A kutatók kezdetben azt hitték, egy másik fajhoz tartozó dinoszaurusz kövületeire bukkantak, és több évtized kellett ahhoz, hogy rájöjjenek, egy teljesen új példányról van szó.
A német kutatók még 1914-ben fedezték fel egy dinoszaurusz kövületeit, amelyeket 1944-ben, a második világháború során egy bombatámadás semmisített meg. Kiderült ugyanakkor, hogy a fosszíliákról készültek képek, amik a Live Science-en megjelent tanulmány szerint nemrég kerültek elő, teljesen más megvilágításba helyezve az állatot. Addig a pillanatig úgy vélték, hogy a kövületek az óriási húsevő Carcharodontosaurushoz tartozhatnak, ami Ernst Stromer német paleontológustól ered, aki kategorizálta a dinoszauruszt – írja a The Sun.
Abból indult ki, hogy a maradványok megegyeznek egy Algériában feltárt állattal, amelyet csak a fogairól ismertek. Ekkor alkotta meg a Carcharodontosaurus csoportot, amely mindkét fosszíliát magában foglalta. Az 1914-ben talált kövületekről készült képeket nemrég összevetve Stromer leírásaival viszont a kutatóknak egyértelművé vált, hogy azok nem tartoznak a Carcharodontosaurushoz. Észrevették, hogy kiemelkedő szarvai vannak és egy megnagyobbodott elülső agya, amelyek más, bizonyíthatóan Carcharodontosaurushoz köthető fosszíliákból nem voltak megállapíthatóak.
A tanulmányban az áll, a kutatók ekkor jutottak arra a felismerésre, hogy egy új dinoszauruszfajt fedeztek fel, amit egy kivételes esetnek írtak le. Tameryraptor markgrafinak nevezték el, ami magyarul annyit tesz: tolvaj a szeretett földről. A becslések szerint tíz méter hosszú lehetett, és Egyiptomban élt. Ez a megnevezés egyébként utal az ország ősi nevére is, a Ta-Meryre, ami azt jelenti, hogy ígéret földje, míg a raptor latinul a tolvaj megfelelője. A kutatók szerint a Tameryraptor markgrafi az egyik legnagyobb ismert szárazföldi ragadozó, ami valaha élt a bolygón.
Először kissé összezavarodtam, amikor megtaláltuk az új fotókat, majd nagyon izgatott lettem. Minél tovább néztük, annál több különbséget találtunk – jegyezte meg Maximilian Kellermann, a BSPG doktorandusza.
A kutatás azt is sugallja, hogy a dinoszauruszok nagyobb számban élhettek Észak-Afrikában, de további vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy erről információval tudjanak szolgálni.
A dinoszauruszok eltűnését megelőző, késő kréta időszakba engednek betekintést azok a különleges leletek, amelyeket Botfalvai Gábor, a HUN-REN-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport tudományos munkatársának vezetésével tártak fel az erdélyi Hátszegi-medence területén. A leletanyag a tudományra nézve legalább két új fajt reprezentál, azonban ezek besorolása még folyamatban van.
Botfalvai Gábor, a HUN-REN-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoportjának tudományos munkatársa még elsőéves egyetemi hallgatóként ismerkedett meg Ősi Attilával, az első magyarországi dinoszauruszcsontokat Iharkúton megtaláló kutatóval. Igazi mentorra lelt az ő személyében, így nagyon hamar csatlakozhatott az iharkúti kutatásokhoz, ahol a csontok preparálásának elsajátítását követően első saját kutatási területe a késő kréta korú teknősleletek rendszertani vizsgálata volt. Szakdolgozatában pedig azt vizsgálta meg, milyen folyamat okozhatta azt, hogy Iharkúton egy bizonyos rétegben kiemelkedően sok állat maradványa halmozódott fel. Botfalvai Gábor végkövetkeztetése szerint egy villámárvíz sújtotta ezt a területet, emiatt sok állat pusztult el hirtelen, a tetemeket magával ragadó áradat aztán elért egy tavat, ahol az energiája hirtelen lecsökkent, így itt „egy kupacban” gyűltek össze a maradványok.
