Egy újonnan azonosított, mintegy 70 millió évvel ezelőtt élt ragadozó dinoszaurusz különleges betekintést nyújt a késő kréta kor csúcsragadozóinak életmódjába. A kutatók szerint a Kank australis nem a szárazföldön üldözte zsákmányát, hanem inkább a mai gémekhez hasonló módon halászhatott. Erre elsősorban sajátos nyakfelépítése utal, amely alkalmazkodhatott a vízi környezetben történő vadászathoz. A ragadozó egykor Dél-Patagónia területén élhetett – számolt be a Linner.
A Kank australis névre keresztelt faj maradványait Argentína déli részén, Patagóniában tárták fel, és az eddigi vizsgálatok alapján különleges nyaki felépítése gyors, pontos mozdulatokat tett lehetővé.
A fajt Dr. Matías Motta, a Buenos Aires-i Bernardino Rivadavia Természettudományi Múzeum paleontológusa és munkatársai írták le a Journal of Vertebrate Paleontology folyóiratban, miután fogakat, csigolyákat és lábujjcsontokat tartalmazó fosszíliákat elemeztek. A csontmaradványok alapján a Kank az unenlagiidae csoportba tartozott, amely kisebb és közepes méretű theropoda dinoszauruszokat foglal magában, és amelynek képviselői Dél-Amerika mellett az Antarktiszról, Ausztráliából és Madagaszkárról is ismertek.
Hosszú is volt
A szakemberek a leleteket összevetették az észak-patagóniai, mintegy 90 millió éves Neuquenraptor argentinus maradványaival, és ennek alapján úgy becsülik, hogy a kifejlett Kank australis hossza elérhette a 2,5–3 métert. Ugyanakkor karcsúbb és kisebb testalkatú volt, mint néhány késő kréta kori rokona, például az észak-patagóniai Austroraptor cabazai, mely akár 5 méteresre is megnőhetett – írja a ScienceDaily.
A lelőhely környezete jelentősen eltért a mai Patagóniától, amit az ősi talajrétegek és növénymaradványok vizsgálata is alátámaszt. Dr. Motta szerint „a Kank kanyargó folyókkal és időszakos tavakkal tagolt tájon élt, ahol vízinövények, például tavirózsák, valamint halak, rovarok és különféle puhatestűek fordultak elő”. Hozzátette, hogy „70 millió évvel ezelőtt az éghajlat mérsékelt és nedves volt, szezonális csapadékkal, ami gyökeresen különbözött a mai hideg és viszonylag száraz viszonyoktól”.
A kutatók figyelmét különösen a nyakcsigolyák sajátos szerkezete keltette fel, amelyek speciális izomtapadási pontokat és a nyaki ereket védő képleteket mutatnak. Dr. Motta kiemelte, hogy „a Kank nyaki csigolyái különleges izomtapadási struktúrákat és a nyaki erek védelmét szolgáló megoldásokat mutatnak, amelyek a mai, összetett nyakmozgásra képes madaraknál, például a gémeknél különösen fontosak”.
Aktív halászó lehetett
Véleménye szerint „ez arra utal, hogy a Kank aktív halászó lehetett, ami éles ellentétben áll a ragadozó dinoszauruszokról kialakult, főként a Velociraptorhoz hasonló szárazföldi vadász képpel”.
A maradványokat a Santa Cruz tartományban, El Calafate közelében fekvő La Anita farm területén tárták fel, ahol 2018 óta folynak rendszeres ásatások. „A Kank első maradványait 2018-ban fedeztük fel, de túl töredékesek voltak ahhoz, hogy új fajként azonosítsuk” – mondta a kutató, majd hozzátette, hogy a 2024-ben előkerült nyakcsigolya döntő bizonyítéknak bizonyult az új faj elkülönítésében.
A Kank australis, akárcsak más unenlagiidae fajok, rendelkezett a második lábujján található megnagyobbodott karommal, amelyet gyakran a raptor dinoszauruszok jellegzetességeként emlegetnek, ugyanakkor éles, hosszanti barázdákkal ellátott fogai és levegőüregeket tartalmazó, úgynevezett pneumatikus nyakcsigolyái megkülönböztetik rokonaitól. A leletek között halmaradványokat is találtak, ami tovább erősíti a halászó életmód feltételezését, bár élőhelyén békák, gyíkok, teknősök és kisebb emlősök is előfordultak.
Nem volt a legnagyobb ragadozó
Dr. Motta szerint „a Kank együtt élt nagyobb testű ragadozókkal, például a több mint tíz méteres Maip macrothoraxszal, amely akár zsákmányul is ejthette”. A faj neve az Aonikenk nép mitológiájából ered, ami a patagóniai őslakos Tehuelche közösség déli csoportja.
„A Kank egy ősi, hatalmas nandut jelöl, amelynek erőteljes futólépései az égen hagyták lábujjainak lenyomatát, létrehozva a Choiols néven ismert csillagképet” – magyarázta Dr. Motta, majd hozzátette, hogy latinul ezt a csillagképet Cruxnak, azaz a Déli Keresztnek nevezik, amely a bolygó legdélibb régiója felé mutat.
Újabb régészeti szenzáció látott napvilágot. Aranynyelvű múmiákat rejtett az egyiptomi titkos sírkamra.
Az egyiptomi régészek megdöbbentek, amikor rábukkantak a halottak városára, amelyben csillogó aranynyelvű múmiák voltak. A hátborzongató leletet a történelmi El-Bahnasa régióban, Minyában találták, amely Kairótól körülbelül 193 kilóméterre található.
A legújabb leletek láttán a szakértők lélegzete is elállt: a helyszínt feltáró régészek több, a római korból származó maradványt fedeztek fel. Míg a múmiákat elrejtve, fa koporsókban és bonyolult geometrikus mintázatú vászonba csomagolva találták meg, a felfordulást az okozta, ami a szájukban volt. A szakértők három aranynyelvet és egy réznyelvet találtak az ősi koponyák belsejében.
A kutatók szerint a nemesfém implantátumok egy szent rituálé részét képezték, amelynek célja az volt, hogy a halott biztosan eljusson a túlvilágra. Úgy hitték, hogy az aranynyelv lehetővé teszi a halottak számára, hogy beszéljenek az istenekkel, különösen Osirisszel, az alvilág urával.
A barcelonai egyetem és az Ókori Közel-Kelet Intézet tudósai által vezetett kutatócsoport az ásatások során számos lenyűgöző leletre is rábukkant. A legszembetűnőbb leletek között több olyan múmia is volt, amelyek arcát teljes egészében csillogó aranyfóliával borították be, így egy ragyogó arany fejmaszkot alkotva. Ezenkívül egy múmia belsejében egy ritka papirusztekercset is találtak, amely Homérosz Iliászának II. könyvéből származó verseket tartalmazott. A holttesteket hagyományos geometrikus lepelbe tekerték, amely bonyolult és színes mintákkal díszített lenvászonból készült.
A felfedezés új fényt vet a görög-római civilizáció temetkezési szertartásaira, amely több mint 1300 évvel ezelőtt uralkodott a régióban.
A felfedezést ünnepelve Sherif Fathy, Egyiptom turisztikai és régészeti minisztere elmondta, hogy a leletek többet árulnak el az egyiptomi civilizáció gazdagságáról és sokszínűségéről. Míg a néma múmiák végre visszakapták hangjukat az arany ereklyék révén, a régészek úgy vélik, hogy még sok más titok rejtőzik El-Bahnasa homokja alatt – számolt be róla a Daily Star.
Egy második, homok alatt nyugvó Szfinx és egy kiterjedt föld alatti építményrendszer nyomait azonosíthatta a gízai piramisok közelében egy olasz kutatócsoport – jelentette be Filippo Biondi kutatásvezető a Matt Beall Limitless című podcast csütörtöki adásában közzétett, legfrissebb geofizikai elemzésekre hivatkozva.
