Százharminc éve, 1895. december 13-án hunyt el Jedlik Ányos, a modern technikatörténet egyik legnagyobb magyar alakja. A Szímőn született bencés szerzetes, természettudós és feltaláló olyan úttörő felfedezésekkel gazdagította a világot, amelyek máig meghatározzák mindennapjainkat. Az ő munkássága tette Magyarországot az elektrodinamika kutatásának és oktatásának élvonalába: szerény körülmények között is képes volt nem pusztán követni, hanem több ponton meg is előzni a kor európai tudományos fejlődését.
Eredeti nevén Jedlik Istvánként látta meg a napvilágot 1800. január 11-én, majd a rendben vette fel az Ányos nevet. Munkássága azonban messze túlnőtt korának keretein. Nevéhez köthető az első villanymotor megalkotása, az öngerjesztés és a dinamóelv felismerése, a feszültségsokszorozás elve, valamint a szódavíz hazai gyártásának meghonosítása.
Földműves családból származott, édesapja azonban mindent megtett tehetséges fia taníttatásáért. A három évnyi otthoni felkészítés után tízévesen a nagyszombati bencés gimnáziumba került, majd Pozsonyban folytatta tanulmányait, ahol németül és szlovákul is megtanult – így már fiatalon három nyelvet ismert.
Pozsonyi mestere, Gácser Leó meghatározó szerepet játszott abban, hogy a gimnázium elvégzése után Pannonhalmára jelentkezett a bencés rendbe. Másod-unokatestvérével, Czuczor Istvánnal együtt 1817. október 25-én vették fel őket a Szent Benedek-rendbe, ekkor kapta Jedlik az Ányos, Czuczor pedig a Gergely szerzetesi nevet.
A „savanyúvízi készület” rajzaDinamo
A királyi rendeletnek köszönhetően a bencés rend saját bölcseleti tanfolyamokat is indíthatott, így Jedlik a próbaév után a győri filozófiai képzésen folytatta tanulmányait.
A rend líceumában 1818–1820 között bölcseletet hallgatott, majd a pesti egyetemen 1822-ben doktori címet szerzett, matematikából, fizikából, filozófiából és történelemből szigorlatozva. 1825-ben pappá szentelték, ezt követően a győri gimnázium, majd a líceum tanára lett. Szertárát folyamatosan fejlesztette, eszközei jelentős részét maga készítette, első találmányai is ebből az időszakból származnak.
1831-től a Pozsonyi Királyi Akadémián oktatott, nyaranta tanulmányutakat tett Ausztriába, majd 1840-ben elnyerte a pesti tudományegyetem fizikai tanszékének vezetését. Lakása is az egyetemen volt, ahol nagy gondot fordított a szertár bővítésére. Munkásságára döntően hatottak Oersted, Ampère, Arago és Faraday eredményei, amelyek a villamosságtan felé irányították kutatásait.
A reformországgyűlés ösztönzésére Jedlik már az 1830-as években elhatározta, hogy tankönyveit magyarul írja, ám az első kézirat csak 1843-ra készült el. A közoktatás 1844-ben hivatalosan is magyar nyelvűvé vált, ám a tudományos műszavak hiánya jelentős akadályt jelentett.
Jedlik aktívan részt vett a magyar szaknyelv megteremtésében: Kazinczy Ferenc és Czuczor Gergely buzdítására számos új, máig használatos természettudományos és műszaki kifejezést alkotott.
A Toldy Ferenc által szerkesztett 1858-as német–magyar tudományos műszótár fizikai, kémiai és mechanikai részét is ő írta. Szakszavai közé tartozik többek között a dugattyú, merőleges, tehetetlenségi nyomaték, hullámhossz, szögsebesség, légnyomás és kilométer.
Fizikai szemléltető eszköz rajza a lejtőrőlVillamdelejes forgony, Magyar Iparművészeti Múzeum
Jedliket 1846-tól három évre a bölcsészkar dékánjává választották, és már ekkor hangsúlyozta: a tudomány „varázsereje” biztosítja a közjó alapját. 1848 márciusában elmondott, mértékletességre intő beszéde azonban nem talált kedvező fogadtatásra, és a forradalom idején az egyetemen is háttérbe szorult: előadásait felfüggesztették, a szertár kulcsát is elvették tőle.
A kényszerszünet alatt nemzetőrként szolgált, és Pest ostroma idején saját kezűleg mentette a fizikai szertár értékeit.
