Marie Antoinette érzéketlensége

Marie Antoinette érzéketlensége

08:00 Február 23, 2020

Történelem 4380 4 хвилини

Szerencsétlen csillagzat alatt született Mária Terézia lánya
A „Qu’ils mangent de la brioche”, azaz a híres „ha nincs kenyér, egyenek kalácsot” mondat már csak azért sem hangozhatott el a szerencsétlen csillagzat alatt született Marie Antoinette (teljes születési nevén Mária Antónia Jozefa Johanna) szájából, mert ez a neki tulajdonított mondás.

A legenda: Franciaország 1793-ban kivégzett királynéja már gyerekkorában szórakozni vágyó kislány volt, mindezt azonban akkoriban még feledtette kedvessége és bája. Anyja, Mária Terézia osztrák uralkodó az osztrák-francia kibékülés jegyében nyélbe ütötte, hogy lánya a francia trónörökös, a későbbi XVI. Lajos felesége legyen. 1774-ben meghalt XV. Lajos, az új király megkoronázására Rheimsben került sor. Párizsban akkoriban épp éhínség dúlt, a hagyomány szerint ekkor hagyták el a királynévá lett Marie Antoinette száját a hírhedt szavak: „Ha nincs kenyerük, egyenek kalácsot”. Ezt a legendássá vált kinyilatkoztatást egyértelműen a pazarló királynénak tulajdonítják, és – nem mellesleg – két pletyka is keringett annak elhangzása kapcsán. Az egyik szerint Marie Antoinette 1793. október 16-án mondhatta, mielőtt a párizsiak ujjongása közepette fejét vettéka Place de la Révolutionon, a mai Concorde téren. A másik, ennél sokkal életszerűbbnek látszó szituáció viszont akkor alakulhatott ki, amikor az 1789-es lázongások idején arról tájékoztatták, hogy a francia nép éhezik, mert nincs kenyér, ő pedig a fentiek szerint reagált. Azonban mindkét történet hitelességével kapcsolatban alapos kételyek merülnek fel.

A mítoszoszlatás: Való igaz, hogy Marie Antoinette-et a forradalom kirobbanásakor nem szerették túl sokan Franciaországban, többnyire csak „osztrák szajha” néven emlegették. Sokat költekezett: kártyázott, mulatott, szórta a pénzt a divatos ruhákra és ékszerekre. Olyat azonban, amivel megvádolták, nem mondott. Részvéttel szemlélte a nép helyzetét, és nagyon is jól tudta, hogy a kalács drágább a kenyérnél. Valószínűleg egy régebbi szállóigét tulajdonítottak neki ellenségei, akik így akarhatták még érzéketlenebbnek beállítani. Politikával amúgy nem sokat foglalkozott: nem értett hozzá és nem is érdekelte. Mégis elsodorta a forradalom: 1793 októberében, fél évvel férje után halálra ítélték és kivégezték. A kivégzés előtt a hóhér „praktikus okokból” levágta gyönyörű haját (hogy a nyaktiló biztosan le tudja vágni a fejét), és egy fehér, hálóing-szerű ruhába öltöztették. És bár a tömeg szidalmazta, köpködte őt a halálba vezető úton, az özvegy Marie Antoinette bátran, tartással, büszkén, elszántan lépett a vérpadra.

Forrás: mult-kor, origo

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei