A vizsgálat ugyan tisztázhatta a felfedező etnikai hátterét, ám a szülőhelyét nem lehet belőle megállapítani.
DNS-vizsgálat igazolja, hogy Kolumbusz Kristófnak zsidó felmenői voltak – írja a spanyol El País. A vizsgálat alapját a felfedező fiától, Kolumbusz Ferdinándtól származó minták alkották, ebből apai és anyai vonalon is sikerült kimutatni a zsidó származás nyomait.
Önmagában ez azért nem igazán nagy szenzáció, mert Kolumbusz zsidó identitását elég meggyőzően bizonyította Cecil Roth brit történész és a felfedező magánlevelezését tanulmányozó Estelle Irizarry nyelvészprofesszor. Roth szerint a Kolumbusz végrendeletén látható szimbólum a kádist, azaz egy ősrégi zsidó imát rejti, míg Irizarry arra mutatott rá, hogy Kolumbusznak a Diego fiához írt, fennmaradt levelei közül egy kivételével valamennyin szerepelnek héber írásjelek, amik a B’ezrat Hashem kifejezésre utaltak, ez magyarul nagyjából az Isten segítségével fordulatra ültethető át.
A kutatók Kolumbusz genovai eredetét is kizárták, és helyette a Baleár-szigeteket jelölték meg a felfedező legvalószínűbb származási helyeként. Fontos itt elmondani, hogy egyetlen DNS-vizsgálat sem tudja bizonyítani a mintaadó konkrét születési helyét. Földrajzi régiót meg tud határozni, ami ebben az esetben a Nyugat-Mediterráneum, ám ennél közelebbit nem tudtak megállapítani.
A kutatók nyolc feltételezhető helyszín közül állapodtak meg végül a Baleár-szigetekben, ugyanakkor a genovai származás kizárására az El Paísban közölt érvek meglehetősen sántítanak. Egyfelől Kolumbusz maga is genovaiként határozta meg magát, ahogyan ezt a származást jegyezte fel a fia, Ferdinand is az apjáról írt életrajzában.
A genovai háttér kizárására felhozott érvek a következők:
Kolumbusz ismert levelezése szinte kizárólag spanyol nyelvű.
A ma Genovában élő Colombus vezetéknevű emberek DNS-mintái nem mutatnak egyezést a felfedező fiától vett mintákkal.
Genovából a XII. században kiűzték a zsidókat.
A fenti érvekkel kapcsolatban pár dolgot azért érdemes megjegyezni. Kolumbusz valóban jobbára spanyolul írt, ám a második amerikai útja idején elvitte magával Plinius Naturalis Historiájának egy velencei kiadását is, amelyet ligur nyelvű jegyzetekkel látott el. A ligur egy Liguriában beszélt újlatin nyelv, a középkori Liguria központja pedig Genova volt, ráadásul Kolumbusz a jegyzeteiben a ligurnak egy kifejezetten Genova városa környékén beszélt dialektusát használta.
A második érv akkor lesz igazán fontos, ha a Baleár-szigeteken vagy bárhol máshol a Nyugat-Mediterráneum környékén találnak egyezéseket.
A genovai származás kérdése azért lehetett fontos a kutatók számára, mert szerintük a zsidó hátteret ki kell, hogy zárja a genovai eredet, ugyanis a városból a XII. században elűzték a zsidókat. Igen ám, de a már korábban hivatkozott Cecil Roth egy külön tanulmányt szentelt a XIII. századi genovai zsidók történetének, amely legalábbis megkérdőjelezi az elűzés végleges jellegét.
Mind közül ráadásul a legfontosabb, hogy Kolumbusznak elsősorban nem a származását, hanem a vallását kellett titkolnia. A kikeresztelkedett és az ősi vallást valóban elhagyó (vagy annak gyakorlásában tetten nem ért) zsidók Kasztíliában akár igen előkelő hivatalokat is betölthettek, erre jó példa a cikkben is említett Luis Santángel, aki Aragóniai Ferdinánd kasztíliai uralkodó hitelezője, illetve afféle pénzügyminisztere, valamint Kolumbusz vállalkozásának legjelentősebb támogatója is volt. De említhetnénk a Kolumbusznál száz évvel korábban, Solomon Halevi néven született Pablo de Santa Maria burgosi püspököt és királyi kancellárt is.
Az azonban tény, hogy a hírhedt spanyol inkvizíció kifejezetten vadászott a kényszerből katolizált, de a régi vallását titkon megtartó zsidókra és muszlimokra. Meg kell azonban jegyezni, hogy a spanyolul conversóknak nevezett, újonnan katolizált zsidók ellenőrzésére létrejött intézményt 1478-ban hozták létre, amikor Kolumbusz már bizonyíthatóan Portugáliában élt, ám a XVI. század elején keletkezett portugál források is ligurként, itáliaiként vagy genovaiként hivatkoztak rá.
Mindent összevetve a kutatások alapján mindössze két dolgot állíthatunk biztosan: hogy Kolumbusz felmenői között voltak zsidók, illetve azt, hogy a Nyugat-Mediterráneum területén született valahol. A történeti források és a szakirodalmi kiadványok döntő többsége a genovai származást tartja valószínűbbnek, de nem lehet kizárni, hogy az újabb kutatások fényében ez változhat. Pláne, hogy a mostani eredményeket prezentáló kutatóknak is az a szándékuk, hogy egy rangos tudományos folyóiratban publikálják felfedezésüket, ahol a tudományos bizonyítás minősége fontosabb szempont lesz, mint a kattinthatóság.
Több mint fél évezreddel ezelőtt, 1492. augusztus 3-án indult el Kolumbusz Kristóf első útjára a nagy vízen, Heraklész oszlopain túlra, hogy megtalálja az Indiákba vezető tengeri utat. Haláláig nem tudta, hogy nem a mesés keletre vezető hajózható útvonalat fedezte fel, hanem egy új kontinenst talált. Ma az egyik legnagyobb dél-amerikai ország, Kolumbia viseli a nagy spanyol felfedező nevét.
Úgy tartották az ókori görögök, hogy az Atlanti-óceánra nyíló tengerszoros már a világ végének kapuja, azon túl a végtelen Ókeanosz található, ahova halandó ember nem juthat be. Heraklész, a mitikus hős tizedik feladataként azért állította a Gibraltári-szoros két szemközti pontjára az oszlopait, hogy ezzel egy csöppet összébb húzza a partokat, és Ókeanosz szörnyei többé már ne tudjanak felúszni a Földközi tengerbe. Ókeanosz pedig évezredekre megőrizte titkait, megmaradt a mérhetetlen messzeség és az elérhetetlenség szimbólumának.
Ennek ellenére a mesés kelet ugyancsak mérhetetlenül messzi tájairól évezreden keresztül zavartalanul áramlott Európába India és Kína ezernyi kincse, leginkább a selyem és a különböző fűszerek.
A kereskedelmet azonban az 1400-as évek vége felé megakasztotta a török. Kellett nekik a pénz, például arra, hogy legyőzzék Hunyadi Mátyást, a magyarok királyát.
A szultán emberei tovább engedték ugyan a karavánokat, de cserébe olyan magas adót szedtek be, hogy kelet mesés kincsei méregdrágák lettek. A kereskedők ugyanis a kirótt adót áthárították az európai vásárlókra. Ezért gondolta azt az ifjú Kolumbusz Kristóf, hogy keletre akár nyugati irányból is el lehet jutni, s akkor a töröknek nem kell kifizetni a baksist.
Nem kell mást tenni, csak neki kell vágni az ismeretlennek, és ki kell hajózni a Heraklész oszlopain túli vizekre. Miután II. János portugál királynál nem járt sikerrel, hosszas unszolás után a spanyol királyi párt, Kasztíliai Izabellát és Aragóniai Ferdinándot mégis sikerült erről meggyőznie: 1492. április 17-én kelt oklevelükben Kolumbuszt kinevezték admirálisnak és alkirálynak, s adtak még e mellé kétmillió aranyat is. Ebből a pénzből három hajót állított ki: a kora csúcstechnikájának is nevezhető zászlóshajót, a Santa Maríját, valamint két kisebb hajót, a Niñát és a Pintát.
A maréknyi flotta 1492. augusztus 3-án, vagyis éppen 530 évvel ezelőtt szedte fel az Odiel és a Tinto folyó összefolyásánál lévő Saltés-zátonynál leeresztett horgonyt, hogy nekivágjon a nagy útnak. Ezzel megkezdődött a spanyol conquistadorok (hódítók) kora.
Hat nap alatt érték el a Kanári szigeteket, ahol közel három hétig vesztegelni kényszerültek, mert a Pintának eltörött a kormánya, a hajótesten pedig rés keletkezett. Szeptember 9-én indultak tovább, 16-án pedig elérték a Sargasso-tengert. A hónap végére azonban a legénység már zúgolódni kezdett, hogy itt nincsen semmi, Ókeanosz legyőzhetetlen és a végtelen víz hátán a flotta egyenesen a semmibe hajózik. A matrózok mind erőteljesebben követelték, hogy forduljanak vissza.
A legénység már-már a zendülés határára jutott, amikor is október 12-én a Niñá egyik matróza megpillantotta a szárazföldet.
A Bahamákon kötöttek ki. Innen Kuba és Hispaniola szigetére hajóztak, ahonnan Kolumbusz visszaindult, hogy az uralkodóknak jelentést tegyen. Mivel csöppet sem volt meggyőződve arról, hogy haza is érnek, írt egy rövid beszámolót, amit egy lezárt palackba rejtett és Ókeanosz kegyére bízott.
Kolumbusz később még háromszor tért vissza az Antillákra. Haláláig azt hitte, hogy Kelet-Indiában jár.
Amerigo Vespucci jött rá arra, hogy Kolumbusz egy új kontinenst fedezett fel, ezért a földrészt az ő keresztnevéről nevezték el Amerikának. Kevesen tudják azonban, hogy ebben átvitt értelemben, de mi, magyarok is közreműködtünk. A középkorban ugyanis a szülők mindig egy szent nevét választották gyermeküknek. Azt tartották, hogy majd a kiválasztott szent égi segítséget nyújt gyermeküknek, annak földi léte során. Így tettek Vespucci szülei is akkor, amikor gyermeküknek a középkori Európa egyik legnépszerűbb szentjének, Árpádházi Szent Imrének, a magyar államalapító Szent István király fiának a nevét adták. Az Amerigo név ugyanis a magyar Imre név olasz megfelelője. Az Amerikának elkeresztelt új kontinens tehát Amerigo Vespuccin keresztül a Szent Imre nevét viseli.
