A magyarok elődei Olekszij Komar ukrán régész szemével

„A korai magyarok egyértelmű, jellegzetes tárgyi kultúrát hoztak magukkal, vándorlásuk pedig rendkívül gyors volt.” Olekszij Komar napjaink ukrajnai magyar őstörténeti kutatásinak támogatója, aki könyvet írt a korai magyarság vándorlásának történeti és régészeti emlékeiről. A nemzetközi hírű régésszel, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársával a magyar ősmúlt izgalmas új felfedezéseiről jelent meg interjú a Mandineren.

– Miért kezdte ukrán régészként a magyarok őstörténetét kutatni?

– Érdeklődésem a korai magyarok története és régészeti emlékei iránt egész egyszerűen annak a ténynek köszönhető, hogy a magyarok Eurázsia kora középkori történetének rendkívül fontos szereplői.

A magyarok elődeivel foglalkozó publikációk hirtelen növekedése az elmúlt évtizedben azt mutatja, hogy ezt a jelentőséget a külföldi, nem magyar kollégák is kezdik megérteni.

– Ön korszakalkotó monográfiát írt oroszul a „magyar kérdésről”, ami magyarul is megjelent. Mit lehet tudni kutatásai alapján a magyar etnogenezisről?

– Könyvem a magyar etnogenezis jóval szerteágazóbb problémájának csupán egy szeletére koncentrál: a IX. századi rövid migrációs időszakra az Uráltól az Al-Dunáig. Egészen mostanáig a történészek úgy hitték, hogy a magyarok áttelepülése hosszú, két-három évszázados folyamat volt. Ezek a történészek azt feltételezték, hogy a magyarok ősei Baskíriában és a Don-medencében is jelentős időre „megálltak” a vándorlás során. Azt is feltételezték továbbá, hogy a magyarok anyagi kultúrája többször és radikálisan megváltozott aktuális, letelepedett szomszédaik hatására. Az új régészeti felfedezések ugyanakkor azt bizonyítják, hogy ezek az elméletek hibásak.

A korai magyarok egyértelmű, jellegzetes tárgyi kultúrát hoztak magukkal a Dnyeper folyó mentén elterülő sztyeppre, amely kultúra a Volgától keletre, részben pedig még távolabb, az Ural keleti oldalán formálódott a IX. században. Ezek szerint a vándorlás rendkívül gyors volt: minden bizonnyal egyetlen generáció alatt lezajlott.

Az említett tárgyi kultúra sajátosságai alapján kijelenthetjük, hogy mindez valahol az Irtis és a Tobol folyók között alakult ki, a régió déli részén. Kimutatható egyes lovas nomád kultúrák, a besenyők, oguzok és kimemek hatása is. A magyarok ősei ugyanakkor egyedi ötvösművészetet hoztak létre, ami különbözött a többi nomád nép és az erdőlakó ugor nyelvű népekétől egyaránt.

– Mit tudhatunk a vándorlásról?

– A korai magyarok vándorlásában nem egy, hanem néhány, egymáshoz közeli rokon ugor nyelvű közösség vett részt. Az első csoport az Urálon túli területen maradt, a mai Cseljabinszk környékén Oroszországban. Egy nagyon fontos és érdekes IX–X. századi régészeti lelőhely került elő itt pár éve az Ujelgi-tó partján. A második csoport a VIII–IX. századi baskíriai Karajakupovo-kultúra népességhez csatlakozott és a Bjelaja folyó völgyében éltek tovább. A harmadik közösség tovább vándorolt nyugatra és letelepedett a Káma folyó térségében, ahol még a hetvenes években felfedezték a részben magyarokhoz köthető, híres Bolsije Tyigani temetőt a IX–X. századból.

A két utóbbi csoport később mint Magna Hungaria magyarul beszélő népessége vált ismertté.

A mai magyarok ősei azonban nem maradtak ezeken a területeken, hanem tovább vonultak nyugatra a déli sztyepp útvonalán: ők hagyták hátra a Szubbotci-leletkör (IX. század) temetőit a Fekete-tenger északi előterében.

– Mi a helyzet az etelközi magyarokkal?

– Bizánci szövegek alapján Etelköz egy kisebb terület volt a Dnyeper folyó jobb partján, nagyjából fel az Ingulec folyóig. Régészeti adatok viszont azt mutatják, hogy a Szubbotci-típusú temetkezések a Dnyeper bal partjától a Dnyeszterig, sőt, egészen az Al-Dunáig fellelhetők.

Mindez azt jelenti, hogy a magyarok őseinek megtelepedése itt nem pusztán a sztyepp vidékére korlátozódott, hanem szabadon választották meg a szálláshelyüket. A temetkezési helyek főként a sztyepp és az erdős sztyepp határán, a nagy folyami árterek közelében találhatók, ami arra utal, hogy a magyarok a török nyelvű nomád népekkel ellentétben a párásabb éghajlatú környezetet favorizálták és kevésbé féltek a hótól.

Az új szálláshelyek természetesen új kapcsolatokkal jártak: az etelközi temetőkben különböző típusú fazekastermékeket találtunk. Az edények egyik csoportját volgai bolgár fazekasok készítették, ezeket a termékeket a magyarok hozták magukkal a Volga vidékéről. Más darabokat a Krímben gyártottak, a harmadik csoport pedig szláv fazekasok munkáját dicséri. Ami a drágább ezüstedényeket illeti, azok a Kazár Kaganátus kézműveseitől származtak. Egyúttal a magyarok hatását is jól megfigyelhetjük egykori szomszédaik leletanyagában. Ennek emlékei a Szubbotci-leletkörből származó jellegzetes övdíszek a Krímben, illetve a Don menti szaltovói népesség körében, valamint a szlávok lakta telepek hagyatékában egyaránt.

– Az ön kutatásai alapján vált egyértelművé, hogy a magyarok a honfoglalást követően is élénk kapcsolatban maradtak a keleti területekkel. Mit jelent ez pontosan és miért olyan fontos ez a megállapítás?

– Az ilyen távoli kapcsolatok a X. században egyáltalán nem számítottak kivételesnek. Arról az időszakról beszélünk, amikor a Közép-Ázsiát és Észak-Európát összekötő nagy kereskedelmi útvonalak létrejöttek és aktívan használták is azokat. A Közép-Ázsiában vert iszlám ezüstpénzek egészen Britanniáig elterjedtek. Amit eddig nem tudtunk, hogy a „Prémútnak” nevezett kereskedelmi útvonal Volgai Bolgáriát az Urálon túli régióval összekötő ágán magyar kereskedők is megfordultak.

A történészeket régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy ez a kereskedelem milyen nyelven folyt. Ha ebbe belegondolunk, elmondhatjuk, hogy a magyarok megtanulhatták a szláv nyelvet a szomszédaiktól, a Volga- és Urál-régió finn, permi, és ugor lakosságával pedig a saját anyanyelvükön beszélhettek.

Ez hatalmas előnyt jelenthetett nekik a germán vagy arab kereskedőkkel szemben, akik számára Kelet-Európa lakosságának többsége teljesen érthetetlen nyelven beszélt.

Ami a mi szempontunkból különösen fontos ugyanakkor, hogy a kereskedelmi útvonalakon keresztül a korabeli divat egyes elemei is terjedtek. Például a híres magyar tarsolylemezes övtáskákat nem a magyarok hozták be magukkal a Kárpát-medencébe a IX. század végén. Ennek a tárgytípusnak a divatja csak a X. században bukkant fel, majd terjedt el a Magyar Fejedelemség területén kívül sokkal keletebbre is, a Középső-Volga és Káma folyó régiójában. A régészek rámutattak ugyanerre a X. és korai XI. századi veretes övek esetében is, ami önmagában is egy hatalmas kutatási téma.

– Mostanában indulnak be az ukrajnai magyar őstörténeti kutatások az ön hathatós segítségével. Milyen lehetőségek rejlenek ezekben a kutatásokban és milyen célokat fogalmaztak meg?

– Komoly lehetőségek! Mindenek előtt a modern természettudományos kutatási módszerek ma már lehetővé teszik olyan temetőanyagok érdemi vizsgálatát is, amelyekre a régészek korábban nem fordítottak különösebb figyelmet.

Elsősorban a radiokarbon-keltezésre, az izotópos és a DNS-elemzésekre gondolok.

Ezeknek a lehetőségeknek köszönhetően a legkevésbé „látványos”, legszegényesebb temetkezések is datálhatóvá váltak és azonosíthatók például a rokonság szempontjából. Korábban a régészek csak olyan adatbázist tudtak összeállítani és elemezni, amelyek pusztán a hagyományos régészeti vizsgálati módszereken alapultak. Manapság már az összes rendelkezésre álló információt érdemes összegyűjteni, mivel elemzési képességeink kibővültek. Nem csupán az ősi népek eredetét, de az étrendjüket, a betegségeiket és számtalan egyéb aspektust is tanulmányozhatunk már.

Másodsorban új ásatási helyszínek felkutatása is szóba jöhet, ami friss leletekkel gazdagíthatja tudásunkat a korai magyarokról. Itt nem csupán a magyarok tényleges temetkezési helyeiről beszélünk, hanem a „szomszédok” temetkezéseiről egyaránt: alánokról, szlávokról. A korabeli szláv települések legújabb leletei arra utalnak, hogy a IX. század második felének magyar populációja rendkívüli befolyással bírt a Dnyeper bal partján élő szláv törzsek viseleti szokásaira, divatjára.

Néhol ez a magyar hatás ma már komolyabbnak tűnik, mint magának a Kazár Kaganátusnak a befolyása!

Ezek a teljesen új és váratlan információk arra sarkallnak, de egyúttal kényszerítenek is minket, kutatókat, hogy a régióra vonatkozó eddigi történelmi elképzeléseinken is változtassunk.

(mandiner.hu)