Coco Chanel, aki élete végéig mademoiselle maradt

Coco Chanel, aki élete végéig mademoiselle maradt

17:00 Március 26, 2020

Történelem 876

Coco Chanel a divatipar megkerülhetetlen alakja, neve egyet jelent az eleganciával, a stílussal és az önállósággal, azonban az ünnepelt divatikon élete bővelkedett mélypontokban.

Coco Chanel 1883. augusztus 19-én született Saumurban, Gabrielle Bonheur Chasnel néven. Igen, Chasnel, a híres divatmárka egy kis elírás. Coco születésekor az anyakönyvvezető kifelejtette az s betűt, amit Coco sosem javíttatott ki. Igaza lett. Szegényes körülmények között nőtt fel, és miután édesanyja meghalt, apja – hátrahagyva őt és a négy testvérét – Amerikába utazott szerencsét próbálni.

Az ekkor 12 éves Gabrielle és lánytestvérei, Julie-Berthe és Antoinette, a ciszterciek által működtetett árvaházba kerültek, fiútestvérei pedig egy tanyán dolgoztak. Innen 18 éves korában a moulins-i Notre-Dame intézetbe került, ahol megtanult varrni, hiszen édesanyja is varrónőként dolgozott.

Amikor 1903-ban önállóan kezdett varrónőként dolgozni, akkor még csak babaruhákat és kelengyéket készített.

Öt évvel később szerencsét próbált Vichyben, és nagybátyja közbenjárásával színésznőnek állt. Egyik támogatóját rávette arra, hogy segítségével megnyithassa első divatüzletét, kalap boltját 1908-ban. 1913-ban már saját boltja volt, amelynek bejárata fölött a Chanel Modes név volt olvasható. Az üzlet nagyon sikeres volt, így hamarosan két további szalont nyitott.

Mivel az általa készített, új stílusú kalapokért megőrültek a nők, ezért gondolt egy merészet és 1918-ban újabb, de ezúttal nem hagyományos üzletet nyitott, az első modern butikot. Itt ugyanis a ruhák és kalapok mellett az üzletben már ékszereket és szépségápolási termékeket is árultak, később pedig itt debütált a ma is legendás Chanel N°5 parfüm, ez utóbbi volt egyébként a világon az első, mesterségesen előállított és vegyített parfüm.

Zárdában töltött évei markánsan visszaköszönnek az általa tervezett ruhákon: a semleges színek, az egyenes vonalvezetés és a kemény gallérok mind az árvaház épületét, mind az ott dolgozó nővérek egyenruhájának stílusát idézik. Ruhái: a híres “Chanel kosztüm” , a “Kis fekete ruha” és a női nadrág igazi divathóborttá vált Párizs utcáin, sőt akadtak olyan időszakok is, amikor a vásárlók olyan gyorsan elkapkodták a kosztümöt, hogy a varrodák nem győztek utángyártani.

Chanel zseniális üzletasszonnyá is vált. A bevételeinek java részét a tömegeknek is elérhető, megfizethető kozmetikai termékekből és kiegészítőkből produkálta, míg haute couture darabok forgalom néhány százalékát jelentették csak.

Ráadásul 1932-ben, a gazdasági világválság idején, felkérésre még gyémánt és platina ékszereket is tervezett, úgy, hogy ezt akkoriban kizárólag Coco Chanel tehette meg. 1935-ben már mintegy 4 ezer alkalmazott dolgozott a Chanel divatháznak, és évente közel 28 ezer ruhát értékesítettek világszerte.

A II. világháború alatt azonban mind a varroda, mind a divatház bezárt.

A háborút követő időszak nagy kihívások elé állította Chanelt, az ekkor már 71 éves tervezőnek fel kellett vennie a versenyt a másik ünnepelt francia divattervezővel, Christian Diorral. Aztán újra saját műhelyt nyitott, és új kollekciót mutatott be, ám ezt a szakma már hűvösen fogadta. Később olyan ikonikus termékeket hozott be a napi divatviseletbe, mint a láncos, steppelt táska, vagy a fekete orrú szandál.

Az ünnepelt divattervező 87 éves korában, 1971. január 10-én halt meg, sosem ment férjhez, azonban számos udvarlója akadt, például Dmitrij Romanov nagyherceg, vagy Westminster hercege, Hugh Grosvenor. Arthur Capel – aki pályáját elindította – ugyan házas ember volt, ennek ellenére 1919-ben bekövetkezett haláláig viszonyt folytatott Cocóval – őt tekintik egyébként a divattervező egyetlen nagy szerelmének.

Élete során olyan cégbirodalmat alapított, amit előtte még egy nőnek sem sikerült

A Chanel divatház bevételei alapján a világ legnagyobb luxusmárkái közé tartozik, lekörözve olyan riválisokat, mint a Gucci, és fej fej mellett halad a Louis Vuittonnal. Philippe Blondiaux pénzügyi igazgató elmondta, hogy a vállalat továbbra sem eladó és nem tervezik a tőzsdére vonulást sem.

Forrás: origo, eoldal.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei