Páratlan római kori régészeti leleteket tártak fel Augsburgban

Páratlan római kori régészeti leleteket tártak fel Augsburgban

18:50 Június 13, 2021

Történelem 4465 2 хвилини

Українська

Több mint 400 kilogramm római kori leletet találtak régészek Augsburgban, ez több mint 100 év legjelentősebb római kori felfedezése Németország egyik legrégibb városában.

Sebastian Gairhos városi régész szerint egyebek közt 800 pénzérmét, fegyvereket, szerszámokat és ékszereket találtak egy hajdani autóalkatrészgyár helyén végzett ásatások során.

A leletek megerősítik, hogy az Augsburgban feltárt katonai tábor a legrégibb római kori település Bajorországban. A most talált fémpénzek és kerámiatöredékek alapján sikerült kimutatni, hogy a tábor Kr. e. VIII–V-ben épült.

Az autóalkatrészgyár már jó ideje bezárt, most azért végeztek ásatást a területen, mert lakóházakat emelnek a helyén. Szerencsére – a leletek nagy tömege ugyanis rengeteg új információval kecsegtet – közölte az augsburgi régész.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei