A Homo naledi nevű kihalt emberfajt először 2015-ben írták le az antropológusok, és azóta kiderült, hogy a Homo sapiensnél sokkal kisebb agya ellenére a mai emberhez hasonlóan komplex viselkedésre volt képes.
Megint át kell írni az emberi evolúció történetét, a dél-afrikai Gauteng tartományban a Rising Star barlangrendszerben egy évtizeddel ezelőtt felfedezett maradványok tulajdonosai ugyanis meglepetésekkel szolgáltak. A fejleményeket a héten a NewYork-i Stony Brook egyetemen rendezett Richard Leakey emlékkonferencián jelentették be.
Az antropológusok 2015-ben külön emberfajba sorolták a fosszíliákat Homo naledi néven. A barlangrendszer egyébként az Emberiség Bölcsője nevű világörökségi helyszínen helyezkedik el, ahol a világon a legnagyobb koncentrációban találták ősembermaradványokat.
Mélyen benn a barlangban a kutatók olyan dologra bukkantak, amelyre a Homo naledi agytérfogata és kora alapján igazán nem számítottak: sírokra, amelyek az eddig ismert legrégebbi emberi sírokat több mint százezer évvel előzik meg. Emellett a mészkő falakon háromszögekből, négyzetekből és keresztvonalkázásokból álló, 236-335 ezer éves bevéséseket találtak, amelyeket szintén a Homo naledinek tulajdonítanak. A történelmet valószínűleg át kell írni – foglalta össze a The Washington Post.
Nagy pillanat ez az emberi történelemben – mondta Lee Berger dél-afrikai paleontológus. „Mit teszünk majd, ha találkozunk egy másik kultúrával, amelyik épp olyan komplex, mint a miénk? Hát most találkoztunk” – tette hozzá.
A modern ember, a Homo sapiens mintegy 300 ezer évvel ezelőtt jelent meg Afrikában, tehát a Homo naledivel egy időben élt, ahogy a 750 ezer éve felbukkant, de 40 ezer éve kipusztult, Európában és a Közel-Keleten honos Neandervölgyi is.
Az utóbbi kettőben közös a nagy agytérfogat, és a Homo naleditől azért meglepő a modern emberhez mérhetően komplex viselkedés, mert az agya nem volt nagyobb grépfrút méretűnél.
A kutatásokban részt nem vett tudósok többsége tagadja, hogy a felfedezett vésetek a Homo naledihez köthetők. Az egyik szkeptikus, Bernard Wood, a George Washington Egyetem professzora szerint az 1930-as években barlangkutatók is csinálhatták. A kutatás résztvevői szerint azonban nagyon nehéz bejutni ebbe a barlangba, és nincs rá bizonyíték, hogy ezt barlangkutatók korábban megtették volna.
Ami a sírokat illeti, ezek sokkal régebbiek, mint a Homo sapiens ismert legrégebbi sírja, amelyet az izraeli Kafce barlangban találtak, és 92 ezer éves. A spanyolországi Sima de los Huesosban (a Csontok Gödre) Neandervölgyiek már 450 ezer évvel ezelőtt elhelyezték halottaikat, ez azonban messze kevésbé összetett viselkedés volt, mint amelyet a Homo naledinek tulajdonítanak.
Amit itt látunk, az egy ismétlődő rituálé – mondta Berger.
Bár ebben a tekintetben is vannak tamáskodók, a kutatók a helyszínen lelt bizonyítékok alapján bizonyosak abban, hogy a fosszíliák nem véletlenszerűen kerültek oda, hanem tudatosan eltemették őket. Erre utal, hogy a testek körül összekeveredtek az üledék különböző rétegei. Bizonyíték az is, hogy ép, nem széthullott gerinccel találták meg egy csecsemő csontvázát, holott ilyen korban ezek a csontok még nem forrnak egybe. „Majdnem teljesen biztos, hogy szétváltak volna, ha a testet nem temetik el” – vélte Frederick Grone, a Stony Brook antropológia és anatómia professzora, aki nem volt tagja a kutatócsoportnak.
A neandervölgyi ember nem tűnt el azonnal a homo sapiens európai megjelenésével, volt egy idő, amíg a két fél együtt tudott élni. A kutatók most pontosabb becslést adtak arra, hogy ez meddig tarthatott.
Azt régóta tudjuk, hogy a Homo sapiens megjelenése Európában a neandervölgyi ember kipusztulásához vezetett, ez azonban nem egyik napról a másikra történt meg. Bár nehéz pontoan megállapítani, hogy meddig éltek együtt, egy friss kutatás szerint nagyjából 2800 évig lehetett közös a történetük.
A Scientific Reports hasábjain megjelent tanulmányban a kutatók azt írják, a közelmúltban felfedezett fosszíliák azt mutatják, az anatómiai értelemben véve modern ember 54 000 évvel ezelőtt is jelen lehetett Európában, vagyis 14 ezer évvel korábban, mint ahogy a neandervölgyi ember eltűnt. Arról viszont keveset tudni, hogy a két hominida egyszerre volt-e jelen ugyanazokon a területeken, illetve, hogy ha igen, akkor mennyi ideig.
A tanulmány szerzői Franciaországra és Észak-Spanyolországra összpontosítottak, ahol valószínűleg a neandervölgyiek is éltek. Ezeken a területeken nagyjából 42 ezer évvel ezelőtt jelent meg a Protoaurignacian nevű kultúra, ami a modern embernek tulajdonított eszközöket és pengéket jelenti. Ez a neandervölgyieknek Chatelperront váltotta fel.
A kutatók mindkét típusú eszközből 28-28 tárgyat elemeztek a kormeghatározás segítségével, hogy megbecsüljék a neandervölgyiek legkorábbi és legkésőbbi jelenlétét a területeken. Az eredmények azt sugallják, hogy a modern ember 42 269 és 42 653 év között érkezett a területre, míg a Chatelperron-kultúra 39 894–39 798 évvel ezelőtt tűnt el a területről.
A vizsgálatok azt mutatták, hogy a neandervölgyi ember valamikor 40 870 és 40 457 között halhatott ki a régióban. Ez azt jelenti, hogy 1400–2800 évig együtt élhetett a két hominida. A szakemberek hangsúlyozzák, a mostani mérések is csupán becslést adnak, azt valószínűleg soha nem fogjuk majd tudni megmondani, hogy pontosan mikor tűnt el a neandervölgyi ember, és meddig élt együtt a modern emberrel.
Az ausztriai Krems közelében lévő Wachtberg településnél végzett ásatásokon fedezték fel régészek két csecsemő kettős sírját egy mamutlapockacsont alatt.
A több tudományterület szakértőiből álló csoport megállapította, hogy egypetéjű fiú ikerpárról van szó, melynek tagjai nem egyidőben haltak meg. A közelben unokatestvérük sírját is megtalálták.
A kutatók eredményeiket a Nature Communications Biology című tudományos lapban mutatták be.
Hatalmas löszrétegek alatt 2005-ben bukkantak az egyedülálló sírra az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) Keleti és Európai Régészeti Intézetének (OREA) munkatársai. „Egyedülálló, mert eddig még nem tártak fel háromévesnél fiatalabb kisgyerekektől származó csontvázakat a korai Homo sapiens korából. Ráadásul ezek az első őskőkorszaki csontvázak, melyeket Ausztriában találtak” – mondta Christine Neugebauer-Maresch, az OREA tudósa.
Egy évvel később a kettős sír közvetlen közelében egy másik, szintén jó állapotban megmaradt sírra bukkantak, benne egy három hónapos baba maradványaival. A sírok mellett számos fa-, kő-, és állati csontokból álló leletet találtak, melyek a jégkorszaki vadászok és gyűjtögetők kultúrájának életkörülményeire utalnak.
A gyerekeket egy táborhely szélén teknőbe helyezve és vörös krétába – egy színezőanyagba – ágyazva temették el. Ez megfelelt a korabeli felnőtt síroknál ismert temetkezési szokásoknak.
A testeket egy mamutlapockacsonttal fedték le, mely megvédte a csontvázakat a föld nyomásától és távol tarthatta a nedvességet – ezzel magyarázzák a szakértők, hogy a leletek ilyen jó állapotban maradtak fenn. Sírmellékletként elefántcsontgyöngyökből álló nyakláncot találtak a csecsemők mellett. Ez és a bonyolult sírszerkezet arra utal, hogy a csecsemők nagy jelentőséggel bírtak a korszak társadalmában.
Az első vizsgálatok után a Bécsi Természettudományi Múzeumban (NHM) kezdték meg a csontvázak alapos elemzését.
Az osztrák szakértők molekuláris genetikai elemzéssel állapították meg a három csecsemő nemét és rokonsági kapcsolataikat. Így ez az „első, molekuláris genetikai módszerekkel igazolt, legkorábbi bizonyítéka egy ikerszülésnek” – idézi Ron Pinhasit, a Bécsi Egyetem kutatóját az ÖAW pénteki közleménye.
A közelben lévő másik sírban talált harmadik csecsemőnél is végeztek genomelemzést. Eszerint a három hónapos baba fiú volt, az ikrek harmadik fokú rokona, valószínűleg unokatestvére.
„Egy paleolitikum kori, több ember maradványait rejtő sír feltárása már önmagában különlegesség. Az pedig, hogy a törékeny gyermeki csontvázmaradványokból elegendő és kiváló minőségű DNS-t lehetett kivonni, minden várakozásunkat felülmúlta” – fogalmazott Maria Teschler-Nicola, az NHM antropológusa.
A fogzománcok vizsgálatával megállapították, hogy a csecsemők kifejletten jöttek világra. Míg azonban az ikerpár egyik tagja 6-7 hétig élt, a másik a születésekor, vagy röviddel azután meghalt. Haláluk eltérő ideje a csontvázak elhelyezkedését is megmagyarázza.
لازالت سقارة تخبر لنا المزيد عن أجدادنا.اعلان اكتشاف أثري جديد بسقارة. Saqqara is still telling us more about our ancestors. اكتشاف ٥ مقابر بجنوب سقارة عمرها حوالى ٤٠٠٠ عام . The Discovery of five 4000-year-old tombs south of Saqqara. #Egypt#mostafawazirypic.twitter.com/EIsJa1mR9m
لازالت سقارة تخبر لنا المزيد عن أجدادنا.اعلان اكتشاف أثري جديد بسقارة. Saqqara is still telling us more about our ancestors. اكتشاف ٥ مقابر بجنوب سقارة عمرها حوالى ٤٠٠٠ عام . The Discovery of five 4000-year-old tombs south of Saqqara. #Egypt#mostafawazirypic.twitter.com/EIsJa1mR9m