A szabadságharc bukása után csak német nyelven taníthatott, szabad idejét pedig tankönyve rendezésére fordította. Ennek első kötete „Súlyos testek természettana” címmel 1850-ben jelent meg saját költségén. Bár visszatérhetett az egyetemre, a műszaki képzés leválasztása és az Institutum Geometricum átszervezése miatt egyre kevesebb hallgatóhoz jutott el.
Ebben az időszakban Jedlik egyre több energiát fordított találmányaira és tankönyveire. A már említett kötetét, a „Súlyos testek természettanát” a „Hőtan” és a „Fénytan” elnevezésű munkái követték. A művek nagy szakmai elismerést arattak: az akadémia a levelező tagságot átugorva azonnal rendes taggá választotta. 1863–64-ben már az egyetem rektoraként tevékenykedett.
Barátai – köztük Czuczor Gergely és Eötvös József – halála rádöbbentette az idő múlására, ezért fokozatosan visszavonult, hogy kutatásaira összpontosítson. Mindemellett továbbra is segítette az egyetem oktatási reformjait, és tanulmányutakat tett németországi intézményekben.
1878-ban egyetemi katedráját a fiatal Eötvös Loránd vette át, Jedlik pedig a győri rendházba vonult vissza. Itt, szellemi frissességét megőrizve, egészségi állapotához mérten tovább dolgozott egészen haláláig. 1895-ben, csaknem 96 évesen hunyt el Győrött. Életszemléletét jól összegzi utolsó napjaiban Acsay Ferenc igazgatónak mondott gondolata: számára a munka nem teher, hanem Isten adta öröm és életfeladat volt. Szenvedélyektől mentes, fegyelmezett életét mindvégig ez a csendes alkotóerő határozta meg.
Halála után a Belvárosi temető bencés kriptájában helyezték el, búcsúbeszédét Eötvös Loránd mondta. A temető bezárásáról hozott városi döntések miatt földi maradványait 1935-ben az Újtemetőbe szállították, ahol a bencések külön sírboltot építettek számára.
1942-ben Jedlik Ányos díszsírhelyet kapott – több jeles győri személyiség társaságában –, újratemetésének egyházi szertartását Boldog Apor Vilmos győri püspök végezte.
Emlékét ma is számos intézmény és kezdeményezés őrzi: a róla elnevezett Jedlik Ányos Társaság, a győri bencés gimnázium állandó Jedlik-kiállítása, valamint szülőfalujának Jedlik-múzeuma. Nevét oktatási intézmények, közterek és utcák viselik többek között Budapesten, Győrben, Dunaharasztiban, Pozsonyban, Kassán, Nyitrán, Szímőn és Zsolnán. A Magyar Elektrotechnikai Múzeum külön Jedlik-termet is fenntart. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a szímői Jedlik Társaság évente Jedlik-díjjal tiszteleg munkássága előtt. Sírkövén ma is olvasható a bibliai idézet: „Az igazak örökké élnek.”
1800. január 11-én született Jedlik Ányos bencés rendi szerzetes, természettudós, aki életét az elektromágnesesség és a fény vizsgálatának szentelte. Bár Jedlik neve elsősorban a dinamó és a szódavíz kapcsán maradt meg a köztudatban, a tudós a valóságban jóval szerteágazóbb kutatásokat folytatott, a dinamóelv és az öngerjesztés elvének leírásával pedig meg is előzte világhírű kortársait.
A feltaláló Jedlik István néven, a Komárom vármegyében található Szimőn látta meg a napvilágot. Szülei egyszerű földművesek voltak, ennek ellenére Jedlik édesapja komoly hangsúlyt fordított fia taníttatására, ezért gyermekét előbb Nagyszombatba, majd a gimnázium harmadik osztálya után a pozsonyi bencésekhez küldte. Ottani tanára, Gácser Leó apát aztán döntő befolyást gyakorolt a fiatalember pályájára, ugyanis az ő hatására Jedlik hamarosan Pannonhalmára jelentkezett, 1847-ben pedig – unokatestvérével, Czuczor Gergely későbbi nyelvtudóssal együtt – a Szent Benedek-rendbe is belépett. Ekkor vette fel az Ányos keresztnevet.
A fiú később Győrben, majd a pesti tudományegyetemen folytatta tanulmányait, ahol 22 esztendős korában doktori címet szerzett. Jedlik már pályája kezdetén szerteágazó érdeklődésről tett tanúbizonyságot, ugyanis a fizika, a kémia és az optika terén is kutatásokba kezdett. A szertár csendjében élő, visszahúzódó tudós első jelentős felfedezése az elektromossághoz kötődött: 1821-ben, még egyetemi hallgatóként cikket publikált az általa „villanydelejes forganynak” nevezett eszközről, melyet 1827–28 táján meg is épített.
Ez a furcsa nevű szerkezet egy kezdetleges villanymotor – a ma használt elektromos hajtóművek őse – volt, mely az elektromágnesességnek köszönhetően folyamatos forgó mozgást végzett. Jóllehet, a forgany feltalálása nem kizárólagosan Jedlik Ányos nevéhez kötődik, teljesítménye így is megsüvegelendő, hiszen a fiatalember önállóan, a nyugati tudósok munkásságának ismerete nélkül alkotta meg első elektromos szerkezetét. A villanydelejes forgany egyébiránt Jedlik későbbi felfedezéseit is megalapozta, hiszen az 1861-re elkészített dinamó, a hetvenes évek elejére megalkotott csöves villámfeszítő, de az 1856-ban, Pannonhalmán bemutatott ívlámpa feltalálása is annak volt köszönhető, hogy a tudós igyekezett mind nagyobb teljesítményű eszközöket kifejleszteni. A bencés szerzetes ugyanakkor ezekben az évtizedekben nem ragadt le egyetlen problémánál: zsenialitását talán mindennél jobban megmutatja, hogy Jedlik 1826-ban, „amúgy mellékesen” – rendtársainak szánt meglepetésként – a szódavizet is feltalálta.
Jedlik Ányos felszentelése – 1825 – után Győrben tanított, páratlan tudásának következtében azonban alma matere nem sokáig bírta őt „megtartani”: a tudós 1831-ben Pozsonyban, majd 1839-ben a pesti tudományegyetem katedráján nyert állást, egy év után pedig tanszékvezetői széket szerzett. Jedlik elismertségét jelzi, hogy 1846-ban már a bölcsészkar dékánjának nevezték ki, az 1848-49-es események azonban hullámvölgyet jelentettek pályafutásában. Miután felcsapott nemzetőrnek, hamarosan elvesztette katedráját, a nagy tudós azonban félreállítását követően is nemzete és a tudomány javára tevékenykedett: Pest-Buda bombázása idején az általa is gyarapított természettudományi szertár megmentésével szerzett múlhatatlan érdemeket.
Miután a neoabszolutizmus idején egy ideig nem kapott állást, saját költségén nyomtatta ki egyetemi tankönyve első kötetét, amely a Súlyos testek természettana címet viselte. Jedlik 1850-es műve nem csak a fizika és a kémia, de a nyelvtudomány számára is jelentősnek bizonyult, hiszen munkáját magyarul írta meg, így az számos olyan kifejezést tartalmazott, amit a tudós alkotott meg. Jedlik Ányos egyébként a későbbiek során is aktív szerepet vállalt a magyar tudományos nyelv gazdagításában, így például oroszlánrészt vállalt az Július-as német–magyar tudományos műszótár munkálataiban is. A szerzetes az 1850-60-as években az optika terén is jelentős eredményeket mutatott fel, híres rácsosztó gépével megalapozta a magyar finommechanikai ipart.
Jóllehet, az önkényuralom idején nehezen tudták elfeledni Jedlik 1848-as szerepvállalását, tudása miatt hamarosan visszakapta egykori tanszékét, és a kiegyezés előtti évtizedekben is egyre feljebb került a tudományos ranglétrán: miután 1850-es műve mellett a hőtanról és a fénytanról is írt egy-egy tankönyvet, Július-ban a Magyar Tudományos Akadémia egyből rendes tagjává fogadta, öt évvel később pedig a pesti tudományegyetem rektorának nevezték ki.
Bár Jedliket később sokan bírálták amiatt, hogy munkássága során valósággal „elbújt” szertárában, és nem törekedett arra, hogy a nemzetközi tudományos életben ismertté tegye nevét és eredményeit, az elismerések elől így sem „menekülhetett”, ugyanis az 1873-as bécsi világkiállításon csöves villámfeszítőjét Haladásért-érdemrenddel jutalmazták. Jedlik Ányos idős korából eredően ebben az időszakban már igen keveset mutatkozott a nyilvánosság előtt, öt évvel később, 1878-ban pedig professzori és tanszékvezetői állásáról is lemondott; pozícióját a következő tudósgeneráció egyik legjelentősebb alakja, báró Eötvös Loránd örökölte meg. A szerzetes ebben az évben úgy döntött, visszavonul győri rendházába, ahol még 17 esztendőt töltött. A dinamó feltalálója matuzsálemi korban, 1895. december 13-án fejezte be földi pályafutását.
