Óriási jelentőségű fogat találtak Georgiában

Óriási jelentőségű fogat találtak Georgiában

22:13 Szeptember 11, 2022

Történelem 3202 3 хвилини

Українська

Egy korai emberfaj 1,8 millió éves fogát találták meg egy georgiai ásatáson. A régészek úgy vélik: a felfedezés igazolja, hogy a régió az egyik legkorábbi otthona volt Európában az ősi emberi közösségeknek.

A felfedezésről kiadott csütörtöki közlemény szerint az ásatás a georgiai fővárostól, Tbiliszitől száz kilométerre délnyugatra fekvő Orozmani település közelében folyt. Ez a Dmanisi régészeti lelőhely közelében található, ahol két évtizeddel ezelőtt 1,8 millió éves emberi koponyákat találtak − közölte az MTI.

Az afrikai kontinensen kívül a dmanisi leletek voltak a legrégebbi ilyen jellegű emberi maradványok, amelyekre valaha rábukkantak. A felfedezés megváltoztatta a korai emberi evolúcióról és a vándorlási szokásokról kialakult tudományos álláspontot.

A régészek szerint a Dmanisitől 20 kilométerre talált fog szintén azt bizonyítja, hogy a Dél-Kaukázus hegyvidéki területe lehetett a korai emberek egyik legősibb otthona az Afrikából történt kivándorlás után.

Giorgi Bidzinashvili, az ásatás vezetője elmondta, hogy szerinte a fog a Dmanisinál talált két, csaknem ép, 1,8 millió éves megkövesedett koponya Zezva és Mzia egyik „rokonának” maradványa lehet.

Az ásatásban részt vevő, a fogat megtaláló Jack Peart brit régészhallgató megfogalmazása szerint a felfedezés Georgia és az Afrikát 1,8 millió évvel ezelőtt elhagyó ember történetének szempontjából is óriási jelentőségű.

Ez megerősíti, hogy Georgia valóban fontos hely a paleoantropológia és általában az emberiség története szempontjából − fűzte hozzá.

A világ legrégebbi Homo-fosszíliái körülbelül 2,8 millió évvel ezelőttről származnak Afrikából. A korai ember, a vadászó-gyűjtögető Homo erectus (felegyenesedett ember) valószínűleg kétmillió évvel ezelőtt kezdett elvándorolni Afrikából. Kínában korábban már felfedeztek mintegy 2,1 millió évesre becsült ősi eszközöket, de a georgiai leletek a legősibb Afrikán kívül talált emberi maradványok.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei