Huszonkét éve, 2001. szeptember 11-én, egy keddi napon intézett az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet támadást az Egyesült Államok ellen. A történelem legvéresebb, mintegy háromezer ember életét követelő merényletsorozata után az Egyesült Államok háborút hirdetett a terrorizmus ellen. New Yorkban helyi idő szerint 8 óra 46 perckor, majd 9 óra 3 perckor két, terroristák által eltérített utasszállító repülőgépet vezettek a Világkereskedelmi Központ (WTC) két ikertornyába. A tornyok 9 óra 59 perckor, illetve 10 óra 28 perckor leomlottak, a romok alatti tüzet csak december közepére sikerült teljesen eloltani. Egy harmadik eltérített gép 9 óra 37 perckor a védelmi minisztérium, a Pentagon arlingtoni épületére zuhant, lerombolva annak egy részét. Egy negyedik eltérített gép, amelynek vélhetően egy másik washingtoni célpontot (a Kongresszus épületét vagy a Fehér Házat) szemeltek ki, az utasok ellenállása miatt a pennsylvaniai Shanksville-nél zuhant le 10 óra 3 perckor.
A támadásokban a 19 terrorista mellett 2 977 ember – 90 ország állampolgárai – vesztette életét, földi maradványaik azonosítása máig sem fejeződött be teljesen.
A négy repülőgépen 246 főnyi utas és személyzet tartózkodott, a New York-i ikertornyoknál 2606-an haltak meg (közülük 343 a mentésben részt vevő tűzoltó, 72 rendőr volt), a Pentagon elleni támadás 125 halálos áldozatot követelt.
A merényletsorozatot az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózat 2004-ben magára vállalta.
A támadások miatt példátlan módon több napra lezárták az amerikai légteret a polgári repülőgépek előtt, a fegyveres erőket fokozott harckészültségbe helyezték. George W. Bush elnök közvetlenül az események után televíziós beszédében azt mondta:
„Több mint terrorcselekmény, valójában háborús cselekmény” történt, az Egyesült Államok felkutatja a felelősöket, és igazságot szolgáltat, nem téve különbséget az elkövetők és a nekik menedéket nyújtók között.
Bush 2001. október 26-án írta alá az emberi jogi szervezetek által hevesen bírált, a Kongresszus által három nap alatt elfogadott „hazafias törvényt”, amely sokkal szélesebb jogkört biztosított a hatóságoknak, és korlátozta a polgári szabadságjogokat. A második világháború utáni legnagyobb közigazgatási reform keretében létrehozták a belbiztonsági minisztériumot, átszervezték az időnként egymással versengő titkosszolgálatokat, amelyek képtelenek voltak a hatékony fellépésre. A terrorcselekményt követően világszerte megszigorodtak a repülésbiztonsági intézkedések.
Bush elnök 2003-ban szeptember 11-ét nemzeti ima- és emléknapnak, a hazafiság napjának, 2009-ben Barack Obama elnök a szolgálat és emlékezés napjának nyilvánította.
A ledőlt ikertornyok helyén a merényletek tizedik évfordulóján emlékzuhatagot alakítottak ki, a fal peremére az áldozatok nevét írták fel. A részben föld alatti nemzeti emlékmúzeum 2014-ben nyílt meg. 2017 óta áll a NATO brüsszeli központjának kertjében a terrortámadások áldozatainak emlékműve, az egyik leomlott ikertorony egyik vasbeton darabja. Az áldozatok tiszteletére Arlingtonban és Shanksville-ben is emlékművet állítottak. New Yorkban minden év szeptember 11-én lélekharangok megkondítása közben sorolják fel a halálos áldozatok neveit.
A romba dőlt WTC helyén új épületegyüttest húztak fel. A tervezett hét felhőkarcolóból az elsőt 2013-ban, a leglátványosabb és leghatalmasabb One World Trade Centert 2014-ben adták át, az Egyesült Államok létrejöttének dátumára utaló 1776 láb (541 méter) magas felhőkarcoló a nyugati félteke legmagasabb épülete.
Az Egyesült Államok 2001. október 7-én hadműveletet indított az al-Kaida vezetőjének, Oszama bin Ladennek menedéket nyújtó afganisztáni tálibok ellen, megdöntve hatalmukat. Az amerikai történelem leghosszabb, húsz évig tartó háborúja 2021. augusztus 30-án ért véget. Az Afganisztánban már augusztus 15-én hatalomra került tálibok átmeneti kormánya hivatalosan az Amerika elleni terrortámadás 20. évfordulóján, 2021. szeptember 11-én kezdte meg működését.
Oszama bin Ladennel 2011. május 2-án pakisztáni területen végzett egy amerikai kommandó. A terrorcselekmények kitervelője és irányítója, Hálid Sejk Mohamed és négy bűntársa 2003-ban került amerikai kézre. A jogi eljárás 2008-ban a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton kezdődött, a különleges katonai bíróság 2012-ben emelt vádat ellenük terrortevékenységre való összeesküvés, civilek elleni támadások, szándékos emberölés és sebesülések okozása, háborús bűnök, repülőgépek megsemmisítése miatt.
A terrortámadások egyik fő szervezőjének tartott Ajmán az-Zavahirivel idén július 31-én végzett amerikai dróntámadás Kabulban. Az amerikai törvényhozás – Barack Obama elnök vétója ellenére – 2016 szeptemberében törvényt szavazott meg, amely lehetővé teszi, hogy a terrortámadások áldozatainak hozzátartozói perelhessék a bűnrészességgel gyanúsított országokat, köztük Szaúd-Arábiát (a 19 elkövető közül 15 szaúdi állampolgár volt). A Kongresszus állandó kompenzációs alapot hozott létre azoknak a rendőröknek, tűzoltóknak és segélymunkásoknak, akik a terrortámadások utáni mentés során szenvedtek egészségkárosodást, a törvényt Donald Trump elnök 2019. július 29-én írta alá.
Joe Biden elnök 2021. szeptember 3-án elnöki rendeletben írta elő a terrortámadásokhoz kapcsolódó titkosított kormányzati dokumentumok felülvizsgálatát, titkosításának megszüntetését, illetve az iratok közzétételét. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy héttel később a merénylők és a szaúdi kormány kapcsolatát vizsgáló nyomozati anyagot hozott nyilvánosságra; a rijádi kormány bűnrészességére vonatkozó bizonyíték nem került elő.
They found it! This is likely the time capsule everyone was looking for. Conservators studying it—stay tuned for next steps! (Won’t be opened today) pic.twitter.com/3lWrsPGZd2
They found it! This is likely the time capsule everyone was looking for. Conservators studying it—stay tuned for next steps! (Won’t be opened today) pic.twitter.com/3lWrsPGZd2
Azt írják, egy egyiptomi pilóta ötlete volt utasszállító fegyverként való bevetése épületek ellen. Könyvet jelentetett meg az interneten az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat a 2001. szeptember 11-i terrortámadások menetéről a tragédia 21. évfordulóján.
A dpa német hírügynökség vasárnapi közlése szerint a könyv szerzőjeként az egyiptomi származású Abu Mohammed al-Maszri van feltüntetve. A szélsőségesek magas rangú tagját állítólag 2020-ban ölték meg Iránban.
A terrorhálózat szócsövének számító asz-Szahab „hírügynökségben” megjelent, mintegy 250 oldalas iratban szó esik arról, hogy az al-Kaida már az 1990-es évek közepe óta tervezett merényleteket az Egyesült Államok területén.
Céljuk ezzel az volt, hogy Washingtont egy évekig tartó, felőrlő háborúba kényszerítsék. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 19 terroristája 2001. szeptember 11-én eltérített négy kereskedelmi repülőgépet az Egyesült Államok területén. Kettőt közülük a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyaiba vezettek, egy repülőgép a védelmi minisztérium, a Pentagon arlingtoni épületébe csapódott. A negyedik eltérített gép, amelynek vélhetően egy másik washingtoni célpontot szemeltek ki (a Kongresszus épületét vagy a Fehér Házat), az utasok ellenállása miatt a pennsylvaniai Shanksville-nél zuhant le. A merényletsorozatban csaknem háromezren vesztették életüket.
Az Egyesült Államok válaszul 2001. október 7-én hadműveletet indított az al-Kaida akkori vezetőjének, Oszama bin Ladennek menedéket nyújtó afganisztáni tálibok ellen, megdöntve hatalmukat. Az amerikai történelem leghosszabb, húsz évig tartó háborúja 2021. augusztus 30-án ért véget az amerikai és szövetséges csapatok kivonásával és a tálibok ismételt hatalomra kerülésével.
A könyv szerint a repülőgépekkel elkövetett merényletek ötlete egy egyiptomi pilótára vezethető vissza, aki egykor felvetette, hogy „fontos, szimbolikus jelentőségű amerikai épületeknek” lehetne irányítani utasszállítókat. Az eredeti tervek szerint amerikai vagy európai állampolgárok vezették volna a repülőket, mert ők könnyebben bejuthattak a repülős iskolákba. Azonban – mint azt az irat állítja – az ottani al-Kaida-tagokkal folytatott megbeszéléseken csak kevés jelentkező akadt öngyilkos merényletre. A terrorhálózat csak ezt követően terjesztette ki a merénylők toborzását Jemenre és Arab-öböl térségére. A merényletekre való felkészülés 1998 decemberében indult.
Húsz évvel ezelőtt aNew York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyai lángokba borultak, majd összedőltek, miután mindkét épületbe egy-egy amerikai utasszállító repülőgép csapódott be.
A Pentagon Virginia állambeli, arlingtoni épülete szintén hasonló sorsa jutott azt követően, hogy a harmadik eltérített gép belerepült. Lapunk az Antall József Tudásközpont konferenciáján vett részt, amelyen a kutatók egyetértettek abban, hogy az afganisztáni intervenció logikus lépés volt 9/11 után, ugyanakkor 2003 márciusában már nem kellett volna Irakot is megtámadni, ugyanis ez a döntés vezetett ahhoz, hogy az elmúlt két évtizedben Európa számos pontján terrormerényleteket hajtott végre az Iszlám Állam.
2001. szeptember 11-én közel háromezer ember vesztette életét és több mint hatezren sérültek meg az al-Kaida 19 terroristája által elkövetett, összehangolt öngyilkos merényletek következtében.
Egyes feltételezések szerint a negyedik eltérített utasszállító repülőgépet az Egyesült Államok szívébe, a Fehér Házba irányították volna, de az utasoknak sikerült visszafoglalni a járatot. A repülőgépet viszont már nem lehetett megmenteni a zuhanástól. Az orvosok két évtizeddel később is dolgoznak az elhunytak azonosításán, noha 1106 áldozat maradványait nem találták meg. A közelmúltban két áldozatot sikerült azonosítani, egyikük Dorothy Morgan, aki a Világkereskedelmi Központ romjai között vesztette életét, ő az 1646. áldozat. – Húsz évvel ezelőtt megígértük az áldozatok családjainak, hogy mindent megteszünk szeretteik azonosítására – nyilatkozta Barbara A. Sampson orvosszakértő.
– Mi lett volna, ha az Egyesült Államok nem támadja meg Afganisztánt? Vagy mi lett volna, ha megtámadja Afganisztánt, de nem támadja meg Irakot? – tette fel a kérdést Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) vezető kutatója az Antall József Tudásközpont konferenciáján.
– Mi lett volna, ha az Egyesült Államok nem támadja meg Afganisztánt? Vagy mi lett volna, ha megtámadja Afganisztánt, de nem támadja meg Irakot? – tette fel a kérdést Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) vezető kutatója az Antall József Tudásközpont konferenciáján.