A világirodalom egyik legkedveltebb regényének, a több mint 250 nyelvre lefordított A kis hercegnek a szerzője kalandos életet élt, bejárta, berepülte szinte az egész világot, majd rejtélyes körülmények közt tűnt el repülőgépével a második világháborúban. Ma 125 éve született Antoine de Saint-Exupéry francia pilóta és író.
Antoine de Saint-Exupéry 1900. június 29-én született Lyonban régi arisztokrata családban. Már gyermekkorában a repülés szerelmese volt: szárnyakat szerelt a biciklijére, és elhatározta, hogy pilóta lesz. Huszonkét évesen szerezte meg a pilótaengedélyt, majd áthelyeztette magát a légierőhöz. Az írói ambíciókat tápláló férfiú eljegyezte Louise Lévêque de Vilmorint, aki szintén irodalmi babérokra tört. A szerelem elhomályosította Antoine repülési szenvedélyét is, hiszen menyasszonya tiltakozására kilépett a hadseregből, és Párizsban irodai munkát vállalt. Még az ügynökösködéssel is megpróbálkozott, de másfél év alatt csupán egy teherautót tudott eladni. Belátta, a hivatalnokság nem az ő világa.
Nem rettent meg semmitől
Miután Vilmorin kisasszonnyal is zátonyra futott a kapcsolata, ismét repülni kezdett. Ezúttal már nem a légierő kötelékében, hanem nemzetközi postajáratokon. Kezdetben Toulouse és Dakar között repült. A fiatal pilóta nyitva tartotta a szemét, hiszen első meséjét A pilóta (L’Aviateu) címmel, első könyvét a Postajárat délről (Courrier Sud) címmel jelentette meg.
Nyughatatlan természete Dél-Amerikába vitte, ahol az Aeroposta Argentina légitársaságot vezette. Az 1931-ben napvilágot látott Éjszakai repülés (Vol de Nuit) című művéért elnyerte a Femina díjat. Ekkor kötötte össze az életét az egyszer elvált, egyszer megözvegyült salvadori írónővel, Consuelo Suncín Sandoval Zeceñával. A két érzékeny embert nagyon erős kötelék fűzte össze.
Saint-Exupéry bejárta az egész világot.
Kezdetleges felszereltségű gépein gyakran hagyatkozott ösztöneire: rádió nélkül repült többek között a Szaharában és az Andokban. Nem rettent meg semmitől, holott többször súlyos balesetet szenvedett. 1935-ben megkísérelte megdönteni a Párizs–Saigon légi út rekordját, de a Líbiai-sivatag fölött lezuhant a társával. Napokig bolyongtak étlen-szomjan, és már hallucinációk gyötörték őket, amikor egy beduin rájuk talált. 1938-ban Guatemala fölött hibásodott meg a gépe, de csodával határos módon ismét megmenekült.
Találkozás a kis herceggel
A második világháború kitörése után felderítő pilóta lett a francia légierőnél. Az összeomlás után New Yorkban, majd egy darabig a kanadai Québecben élt. Ebben az időszakban két írása jelent meg: a Levél egy túszhoz (Letter to a Hostage) ahhoz a negyvenmillió honfitársához szólt, akik a megszállás idején Franciaországban maradtak; valamint A kis herceg (Le Petit Prince) című regénye, amely írója szerint egy gyermekről szóló mese felnőtteknek. A cselekmény szerint, amely ezer szállal kapcsolódik a szerző életéhez, a pilóta repülőgép-balesetet szenved, és lázálmot lát. Vagy mégsem? Mindenesetre találkozik a kis herceggel a sivatagban, egy apró, szőke hajú, érdeklődő kisfiúval, aki addig kérdez, amíg nem kap választ.
Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását…
Az utolsó bevetés
1944 nyarán szinte könyörögnie kellett, hogy kora és betegségei ellenére hadd indulhasson bevetésre a németek ellen a francia ellenállás kötelékében. Összesen nyolc felszállást engedélyeztek neki. Utolsó bevetése előtti este egy tengerparti étterembe ment szórakozni a barátaival, ahol a beszámolók szerint vidám hangulatban mutatott be különféle kártyatrükköket, és vicces történeteket mesélt. A szobájába éjjel fél kettőkor tért vissza. Néhány órával később szállt fel Lockheed P–38-as gépével Korzikáról, hogy felderítse a Rhone völgyében állomásozó német csapatok helyzetét. Soha nem tért vissza.
Haláláról négy főbb verzió keletkezett:
a szívbeteg pilóta rosszul lett;
meghibásodott a gépe;
öngyilkos lett;
a németek lelőtték a gépét.
Évtizedekig nem bukkantak a repülőgép roncsára. Több mint fél évszázaddal az eltűnése után, 1998-ban egy halász Marseille partjainál talált egy ezüst karkötőt, amire Saint-Exupéry nevét vésték. Ezen a nyomon elindulva két évvel később Luc Vanrell búvár rábukkant a gép roncsaira a tenger mélyén. Vanrell meg volt győződve arról, hogy az író repülőjét a németek lőtték le. Két német háborús veterán – Robert Heichele és Horst Rippert – is azt vallotta, hogy ő lőtte le Saint-Exupéry gépét, csakhogy a Luftwaffe feljegyzései nem igazolták a katonák beszámolóit.
Mindenesetre egy nappal a halála előtt ezt írta egy ismerősének: „Azt se bánnám, ha lelőnék a repülőgépemet. […] Irtózom a jövő hangyabolyától. Ha jól meggondolom, tulajdonképpen kertésznek születtem…” Persze az is lehet, és legyen ez az ötödik verzió, hogy a kis herceghez hasonlóan csak visszatért bolygójára:
„Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberek szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. (…) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne.”
