Szerencsétlen csillagzat alatt született Mária Terézia lánya A „Qu’ils mangent de la brioche”, azaz a híres „ha nincs kenyér, egyenek kalácsot” mondat már csak azért sem hangozhatott el a szerencsétlen csillagzat alatt született Marie Antoinette (teljes születési nevén Mária Antónia Jozefa Johanna) szájából, mert ez a neki tulajdonított mondás.
A legenda: Franciaország 1793-ban kivégzett királynéja már gyerekkorában szórakozni vágyó kislány volt, mindezt azonban akkoriban még feledtette kedvessége és bája. Anyja, Mária Terézia osztrák uralkodó az osztrák-francia kibékülés jegyében nyélbe ütötte, hogy lánya a francia trónörökös, a későbbi XVI. Lajos felesége legyen. 1774-ben meghalt XV. Lajos, az új király megkoronázására Rheimsben került sor. Párizsban akkoriban épp éhínség dúlt, a hagyomány szerint ekkor hagyták el a királynévá lett Marie Antoinette száját a hírhedt szavak: „Ha nincs kenyerük, egyenek kalácsot”. Ezt a legendássá vált kinyilatkoztatást egyértelműen a pazarló királynénak tulajdonítják, és – nem mellesleg – két pletyka is keringett annak elhangzása kapcsán. Az egyik szerint Marie Antoinette 1793. október 16-án mondhatta, mielőtt a párizsiak ujjongása közepette fejét vettéka Place de la Révolutionon, a mai Concorde téren. A másik, ennél sokkal életszerűbbnek látszó szituáció viszont akkor alakulhatott ki, amikor az 1789-es lázongások idején arról tájékoztatták, hogy a francia nép éhezik, mert nincs kenyér, ő pedig a fentiek szerint reagált. Azonban mindkét történet hitelességével kapcsolatban alapos kételyek merülnek fel.
A mítoszoszlatás: Való igaz, hogy Marie Antoinette-et a forradalom kirobbanásakor nem szerették túl sokan Franciaországban, többnyire csak „osztrák szajha” néven emlegették. Sokat költekezett: kártyázott, mulatott, szórta a pénzt a divatos ruhákra és ékszerekre. Olyat azonban, amivel megvádolták, nem mondott. Részvéttel szemlélte a nép helyzetét, és nagyon is jól tudta, hogy a kalács drágább a kenyérnél. Valószínűleg egy régebbi szállóigét tulajdonítottak neki ellenségei, akik így akarhatták még érzéketlenebbnek beállítani. Politikával amúgy nem sokat foglalkozott: nem értett hozzá és nem is érdekelte. Mégis elsodorta a forradalom: 1793 októberében, fél évvel férje után halálra ítélték és kivégezték. A kivégzés előtt a hóhér „praktikus okokból” levágta gyönyörű haját (hogy a nyaktiló biztosan le tudja vágni a fejét), és egy fehér, hálóing-szerű ruhába öltöztették. És bár a tömeg szidalmazta, köpködte őt a halálba vezető úton, az özvegy Marie Antoinette bátran, tartással, büszkén, elszántan lépett a vérpadra.
Zrínyi Ilonát dinasztikus, politikai célzatú házasság sodorta Munkács várába, a nagy múltú fejedelmi családhoz, I. Rákóczi Ferenchez. Kivételes asszonyként ismerték a kortársak, aki nemcsak egymaga intézte a hatalmas Rákóczi-birtok ügyeit, hanem ugyanúgy értett az ágyúkhoz, mint a víváshoz, vagy a solymászathoz. A magyar történelem egyik legbátrabb asszonya és a munkácsi vár bátor védője, II. Rákóczi Ferenc édesanyja 317 éve, 1703. február 18-án halt meg.
„Te csak szorgalmasan tanulj, és igyekezz megtanulni alkalmazkodni, hogy tetteid dicséretének koronáját elnyerjed. A világon semmi sem dicséretesebb, mint a jó név és a tisztességes hír; az soha nem szűnik meg, örökkön megmarad. A javakat elveszteni semmit sem jelent, de aki becsületét veszti el, mindent elveszít.” (Zrínyi Ilona)
Zrínyi Ilona 1643-ban született az ozalyi várban. IV. Zrínyi Péter bán és Frangepán Anna Katalin első gyermekeként. Kitűnő neveltetést kapott: négy nyelven (horvátul, olaszul, franciául, valamint magyarul) beszélt, mindegyiken választékos stílusban.
A fennmaradt írásos dokumentumok szerint a magas és karcsú Ilonának „gyenge, kicsiny, szép arca” volt, miközben a „nőiesség rovására férfias bátorság lakozott benne”.
Ilona családja élénk kereskedelmet folytatott Velencével és több itáliai várossal, hajóik épp úgy szállítottak fát, mint gabonát vagy marhákat.
A fiatal lány gyakran vendégeskedett nagybátyjánál Csáktornyán, ahol szívesen töltötte idejét a könyvtárban, a latin, olasz, német, francia és magyar nyelveken írt könyveket bújva. És bár örömét lelte a kert művelésében, a lekvárfőzésben, épp úgy jeleskedett a halászatban, a kardforgatásban vagy a solymászatban. Ügyesen készített virágokból és füvekből gyógyvizeket orvosság gyanánt. Akkor még nem tudta, hogy az ekkor megszerzett tudása milyen óriási segítségére lesz majd néhány év múlva, Munkács ostrománál.
A női foglalatosságok mellett Zrínyi Ilonától nem állt távol a harctéri élet sem. Nagybátyja csáktornyai birtokán számos alkalommal találkozott karóban száradó török fejekkel és a nyertes csatákban hadizsákmányként begyűjtött véres zászlókkal. De mindez nem riasztotta meg.
Szépsége, gazdagsága és rangja korának egyik legkelendőbb menyasszonyjelöltjévé tette, édesanyja azonban nemcsak a vagyonát kívánta gyarapítani, hanem politikai céljai megvalósítására is törekedett leánya házasságkötésével. Így esett a választása I. Rákóczi Ferencre: a Habsburg-ellenes összeesküvéshez és a törökök kiűzésének tervéhez ugyanis pont kapóra jött a híres Rákóczi-vagyon, amit azonban akkor még csak nem is sejtett a fiát anyatigris módjára védelmező Báthory Zsófia.
Hamar elveszítette első fiúgyermekét Az ifjú pár az esküvő után a sárospataki birtokra költözött, ahol a feleség nemcsak bőkezű nászajándékot, hanem meghökkentően nagy udvartartást is kapott. A törökök eközben állandóan támadták az országot, és a háttérben egyre szövevényesebb szálak fonódtak össze annak érdekében, hogy a magyarok kiszabaduljanak az osztrák járomból.
A várva várt utód 1667 októberében született meg, akit november 1-jén nagyapja és dédapja után Györgynek kereszteltek;
a csecsemő azonban néhány nappal később meghalt. Az ezt követő vészterhes hónapok miatt szóba sem jöhetett egy újabb terhesség, hiszen I. Lipót fülébe jutott, hogy az ország legfőbb méltóságai fel akarnak ellene lázadni, méghozzá francia segítséggel.
Öccse születésére újabb négy esztendőt várt a család, a kis Ferenc (II. Rákóczi Ferenc) 1676. március 27-én született meg Borsiban.
Egyedül intézte az óriási Rákóczi-birtok ügyeit A fiúgyermek megérkezésének édesapja azonban nem örülhetett sokáig, mert I. Rákóczi Ferenc az év július 8-án váratlanul meghalt. Mint császárhű alattvaló, végrendeletében I. Lipót különös gondoskodását kérte a gyermekei számára.
Zrínyi Ilonára ezután nehéz évek vártak volna, ám a bécsi udvar nem számolt a gyászoló özvegy határozottságával és meglepő bátorságával, aki férje halála után azonnal gyámként lépett fel, csecsemő fia helyett elfoglalta Sáros megye főispáni tisztjét, és egyben a várak (többek között Regéc, Sárospatak, Munkács) parancsnoka és a birtokok igazgatója lett. Ez azt jelentette, hogy Ilona kezelésében maradt a hatalmas Rákóczi-vagyon. Az asszony gyermekeivel a család egyik központi birtokára, Munkácsra költözött.
Itt igen hamar megromlott a viszonya anyósával, akivel korábban is nagyon nehezen találták meg a közös hangot. Ekkor találkozott a nála 14 évvel fiatalabb Thököly Imrével, akit többen csak a „kuruc királynak” hívtak. 1682-ben nőül vette Ilonát.
Zrínyi Ilona is beleszeretett a fiatal grófba, és úgy érezte, hogy második férje miatt a Habsburg-ellenes kurucok oldalára kell állnia. Történészek szerint feltehetően soha nem bocsátotta meg a császárnak a családja elpusztítását
Thököly csapatai egy évvel később, Bécs sikertelen ostroma után állandó visszavonulásra kényszerültek.
Többen átálltak a császáriak oldalára, és Ilona férjét lassan nemcsak a szerencséje, de a Porta barátsága is elhagyta. 1685 végén Thököly török fogságba esett, a regéci várba bevonult a császári katonaság, Zrínyi Ilona pedig elveszítette a vagyonát.
A fejedelemasszonynak egyetlen vára és menedéke maradt: Munkács. November 21-én Eugenio Caprara tábornagy felszólította a vár átadására, de süket fülekre talált. Ilona felkészült az erőd védelmére, és mindvégig abban bízott, hogy Thököly felmentő csapatai az ígéret szerint megérkeznek. Végül több mint két évig védte rendületlenül a várat.
A császári tábornagy eleinte úgy gondolta, hogy egy asszony parancsnoksága alatt álló várral könnyen el tud bánni, de óriásit tévedett. Az ostromot egy itáliai zsoldosvezérre, Antonio Caraffa tábornokra bízta, aki minden erőfeszítése ellenére sem boldogult. Ebben döntő szerepet játszott Ilona bölcs előrelátása, rendkívüli diplomáciai képességei, stratégiai gondolkodása és éles esze.
A fejedelemasszony két évig, egészen 1688. január 18-ig tartotta a várat a császáriakkal szemben. Egyes történelmi források szerint az ostrom kezdetekor várandós volt, ám a megszületett gyermek igen fiatalon elhunyt.
Diplomáciai alkut kötött, de elvesztette gyermekeit A vár védői Zrínyi Ilonának köszönhetően amnesztiát kaptak, aki még azt is elérte, hogy a Rákóczi-vagyon gyermekei nevén maradjon. A bátor asszony az alku részeként családjával együtt Bécsbe utazott, ahol azonban már a kapuknál szertefoszlott a teljes szabadság ígérete.
I. Lipót fenntartotta magának a jogot, hogy ő az árvák gyámja, ezért azonnal elvette tőle gyermekeit, Ilonát pedig kolostorba zárták. Két év múlva azonban ismét fordult a kocka, mert Thököly csapatai fogságba ejtették Donat Johann Heissler von Heitersheim császári hadvezért, akit 1692 januárjában ügyesen „kicseréltek” Zrínyi Ilonával. Férjével elhagyták az országot, és Pozserovácon telepedtek le, ahol szerény körülmények között éltek. Az egykori várúrnő többé nem gondolhatott a vagyonra, a csillogásra és a jólétre.
Az anyagi gondoknál sokkal jobban fájt neki, hogy soha többé nem láthatta a gyermekeit. Osztozva Thököly törökországi száműzetésében, a kis-ázsiai Nikomédiában halt meg pontosan 317 éve, 1703. február 18-án. Tudását, felkészültségét, modorát és szépségét egész Európa csodálta.
Ecsedi Báthori Erzsébet, a nagy múltú Báthori família sarjaként 1560. augusztus 7-én Nyírbátorban látta meg a napvilágot. A 16. századi Magyarország egyik leggazdagabb és befolyásosabb földbirtokos családjának eredete a Gutkeled nemzetségig nyomozható vissza; a nemzetség címerében viselt sárkány képe a Báthoriak címerpajzsán is megjelenik.
A Báthori famíliában nemcsak kiváló történelmi személyiségek, hanem vérfertőzők, alkoholisták, gyilkosok, epileptikusok is akadtak. Erzsébetnek tulajdonított kegyetlenkedéseket és gyilkosságokat az idősödő grófnő örök fiatalság iránti vágyára vezették vissza, amelynek első lépéseként állítólag a kastély összes tükrét összetörette, hogy ne kelljen szembesülnie az idő arcán kiütköző nyomaival
A legenda: Az erdélyi fejedelmi családból származó grófnőt a történelem első női sorozatgyilkosaként, női Drakulaként emlegetik, aki „szűz lányok vérében pancsolt” és szolgálókat kínzott kedvtelésből. A törökökkel hadakozó Nádasdy Ferenc gróf feleségeként hosszú ideig élt magányosan kastélyában. Már ezekben az időkben beszéltek okkultista próbálkozásairól,- Pletykák keringtek arról is, hogy az úrnő a kor szokásainál is kegyetlenebbül bánik a szolgálóival. A szóbeszéd szerint az öregedéstől rettegő özvegyasszony később a vérben találta meg az örök szépség titkát, és bizarr kozmetikai kezeléseihez a környékbeli szüzek szolgáltatták az alapanyagot. A kínzással kicsikart vallomások szerint Erzsébet először a falvaiból gyűjtette be a szűz lányokat, akiknek a velük történt fajtalankodás után a vérét vetette, majd a megölt lányokból lecsapolt vért a lakosztályába állított kádba hordatta, és abban fürdőt vett. Amikor a környéken élő összes fiatal lányt már elfogatta és megölte, távolabbi vidékekről csalt Csejtére újabb áldozatokat. Ámokfutásának személyes ellensége, Thurzó György nádor vetett véget 1610-ben, és miután cselédei ellene vallottak, per nélkül tartották fogva 1614-es haláláig. A várúrnőt az ítélet nélküli ítélet alapján a csejtei kastély tornyának egy szűk, dohos és ablaktalan szobájába falazták be, csak egy akkora rést hagyva a falon, hogy az élelmet és vizet beadhassák számára.
Mítoszoszlatás: Történészek ma már valószínűtlennek tartják, hogy Báthory Erzsébet több száz fiatalt legyilkolt volna. Inkább egyfajta koncepciós perről beszélhetünk, amelyet Thurzó nádor politikai ambíciói és személyes sértettsége motiválhatott. Valószínűtlen a Túróczi László jezsuita atya által a 18. században megteremtett vérben fürdés legendája is: nem csak azért, mert ez még a korabeli vádiratokban sem szerepelt, hanem az emberi vér gyors alvadása miatt is. Juraj Jakubisko filmrendező 2008-as filmje már e friss kutatások alapján készült, de még ebbe a moziba is becsúszott néhány történelmi tévkép – többek között a titkos szeretőként ábrázolt olasz festő, Caravaggio alakjában.
Lucrezia Borgia, a 16. század egyik legkétesebb, legtöbbet emlegetett személyisége. Beteges vágya hajtotta a kicsapongó életmód és a politikai intrikák felé
A legenda: A világtörténelem egyik leghírhedtebb méregkeverőjének, Lucrezia Borgiának rengeteg szeretője volt. A legenda szerint a férfiak úgy hullottak körülötte, mint a legyek: Lucrezia többükkel üreges gyűrűjében tárolt mérgeivel végzett. Amikor apját 1492-ben VI. Sándor néven pápává választották, Lucreziát politikai törekvései szolgálatába állította. A „Fekete Özvegy” néven is emlegetett Lucreziát hírbe hozták azzal is, hogy vérfertőző viszonyban él apjával és bátyjával.
A mítoszoszlatás: A feslett gyilkológép legendája minden bizonnyal Victor Hugo 1833-as drámájából és Gaetano Donizetti operájából ered. Valójában nincs bizonyíték arra, hogy Lucrezia bárkinek is ártott volna. Lucrezia első esküvőjére 13 éves korában került sor, a nála több mint tíz évvel idősebb Giovanni Sforzára azonban csak családja támogatása miatt volt szüksége a pápának. Amikor ez a politikai helyzet megszűnt, a frigy is értékét veszítette. A leselejtezett Sforza életét féltve menekült Rómából, és ő kezdte terjeszteni, hogy Lucrezia a bátyjával és apjával is lefekszik. Második férjével Lucrezia két boldog évet töltött, az após és sógor intrikái azonban őt is elérték: Aragóniai Alfonzot 1500 augusztusában megfojtva találták az ágyában. Lucrezia ekkor megfogadta: nem házasodik többé. Igéretét nem tarthatta be. Újra házasságot kellett kötnie, harmadjára Ferrara hercegének fiával. Ferrarában művészeket támogatott, vallásossága elmélyült és kórházakat látogatott. Egyesek szerint azonban szentet sem érdemes csinálni a korábban méregkeverőként ismert Lucreziából: a züllött erkölcsű városban élő asszony valószínűleg nem volt ártatlan teremtés, de szörnyeteg sem – az igazság valahol félúton lehet.
Lucrezia intelligenciájának bizonyítéka, hogy ő kezelte a ferrarai udvar és a Vatikán közötti hivatalos levelezést, illetve 30-50 ezer hektáron gazdálkodott a saját nevén és a maga hasznára. A ferrarai levéltárban fellelt dokumentumok szerint kiválóan értett a szerződéskötéshez, a határviták rendezéséhez. Sőt, olcsón megvásárolt, majd lecsapolt, csatornázott és termővé fordított mocsaras területeket. Az így megművelt földekből származó busás bevételt pedig azonnal befektette további földekbe.
Lucrezia Borgiát végül halálában is utolérte a családi propagandák megsemmisítő hatása. Míg a Borgiák eltűntek a történelem süllyesztőjében, a Sforzák kitartottak. Lucrezia Borgia végül nem tudta elkerülni a nők sok évezredes sorsát. A nyolcadik terhessége már nagyon megviselte a szervezetét, és tíz nappal a szülést követően meghalt. Ennek 500 éve – ideje lenne inkább azt az erős és okos nőt látni benne, aki valójában volt.
Hatalom, befolyás, népszerűség – legyen szó bármelyikről, nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy nő ne szépségével, ravaszságával vagy kegyetlenségével érje el ezeket. A legendák viszont sokszor túlzóak. Sorozatunkban első ilyen híres nő Kleopátra
A legenda: A szépséges uralkodó Kr. e. 51 és 30 között állt Egyiptom élén, Julius Caesar szövetségese és Marcus Antonius hadvezér kedvese volt. A nőnek, aki kora két nagyhatalmú vezérét is elcsábította, gyönyörűnek kellett lennie, gondolja Kleopátráról az utókor. Egyiptom egykori uralkodónőjének szépsége a mai napig emlékezetes: kozmetikai szalonok ezrei, fürdőkoktélok és sók viselik a nevét. A legendák szerint Kleopátra mindent meg is tett csábos külseje megőrzése érdekében: naponta vett mézes és szamártejes fürdőket.
Mítoszoszlatás: Történészek szerint a római nagy emberek elcsábítása és a kétévtizedes uralkodás inkább az uralkodónő kisugárzásának és intelligenciájának köszönhető. Kleopátra szépségéről kevés az információnk, a korabeli, idealizált képet festő ábrázolások ugyanis nem tekinthetők hitelesnek. A római-görög források többsége 100-200 évvel későbbi, és ezek is ellentmondóak: míg Plutarkhosz arról ír, Kleopátra szépsége önmagában nem különleges, addig Cassius Dio a legszebb nőként jellemzi az uralkodót. Egyes értelmezések szerint Kleopátra szépségének mítosza a férfi történetírás terméke: egy nő, aki ilyen hatással volt korára, csakis szépségének és ravaszságának köszönhette hatalmát, sugallja e verzió. Többszázéves szünet után a 14. században élénkült fel újra az érdeklődés Kleopátra iránt: Boccaccio szépséges, kegyetlen és szemérmetlen uralkodónőképe meghatározta a későbbi ábrázolásokat.
Kleopátra valós kinézetét leginkább korabeli pénzérmék és egyéb ábrázolások révén ismerjük és az ezek révén készült rekonstrukciók korántsem a mai szépségideálnak megfeleltethető arcot tárnak elénk. Az utolsó fáraónak valószínűleg hosszú és görbe orra volt, emelett csapott homlokkal, vékony ajkakkal és mélyen ülő szemekkel rendelkezett. Így tehát nagyobb hitelességet tulajdoníthatunk a Kleopátrához időben közelebb álló, az 1-2. században élt Plutarkhosznak, akinek beszámolója szerint Kleopátra leginkább a karizmájával, vagyis ellenállhatatlan személyiségével csábította el Caesart és Antoniust.
Kleopátra arcának rekonstrukciója
A gyász vitte magával
Ugyancsak Kleopátra szerelmi életéhez kapcsolódik a hagyomány, miszerint a királynő Antonius halála miatt érzett fájdalom miatt döntött úgy, hogy ő is önkezével vet véget életének. Azt valószínűleg sosem tudjuk már meg, hogy a korszak két emblematikus alakjának kapcsolatában milyen mértékben játszott szerepet a szerelem és mennyire volt meghatározóak az egymásnak nyújtott politikai előnyök, azonban bizonyos, hogy Kleopátra sorsa az actiumi csatát követően éppoly kilátástalan volt, mint Antoniusé.