A magyar kutató 2019-ben, egy posztdoktori OTKA-pályázat segítségével csatlakozott a Bukaresti Egyetemen kutató Csiki-Sava Zoltánhoz, akivel a Dél-Erdélyben lévő Hátszegi-medence késő kréta korú dinoszaurusz-lelőhelyeit kezdték el vizsgálni. Ezen a ma már világszerte ismert területen kezdődtek meg gyakorlatilag az első európai kutatások: báró Nopcsa Ferenc számos dinoszauruszfajt talált vagy írt le innen, mint például a sauropoda dinoszauruszok közé sorolható Magyarosaurus dacust.
„Az itt fellelhető maradványok a dinoszauruszok kihalása előtti pár millió évből származnak. A szerencsénk az, hogy nem kell mélyre ásni: a Valiora nevű település környékén a tektonikai folyamatoknak, a felsőbb rétegek eroziójának köszönhetően ma már a felszínen vannak azok a rétegek, amelyek ezeket a csontmaradványokat őrzik, gyakorlatilag rajtuk sétálnak az arra járók” – magyarázta a paleontológus, aki egy kis időutazásra invitált minket: Az 1900-as évek elején az Osztrák-Magyar Monarchia területén átfogó geológiai térképezést rendeltek el. Kadić Ottokár ekkor, a térképi felmérés során bukkant rá Valiora környékén több őslénytani lelőhelyre. Az innen begyűjtött értékes leletek Budapestre kerültek. Voltak köztük holotípusnak tekinthető fosszíliák, azaz olyan típuspéldányok is, amelyek a leírás egyértelműségét biztosítják, segítenek annak eldöntésében, hogy a később megtalált maradványok is ugyanehhez a fajhoz tartoznak-e.
„Ezek a maradványok ma is Budapesten vannak, ám a pontos lelőhelyeik, illetve az, hogy melyik rétegből kerültek elő, nem voltak ismertek. A nagy áttörés 2018-ban következett be, amikor a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) egyik munkatársa, Makádi László megtalálta a térképtárban azt a térképet, amelyen annak idején Kadić Ottokár X-ekkel bejelölte a lelőhelyeket. Elindultunk a „hét X” nyomában, és már az első évben sikerült hat régi helyszínt beazonosítani és további maradványokat begyűjteni. A 2019-ben kezdődött munka – a covid-járvány miatti kisebb megszakítással – azóta is zajlik” – foglalta össze a paleontológus. Az erdélyi dinoszaurusz-expedíció résztvevői beazonosították, hogy a Kadić Ottokár által talált leletek milyen üledékföldtani környezetből kerültek elő, ezen kívül új lelőhelyeket is felfedeztek a területen. A 2024-ben ismételten elnyert OTKA-pályázat segítségével megpróbálják a teljes, 10 négyzetkilométeres területet rétegről rétegre átvizsgálni, elvégezni a teljes geológiai vizsgálatot és begyűjteni minden csontmaradványt.
És hogy milyen lehetett itt az élet a dinoszauruszok idején? A kutatók szerint itt egy nagyobb sziget húzódott a tengerben, szubtrópusi klímával és dús vegetációval. A völgyekben kialakult törmelékkúpokon kanyarogtak a sziget folyói, és ahol ezek szétterültek, mocsári környezet alakult ki. Innen kerülnek elő az ősmaradványok. Mivel szigetről van szó, amelynek az eltartóképessége kisebb, így az itteni dínók is valamivel kisebbek voltak az európai kontinensen élt rokon fajoknál. A ragadozó dinoszauruszok nagyjából pulykaméretűek, a növényevő sauropodák közé tartozó, már említett Magyarosaurus dacus, pedig nagyjából hat méter hosszú és egy tonna súlyú lehetett.
„Háromféle növényevő dinoszauruszt találtunk, de a pontosabb rendszertani helyüket még nem tudom megmondani, mert úgy néz ki, új fajokat képviselnek. Nemrégiben publikáltuk Magyar János doktorandusz hallgatóm segítségével az egyik új lelőhelyről előkerült maradványokról szóló első tanulmányt. Ez a leletanyag azért volt fontos, mert olyan csontelemeket is tartalmaz, melyek korábban nem voltak ismertek a csoportba tartozó dinoszaurusz maradványok esetében. Így az elkészült munka nagyban segített tisztázni a Rhabdodontidae dinoszauruszok taxonómiai kapcsolatait” – fűzte hozzá a HUN-REN–MTM–ELTE paleontológusa.
A kutatások során kimutatták, az általuk felfedezett lelőhelyek a legidősebb csonttartalmú rétegeknek tekinthetőek az egész Hátszegi-medence területéről, vagyis a legelső pillanatot mutatják a hátszegi dinoszaurusz közösség kialakulásában. A kutatás ezen részéhez kapcsolódó tanulmányt nemsokára publikálják.
Botfalvai Gábor szerint az idei ásatások egyik fontos eredménye, hogy az expedíció tagjai egy vörös színű kőzetben kisebb bordadarabokat találtak. Amikor elkezdték ezeket kibontani, hamar világossá vált, hogy egy teljesnek tűnő dinoszauruszcsontvázról van szó. Sajnos a felfedezés éppen az utolsó előtti napon történt, így a csontváz feltárása a reményeik szerint a jövőre folytatódó kutatások során valósulhat meg.
Tudósok a dinoszauruszokat vizsgálva arra jutottak, hogy a Bergmann-szabályként ismert ökológiai törvényszerűség valójában nem több puszta kivételnél.
Carl Bergmann német biológus 1847-ben egy érdekes elmélettel állt elő: azt sugallta, hogy a nagyobb állatok jellemzően hidegebb környezetben találhatók meg. A tudomány a tételt azóta Bergmann-szabályként ismeri, leggyakrabban madarakra és emlősökre alkalmazza.
A legnagyobb pingvinek például az Antarktiszon találhatók. Kicsit északabbra a méretük már átlagos, a galápagosi pingvinek pedig – amelyek élethelye az összes közül a leginkább északra, gyakorlatilag közvetlenül az Egyenlítőn található – a világ legkisebbei közé tartoznak. Hasonló tendenciák az embereknél is megfigyelhetők: a Skandináviában vagy Észak-Európában élők jellemzően átlagosan magasabbak, mint akik délebbre élnek.
Amerikai és brit tudósok azonban nemrég arra jutottak, hogy ez a szabály nem mindig érvényes – olvasható a Nature Comunications című tudományos lapban.
Lauren Wilson, a kutatás vezetője, az amerikai Alaska Fairbanks Egyetem doktorandusza szerint a dinoszauruszok és emlősök különböző testméreteinek alakulását nem lehet egyszerűen a szélességi fok vagy a hőmérséklet segítségével megmagyarázni.
„Azt találtuk, hogy a Bergmann-szabály csak a homeoterm állatok egy részhalmazára alkalmazható: azokra, amelyek stabil testhőmérsékletet tartanak fenn, és csak akkor, ha figyelembe vesszük a hőmérsékletet, de figyelmen kívül hagyjuk az összes többi éghajlati változót” – magyarázta a kutató. Vagyis Bergmann „szabálya” valójában inkább kivétel, mintsem szabály – írja a Cosmos Magazine.
A kutatók akkor jutottak erre az eredményre, amikor azt vizsgálták, a dinoszauruszokra vajon érvényes-e a törvényszerűség.
A munka során megvizsgálták a legészakabbra, Alaszkában talált maradványokat is, az elemzés azonban nem mutatott ki jelentős eltérést más szélességi körben talált dinoszauruszokhoz képest. Ugyanezt az elemzést a modern emlősökön és madarakon is elvégezték, az eredmények pedig nagyjából megegyeztek.
Pat Druckenmiller, a tanulmány társszerzője, az Alaszkai Egyetem kutatója szerint az igazságként elkönyvelt ökológiai szabályoknak ugyanúgy érvényesnek kell lenniük az őslényekre, mint a mai élővilágra.
A brit kormány környezetvédelmi ügynökségének mérnökei éppen azt vizsgálták, hogyan lehetne megerősíteni a tengerparti védelmet a Wight-szigeten található Yaverland tengerpartján, ahol jól állapotban megőrzött dinoszaurusz lábnyomokat tártak fel a régészek − számolt be az Index a CNN-re hivatkozva.
A dinoszauruszok létezése éppen ott, ahol a csapatunk dolgozik, összehozza a régit és az újat − az éghajlatváltozás elleni küzdelem modern kihívásait egy olyan időszakkal, amelyet csak elképzelni tudunk − mondta Nick Gray, az ügynökség regionális árvíz- és part menti kockázatokért felelős vezetője.
A szakértők szerint a 125 millió éves lenyomatok egy mantellisaurustól származhatnak, amely hét méter hosszú és három lábujjú volt, ami megkülönbözteti a többi dinoszaurusztól.
A mantellisauruszok növényevők voltak és a 66 millió évvel ezelőtt véget ért korai kréta időszakban éltek.
A környezetvédelmi ügynökség szerint a fosszíliákat egy nyaralóhelyen, egy tengerparti kávézó, egy parkoló és egy buszmegálló mellett tárták fel. Ám míg a turisták tudtukon kívül a dinoszauruszok nyomába eredtek, az ilyen jellegű felfedezések nem érték meglepetésként a szakértőket. Martin Munt, a helyi Dinosaur Isle Museum kurátora a Wight-szigetet „Európa leggazdagabb dinoszaurusz-lelőhelyének” nevezte.
A sajtóközleményben Munt elmondta, a szigeten 35 különböző dinoszaurusztípust találtak, és bár nem lehetnek biztosak abban, hogy melyik dinoszauruszfajtól származnak pontosan a lenyomatok, de a legvalószínűbb, hogy egy mantellisaurus volt.
A londoni Természettudományi Múzeumban látható egy mantellisaurus-csontváz, amelyet 1917-ben fedeztek fel a Wight-szigeten. A Környezetvédelmi Ügynökség szerint ez az egyik legteljesebb dinoszauruszcsontváz az Egyesült Királyságban.
A kutatók szerint a maradványból származó gégecső és bordák alapján a brachioszaurida faj 25 méter hosszú és 12 méter magas lehetett.
Az ásatások 2017-ben indultak a portugáliai Pombal városában, amikor az ingatlan tulajdonosa csontfosszíliákat talált a kertjében, majd értesítette a Lisszaboni Egyetem kutatóit – írja a Guardian.
Az áttörés most jött el, amikor spanyol és portugál kutatóknak sikerült kiásnia a dinoszaurusz bordáit és légcsövét, amelyek alapján úgy vélik, hogy egy brachioszaurida fajról lehet szó. A szauropodák (nagytestű növényevők, mint a brachioszauruszok, a diplodocusok vagy a brontoszauruszok) a legnagyobb dinoszauruszok, egyben a legnagyobb szárazföldi állatok voltak, akik a Földön valaha éltek.
Az egyik kutató, Elisabete Malafiata szerint nagyon ritka, hogy ilyen leletre bukkanjanak, főleg úgy, hogy megtartotta természetes anatómiai pozícióját. A kutatók szerint a lelet a felső-jura kori kőzetrétegből származik, ez alapján korát 150 millió évesre becsülik.
Eddig ismeretlen, páncélos dinoszauruszt fedeztek fel a kutatók Argentinában – írta meg a Science Alert. Ez az első ilyen lelet, amit Dél-Amerikában találtak.
A Jakapil kaniukura névre keresztelt dinoszaurusz két lábon járhatott, rövid csőre volt, a nyakától a farka végéig pedig csontos páncélzat borította. Az állat egyértelműen a thyreophoran, vagyis a páncélos dinoszauruszok közé tartozott, épp úgy, mint a stegosaurus vagy az ankylosaurus.
A leletre az argentin Félix de Azara Természettudományi Alapítvány paleontológusai bukkantak rá. A szakemberek az észak-patagóniai Río Negro tartományban találtak rá a maradványra. Az állat 97-94 millió évvel ezelőtt, a krétakorban élhetett. Ez volt a dinoszauruszok utolsó korszaka.
A tudósokat meglepte az eredmény, az eddigi feltételezések szerint ugyanis a thyreophoranok a középső jura időszakban kihaltak. Egy animáció is készült róla, ami alapján megnézhetjük, hogyan nézhetett ki.
Az állat egyébként 152 centiméteres és 4-7 kilogramm lehetett. A fogazata alapján növényevő volt.
Argentin paleontológusok felfedeztek egy új dinoszauruszfajt, amelynek hatalmas feje és – a Tyrannosaurus rexhez hasonlóan – rövid mellső végtagjai voltak.
A Trónok harca egyik sárkánya után Meraxes gigas névre keresztelt ragadozó őshüllő csontvázát a közelmúltban találták meg Patagónia északi részén. A carcharodontosauridák családjába tartozó óriási dinoszaurusz hossza 11 méteres, a koponyája 1,2 méter nagyságú volt, a mellső végtagjai viszont csak 60 centiméteresek voltak.
A Current Biology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a Meraxes csaknem teljes egészében megőrződött mellső végtagja arról tanúskodik, hogy a tyrannosauridák és az abelisauridák mellett a carcharodontosauridák esetében is rövidebb mellső végtagok alakultak ki. A kutatók szerint a három dinoszauruszcsaládnál is megfigyelhető végtagrövidülési „trend” konvergens evolúciós folyamat volt, vagyis egy olyan folyamat, amelynek során egymáshoz nem kapcsolódó fejlődési vonalakon hasonló biológiai jellegzetesség alakult ki.
A tudósok szerint az apró mellső végtagok azért alakulhattak ki, mert előnyt jelentettek a túlélésben.
„Meggyőződésem, hogy az aránylag apró karoknak volt valamilyen funkciójuk” – idézi Juan Canale, a tanulmány vezető szerzője szavait a BBC hírportálja. Mint hozzátette: a dinoszaurusznak a csontváza alapján nagyon erős mellizmai lehettek, és a karjának is erős izmai voltak.
A mellső végtagok a szaporodásban játszhattak szerepet, párzás közben megtartották a nőstényt, illetve segítséget jelenthettek a felállásban, ha az állat elesett – mutatott rá Juan Canale.
Peter Makovicky, a tanulmány társszerzője kiemelte, hogy a dinoszaurusz karjai a koponyája hosszának felét tették ki, így nem tudta elérni velük a száját. A tudós magyarázata szerint a nagy ragadozó feje töltötte be azokat a funkciókat is, amelyeket a kisebb fajoknál a karok.
A négytonnás Meraxes gigas a feltételezések szerint mintegy 90-100 millió évvel ezelőtt barangolt a Földön.
Argentin és japán kutatók Patagóniában fedezték fel a ragadozók családjába tartozó legnagyobb dinoszaurusz, egy megaraptor maradványait.
Így nézhetett ki az ősi ragadozó Forrás: AGUSTÍN OZÁN
Az öttonnás Maip macrothorax lehetett egyben az egyik utolsó dinoszauruszfaj az őshüllők csaknem 70 millió évvel ezelőtti kihalása előtt.
A Buenos Aires-i Bernardino Rivadavia Argentin Természettudományi Múzeumban csütörtökön bemutatott ragadozó 9-10 méteres lehetett, miközben a többi ismert megaraptor méretei nem haladják meg a kilenc métert.
Ez egy nagyon nagy méretű állat volt, és sikerült sok maradványát megtalálnunk – mondta el a felfedezésben részt vevő egyik tudós, Mauro Aranciaga Rolando.
A kövületeket 2019 márciusában találták a patagóniai Santa Cruz tartományban, El Calafate település közelében az argentin Nemzeti Tudományos és Technikai Kutatási Tanács (CONICET) tudósai, akiknek expedíciójában részt vett két japán kutató is.
A tudósok úgy vélik, hogy a húsevő dinoszaurusz bő 70 millió éve, a kréta korban élt a ma Argentína déli csücskét képező vidéken.
A megaraptorok mozgékony vázú állatok voltak, amelyeket hosszú farkuk segített a manőverezésben és az egyensúlyozásban. Hosszú nyakuk volt, és hosszúkás fejük, szájukban több mint 60 apró foggal – mondta Aranciaga Rolando, aki szerint a Maip macrothorax legfőbb fegyverét hosszú végtagjai jelentették, 35 centiméteres éles karmaival tépte szét zsákmányát.
A rablódinót egy Andokban élő mitológiai lényről nevezték el.
A stegosaurus egy új fajtáját fedezték fel Kínában, a lelet ráadásul az eddig előkerült, legrégebbről származó stegosaurus-példány Ázsiában – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A felfedezést jegyző kínai és brit paleontológusok a Journal of Vertebrate Paleontology című szaklapban publikálták kutatási eredményeiket. Az ott közölt leírás alapján az előkerült hát-, váll-, comb-, láb- és bordacsontok, valamint bőrlemezek egy pikkelyes, növényevő dinoszauruszhoz tartoztak. A maradványok korát a bajoci korba, vagyis a középső jura földtörténeti kor második szakaszába helyezték, ami azt jelenti, hogy a példány csaknem 168 millió évvel ezelőtt élhetett, jóval korábban a legtöbb eddig előkerült stegosaurusnál.
A mintegy 2,8 méter hosszú dinoszaurusz maradványai a mai délnyugat-kínai Csungking területéről kerültek elő, a kutatók pedig a terület ókori neve (Bashan, magyar átírással: pasan) után a példányt Bashanosaurus primitivusnak nevezték el. A viszonylag kis termetű, négylábú dinoszaurusz kisebb, és kevésbé fejlett lapockával rendelkezik, mint a többi, vele nagyjából egy időben élő stegosaurus, amelyektől megkülönbözteti az is, hogy a hátán található bőrlemezek töve keskenyebb és vastagabb fajtársainál. A példány a szakértők szerint jobban hasonlít a nála több mint 20 millió évvel idősebb, legelső pikkelyes dinoszauruszokhoz.
A kutatást vezető paleontológus szerint a maradványok jellemzői segítenek abban, hogy könnyebben beazonosíthatóvá váljon a stegosaurusok helye a dinoszauruszok rendjén belül.
A koponyarész kövületének felfedezése újabb bizonyítéka a késő kréta időszak egyedülálló élővilágának – írta a Journal of Vertebrate Paleontology című szaklapban megjelent tanulmány.
Az újonnan felfedezett faj a húsevő abeliszauridák (Ábel gyíkjai) nevű családba tartozott. Az abeliszauridák a mai Afrika, Dél-Amerika és India területén vadásztak. A nagyjából 70 millió éve élt Guemesia ochoai a család őse lehetett.
Ez az új dinoszaurusz elég szokatlan a maga nemén belül. Számos fontos jellemzője utal arra, hogy új fajról beszélhetünk, és fontos új információkat nyújt a világnak egy olyan területéről, amelyikről nem tudunk sokat – mondta Anjali Goswami, a brit Természettudományi Múzeum kutatásvezetője, a tanulmány társszerzője.
Azt mutatja, hogy ebben a régióban a dinoszauruszok eléggé különböztek az Argentína más részén élőktől, ami arra utal, hogy sok még a felfedeznivaló ezeken a területeken, melyek kevesebb figyelmet kapnak, mint más híres fosszília-lelőhelyek – tette hozzá.
A százmillió évekkel ezelőtti Gondwana szuperkontinensen élő csoportok egyike volt az abeliszauruszok, melyek csúcsragadozóknak számíthattak, és nagy testű dinoszauruszokkal táplálkoztak. Képesek voltak óriás zsákmányukat a mellső végtagok használata nélkül leteríteni.
Az abeliszauruszok sok fajának még a híres tirannoszaurusz rexnél is rövidebb, valójában használhatatlan mellső végtagjai voltak, így arra kényszerültek, hogy erős fejükkel és állkapcsukkal ragadják meg a zsákmányt.
Ezeknek a húsevőknek a fosszíliái Afrika, Dél-Amerika, India és Európa egyes helyein találhatók sziklákba kövülve a késő kréta időszakából, mielőtt 66 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszok eltűntek volna a Földről. Argentínában már 35 abeliszauruszt találtak, ám szinte mindet Patagóniában, az ország déli részén, viszonylag keveset északnyugaton. Az új fajtól származó koponyadarabot a Los Blanquitos formációban, Amblayo közelében, Argentína északi részén találták meg, ahol a sziklák kora 75-65 millió év. Ez azt jelenti, hogy az állat röviddel a tömeges kipusztulási esemény előtt élt.