A kutatók műholdas radartechnológia segítségével vizsgálták a gízai fennsík felszín alatti rétegeit. A mérések során a szakemberek geometriai szimmetriát kerestek: a Hafré-piramis középpontjából a jelenleg ismert Nagy Szfinxig húzott képzeletbeli egyenest alapul véve, és ezt a vonalszerkezetet a Nagy Piramis felől tükrözve egy olyan területet határoztak meg a plató túloldalán, ahol a műszerek jelentős sűrűségbéli eltéréseket mutattak ki.
A kijelölt helyszínen, egy mintegy 33 méter magas, tömör homokdomb alatt a radarfelvételek függőleges aknákat és vízszintes alagutakat rajzoltak ki, amelyek szerkezeti hasonlóságot mutatnak a már ismert Szfinx alatti és környéki járatokkal. Biondi tájékoztatása szerint a szimmetria pontossága alapján mintegy nyolcvan százalékos bizonyossággal állítható, hogy egy eddig ismeretlen, nagyméretű építmény rejtőzik a mélyben.
A geofizikai adatokat a kutatók szerint egy ókori egyiptomi képi emlék is alátámaszthatja. A hipotézis részben a Nagy Szfinx mellső mancsai között található, IV. Thotmesz fáraó által az i. e. 15. század elején (körülbelül i. e. 1401-ben, a 18. dinasztia idején) állíttatott úgynevezett Álom-sztélé ábrázolásain alapul. A kőtömbön egyértelműen két Szfinx-alak látható egymással szemben.
Míg a fősodratú egyiptológia ezt hagyományosan az isteni kettősséget kifejező szimbolikus ábrázolásként értelmezi, az olasz kutatók szerint a dombormű egy ténylegesen létező, fizikai emlékműpárt örökített meg. A csapat már tavaly is publikált adatokat egy Gíza alatti „megastruktúra” létezéséről, amelyet most a feltételezett második szoborral kötöttek össze.
A második Szfinx elmélete
A gízai Nagy Szfinx – amelyet a tudományos konszenzus szerint Hafré fáraó uralkodása alatt (i. e. 2500 körül) faragtak ki egyetlen mészkősziklából – a világ egyik legrégebbi és legnagyobb monumentális szobra. Bár az ókori egyiptomi építészetben a szfinxeket (például a templomok bevezető útjainál) szinte kizárólag párosával állították fel, Gízában eddig csak egyetlen ilyen kolosszus létezése volt bizonyított.
A második gízai Szfinx elmélete nem új keletű a régészeti diskurzusban. Bő egy évtizeddel ezelőtt Basszám as-Sammá egyiptológus már felvetett egy hasonló hipotézist, ókori feljegyzésekre hivatkozva, amelyek szerint egy második szobrot egy évezredekkel ezelőtti villámcsapás semmisített meg. Ezt az elméletet azonban Záhi Havassz, Egyiptom korábbi régiségügyi minisztere 2017-ben hivatalosan is elutasította, hangsúlyozva, hogy a fennsík érintett területein végzett kiterjedt ásatások semmilyen építészeti vagy régészeti bizonyítékkal nem szolgáltak.
A jelenlegi kutatást vezető Filippo Biondi jelezte: a műholdas adatok megerősítéséhez elengedhetetlen a helyszíni geológiai fúrás és feltárás, amelynek engedélyeztetésére a csapat már előkészítette a hivatalos projekttervet az egyiptomi hatóságok számára.
Egyedülálló régészeti felfedezésről számoltak be Törökországban. Egy eddig ismeretlen ősi nyelv került elő a Hettita Birodalom fővárosában. A kutatók szerint a 3000 éves agyagtáblák a multikulturalizmus és a vallási hagyományok megőrzésének korai bizonyítékai lehetnek.
A törökországi Hattusában, a Hettita Birodalom egykori központjában dolgozó régészek olyan agyagtáblákat fedeztek fel, amelyek egy eddig ismeretlen ősi nyelvet tartalmaznak. A helyszínen eddig mintegy 30 ezer táblát vizsgáltak meg, ezek túlnyomó többsége hettita nyelvű, de néhány egészen új nyelvi elemeket őriz – számol be az Indy100.
A Kr. e. II. évezredben a hettita uralkodók arra utasították hivatalnokaikat, hogy a meghódított népek vallási szertartásait és hagyományait az adott nyelveken rögzítsék. Ezzel nemcsak megőrizték a kulturális sokszínűséget, hanem erősítették a birodalom politikai stabilitását is.
A most feltárt szövegek a kalaszmáik nyelven íródtak, amelyet a birodalom északnyugati részén élő nép használhatott. A nyelv közel 3000 évig volt feledésben.
Eddig öt kisebbségi nyelvet azonosítottak a bronzkori leletekben, de a kutatók szerint a valós szám ennek többszöröse lehet. A felfedezés új távlatokat nyit a Közel-Kelet bronzkori történelmének megértésében. Daniel Schwemer, a würzburgi egyetem professzora szerint minden új agyagtábla közelebb visz ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk a korszakról.
Kárpátalja ismét meglepte a régészeket – a beregardói hegyen egy olyan vár maradványaira bukkantak, amelynek létezéséről több mint másfél évszázadon át nem tudott senki. A felfedezést már most a vidék újkori régészettörténetének egyik legjelentősebb eseményének tekintik.
A leletet az Ungvári Sajtóklubban mutatták be. Az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Régészeti Mentőszolgálata nevű szervezetének igazgatója, Oleh Oszaulcsuk elmondta: a felfedezéshez vezető út hosszú volt – a kutatási munka körülbelül öt évig tartott, melyet részben megszakított a háború.
Várromokat találni mindig ritkaság. Csupán hipotézisekre támaszkodtunk: történelmi dokumentumokra, térképekre, említésekre. És most már fizikai bizonyítékkal is rendelkezünk
– jegyezte meg a régész.
Elfeledett erőd az erdő szívében
A megerősítés nyomait a beregardói hegy csúcsán találták meg. A kőből épített erődítmény megmaradt falai akár egy méter vastagok, és 70 centiméter magasak is lehetnek, területe körülbelül 20×22 méter. A meredek lejtőkkel körülvett magas hegy és az árok a középkorban szinte bevehetetlenné tették ezt a helyszínt.
Régi térképek és oklevelek nyomán
Joszip Kobal történész, aki felvetette a vár létezésének elméletét, éveken keresztül kutatta a régi iratokat. Ő talált rá említésekre az 1284-es és 1308-as dokumentumokban.
Sokáig úgy vélték, hogy Kárpátalja minden vára már ismert. De a források még egy erődítményt jeleztek Beregszász közelében. Végül megtaláltuk ennek nyomait
– magyarázta Kobal.
A kutató feltételezte, hogy a vár nem Nagyszőlősön lehetett – ahogyan korábban gondolták –, hanem sokkal közelebb, Beregszászban.
Történelmi tények és királyi nevek
Egyes történelmi feltételezések ezt a várat IV. Béla magyar király lányához, Annához kötik, aki Rosztiszlav felesége volt. 1264-ben a római pápa egy levelében említést tett egy Bereg nevű várról, amelyet vissza kellett juttatni Annának. Könnyen lehet, hogy ez a most feltárt erődítmény azonos azzal a várral.
Egyelőre ez csupán hipotézis. Nem tudjuk pontosan megmondani, kié volt ez az erőd. De vannak történelmi kapaszkodók, amelyeket érdemes kutatni
– tette hozzá Kobal.
A történész szerint az is, hogy Beregszászban már a középkorban egyházközségekről tettek említést, azt jelezheti, hogy a város fontos középkori központ volt. Ezt megerősítheti az is, hogy egy ideig itt tartózkodott a királyi udvar.
Új turisztikai látványosság lehet?
A beregardói hegy egy botanikai természetvédelmi területen található, így a további kutatásokhoz és a lelet megőrzéséhez a régészeknek engedélyeztetési folyamatokon kell átesniük. Terveik szerint modern technológiákat is alkalmaznak majd, például lézerszkennelést.
A kutatók már készítik a dokumentációt, hogy a lelet hivatalosan is bekerüljön az örökségvédelmi nyilvántartásba. Habár a feltárás még csak most kezdődik, Beregszászban már most szó esik arról, hogy a helyszín új turisztikai látványossággá válhat.
A felfedezett romok minden jel szerint a XIII. századi erődítmények jegyeit hordozzák – stratégiai elhelyezkedés, az erőd formája, valamint a történelmi említések, amelyek ezzel a korszakkal hozhatók összefüggésbe. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák: a pontos korhatározás és a funkció megerősítése csak teljes körű régészeti feltárás után lehetséges.
Ha a feltételezések beigazolódnak, ez a felfedezés jelentősen módosíthatja a Kárpátalja középkori történelméről – különösen Beregszász politikai és védelmi szerepéről – alkotott képet.
Korábban ismeretlen dinoszauruszt írtak le Latin-Amerika déli csücskében talált maradványok alapján. Az új faj a Chadititan calvoi nevet kapta, és a Titanosaurus nem hatalmas, hosszúnyakú növényevői közé tartozott – számolt be a National Geographic.
A kutatók egy ősi lagúna 78 millió éves ökoszisztémáját tárták fel, munkájuk részeként pedig összesen 423 darab, több száz különböző állathoz tartozó fosszíliát fedeztek fel. Amint a National Geographic beszámolt róla, ezek között szerepeltek teknős, hal, csiga, illetve dinoszaurusz maradványok is.
A több mint 400 lelet közül 20 tartozott a Chadititan calvoihoz, amely állat mintegy hét méter hosszúra nőhetett.
A titanoszauruszok között ez meglehetősen kicsinek számított, egyes fajai ugyanis meghaladhatták a 30 méteres hosszt és a 60 tonnás tömeget is.
A titanoszauruszok a mai Dél-Amerika területén voltak a legelterjedtebbek, ám a világ többi részén is éltek fajaik. Nemrég például Erdélyben talált fosszíliák alapján azonosították két új faját, amelyek a Petrustitan hungaricus és az Uriash kadici nevet kapták.
Jelenlegi ismereteink szerint a titanoszauruszok a legtovább fennmaradó dinoszauruszfajták közé tartozhattak, és ők lehettek az utolsó fennmaradt hosszúnyakú növényevők a bolygón, amikor becsapódott a dinoszauruszok korának végét jelentő aszteroida.
[type] => post [excerpt] => Korábban ismeretlen dinoszauruszt írtak le Latin-Amerika déli csücskében talált maradványok alapján. Az új faj a Chadititan calvoi nevet kapta, és a Titanosaurus nem hatalmas, hosszúnyakú növényevői közé tartozott. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1751147580 [modified] => 1751056934 ) [title] => Új dinoszauruszfajt fedeztek fel Amerikában [url] => https://history.karpat.in.ua/?p=5092&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 5092 [uk] => 5089 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 5090 [image] => Array ( [id] => 5090 [original] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4204.jpeg [original_lng] => 81475 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4204-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4204-300x189.jpeg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4204.jpeg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4204.jpeg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4204.jpeg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4204.jpeg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4204.jpeg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => history [color] => brown [title] => Історія ) [_edit_lock] => 1751046136:5 [_oembed_fc1d18ed98847d727216ebd60721963c] =>
Több mint száz korábban ismeretlen romot fedeztek fel a perui Gran Pajatén régészeti lelőhelyen egy 2022 és 2024 között végzett ásatáson – jelentette be a Műemlékvédelmi Világalap (WMF).
Ez az első jelentősebb felfedezés a térségben az 1980-as évek óta, és több mint a kétszeresére növelte az ismert csapapoja építmények számát a korábbi 26-ról.
A San Martín megyében található Gran Pajatén a legjelentősebb csacsapoja romváros – építészetének, valamint annak köszönhetően, hogy az UNESCO világörökségi helyszínén, a Río Abiseo nemzeti parkban fekszik. A csacsapoják (a szó kecsua nyelven „felhőharcost” jelent) szertartási helyszíneket, bonyolult városközpontokat, teraszos mezőgazdasági kultúrákat, sziklasírokat emeltek a tengerszint feletti 2000 és 3000 méter magasságban az Andokban.
A prekolumbiánus dél-amerikai csacsapoja kultúra VII. és XVI. század között létezett, az inkák röviddel a spanyolok érkezése előtt, a XV. század végén igázták le és olvasztották be a népet a birodalmukba.
Az 1960-as években felfedezett régészeti lelőhelyen kőmozaikkal, valamint domborműves frízekkel díszített, szertartások színhelyéül szolgáló építményeket is találtak. Míg a korábbi kutatások több figyelemre méltó épületet tártak fel, a helyszín nagyobb része a dús növényzet alatt rejtőzött, teljes mérete, funkciója és keletkezésének ideje találgatások tárgya volt.
A WMF szakemberi fejlett technológiai megoldásokkal, egyebek mellett légi és manuális LiDAR lézeres távolságmeghatározó eszközökkel, fotogrammetriával készítették el a Gran Pajatén naprakész térképét.
A nemzeti park egyedülálló és sérülékeny ökoszisztémájának védelmében a turisták látogatása a Gran Pajaténban és a nemzeti park többi részén szigorúan korlátozott.
A limai Művészeti Múzeumban (MALI) kiállítás is nyílt, a június 18-ig megtekinthető tárlat bemutatja a csacsapoja kultúrát és a WMF legújabb felfedezéseit.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Több mint száz korábban ismeretlen romot fedeztek fel a perui Gran Pajatén régészeti lelőhelyen egy 2022 és 2024 között végzett ásatáson – jelentette be a Műemlékvédelmi Világalap (WMF). [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1748260380 [modified] => 1748250372 ) [title] => Jelentős felfedezést tettek a régészek a perui Gran Pajatén lelőhelyen [url] => https://history.karpat.in.ua/?p=5048&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 5048 [uk] => 5053 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 5049 [image] => Array ( [id] => 5049 [original] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/csapapoja.avif [original_lng] => 91718 [original_w] => 720 [original_h] => 480 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/csapapoja.avif [width] => 150 [height] => 100 ) [medium] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/csapapoja.avif [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/csapapoja.avif [width] => 720 [height] => 480 ) [large] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/csapapoja.avif [width] => 720 [height] => 480 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/csapapoja.avif [width] => 720 [height] => 480 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/csapapoja.avif [width] => 720 [height] => 480 ) [full] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/csapapoja.avif [width] => 720 [height] => 480 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => history [color] => brown [title] => Історія ) [_edit_lock] => 1748330391:8 [_thumbnail_id] => 5049 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 4116 [_oembed_c88e6252e71e0dfc51d2a6fafed3eaf6] =>
A NASA pénteken számolt be arról, hogy a Marson szolgálatot teljesító Perseverance egysége egy olyan felfedezést tett, ami akár teljesen át is alakíthatja az egész Univerzumról alkotott elképzelésünket. Az űrkutatási hivatal szerint ugyanisa marsjáró egy olyan követ fedezett fel a vörös bolygón, ami ősi élet nyomait hordozhatja magán.
A NASA csapata által „Chevaya Falls”-nak elnevezett kődarabról a Perseverance fedélzetén lévő műszerek kimutatták, hogy több, az ősi marsi életre utaló nyomot is magán hordoz. Ezek közül az egyik bizonyos kémiai markerek jelenléte – de ami érdekesebb, hogy felületén olyan struktúrát figyelhetők meg, amilyeneket a földi sziklákon is kialakított több milliárd évvel ezelőtt az éppen csak megjelenő élet.
Ráadásul a kőzet a Mars egy olyan régiójában található, ahol a feltételezések szerint egykor egy folyó folyhatott – ami ismét csak megnöveli annak valószínűségét, hogy ha valahol a vörös bolygón, akkor ott lehetett élet, ahonnan ez a kőzet is előbukkant. Ugyanakkor a NASA egyelőre még nem ment odáig, hogy határozottan kijelentse: tényleg az ősi élet nyomaira bukkantak az idegen planétán, hanem egyelőre csak ennek lehetőségét veti fel.
„A Cheyava Falls a Perseverance által eddig vizsgált legrejtélyesebb, legösszetettebb és potenciálisan legfontosabb kőzet”, nyilatkozta a felfedezésről Ken Farley, a pasadenai Caltech Perseverance projekt tudósa. „Itt van az első meggyőzően kimutatott szerves anyag, jellegzetes színes foltok, amelyek olyan kémiai reakciókra utalnak, amelyeket a mikrobiális élet energiaforrásként használhatott, és egyértelmű bizonyíték arra, hogy a kőzetben egykor víz – az élethez szükséges – áramlott”, mondta a kutató.
„[A kövön] talált foltok nagy meglepetést jelentenek”, mondta David Flannery, az ausztráliai Queenslandi Műszaki Egyetem asztrobiológusa, a Perseverance tudományos csapatának tagja.
„A Földön a kőzetekben az ilyen típusú vonásokat gyakran a felszín alatt élő mikrobák megkövesedett emlékeivel hozzák összefüggésbe”.Bár a követ a Perseverance alapos vizsgálatnak vetette alá, de sajnos ennek ellenére nem lehet biztosat mondani róla az általa végzett mérések alapján. „Lézerrel és röntgensugárral is átvilágítottuk azt a sziklát, és szó szerint éjjel-nappal felvettük minden elképzelhető szögből”, mondta Farley. „Tudományos szempontból a Perseverance-nek nincs több lehetősége”.
„Ahhoz, hogy teljesen megértsük, mi is történt valójában abban a Jezero-kráternél lévő marsi folyóvölgyben évmilliárdokkal ezelőtt, a Cheyava Falls mintát vissza akarjuk hozni a Földre, hogy a laboratóriumokban rendelkezésre álló nagy teljesítményű műszerekkel tanulmányozhassuk.”
A most felfedezett kőzet így az elsődleges jelölt arra, hogy NASA jövőbeli Mars Sample Return Programja visszahozza majd a Földre alaposabb elemzés céljlából. Jelenleg ugyanakkor a program megvalósíthatósága körül kérdések merültek fel, és a NASA kénytelen volt újratervezni azt, ami miatt jelenleg nem tudni, hogy mikor kerülhet sor rá – és így azt sem, hogy mikor tudhatjuk meg, hogy a Marson tényleg volt -e élet valaha.
A Curiosity rover az eddigi legszokatlanabb felfedezést tette a Marson: tiszta kénből álló kőzetet talált – írja a CNN.
Az 1 tonnás Mars-járó áthajtva egy sziklán véletlenül feltörte azt, felfedve a vörös bolygón korábban soha nem látott sárgászöld kristályokat.
„Azt hiszem, ez a legfurcsább és legváratlanabb lelet az egész küldetés során” ‒ mondta Ashwin Vasavada, a NASA Pasadenában (Kalifornia) működő Jet Propulsion Laboratory Curiosity projekt kutatója.
A Curiosity csapata a Gediz Vallis-csatornát vizsgáltatta, egy kanyargós barázdát, amelyet a jelek szerint 3 milliárd évvel ezelőtt a víz és törmelék keveréke hozott létre. A rover 2014 óta vizsgálja a környéket. Egy művelet során fedezték fel a kutatók, hogy a marsjáró összetört egy sziklát és a közelebbi kép egyértelművé tette az „észbontó” leletet – mondta Ashwin Vasavada.
A korábban vizsgált leletek között már volt olyan, amelyben kén volt, de tiszta kénből álló kristályokat eddig nem találtak.
Most a tudósok azt próbálják kideríteni, mit jelent a tiszta kén jelenléte a Marson, és mit mond ez a vörös bolygó történetéről. A kénes kőzeteknek jellemzően „gyönyörű, áttetsző és kristályos textúrájuk” van, ahogy Vasavada jellemzi, de a Marson az időjárás lényegében homokfúvással alakította a kőzetek külsejét, hogy beleolvadjanak a bolygó többi részébe, amely nagyrészt narancsos árnyalatú.
A szilícium-dioxid jelenléte arra utal, hogy valaha forró források vagy gőznyílások lehettek a Marson, amelyek kedvező feltételeket teremthettek a mikrobiális élet számára, ha az valaha is létezett a bolygón.
„Leesett az állam, amikor megláttam a kén képét” – mondta Briony Horgan, a Perseverance rover küldetésének társkutatója és az indianai West Lafayette-ben található Purdue Egyetem bolygótudományi professzora.
A tiszta elemi kén nagyon furcsa lelet, mert a Földön többnyire olyan helyeken találunk ilyet, mint a hidrotermális források, mint például a Yellowstone. Szóval nagy rejtély számomra, hogy hogyan keletkezett ez a kőzet a Sharp-hegyen.
Nem lehet tudni, hogy a kén hogyan keletkezett, de a csapat folytatja a Curiosity által gyűjtött adatok elemzését.
A 12 évnyi munka okozta kopás ellenére, például kerék- és mechanikai problémákat, a Curiosity továbbra is remek állapotban van – mondta Vasavada.
Egy korai emberfaj 1,8 millió éves fogát találták meg egy georgiai ásatáson. A régészek úgy vélik: a felfedezés igazolja, hogy a régió az egyik legkorábbi otthona volt Európában az ősi emberi közösségeknek.
A felfedezésről kiadott csütörtöki közlemény szerint az ásatás a georgiai fővárostól, Tbiliszitől száz kilométerre délnyugatra fekvő Orozmani település közelében folyt. Ez a Dmanisi régészeti lelőhely közelében található, ahol két évtizeddel ezelőtt 1,8 millió éves emberi koponyákat találtak − közölte az MTI.
Az afrikai kontinensen kívül a dmanisi leletek voltak a legrégebbi ilyen jellegű emberi maradványok, amelyekre valaha rábukkantak. A felfedezés megváltoztatta a korai emberi evolúcióról és a vándorlási szokásokról kialakult tudományos álláspontot.
A régészek szerint a Dmanisitől 20 kilométerre talált fog szintén azt bizonyítja, hogy a Dél-Kaukázus hegyvidéki területe lehetett a korai emberek egyik legősibb otthona az Afrikából történt kivándorlás után.
Giorgi Bidzinashvili, az ásatás vezetője elmondta, hogy szerinte a fog a Dmanisinál talált két, csaknem ép, 1,8 millió éves megkövesedett koponya Zezva és Mzia egyik „rokonának” maradványa lehet.
Az ásatásban részt vevő, a fogat megtaláló Jack Peart brit régészhallgató megfogalmazása szerint a felfedezés Georgia és az Afrikát 1,8 millió évvel ezelőtt elhagyó ember történetének szempontjából is óriási jelentőségű.
Ez megerősíti, hogy Georgia valóban fontos hely a paleoantropológia és általában az emberiség története szempontjából − fűzte hozzá.
A világ legrégebbi Homo-fosszíliái körülbelül 2,8 millió évvel ezelőttről származnak Afrikából. A korai ember, a vadászó-gyűjtögető Homo erectus (felegyenesedett ember) valószínűleg kétmillió évvel ezelőtt kezdett elvándorolni Afrikából. Kínában korábban már felfedeztek mintegy 2,1 millió évesre becsült ősi eszközöket, de a georgiai leletek a legősibb Afrikán kívül talált emberi maradványok.
