A koronavírus-járvány miatt a kommunizmus áldozatainak mai emléknapján is jellemzően online programokat tartanak.
Az interneten közvetített konferenciákon, kisfilmekben, plakátokon emlékeznek a kommunista rendszer áldozataira, akiknek a száma elérheti az egymilliót: ennyi ember vesztette életét kivégzés, éhínség miatt vagy kényszermunkatáborban.
Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a budapesti Terror Háza Múzeumnál gyújt majd mécsest a kommunizmus áldozatainak emlékére.
A kormány és a Terror Háza Múzeum online programokkal, társadalmi célú rádióspot sugárzásával, citylight- és plakátkampánnyal emlékezik. Idén elmarad a közös gyertyagyújtás a Hősök falánál, ezért az emlékezőktől azt kérik, hogy mindenki egyénileg helyezze el a kegyelet mécseseit, vagy otthon gyújtson gyertyát.
A Terror Háza Múzeum Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján a kommunizmus ismert és kevésbé ismert magyarországi áldozatairól, hőseiről mutatnak be rövid portréfilmeket, majd ugyanezeken a felületeken délután 2 órától Schmidt Mária főigazgató, Békés Márton, az intézmény kutatási igazgatója és Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese beszélget a kommunista diktatúra áldozatairól és annak örökségéről.
A Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány „Tebenned bíztunk eleitől fogva…” – Egyházi személyek a Gulág fogságában címmel tart online konferenciát. Megnyitó beszédet mond Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. Köszöntőt mond Nagyné Pintér Jolán, az alapítvány elnöke. A konferencia élőben követhető lesz az alapítvány Youtube-csatornáján.
A Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Miskolci Egyetem Közösség és egyén – a szovjet fogságba hurcoltak kontextusában címmel tart csütörtöktől kétnapos nemzetközi tudományos online konferenciát. A rendezvényt Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára nyitja meg.
A Rákóczi Szövetség online rendezvényén Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke mondja el gondolatait az emléknap jelentőségéről, Nádasdy Borbála, a diktatúra áldozata pedig visszaemlékezését osztja meg. Az összeállításban a Nemzeti Színház színészei – Ács Eszter és Bakos Kiss Gábor – naplórészleteken keresztül idézik fel a diktatúra időszakát. A szövetség emellett megkoszorúzza majd a Nemzeti Vértanúk Emlékművét.
A kommunizmus áldozatainak emléknapján országszerte tartanak valamilyen formában megemlékezéseket.
Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, annak emlékére, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.
A tettes a középiskolában maga is zenélt egy rockegyüttesben. Rajongott John Lennonért. Idővel azonban egyre jobban kiábrándult belőle. Mark David Chapman több ízben is tervezte a gyilkosságot. Először meggondolta magát.
Napra pontosan negyven éve saját háza előtt megvárta Lennont, autogramot kért tőle, majd lelőtte. Chapman tette után nem menekült el, életfogytiglanra ítélték. Első szabadlábra helyezését húsz év börtön után kérvényezte, de elutasították.
Lennon 1940. október 9-én Liverpoolban született. Kamaszkora csupa lázadás forrongás volt. A rock and rollért rajongó fiú 16 évesen ismerkedett meg Paul McCartney-val, akivel együttest alapítottak. Kettejük neve és élete összefonódott. A Beatles dalain (többségét Lennon és McCartney írta és énekelte) egy nemzedék nőtt fel. Szerzeményeiket számtalanszor dolgozták fel és át.
John Lennon a rockzene történetének egyik legnagyobb hatású személyisége volt, aki nemcsak zenéjével, hanem politikai szerepvállalásával is milliókra hatott.
1944 őszén Magyarország déli területein az előrenyomuló Vörös Hadsereg nyomában hatalomra kerülő jugoszláv partizánok véres öldöklést hajtottak végre az ottmaradt magyar és a német lakosság ellen.
A válogatás nélkül összeterelt férfiakat, nőket, gyermekeket napokig kínozták, majd az áldozataikkal előre megásatott tömegsírokba lőtték őket. Különös kegyetlenséggel bántak a papokkal és az apácákkal. 1945 januárjától a megmaradt német és magyar lakosságot lágerekbe hajtották. A legyilkolt vagy táborba hajtott civileket ingó és ingatlan vagyonuktól megfosztották, és háborús bűnössé nyilvánították őket.
A rendszerváltozásig beszélni sem lehetett ezekről a rémtettekről. Az 1944–45-ös délvidéki népirtás máig tabu téma, de hála a helytörténeti kutatóknak, levéltárosoknak és fiatal történészeknek, ma már levéltári adatokkal alátámaszthatóan igazolható, hogy több tízezer ártatlan civilt öltek tömegsírba és zártak különböző táborokba a kommunista ideológia és a terület etnikai sokszínűségének felszámolása jegyében.
Országos megemlékezést először 2002-ben a Keskenyúton Polgári kör szervezett a budapesti Szent István-bazilikában, majd 2011-ben a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából és 2011. november 25-én az Országház felházi termében.
Idén a járványhelyzet és az utazási korlátozások miatt a hagyományosan november utolsó vasárnapján tartott, a Keskenyúton Alapítvány által szervezett egész napos megemlékezés elmarad.
A budapesti Szent István-bazilikában a 10 órai szentmisét Snell György segédpüspök, plébános atya a délvidéki áldozatokért ajánlja fel, mely felajánláshoz már számos budapesti, vidéki és határon túli plébánia csatlakozott.
1898. szeptember 10-én vesztette életét Genfben Erzsébet magyar királyné, miután egy Luigi Lucheni nevű olasz anarchista szíven szúrta őt.
A világszép Sisi halála Magyarországot is mélyen megrázta, hiszen hosszú évszázadok után ő volt az első királyné, aki szeretettel és érdeklődéssel fordult nemzetünk felé.
Erzsébet váratlan halálát az egész Monarchia megrendülten fogadta, Magyarországon pedig különös tisztelettel adóztak emlékének. Budapesten és az ország számos pontján hamarosan utakat és településeket neveztek el a királynő után – például Pesterzsébetet –, köztéri szobrokat állítottak, parkokat alapítottak, így a 20. század első éveire kész kultuszt épült Sisi alakja köré. Erzsébet a magyar népi emlékezetben egyszerre testesítette meg a kor nőideálját, a fájdalmas anyai sorsot és a szabadságért folytatott küzdelmet, míg máshol főleg a lázadó, romantikus szépség imágója maradt meg; a királynéról 110 év alatt regények, filmek és zenedarabok sokasága született, melyek tükrében a tündérmesék világába emelkedett Sisi mellett mind nehezebben tudjuk felidézni Erzsébet fájdalmasan realisztikus alakját.
Az elkövető vallomásában magára vállalta a merénylet kizárólagosságát, arra is utalva, hogy nem Erzsébet volt eredeti célpontja, hanem az orléans-i herceg, s az ő váratlan távozását követően döntött arról, hogy más úgyszintén prominens személyt kíván „helyette” megölni, lehetőleg valamely uralkodócsalád tagját. Ekkor értesült a sajtóból Erzsébet genfi tartózkodásáról. A rablótámadásnak vélt merényletet követően Erzsébetet járókelők udvarhölgye közreműködésével felsegítették, tovább folytatva sétájukat, elérve az induló hajót. Nem sokkal később azonban rosszul lett a fedélzeten, kísérői fűzője meglazításakor szembesültek sebesülésével. A királyné utolsó mondata magyarul hangzott el, udvarhölgyeihez szólva kérdezte: „Mi történik velem?” A kapitány Sztáray kérésére visszatért a kikötőbe, ahonnan hordágyon szállították az eszméletét vesztett uralkodónét korábbi szállodai lakosztályába. Az ellátására kirendelt orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani. (Egyes újabb orvostörténeti vélekedések szerint, ha megfelelő kórházi ellátást kap és időben megműtik, a korabeli viszonyok esetén is megmenthető lett volna.)
Augusztus 23-án tartják a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját, arra emlékezve, hogy 1939-ben ezen a napon írták alá a Molotov–Ribbentrop-paktumot.
A sztálini Szovjetunió és a hitleri Németország közvetlenül a második világháború kitörése előtt kötött az egész világot megdöbbentő megnemtámadási szerződést. A szovjet vezető, Joszif Sztálin azután döntött a kommunista mozgalmat is erkölcsi válságba sodró megállapodás mellett, hogy kudarcot vallottak a nyugati hatalmakkal a kölcsönös biztonsági garanciákról folytatott tárgyalásai, miközben a tábornoki karban végzett tisztogatás nyomán meggyengült Vörös Hadsereg a Távol-Keleten harcban állt Japánnal. A kiegyezés a Lengyelország, majd Nyugat-Európa lerohanását már eldöntő Adolf Hitlernek is kapóra jött, aki így akadálytalanul vihette végbe az agressziót.
Az 1939. augusztus 23-án Moszkvában Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter által Sztálin jelenlétében aláírt dokumentum azonnal életbe lépett. A hét cikkből álló, tíz évre kötött egyezményben a felek arra kötelezték magukat, hogy tartózkodnak az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt.
A szerződésnek titkos záradéka is volt, amely német és szovjet érdekszférákra osztotta fel Kelet-Európát, s a háború kitörése után ennek alapján zajlott le a területi osztozkodás. A titkos kiegészítő jegyzőkönyv meglétét – amelynek szövegét Nyugaton már 1946-ban közzétették – a Szovjetunió egészen a gorbacsovi peresztrojkáig tagadta. Mindez csak elodázta az összecsapást: Hitler, miután már nem fenyegette a kétfrontos harc veszélye, 1941. június 22-én hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót, a Molotov–Ribbentrop-paktum hatályát vesztette.
A náci Harmadik Birodalom 1945-ben megsemmisült, de a szovjet érdekszférába került kelet- és közép-európai országokban kommunista diktatúrák épültek ki, amelyek különböző formában, az elnyomás eltérő módozataival egészen az 1990-es évek elején bekövetkezett rendszerváltásig fennálltak.
2008 júniusában az Európa lelkiismerete és a kommunizmus címmel Prágában megrendezett nemzetközi konferencián Václav Havel volt cseh államfő így fogalmazott: Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amely ezen a földrészen jött létre. A tanácskozás résztvevői, majd szeptemberben az Európai Parlament (EP) magyar, észt, brit, német és lett képviselői azt javasolták, hogy augusztus 23-át, a Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának napját nyilvánítsák a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává.
Az EP 2009 áprilisában fogadott el erről állásfoglalást. Az Európai Unió igazságügyi miniszterei 2011. június 10-én, a magyar EU-elnökség alatti utolsó ülésükön lengyel, magyar és litván kezdeményezésre közös állásfoglalásban emlékeztek meg a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozatairól. A dokumentum emlékeztetett a totalitárius rezsimek áldozatainak emléknapjára, és felkérte a tagállamokat: vizsgálják meg, hogy saját országuk történelmének és sajátosságainak fényében milyen módon történjen a megemlékezés.
Az emléknapot először 2011-ben tartották meg. A soros EU-elnök Lengyelország fővárosában, Varsóban egy uniós kormányzati szintű konferencián abban egyeztek meg, hogy több országot átfogó hálózatot állítanak fel a totalitárius rendszerek kutatására. A platform októberi, prágai alakuló ülésén született megállapodást 13 ország 19 intézete írta alá, Magyarországot a Terror Háza Múzeum képviseli az együttműködésben.
2012-ben az európai emlékezetintézetek vezetői Budapesten írtak alá közös nyilatkozatot egy európai múzeum létrehozásáról, melynek feladata a kommunista, a nemzetiszocialista és egyéb totalitárius rendszerek működésének és bűneinek bemutatása. 2013-ban Litvánia fővárosában, Vilniusban emlékeztek meg a totalitárius diktatúrák áldozatairól. 2014-ben Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Norbert Lammert, a német Bundestag elnöke közös nyilatkozatot adott ki az emléknap alkalmából. A 2015-ben Tallinnban rendezett konferencián elfogadott nyilatkozat szerint fel kell lépni a totalitárius rendszerek ellen, függetlenül attól, hogy mely ideológia talaján állnak, illetve milyen formában jelentkeznek.
A 2016-ban Pozsonyban rendezett Növekszik a radikalizmus az EU-ban elnevezésű konferencián az uniós igazságügyi miniszterek hangsúlyozták: készek mindent megtenni azért, hogy visszaszorítsák a növekvő radikalizmust és szélsőségességet. Budapesten 2017-ben is emlékmenetet tartottak, amelynek résztvevői a Kossuth tértől a Cipők a Duna-parton emlékmű érintésével vonultak a Terror Háza Múzeumhoz. 2018 júniusában Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel Óbudán a szovjet megszállás (a kommunista diktatúra) áldozatainak emlékművét.
