A sárga, amerikai iskolabuszok története

Kevés olyan azonnal felismerhető jármű létezik a világon, mint a sárga amerikai iskolabusz. Az idei tanévben a számítások szerint az amerikai iskolások 55 százaléka veszi igénybe az iskolabuszok szolgáltatásait.

A mindennapos szállítási eszköz alapvető kinézete 1939 óta változatlan. Az időtálló forma és a jellegzetes szín mögött egy oktatási szakember áldozatos munkája áll.

Frank W. Cyr 1900-ban Nebraska államban született, és már 1930-ban írt doktori disszertációjában a vidéki iskolák problémáival foglalkozott. Nem véletlenül, hiszen ő is azon rengeteg amerikai kisiskolás közé tartozott gyermekkorában, akiknek naponta nagy távolságokat kellett megtenniük az iskoláig. Ezután tanárként, majd tanfelügyelőként hosszú ideig maga is ilyen iskolákban dolgozott, és az 1930-as évek végére egyre inkább foglalkoztatta az iskolások szállításának problémája.

A gond ugyanis nem csupán az utazással eltöltött idő volt, hanem az, hogy rengeteg baleset is érte a gyerekeket az úton. Cyr úgy gondolta, valamilyen egységesített közlekedési eszköz minden szempontból enyhíthetne a gondokon. Sikerült egy nagyobb összeget szereznie egy, a helyzet felmérését célzó tanulmányra, és az ország számos területét végigjárva látta, hogy a gondok valóban óriásiak: a gyerekek ilyen-olyan, változatos állapotú, márkájú és felépítésű buszok mellett teherautó-platókon, traktorok vontatta utánfutókon, lovaskocsikon mennek iskolába, sok kisebb-nagyobb balesetet szenvedve.

Az oktatásügyi szakember arra jutott, hogy egy konferenciát hív össze, amelyen az érintett felek, azaz elsősorban az illetékes oktatásügyi vezetők, a buszgyártók, valamint közlekedésügyi szakemberek egyeztethetik össze igényeiket és elképzeléseiket. A megbeszélésre 1939 szeptemberében került sor, és hétnapos vita után végül megszületett egy tervezet, amelyben egységesen 44 sztenderdet határoztak meg az iskolabuszokra. Ezek egy sor mechanikai paraméter mellett megszabták a járművek hosszát, magasságát, szélességét is, valamint meghatároztak egy egységesen alkalmazandó színt is. Utóbbiról folyt az egyik legkiélezettebb vita. Egyes körzetekben ugyanis a hazafias kék-fehér, esetleg kék-fehér-piros színeket használták, és ki is akartak tartani e mellett.

A zászló színei gyakorlatilag álcázásként működtek. Jót akartak, a gyerekeket hazaszeretetre nevelni, de a buszok kevésbé látszódtak így. És nem hiszem, hogy túl nagy hatása lett volna a hazafiasságra

– mondta Cyr később.

Ő és a csapata azt a színt akarta kiválasztani, amelyik a legjobb láthatóságot biztosítja a járműveknek még rossz látási viszonyok között is. Végül a sárga mellett döntöttek, de a pontos árnyalat meghatározásához 50 különböző sárgára festett lapot akasztottak ki a falra, és a választékot több körben szűkítve jutottak el végül ahhoz az enyhén narancsos, élénk árnyalathoz, amelyet National School Bus Chrome-nak neveztek el, és ma is az iskolabuszokra vonatkozó hivatalos ajánlás egyik eleme.

A buszok paramétereit meghatározó szabványok persze többször változtak már 1939 óta, de a mögöttük álló gondolkodás ugyanaz maradt: az utasok védelme az elsődleges szempont. Az iskolabuszok rendszere számít az Egyesült Államok legnagyobb tömegközlekedési hálózatának, évente mégis csupán a halálos balesetek egy százaléka köthető a jellegzetes sárga járművekhez (és ezek is jellemzően a balesetben részt vevő másik járműben következnek be).

A közlekedési hatóságok számításai szerint az iskolabuszokat használó gyerekek mintegy 70-szer biztonságosabban jutnak el az iskolába, mint azok, akiket szüleik saját autóval hoznak-visznek.

Forrás: 24.hu