A Megváltóra várástól Jézus megkereszteléséig

A keresztény egyházban a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó advent, mint a Jézus születésére való spirituális készülődés időszaka, csak fokozatosan, sok idő elmúltával terjedt el.

„A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.”
(Juhász Gyula: Karácsony felé)

Az advent szó jelentése az eljövetel, „Adventus Domini”, azaz az Úr eljövetele, vagy Úrjövet. Az anyaszentegyház az adventi időszakban arra hív bennünket, hogy úgy készüljünk a karácsonyra, Jézus megszületésének ünnepére, mintha ez már a második eljövetelét jelentené számunkra.

Az advent eredete a korai keresztény időkben, a IV. századi gallikán liturgiában gyökerezik.

Akkoriban az volt a szokás, hogy vízkeresztkor, január 6-án, Jézusnak a Jordán folyóban való megkeresztelésének emléknapján történt a keresztség szentségének felvétele.

Ennek volt a három hétig tartó előkészületi időszaka az advent, amit később 40 napra terjesztettek ki, és ami nagyon hasonlított a nagyböjthöz.

Kr.u. 380-ban a hispániai Saragossa helyi elöljárósága honosította meg a vízkereszt előtti 3 hetes böjtöt.

A nagyböjti regulák hatására 581-ben a galliai Macon tanácsa Szent Márton tours-i püspök ünnepnapjától, november 11-től a karácsonyig terjedő időszakban a hétfői, szerdai és pénteki napokra jelölte ki a böjtöt.

Rómában csak a VI. században jelent meg az advent, a karácsonyra, Jézus megszületésének ünnepére való felkészülés jegyében.

Az V. század elejétől kezdett jelentős ünneppé válni a karácsony

A hagyományosan Szent Gelasius pápának (492. március 1.–496. november 10.) tulajdonított Gelásiai Szertartáskönyv volt az első, ami öt vasárnapra írta elő advent liturgiáját. Később I. (Szent) Gergely pápa (590. szeptember 3.–604. március 12.) kibővítette az adventi liturgiát, imákkal és antifónák felolvasásával.

A karácsony (december 25.) csak a IV. század végétől, illetve az V. század elejétől kezdett el jelentős keresztény ünnepé válni.

Az adventi időszak hat hétre hosszabbodva Szent Márton napjától december 24-ig tartott, majd Szent Szimpliciusz pápa (468. március 3.–483. március 10.) idején ismét 4 hétre rövidült, és a tartalma is megváltozott: ekkor vált egyértelműen a Megváltó megszületésére való várakozás időszakává.

A IX. század körül az egyház advent első vasárnapját jelölte ki az egyházi év kezdő napjának. Az írországi kolostori liturgiában az advent tartalma tovább bővült Krisztus második eljövetelének várásával.

Jézus győzelmet arat Sol Invictus felett

A kereszténység első századaiban vízkeresztkor, azaz január 6-án, az Úr megjelenése napján (Epiphania Domini) három eseményt ünnepeltek: Jézus megszületését, a három királyok látogatását a Kisdednél, valamint Jézus keresztelőjét, amikor János megkeresztelte őt a Jordán folyó vizében. A Római Birodalomban a téli napforduló volt a pogány napisten ünnepe.

A régi római naptár szerint ez december 25-re esett, az ünnepet ezért december 24-ről 25-re virradóan napkeltekor tartották. Ez még a 4. században is széles körben elterjedt szokásnak számított. Az ekkor már nagy befolyással rendelkező keresztény egyház belátta, hogy a pogány napisten kultuszához fűződő ünnepet nem lehet csak úgy egyszerűen eltörölni, ezért elhatározták, hogy meg kell azt tölteni keresztény tartalommal.

Ezért vált a IV. századtól december 25. Jézus születésnapjává, mert ezen a napon tartották a pogányok Sol Invictus (a Győztes Nap) ünnepét, amely Jézus születésének megünneplésével új értelmet nyert, mivel Krisztus azt mondotta: „Én vagyok a világnak világossága.”

(A IV. század elejéig a keresztény egyház január 5-ről 6-ra virradó éjszaka ünnepelte meg Krisztus születését, és 6-án a megkeresztelkedését. Ez még akkor volt, mielőtt Jézus születését december 25-re tették volna, hogy visszaszorítsák a pogány napistenkultuszt.)

Számos régi szokás fűződik az adventhez

Az advent kezdetét hosszú ideig harangszóval jelezték, és sok helyütt a gyerekek énekszóval, csengetéssel ébresztették a népet, nehogy elkéssenek a rorátéról.

A múltban a zajos mulatságok, a tánc és lakodalom tiltva voltak advent idejére, valamint sok kocsma is csak az utazókat szolgálhatta ki ekkor.

Ehhez kapcsolódó szokás volt az adventölés is: a kántálás, amikor énekléssel gyűjtöttek alamizsnát, illetve a szálláskeresés nevű karácsonyi játék, amikor azt adták elő, ahogy József és Mária kerestek szállást Betlehemben, de csak egy istállóban leltek hajlékra, ahol világra jött a Kisded. A görögkatolikusoknál az advent hathetes, és ennek megfelelően az adventi koszorút is 6 gyertyával díszítik.

Az adventi koszorú a XIX. században jelent meg, és egy német evangélikus lelkésztől, a hamburgi evangélikus nevelőintézet alapítójától, Johann Hinrich Wicherntől származik, aki 1839-ben készítette el az első koszorút.

Magyarországon osztrák hatásra, az 1920-as évektől kezdett elterjedni az adventi koszorú készítésének hagyománya, amelynek az utolsó gyertyáját szokás szerint szenteste gyújtották meg.

(origo.hu)