1956. november 4. – Nemzeti gyásznap

„Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását.” Bibó István kiáltványát 1956. november 4-én olvasta fel, ám a szovjet csapatok lefegyverezték a valamennyi magyar felkelőt és katonai egységet.

1956. október 23-án békés tüntetéssel kezdődő fegyveres felkelés, forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra, valamint a szovjet megszállás ellen. A népfelkelés a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után fegyveres szabadságharccá változott. Mind az utcai (fegyverrel is) politizálók, mind a kormánypolitikát irányítók sorsát végül a nemzeti függetlenséget eltipró, november 4-i szovjet katonai invázió pecsételte meg, amely néhány nappal azután következett be, hogy Nagy Imre miniszterelnök november 1-jén meghirdette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. A fegyveres felkelők utolsó csoportjainak ellenállását november 10–11. táján törte meg a szovjet túlerő.

1956. november 4-én vasárnap 0 órakor a magyarországi szovjet csapatok főparancsnokságát Kazakov hadseregtábornok vette át. Hajnalban Románia felől újabb szovjet csapatok lépték át a magyar határt. A kora hajnali órákban Soldatic jugoszláv nagykövet megkereste Szántó Zoltánt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Intéző Bizottságának tagját, és tájékoztatta Tito elnök üzenetéről: a jugoszláv kormány menedéket biztosít Nagy Imrének és társainak.

Hajnali 4 óra 15 perckor általános szovjet támadás indult Budapest, a nagyobb városok és a fontosabb katonai objektumok ellen. A főváros védői – nemzetőrök, rendőrök és kisebb-nagyobb honvéd egységek – felvették a harcot a támadókkal.

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”(Nagy Imre 1956. november 4-i rádióközleménye)

5 óra 5 perckor az ungvári rádió közleményt sugárzott, amelyben Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc, a Nagy Imre-kormány volt miniszterei bejelentették, hogy 1956. november 1-jén minden kapcsolatot megszakítottak ezzel a kormánnyal, s kezdeményezték a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását Kádár János vezetésével. Elhangzott, hogy az október 23-i tömegmozgalom fasiszta felkelésbe torkollott, ezért vált szükségessé a szovjet csapatok segítségül hívása.

5 óra 20 perckor Nagy Imre drámai hangú rádióbeszédet mondott: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” E segélykérő beszédet többször megismételték különböző nyelveken. Nagy Imre, beszédében nem adott, nem adhatott parancsot az ellenállásra, noha nem is tiltotta meg a védekezést.

Megpróbálta még visszahívni Maléter Pált, aki Tökölre indult a szovjetekkel tárgyalni, és a hadsereg vezetését, de ez sikertelen volt.

6 és 8 óra között a jugoszláv nagykövetségre érkezett Nagy Imre, Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György, Szántó Zoltán (az MSZMP Intéző Bizottságának tagjai), valamint Fazekas György, Haraszti Sándor, Jánosi Ferenc, Rajk Lászlóné, Szilágyi József, Tánczos Gábor, Újhelyi Szilárd, Vas Zoltán és családtagjaik. Összesen negyvenhárom személy kapott menedékjogot a követségen. Vásárhelyi Miklós, Nádor Ferenc ezredes (a légierők parancsnoka) és Erdős Péter egy jugoszláv diplomata lakásán kaptak menedéket. Nagy Imre és Donáth Ferenc távozása után a parlamentben maradtakhoz csatlakozott Bibó István, valamint Mindszenty bíboros, aki még aznap átment az amerikai követségre, ahol menedékjogot kapott.

Bibó István a törvényes magyar kormány egyetlen, az Országgyűlés épületében maradt képviselőjeként kiáltványt fogalmazott. Megállapította: Magyarországnak nincs szándéka szovjetellenes politikát folytatni, visszautasítja azt a vádat, hogy a forradalom fasiszta vagy antikommunista irányzatú lett volna. Felszólította a magyar népet, hogy a megszálló szovjet hadsereget vagy az esetleg felállított bábkormányt ne ismerje el, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen.

„A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget, vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen – kivéve azokat, melyek Budapest közellátását és közműveit érintenék. Fegyveres ellenállásra parancsot adni nincs módomban: egy napja kapcsolódtam be a kormány munkájába, a katonai helyzetről tájékoztatva nem vagyok, felelőtlenség volna tehát tőlem a magyar ifjúság drága vérével rendelkezni. Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az ENSZ alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az ENSZ bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem érdekében.” (Bibó István kiáltványa – részlet, 1956. november 4.)

A túlerő láttán sem a kormány sem a katonai vezetés nem rendelt el fegyveres ellenállást. A szovjet csapatok Budapesten – helyenként fegyveres harc után – lefegyverezték a Magyar Néphadsereg valamennyi alakulatát. Vidéken több helyen komolyabb ellenállás bontakozott ki, amelybe katonai egységek is bekapcsolódtak (Békéscsaba, Dunapentele, Szeged stb.).

8 óra 7 perckor a Szabad Kossuth Rádió adása megszakadt. Rövidhullámon váltakozva a Himnuszt és a Szózatot sugározták.

Budapesten a fegyveres ellenállást a megnövekedett létszámú felkelő csoportok folytatták. A szovjet csapatok délig elfoglalták a Honvédelmi Minisztériumot, a Belügyminisztériumot, a Budapesti Rendőr-főkapitányságot.

A nemzetközileg még el nem ismert Kádár-kormány táviratot küldött az ENSZ főtitkárának, kérte a magyar kérdés levételét a napirendről. Soldatic jugoszláv nagykövet közölte Nagy Imrével Titóék üzenetét, hogy híveivel együtt ismerje el a Kádár-kormányt. Az MSZMP Intéző Bizottságának a követségen tartózkodó öt tagja ezt egyhangúlag elutasította. Eisenhower amerikai elnök tiltakozott a szovjet intervenció ellen.

A magyarországi szovjet katonai invázió hírére New Yorkban összehívták a Biztonsági Tanács ülését, és szavazásra bocsátották az előző napi amerikai határozati javaslat némileg módosított változatát. Ez felszólította a Szovjetuniót, hogy tartózkodjon Magyarországon bárminemű katonai akciótól, és haladéktalanul vonja ki csapatait az országból. A javaslat elismerte a magyar nép jogát arra, hogy szabadon választott kormánya legyen. A javaslatot a Szovjetunió megvétózta (9 igen szavazat, Jugoszlávia tartózkodott), majd a kérdést rendkívüli közgyűlés elé utalták.

4-én délután az ENSZ rendkívüli közgyűlése 50:8 arányban, 15 tartózkodás mellett elfogadta a tovább bővített amerikai javaslatot, amely felkérte az ENSZ főtitkárát: jelöljön ki bizottságot a magyarországi helyzet megvizsgálására. Az áldozatok száma november 4-én a fővárosban 135 fő volt. A KSH 1957. januári jelentése szerint az októberi 23. és január 16. közötti események embervesztesége országos viszonylatban 2652 halott (Budapesten 2045) volt, és 19 226 személy (Budapesten 16 700) sebesült meg. A forradalom leverését követő megtorlásban az 56-os Intézet szerint 229 főt végeztek ki. 1958-ban bírósági ítélet nyomán életükkel fizettek az 1956-os események. November 4-ét 2013-ban hivatalosan is nemzeti gyásznappá nyilvánította az Országgyűlés.

(cultura.hu)