesla itt igazi rajongóként ment oda Twainhez, és elmesélt neki egy történetet. Tudvalévő, hogy a későbbi kiváló és kísérletező kedvű tudós meglehetősen beteges gyermek volt, állítása szerint egyszer az orvosok végleg lemondtak róla. Ágyban töltött idejét olvasásra használta, Twain regényeit pedig tucatszor elolvasta ezalatt, és szerinte Huckleberry Finn és Tom Sawyer mindent legyőző kalandjai segítettek neki a talpraállásban. Twain állítólag annyira meghatódott a történeten, hogy elsírta magát. A két férfi barátsága évekig  meglehetősen szoros volt, az író számtalanszor asszisztált Tesla kísérleteihez, ennek kapcsán néhány homályos fotó is készült róluk, sőt, egy városi legenda szerint, éppen Tesla egy különleges találmánya segítette hozzá Twaint, hogy legyőzze hosszú idő óta fennálló székrekedését is.

Mark Twain és Nikola Tesla

(ectopolis.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei