Kártya, avagy az „ördög bibliája”
A kártyajáték feltalálását több keleti nép is magáénak tulajdonítja. A kínaiak szerint Kr. e. 1120-ban egy kínai feltaláló Senn-ho császár kedvenc ágyasának kedveskedett ezzel az újszerű játékkal. Ezt egy XVII. századi kínai enciklopédia állítja, de az indusok, az arabok és az egyiptomiak is hasonló történetekkel büszkélkednek.
Annyi bizonyos, hogy Európában a XIII. században megjelentek a játékkártyák, az egyik feltevés szerint keresztes lovagok hozták be Európába, mások szerint a mongol hadjáratok során került hozzánk a játék. Kezdetben a miniatúra technikával festett lapokat csak uralkodók tudták megfizetni.
A XIV. század végén aztán a képíró alkotásáról fára, majd rézre metszik a kártya képeit, így sokszorosítani tudják, vagyis kialakul a kártyafestő, illetve a kártyakészítő mesterség, és a kártya elindul hódító útjára.
A XIV. századi írásokban már sűrűn találhatók a kártya tilalmára vonatkozó utalások, amiből kiderül, hogy ekkoriban már javában forgatták az „ördög bibliáját”. S hogy mi váltotta ki a kártyaellenes hangulatot? A játékosok sokakat megbotránkoztató viselkedése, hiszen egy-egy parti után gyakoriak voltak a verekedések, a párbajok. A tiltások ellenére hihetetlen népszerűségnek örvendett, XIV. Lajos idejében kártyaházakban tombolt az őrület.
Ezek a kis mesterművek hű tükörképét adták a kornak, amelyben készültek. A bécsi udvari kártyákon például az egész udvartartást felvonultatták, a királytól a fővadászon át a káplánig. A régi német kártyák vadászjeleneteket ábrázoltak, ezeken ugyanazok a színek, mint a mai lapoknak: piros, tök, zöld, makk.
Hogy a magyarság mikor ismerkedett meg a kártyával, nem tudjuk. Az urak a XIV. század legvégén talán már forgathatták lapjait. A polgárság később, feltehetően a vándorló mesterlegényektől tanulta meg e játékot.
A játékszenvedély elhatalmasodását pedig szinte már következményeiben mutatja az Ónódon 1707-ben kelt „Hadi Regulák… és Törvények” ama pontja, amely szerint:
„Őrködni tartoznak a tisztek, hogy fegyverét, szerszámát, töltését senki is a katonák közül kockára és kártyára ne rakja.”
A kártyaszenvedély legyőzéséhez azonban elsősorban nem tilalomra, hanem erős akaratra volt szükség. Olyanra, mint Bethlen Miklósé volt, aki 1661-ben megfogadta, hogy nem játszik többé, és fogadását 40 éven át meg is tartotta, kivéve egy esetet 1708-ban. Önéletírásában így számol be erről:
„Zrini Péterné hiv egyszer kártyázni, hogy véle, leányával, … fiával, … és páterral játszódjunk. Én mondám: nékem fogadásom, soha pénzbe nem játszom, mondá: fogadásom bántása nélkül való játékot tud ő. Egy zacskó veres rézpénzt hozata elő, mindenikünknek egy-egy marokkal ada, sokat játszánk, osztán mint nyerő, mint vesztő odahagyák s a zacskóba visszatölték. Adná Isten, hogy királyok, fejedelmek, s utánok valók vennék fel ezt, megorvoslódnék az ördög nagy műhelye.”
Az évszázadok során a kártyajátékoknak kétféle funkciója alakult ki: szórakoztattak, vagy hazárdjátékként használták. Szellemi sportnak tekintette a kártyázást Ferenc József, Apponyi Albert, Liszt Ferenc. Ők a whistnek szentelték szabad idejük jelentős részét, Petőfi inkább preferánszozott. Bródy Sándor minden nap tartlizott. Mikszáth és Jókai egy kompániában ültek a tarokkasztalhoz. Ami Deák Ferencet illeti, ő csak kibicelt.
A hazárdjátékok célja kifejezetten az anyagi haszonszerzés, a kockázat izgalma. Legismertebb a Baccarat, Black Jack, fáraó, chemin de fer vagy a póker. Magyarországon a XIX. század második felében a polgári kaszinókon és társaskörökön kívül kávéházakban és kocsmákban is hajnalig osztották a lapot.
A századforduló Budapestjén – bár Mária Terézia óta tiltotta a város vezetése – legalább háromszáz nyilvános helyen lehetett kártyázni. A Nemzeti Kaszinó szigorúan előírta, hogy a kártyaadósságot 24 órán belül ki kellett egyenlíteni. Ez az íratlan törvény sok tragédiának lett az okozója, mert ha a vesztes nem tudta adósságát egy napon belül kiegyenlíteni, vagy öngyilkos lett (Arany híres balladafigurája a Dunát választotta), vagy kivándorolt Amerikába új életet kezdeni.
Legendás nyerő volt századunk elején Monte-Carlóban a magyar származású, bizonyos Gály László. Egy ízben egy kártyapartin összeakadt a Bonaparte családhoz tartozó Teba herceggel, akitől elnyerte a herceg vagyonához tartozó egyik Baleári szigetet kastélyostól, személyzetestől. Gály László sajnos nem tartotta meg nyereményét, hanem 20 ezer frankért elkótyavetyélte. Ha megtartja a szigetet, talán Mallorca ma Magyarország külbirtoka.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás
