Semmelweis Ignác Fülöp 1818. július 1-jén született Budán egy tabáni kereskedőházban, ahol édesapjának, Józsefnek vegyeskereskedése volt. Módos, német ajkú család a reformkorban a magyar függetlenségi törekvéseket támogató német polgárok táborához tartozott. A budavári katolikus gimnáziumban tanuló hat Semmelweis fivér közül Károly teológiát végzett, Ignác pedig 1835-től a pesti egyetem bölcsészeti tanfolyamára járt. Két év múlva Bécsben beiratkozott a jogi karra, de szorgosan látogatta a medikusok anatómiaelőadásait is. Ezek hatására egy év múlva átiratkozott az orvosi karra, tanulmányai mellett pedig rendszeresen boncolt és elvégezte a szülészmesteri tanfolyamot is.
1844-ben diplomát szerzett, 1846-ban pedig tanársegédnek nevezték ki a bécsi szülészeti klinikán.
Nem járvány
Semmelweis 1847 májusában fogalmazta meg azt a tézisét, hogy a gyermekágyi láz nem önálló, járványos betegségként terjedő kór, hanem bomló szerves anyagok által okozott fertőzés, amellyel az orvosi személyzet saját maga fertőzi meg a szülő nőket. Megfigyelését a boncolási gyakorlatokon részt vevő medikusokat és a boncolást nem végző bábanövendékeket oktató két szülészeti osztály közötti halandósági mutató eltérésére, tehát statisztikai kutatásokra alapozta, s rámutatott arra, hogy a kórfolyamat megegyezik a vérmérgezés tüneteivel.
Fertőtlenítés és megelőzés gyanánt a klórmeszes vízben való alapos kézmosás bevezetését írta elő, eredményeit azonban csupán egy előadás alkalmával tárta a nagyközönség elé. Első publikációját 1858-ban magyarul közölte a témában, fő műve németül csak 1861-ben jelent meg, de ekkor még csak kevesen fogadták el nézeteit.
1851-től a pesti Rókus kórház szülészeti osztályának főorvosaként működött, majd 1855-től a Pesti Tudományegyetem szülészprofesszoraként oktatott, illetve vezette az Újvilág utcai Szülészeti Klinikát, ahol 1860–1861-ben már egyetlen gyermekágyi lázas haláleset sem fordult elő.
Rejtélyes vég
A Múlt-kor történettudományi portál összeállítása szerint Semmelweis Louis Pasteur és Robert Koch mikrobiológiai forradalmának korszaka előtti utolsó évtizedben alkotott, így az okozati összefüggéseken kívül nem tudta mikrobiológiai érvekkel alátámasztani tézisét, így nem dicsőséget, hanem ellenségeket szerzett kollégái között, akik büszkék voltak kezük „kórházi szagára” és sértőnek találták a feltételezést, hogy ők okoznák a pácienseik halálát.
Semmelweis 47 évesen 1865. augusztus 13-án egy bécsi elmegyógyintézetben hunyt el. A hivatalos verzió szerint halálához alattomosan terjedő idegrendszeri szifilisze és egy elfertőződött kézsebe is hozzájárult.
Varga Benedek orvostörténész szerint az 1849-ben vagy 1850-ben elkapott szifilisz másfél évtized alatt annyira elhatalmasodott raja, hogy családja 1865-ben úgy döntött, a kimerült orvost elmeintézetbe kell vinni. E verzió szerint az élete utolsó néhány évében írásaiban és viselkedésében is monomániás megszállottságot mutató, a tanait el nem fogadókra paranoiásan támadó orvos tébolydába zárását kollégái és ellenfelei is támogatták. Ezt támasztja alá az is, hogy a bécsi intézetbe felesége mellett Markusovszky Lajos, a magyar orvostársadalom egyik legnagyobb figurája kísérte el Semmelweist, aki nem sejtette, hogy tébolydába fogják zárni – azt hitte, hogy látogatnak, vagyis inspiciálnak az egészségügyi intézményben. Varga szerint a bezárása ellen tiltakozó Semmelweist nem sokkal később brutálisan meg is verték, és ő alig két héttel később belehalt sérüléseibe.
A 2000-ben megindult orvostörténeti kutatások Semmelweis betegségének okaként a paralysis progressiva betegséget, vagyis a hűdéses elmezavart azonosították, amit valószínűleg egy gyermekágyi lázban elhunyt asszony boncolásakor szerzett kézsérülése okozott. Ennél a betegségnél az elmezavar egyre súlyosabb állapotai az évtizedek során alakulnak ki. Így a férfi tényleg beteg lehetett: már halála előtt 3-4 évvel nagyon furcsán viselkedett, hozzátartozói többnyire igyekeztek már távol tartani őt betegeitől.
A gond csak az, hogy a levéltári iratokra és korabeli dokumentumokra épülő vizsgálatok cáfolják a vérmérgezéses teóriát, illetve azt, hogy Semmelweis halálát valamiféle összeesküvés okozta volna, amely célja az lett volna, hogy bolondok házába zárják.
Nem segíti a tisztánlátást azt sem, hogy Semmelweis testét a bécsi kórbonctani intézetben egykori főnöke és ellenlábasa, Carl von Rokitansky professzor vezetésével boncolták fel, majd három nappal később eltemették. Varga szerint a kérdéses bécsi intézmény annyira szégyellte a történteket, hogy a halotti és a boncolási jegyzőkönyveket egészen 1974-ig nem voltak hajlandók kiadni a magyar orvostörténészeknek.
Kései diadal
Semmelweis tudományos eredményeit később csak Joseph Lister skót sebész és a francia kémikus, Louis Pasteur munkássága nyomán ismerte el a tudományos és a szélesebb közvélemény. Varga szerint azután hirtelen a magyar orvostársadalom számára is teljesen új helyzet alakult ki: kiderült, hogy Semmelweisnek az égvilágon mindenben abszolút igaza volt.
Az Orvosi Egyesület ekkor döntött úgy, hogy igazságot szolgáltat Semmelweisnek, innentől szakmányban születtek a tudományos munkák és a művészeti alkotások az Anyák megmentőjéről.
