Mongólia: Előkerültek az első leletek a hun sírokból

Mongólia: Előkerültek az első leletek a hun sírokból

21:47 Augusztus 7, 2021

Történelem 2498 3 хвилини

Alig telt el négy nap a legutóbbi Belkh-i ásatások előrehaladásáról szóló egyeztetés óta, hétvégére már kézzelfogható eredményeket értek el a Mongol Tudományos Akadémia és a Magyarságkutató Intézet együttműködésében zajló kutatás során – olvasható a Magyarságkutató Intézet honlapján.

Horváth-Lugossy Gábor a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és Makoldi Miklós régészeti igazgató hetente egyeztetnek a mongóliai kollégákkal, akik hétvégére a fő sírban máris olyan szintre jutottak, hogy előkerültek egy kétezer éves díszes kocsi alkatrészei, és egyéb használati tárgyak, valamint bronzból készült díszítő elemek.

A közrendű sírból is elkezdtek szép számmal előbukkanni a leletek, főleg agyagedények töredékei, melyek ételáldozatokat rejthettek egykoron.

A kocsi előkerülése nem meglepő, mert a nagyobb, vezéri, fejedelmi sírokban gyakran elhelyezésre került a halott kocsija is, ami a túlvilági életben volt hivatott szolgálni korábbi tulajdonosát. Az ilyen kocsis temetkezéseknél általában a kocsi alatt 2-3 méterrel van a koporsó, így a mongol kollégák, és a magyar kutatók is feszülten várják a következő napok ásatási eredményeit.

A héten még az a megtiszteltetés érte a Magyarságkutató Intézetet, hogy az ásatást a helyszínen tekintette meg prof. dr. Regdel Duger a Mongol Tudományos Akadémia elnöke, illetve hétvégén Obrusánszky Borbála Magyarország mongóliai nagykövete, akinek a mostani fotókat köszönhetjük.

A nagykövet asszony nemcsak segítette az együttműködési megállapodás megkötését, de szabadidejében is nyomon követi az ásatást.

(mki.gov.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei