Több szempontból is megelőzte korát, pedig az már a reformkor volt. Arisztokrata létére szinte egész életében a hátrányos helyzetű gyerekek javára fáradozott, a leánygyermekek mesterségbeli és kézügyességbeli készségének fejlesztését sürgette, nem kis bátorsággal felvetette a kenyérkereső, sőt a szellemi pályára alkalmas nő fogalmát is. Ma 250 éve született az első magyarországi óvodák megalapítója, Brunszvik Teréz grófnő.
1775. július 27-én, hajnali négykor született meg Pozsonyban Korompai Brunszvik Antal gróf és Seeberg Anna bárónő leánya, Brunszvik Teréz. Az újszülöttet nyolc nappal később maga a magyar királynő, Mária Terézia tartotta a keresztvíz alá. Hároméves korától már zongorázott, később megismerte a nagy görög gondolkodókat, angolul és franciául tanult. 1787-ben egy előkelő bécsi nevelőintézetbe került, ahol átélte a magányt, a különbözőséget, és ezek már ekkor arra sarkallták, hogy egyénisége megőrzése mellett formálja is önmagát.
Munkásságának, pedagógiai tevékenységének meghatározója, hogy gyermekkorától kezdve egyfajta életprogramot állított fel önmagának. Szerette az embereket, és ezt először a saját családjában éreztette. Mindenkinek az anyja szeretett volna lenni, így a nevelésügy lett az a terület, amelyben eszményeit valóra válthatta. A martonvásári Brunszvik-kastély falán látható, róla készült festmények hűen tükrözik személyiségét: derűt és méltóságteljességet sugároznak. Talán az sem meglepő, hogy az országban az első karácsonyfát éppen ő állította martonvásári birtokán 1824-ben.
Az örök emberség csírája
A sors szinte predesztinálta arra, hogy életét a gyermekeknek szentelje. Főúri származása, ami kellett a jó kapcsolatokhoz, a saját család nélküli, relatíve független élet, ami lehetővé tette számára a minden kötöttségtől mentes utazásokat, tervei következetes végrehajtását, álmainak megvalósítását. Kortársainak szóló figyelmeztetése ma is aktuális:
„A világ végül is tűzben pusztulna el, ha egyetlen nemes lélek sem élne benne, és ha az örök emberség csírája nem lenne a gyermekben. Hazánk úgy lesz, ha ügyelünk erre a csírára, és megelőzzük az emberiség eltorzítását és eltiprását.”
Elképzeléseit tettekre váltotta. Jótékonysági nőegyletet alapított, hogy bevételeit szegényházak és gyermekfoglalkoztatók létrehozására fordíthassák. Úgy gondolta, hogy a leánygyermekeknél olyan mesterségbeli vagy kézügyességbeli készséget kell kifejleszteni, amivel gondoskodni tudnak magukról. Aztán felvetette a kenyérkereső, sőt a szellemi pályára alkalmas nő fogalmát is – egy olyan világban, amikor ez már-már forradalmi merészségnek számított. Ösztönzésére a pesti Nőegylet árva és veszélyeztetett gyerekeknek szorgalomiskolát létesített.
Legyűrte a nehézségeket
Környezetének ellenállásába ütközött viszont, hogy külföldi példák alapján kisgyermekeket óvó intézetet hozzon létre. Ám legyűrte a nehézségeket: kezdeményezésére 1828. június 1-jén, Budán, a Mikó utcában megnyitotta kapuit az első magyarországi „kisgyermekiskola”, amely idővel a kisdedóvó intézet, illetve az óvoda elnevezést kapta.
Utána azért fáradozott, hogy a budaihoz hasonlóan másutt is létesüljenek „kisgyermekiskolák”. Először Besztercebányán nyílt kisdedóvó, amit két pozsonyi és egy kolozsvári követett. Ezeket az angyalkerteket kétéves kortól hétéves korig látogathatták a gyerekek, az utolsó évben elemi ismereteket is elsajátítva.
Ennek a szegényebb népréteg gyermekeinél volt jelentősége, hiszen ők ritkán jutottak el az alsófokú iskolába, így az óvoda elvégzése után hasznos tagjává váltak a családnak.
Eleinte angol mintára férfi tanítók látták el az óvodák vezetését, de Brunszvik Teréz már az első intézmény átadásakor hangoztatta, hogy erre a feladatra a nők alkalmasabbak. A foglalkozások imákkal és énekekkel kezdődtek, majd világi ismeretek átadásával folytatódott a nap. A játék ekkor még a napi tevékenység alig negyedét tette ki, de a cél az volt, hogy a gyerekeknek ne kelljen sokat dolgozniuk, és a legtöbb idő a játéké legyen.
1830-ban hozta tető alá az első országos hatáskörűnek tervezett óvodai társulást („Nemzeti Egyesület a kisdedek koránti nevelésére nézve”), ez azonban rosszul gazdálkodott, és két év múlva az alapító távollétében önmagát feloszlatta. Mindez része volt irigyei és rosszakarói mesterkedéseinek, akiknek vádaskodása (azzal vádolták, hogy az intézeteiben kis karbonárikat, azaz forradalmárokat nevel) oda hatott, hogy József nádor az óvodáit 1832. június 1-jével a Budai Jótékony Nőegylet, illetve a pesti városi magisztrátus fennhatósága alá helyezte.
Hálózattá szervezte támogatóit
Modern nő volt, aki élt a reformkor adta lehetőségekkel. Az a céltudatosság és szervezőkészség, amellyel rendelkezett, ma leginkább a logisztika fogalmával írható le. Naplója arról árulkodik, hogy tudatosan élt a kommunikáció eszközeivel, meggyőző ereje, hite és lelkesedése másokat is cselekvésre ösztönzött. Hálózattá szervezte támogatóit és munkatársait, de sokakat azok közül is, akik kezdetben közömbösen vagy éppen ellenségesen figyelték erőfeszítéseit.
Pedagógiai munkássága nem ért véget az óvodaalapításokkal, óvóképzéssel. Életének kevésbé látványos és sikeres része a nőnevelés reformját érintette. Elsősorban emlékirataiból, naplóiból és jegyzeteiből, valamint kortársainak megemlékezéseiből tudjuk, hogy ez a kérdés egész életén át foglalkoztatta, így joggal mondhatjuk őt a magyar nőnevelés egyik úttörőjének.
Egyik legkövetkezetesebb híve volt a női nem egyenjogúsításának.
Mindent összevetve: állhatatosságának is köszönhető, hogy manapság a magyar gyermekek édesanyjuk munkába állásától az iskolakezdésig az óvoda biztonságot jelentő falai között tölthetik idejüket, és részesülhetnek az életkoruknak megfelelő oktatásban, nevelésben.
