A Mohácsi csata nyomait kutatva rátaláltak egy későbbi Mohácsi csatára

Két év múlva lesz a Mohácsi csata 500. évfordulója. A jubileumra készülve már korábban kutatócsoport alakult, amely azt vizsgálja, mi is történt 1526. augusztus 29-én, és a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a Pécsi Tudományegyetem kutatói most olyan felfedezést tettek, amely alapjában segít megérteni azt, amit eddig a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményéről tudtunk, hittünk. A kutatócsoport vezetői, Fodor Pál és Pap Norbert az Indexnek elmondták, hogy a Mohácsi csata helyszínén két, egymástól időben is elkülönülő csata tárgyi emlékei találhatók.

Egy magyar kutatócsoportnak köszönhetően olyan mértékben változott meg a mohácsi csata képe, mint az elmúlt 100 év egyetlen periódusában sem. A kutatócsoport nem kisebb fába vágta fejszéjét, minthogy „a kádári, kommunista propaganda máig ható ferdítései, hazugságai helyett korrektebb képet adjon a világnak.”

A kutatási program 2018 februárjában indult a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kiválósági Együttműködési Programja keretében, 120 millió forintos keretösszeggel, három év időtartammal, Fodor Pál és Pap Norbert vezetésével. Az első szakasz 2020-ban zárult, a Mohács 1526–2026 – Rekonstrukció és Emlékezet című projektbe több mint 60 fő kapcsolódott be, részben a Bölcsészettudományi Kutatóközpont, részint a Pécsi Tudományegyetem kutatói közül. Ennek az eredményeképpen a témában több mint 10 könyvet jelentettek meg.

Fodor Pál Széchenyi-díjas turkológus, történész most az Indexnek azt mondta, hogy a projekt eredeti kiindulópontja az volt, hogy ne a régi és az akkori országvezetést bűnbakká tévő vélemények alapján jussanak el az 500. évfordulóhoz, ám időközben kiderült, hogy az állapotfelmérésből több lett, mint azt elsőre gondolták.

A kutatásban egyebek mellett a csatatér történeti és földrajzi rekonstrukciójával foglalkoztak, és azt vizsgálták, hogy egykoron hogyan nézhetett ki a táj. „Nem mindegy ugyanis, hogy a különböző emlékhelyeket hová helyezik el. A legjobb az lenne, hogy pontosan oda, ahol az események zajlottak” – tette hozzá.

Esetenként direkt hazugság

Pap Norbert a PTE történeti földrajz professzora a munka jelentőségét abban látja, hogy a ma elterjedt és közismert Mohács-kép a kádári szocializmus terméke, amely a hetvenes években alakult ki. A Mohácsi Nemzeti Emlékhely is a 450. évfordulóra épült meg, 1976-ban nyitotta meg kapuit.

Ami végül kialakult, és ami a közismeret alapja, nagyrészt ideológiai alapon megfogalmazott ferdítés, esetenként pedig direkt hazugság. A korszak korlátaiból adódóan, pénzügyi- és képességhiányból fakadó, elégtelen szakmai munka alapozta meg azt a képet, ami az elmúlt évtizedekben uralta a közvélemény Mohács-ismeretét – hangsúlyozta Pap, aki azt állítja: ambíciójuk, hogy ezt a képet helyesbítsék, és hogy sokkal részletesebben, tényszerűbben mutassák be az egykori eseményeket.

Pap Norbert arról is beszélt, hogy az elmúlt hat évben a legtöbb vita arról folyt, hol is zajlott pontosan a csata. Szerinte a Kádár-rendszer „keze” erőteljesen rajta hagyta nyomát a mai Mohács-képen; ebben egy 1976-ban készült propagandafilm, valamint számos interjú is szerepet játszott a korabeli tömegmédiában. „Kellett egy munkás, egy népi hős, aki fel lehetett mutatni a közvéleménynek. A népszerűsítésre Szűcs József választották ki, és bemutatták, hogy a sátorhelyi tömegsírokat és a szerinte Majsnál fekvő csatateret egy hat osztályt végzett, paraszti származású munkásember találta meg. Ebből azonban semmi sem volt igaz.

Szűcs semmilyen, ezeket alátámasztó bizonyítékot nem talált. Amiket állított, nem igaz, teljes téveszme. Ezt onnan lehet tudni, hogy a korszakban a régészeti kutatásokat pontosan dokumentálták, így némi utánajárással kideríthető, hogy mi történt, kinek mi volt a szerepe. Már akkor is lehetett (volna) tudni, hogy az egész hazugság, de a korszak ideológiai elvárása az volt, hogy a nép egyszerű gyermeke legyen a mohácsi csata kutatásának hőse. S nem az abban ténylegesen dolgozó értelmiségiek, akikre persze gyanakodva tekintettek – mondta a pécsi egyetem professzora. Ebből aztán a csata helyére, de az értelmezésére vonatkozóan is napjainkig ható következmények származtak. Ma is vannak olyanok, akik Majs mellett lövedékeket gyűjtenek fel, abból kiindulva, hogy nyilván ott volt az 1526-os csata.

Egy elfeledett csata

A rejtéllyel, hogy milyen csata is zajlott Majsnál, amelyhez ezek a lövedékek köthetők, a közeljövőben három tanulmányunk is foglalkozik majd.

„Igen, volt ott egy törökellenes »mohácsi« csata, de nem 1526-ban, hanem jóval később, 1687-ben.”

Ma már erős bizonyítékokkal lehet alátámasztani, hogy az a mintegy 300, jellemzően kiskaliberű lövedék, amelyet a Janus Pannonius Múzeum régészei az elmúlt másfél évtizedben ezen a helyszínen gyűjtöttek, egy szpáhi elitalakulatok és dragonyos, valamint vértes ezredek közötti, egyébként kitűnően adatolt összecsapáshoz kapcsolódik. „Ez egy elfeledett csata, amellyel csupán néhány szaktörténész foglalkozott, ők is csak érintőleg, de eddig senki nem írta meg a történetét, ezért aztán nem ismert, senki nem is gondolt rá, hogy ebből ilyen komoly félreértés származhat.”

Elmondta azt is, hogy doktori programjának egyik hallgatója, Konkoly Sándor bukkant rá arra a porosodó adathalmazra, amely megnyitotta a tisztázás lehetőségét. Elárulta azt is, hogy a Századok folyóirat 1526-os tematikájú, rövidesen megjelenő különszámában megjelenik egy olyan tanulmányuk is, amelyben tisztázzák az 1526-os és az 1687-es „mohácsi” csaták helyei közötti átfedéseket és az anomáliákat is.

A harmadik mű egy könyv, amely néhány hét múlva jelenik meg angolul, az eddigi legátfogóbb képet mutatva a csatáról és lezárva a hely és a lőfegyverek körüli vitát.

A fent említett kutatási program keretében jelent meg a Több mint egy csata: Mohács című tanulmánykötet, amely az eddigi legátfogóbb vizsgálat arról, hogyan lett az idők folyamán a mohácsi csata a magyar történelem fordulópontja. Fodor megfogalmazása szerint ugyanis sokáig nem tekintették annak, de a XIX. század elejére a magyar történelmet kettéválasztó, döntő ponttá változott. Egy másik, Új korszak határán – Az európai államok hadügye és hadseregei a mohácsi csata korában címmel egy hadtörténelmi könyv is napvilágot látott, amelyben az összes, korabeli európai állam hadügyét megvizsgálták, hogy lássák, Magyarország hogy nézett ki európai kontextusban, s hogy ezáltal világosabb képünk legyen arról, hogy az ország milyen lehetőségekkel rendelkezett, és megtette-e azt, amit meglehetett. Fodor Pál szerint a vizsgálat érdekes eredményeket hozott:

Angliát és Franciaországot leszámítva, az Oszmán Birodalom katonai kapacitása mögött a kor legnagyobb hatalmainak ereje is elmaradt. Éppen ezért meglehetősen igazságtalan, amikor a hagyományos magyar szemlélet országvesztéssel, gondatlansággal és felkészületlenséggel vádolja a korabeli magyar elitet. Az említett két országon kívül senkinek sem lett volna esélye az Oszmán Birodalommal szemben sikeres, döntő ütközetet megvívni.

Fodor szerint ez azért is fontos, mert a kötet koncepciójának egyik fő gondolata, hogy a régi, önostorozó magyar képet helyesbíteni kell. „A hagyományos felfogás a korabeli magyar állam és elit tehetetlenségét hangsúlyozza, de ez messzemenően nem igaz. Ugyanez áll az egész Jagelló-korra, amely a magyar és nemzetközi szakirodalomban szintén negatív módon szerepel, köszönhetően a magyar történetírásnak, amely rendkívül sötéten festette meg ezt a korszakot, anélkül, hogy összevetette volna egyéb államokkal, ahogyan azt mi tettük a hadügy esetében” – mondta Fodor Pál, aki úgy véli, Mohácsot nem magyar, hanem egyetemes ügyként kell kezelni, még pedig világtörténelmi jelentőségű eseményként.

A projekt vállalásában ezért szerepel, hogy a könyveket idegen nyelven is kiadják, miáltal az új eredmények az külföldi olvasókhoz is eljuthatnak.

Példátlan összefogás

Fodor arról is beszélt, hogy a szakma szereplőit mennyire sikerült integrálni a projektbe. Azt mondta, hogy a 2018–2020-as program abból a szempontból is sikeres, hogy több mint 60 kutatót tudtak bevonni a programba, akik a legkülönbözőbb tematikán dolgoztak. Szerinte ez azért fontos, mert a kutatói társadalom megosztott, különféle elképzelésekkel és kutatói csoportokkal. Az sem ritka, hogy ugyanazon témán több csoport párhuzamosan dolgozik, ami azt jelenti, hogy a történészi piacon is verseny van – ez persze ebben a szakmában természetes és normális dolog.

Pap Norbert elmondta, hogy amikor hosszabb előkészítés után tavaly megjelent az a kormányhatározat, amely szerint három év alatt 300 millió forintot fordíthatnak a 2018-ban megkezdett munka folytatására, abban egyeztek meg, hogy az évfordulóig még nagyjából 10 könyvet adnak ki abban a sorozatban, amely ugyanazt a nevet viseli, mint a régi folytatásaként most zajló program: „Mohács 1526–2026 – Rekonstrukció és Emlékezet”.

„Ez a polcnyi, színvonalas könyv alapozhatja meg intellektuálisan az 500. évfordulót és adhatja tekintélyt parancsoló bemutatását annak, hogy a magyar tudományosság a XXI. század elején mire képes. Nemcsak történészek, de irodalmárok, művészettörténészek, régészek, történeti földrajzosok, etnográfusok és még más szakmák képviselői is megmutatták, illetve meg fogják mutatni magukat ebben a nagy munkában. Az összefogás méretei szinte példátlanok a tudomány ezen, inkább individualisták által gyakorolt területén.”