Egyiptom ekkorra már bizonyosan Róma prédájává lett, Octavius – a későbbi Augustus császár – magatartása pedig nem sok kétséget hagyott afelől, hogy Kleopátra rövidesen megtapasztalhatja milyen az, amikor egy ellenséges uralkodó élve kerül a római hódítók kezére. Öngyilkosságában tehát a gyász helyett – vagy legalábbis mellett – bizonyosan szerepet játszott, hogy nem kívánt Octavius győzelmi menetének „fő attrakciójaként” egy ketrecben kiállítva végigvonulni Róma városán.
Sissi, vagyis Erzsébet királyné, a 19. századi Európa legszebb nőjeként vonult be a történelembe, ezért azonban nagy árat fizetett.
Sosem volt igazán elégedett a külsejével: egészen extrém praktikákat is bevetett.
Életének legfőbb történéseit mindenki ismeri: hogy 16 évesen szeretett bele Ferenc József, hogy elvágyódott Bécsből, hogy nagyon szeretett a gödöllői kastélyban tartózkodni, és hogy 61 éves korában egy anarchista szíven szúrta Genfben. És persze azt is, hogy legendásan gyönyörű volt. De hogyan próbálta megőrizni vonzó külsejét?
Érdekes módon fiatal korában még nem tartották Sissit kiemelkedő szépségnek, sőt, egyes történetírók meglehetősen kritikusan jellemezték például erős, fiús alkatát. Innen eredhet Sissi későbbi megszállottsága a diétázással, és úgy általában véve súlyos önbizalomhiánya is.
Felnőtt korában azonban már messze földön híres volt szépségéről, melyet nagyrészt két dolognak tulajdonítottak: immár darázsderekú alakjának, és földig érő, gesztenyebarna hajkoronájának. Mindkettőre büszke volt, de mindkettőért sokat szenvedett.
Sissi többkilós hajzuhatagát háromhetente mosta meg fodrásza, Fanny Feirfalika, akihez nagyon ragaszkodott. A rituálé része volt a tojásos hajpakolás és a konyak, melyet Fanny órákon keresztül fésült a királyné hajába, hogy az fényesebb és puhább legyen. Míg a procedúra tartott, Sissi olvasással, görög- és magyartanulással töltötte az időt.
Állítólag a királyné annyira érzékenyen reagált a kihullott hajszálak látványára, hogy a fodrász inkább a szoknyája alá rejtette őket, ha különösen sok hullott ki. Bár Sissi szerette hosszú, selymes loknijait, hajának súlya sokszor okozott neki fizikai problémát, például fejfájást.
Sissi 172 centi magas volt, de csupán 48 kiló, darázsdereka pedig 50 centi – ezt mindennap megmérte, és lejegyezte naplójába. Mindennap legalább egy órát szigorúan edzett súlyzókkal és bordásfallal, mely a hálószobájában volt, és ma is megtekinthető Schönbrunnban. Emellett sokat lovagolt és gyalogolt. Egyes rosszmájú pletykák szerint egy-két bordáját is kivette, de valószínűleg csak a fűző túlszorításával segített rá az extrém vékony derék látványára.
Az étrendje is roppant egészségtelen volt: mindössze kétszer étkezett, délelőtt és este hat óra tájban. Sokszor csak marhahúsból vagy csirkéből préselt levest ivott, máskor hetekig tojáson és narancson élt. Az édességet azonban nagyon szerette, és néha nem tudta megállni a mértéktelen fogyasztást – ilyenkor utólag napokig koplaltatta magát. Ezt ma bulimiának neveznénk.
Sissi önbizalomhiányának elsődleges oka a fogai voltak. Ritkán járt társaságba, a hivatalos vacsorákat is gyakran lemondta – ott nem tudta volna tartani magát extrém étrendjéhez -, de ha meg is jelent valahol, keveset beszélt. Nem azért, mert műveletlen volt, hanem egyszerűen szégyellte megmutatni rossz fogait, melyek állapotáról részben a túlzott édességfogyasztás tehetett. Ha beszélt, gyakran a szája elé tartotta a kezét, időskorában pedig műfogsort viselt.
Sissi az öregedést sem viselte túl jól. Időskorában is alig mutatkozott, ha mégis jelenése volt, fátyollal takarta el az arcát, hogy elrejtse ráncait. Élete vége felé már kizárólag fekete ruhát viselt, azonban időskori kép nem maradt fenn: 30 éves kora felett nem engedte, hogy felvétel készüljön róla. Egész életében fanatikusan igyekezett megőrizni szépségét, ám ennek ellenére – vagy éppen emiatt – sosem volt igazán boldog.