2019-ben az emléknapon több európai közszolgálati televízió mutatta be a varsói székhelyű Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata kezdeményezésére készült, az európai totalitárius rendszerek nevében elkövetett erőszak és üldöztetés elszenvedőinek sorsát felidéző rövidfilmeket; ezek egyike az 1956-os magyar forradalom legfiatalabb áldozata, Mansfeld Péter emlékét idézte.
Az Európai Parlamentben 2018 áprilisában mutatták be a totalitárius diktatúrák áldozatainak a hagyományokkal szakító emlékműtervét, amely az európai intézményeknek otthont adó brüsszeli kerület egyik terén készül el. Az emlékhelyet a tér kövezetén alakítják ki, kockáiba vésve a diktatúrák fogvatartottjainak, áldozatainak kézírásos leveleit.
A földdel vált egyenlővé a robbanás 1,2 kilométeres körzetében minden.
Hetvenöt éve, 1945. augusztus 6-án reggel fél nyolckor három amerikai repülőgép tűnt fel a japán nagyváros, Hirosima fölött. Közülük az egyik B–29 típusú, Enola Gay nevet viselő bombázó alacsonyabbra ereszkedett, és „valamilyen tárgyat” dobott le. 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel a város fölött vakító kékesfehér fény lobbant, majd mennydörgés következett, és az azóta elhíresült gombafelhő szökött az ég felé: 600 méter magasságban felrobbant a Little Boynak elnevezett, 17 ezer tonna TNT-vel egyenlő hatású első atombomba. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:
Az amerikaiak a Manhattan-terv keretében 1942 óta dolgoztak a nukleáris fegyver kifejlesztésén. Az első atombombát 1945. július 16-án robbantották fel az új-mexikói Alamogordo mellett. A fegyver éles bevetését a második világháború végén még mindig rendkívül szívósan harcoló Japán ellen augusztus 5-én engedélyezte Harry Truman amerikai elnök, Hirosima után másodlagos célpontnak Kokurát és Nagaszakit jelölték ki. Augusztus 6-án hajnalban hét B-29-es bombázó szállt fel a Mariana-szigetekhez tartozó Tinian szigetéről, köztük az Enola Gay, bombaterében a 3,6 méter hosszú, 0,7 méter széles, 4,4 tonnás nukleáris fegyverrel, amely a Little Boy nevet kapta.
Az első három gép a célpontok feletti felhőzetet ellenőrizte, a második hármas egyike a robbanást vizsgáló tudósokat vitte, a másik a fotózást végezte, a harmadik tartalék volt. Az Enola Gay 9400 méter magasságban oldotta ki a bombát, majd délután három órakor szállt le ismét Tinianon. Parancsnoka, Paul Tibbets ott helyben megkapta a Szolgálati Érdemkeresztet, ő egyébként élete végéig nem bánta meg tettét.
Csak becslések vannak az áldozatok számáról
A robbanás körzetében 1,2 kilométer sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé. Az áldozatok számáról csak becslések vannak: a hirosimai emlékművön 61 ezer 443 név szerepel, élelmiszerjegyét 78 150 ember nem váltotta be soha többé, az amerikai felderítés 139 ezerre tette számukat. A többség halálát nem a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, épületomlás és pánik. Sokan csak napokkal később, a hőhatás, a lökéshullámok vagy a radioaktív sugárzás következtében, elképzelhetetlen kínok közepette vesztették életüket.
A sugárfertőzés okozta károsodások miatt addig ismeretlen betegségek tűntek fel, a mai napig szedi áldozatait a leukémia, a „hirosimai rák”, és még ma is gyakran születnek gyermekek genetikai torzulásokkal. (A túlélőknek Japánban külön nevük van, ők a hibakusák.) Paradox módon azonban a hirosimai ipari létesítmények szinte érintetlenek maradtak, a hadiüzemek dolgozóinak zöme is túlélte a robbanást. Az atombombát augusztus 9-én Nagaszaki városára is ledobták (az elsődleges célpontnak kijelölt Kokurát az mentette meg, hogy aznap felhő és füst borította), ez alkalommal mintegy 60-80 ezer ember vesztette életét. Nukleáris fegyvert háborús körülmények között mindmáig csak e két alkalommal robbantottak fel. Hat nappal később, augusztus 15-én Hirohito japán császár rádióbeszédben jelentette be a feltétel nélküli megadást. A döntésben az atombomba rettentő hatásán kívül az is szerepet játszott, hogy augusztus 8-án a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak, végleg kilátástalanná téve a további harcot. A feltétel nélküli kapitulációról szóló dokumentumot szeptember 2-án írták alá, ezzel a csendes-óceáni hadszíntéren is véget ért a második világháború.
Amerika szerint Japán elfoglalása több százezer amerikai áldozattal is járhatott volna
A vita még napjainkban is folyik arról, hogy szükség volt-e Hirosimában, de főképp három nappal később Nagaszakiban is az atomfegyver bevetésére, és hogy milyen más megfontolások vezették Truman elnököt a parancs kiadásakor. Akadnak, akik szerint a második robbantás hadászatilag nem volt indokolt, mert a vészes üzemanyaghiánnyal küszködő japán hadvezetés a szovjet hadüzenet után már a megadás gondolatát fontolgatta, szerintük az amerikai vezetés inkább az új fegyver lakott területre gyakorolt hatását akarta felmérni, és már a háború utáni erőviszonyokat szándékozott alakítani. Mások szerint viszont a robbanások súlyos véráldozatokat követelő hadműveleteket előztek meg, hiszen az amerikai hadsereg addig csak egyetlen japán területet, az alig ezer négyzetkilométeres Okinava szigetét foglalta el, ami két hónapot vett igénybe, és 12 ezer amerikai katona életét követelte. Az amerikai hadvezetés becslése szerint Japán teljes elfoglalása több százezer amerikai áldozattal is járhatott volna.
Különleges felvétel: így nézett ki színesben Hirosima az atombomba után
Az szinte biztos, hogy az atombomba hatásának demonstrálása a Szovjetuniónak is szólt, része volt a hidegháborús hatalmi játszmának, bár az amerikai atommonopólium nem tartott sokáig. Szoktak azzal is érvelni, hogy a két bomba robbanásának hatása óvatosságra késztette a politikusokat, és ezzel mintegy megmentette a világot az atomháború rémétől. Az bizonyos, hogy az emberiség 1945. augusztus 6-án egy új korszakba lépett. Augusztus 6-át a Béke Világtanács elnöksége 1978-ban A nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánította. Az ENSZ Közgyűlése 1996. szeptember 10-én fogadta el az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról rendelkező Átfogó atomcsend (CTBT) szerződést, amelyet Magyarország az elsők között írt alá.
A legfejlettebb országokat tömörítő Hetek csoportja 2016-ban Japánban rendezte csúcstalálkozóját. Május 27-én Barack Obama első hivatalban lévő amerikai elnökként kereste fel Hirosimát, ahol megkoszorúzta az atomcsapás áldozatainak emléktábláját, és találkozott hibakusákkal is, de nem kért bocsánatot hajdani elődje, Harry Truman döntéséért.
Idén is megemlékeztek az áldozatokról
Mint minden évben, idén is túlélők és gyászolók ezrei gyűltek össze a hirosimai Béke Parkban, hogy egy perc néma főhajtással emlékezzenek meg az áldozatokról.
Az idei szertartásra rányomta bélyegét a koronavírus-járvány. Mindenki maszkot viselt és betartotta a két méteres távolságot.
A város polgármestere szerint háború kellett ahhoz, hogy most minden japán ragaszkodjon a békéhez.
„Nem engedhetjük, hogy a történelem megismételje önmagát. A civil társadalomnak mindig fel kell lépnie a vezérközpontú nacionalizmussal szemben, ugyanis ez a legnagyobb fenyegetés” – mondta Matsui Kazumi.
A miniszterelnök megerősítette, hogy Japánnak atommentesnek kell maradnia.
„Nemzetünk tartja magát a három nukleáris irányelvhez. Nem fejlesztünk, veszünk, illetve birtoklunk tömegpusztító-fegyvert, és a többi államot is erre biztatjuk. Készek vagyunk az egyeztetésre bármely országgal. Az a fontos, hogy mindenki megértse: a világnak atomfegyver-mentesnek kell lennie” – szögezte le Abe Sinzó.
