Homo Neser-Ramla néven új előembercsoportot azonosítottak Izraelben talált csontmaradványok alapján a Tel-Aviv-i Egyetem és a Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói.
Megválaszolásra kerülhet a Neander-völgyiek eredete
A Ramla nevű város közelében folytatott ásatásokon talált csont- és koponyamaradványokból határozták meg az új ősi előemberfélét, amelyek több százezer évig éltek a térségben, és számos további terület felé szóródtak szét Spanyolországtól Kelet-Ázsiáig. A Science című tudományos folyóiratban két tanulmányt tettek közzé, amelyek egyike meghatározza a Neser-Ramla csoportot, a másik pedig a csontok körül talált anyagi kultúrával, kőeszközökkel foglalkozik.
A publikációk új megvilágításba helyezik az ember őstörténetét, és választ kínálnak több eddig feloldhatatlannak tűnő ellentmondásra. A Homo Neser-Ramla képviselői több korábbi lelet alapján már 400 000 évvel ezelőtt megjelenhettek a Közel-Keleten, és egészen 130 000 évvel ezelőttig nemcsak itt éltek, hanem más populációk forrásaként is szolgáltak.
Az izraeli szakemberek úgy vélik, hogy felfedezésük megválaszolja az Európában évezredek óta meghatározó emberi csoport, a Neander-völgyiek eredetének kérdéseit, és rávilágít az emberi fajok különböző csoportjai közötti genetikus átfedésekre.
A tanulmány szerint újra kell definiálni az elő- és ősemberi csoportokat, és az eddig sehová be nem sorolt leletek egy része is a „Neser-Ramla” csoportba tartozik.
A vándorlás tette lehetővé a modern emberi gének Európába jutását
A vizsgálat alapjául szolgáló csontokat körülbelül tíz évvel ezelőtt fedezték fel a Ben Gurion repülőtértől nem messze található Neser Ramla gyárkomplexum mellett egy új kőbánya építésekor. A mély ásatási üregben számos, az ősemberek által használt kovakövet, állatcsontot, valamint emberi csontokat, két koponyacsontot és két foggal egy szinte teljes állcsontot tártak fel.
Ezek a csontok körülbelül 130 ezer évesek, s vizsgálatuk évekig tartott, amelynek során összehasonlították azokat az Izraelben és a világ más részein talált ősi emberi csontokkal.
Az antropológusok úgy vélik, hogy rábukkantak az évek óta keresett „hiányzó csoportra”, amelynek fennmaradt maradványait eddig a modern ember vagy a korai Neander-völgyi ember leletei közé sorolták. Eddig nem értették, hogy miként találhattak a több mint százezer évvel ezelőtt Európában élt Neander-völgyiek génjei között Homo sapiens géneket, miközben ez utóbbi csak 45 ezer évvel ezelőtt jelent meg Európában.
A Homo Neser-Ramla és a Homo sapiensek közötti keveredés, és ezeknek az embereknek a vándorlása viszont lehetővé tette a modern emberi gének eljuttatását Európába.
Eddig azt sem értették, miként jelenhettek meg újra és újra Európában a Neander-völgyiek, miután többször is kipusztultak a pleisztocén eljegesedési periódusok miatt. Az izraeli kutatók magyarázata szerint Neser-Ramla a Neander-völgyiek őshazája lehetett, és innen vándoroltak Európába, amikor az éghajlati viszonyok ezt megengedték.
Megvan a magyarázat a genetikai átfedésekre
Eddig az a klasszikus elképzelés uralkodott, miszerint Európában Neander-völgyiek, Afrikában pedig Homo sapiensek éltek, középen pedig vákuum keletkezett. De az új felfedezés megteremti a kapcsolatot a két korai embertípus között, és megmagyarázza a genetikai átfedéseket is.
A tanulmányok szerint a térség különböző embercsoportjai hosszú ideig párhuzamosan léteztek egymás mellett egymás kiszorítása nélkül, sőt, az ásatás során felfedezett kovakőeszközök elemzéséből kiderült, hogy a Neser-Ramla és a Homo sapiens csoportok információt cseréltek a kovakövek megmunkálásáról.
Vagyis nemcsak genetikai, hanem közeli kulturális kapcsolatban is álltak egymással.
„200 ezer éve Homo sapiensek érkeztek a térségbe, ahol a Neser-Ramla-emberekkel találkoztak. Több tízezer éven át egymás mellett éltek, és kicserélték tudásukat” – elemezte a helyzetet a Háárec című lapnak a kutatást vezető Izrael Herskovics professzor.
A 2010–2011-ben folytatott feltárásokon 12 méter mélyről kőeszközök kerültek elő, amelyek miatt a helyszínre hívták a régészeket, akik 60 ezer ősi kőeszközt és több ezer csontmaradványt találtak csodálatos épségben az agyagos talajban.
Forget the Nazca lines! Huge spiral covering 100,000 square metres found in India's Thar desert may be largest drawing EVER made, experts sayhttps://t.co/uJd3T7q0kK
A 2,000-year-old #Roman cemetery containing at least 20 ornately decorated graves has been uncovered near the shoreline in the northern #Gaza Strip, with the antiquities ministry calling it the most important local discovery of the past decade.https://t.co/FiwGX9rmSm
A valaha élt legnagyobb élőlény, egy gigantikus méretű dinoszaurusz maradványait tárták fel Argentínában.
Paleontológusok egy 98 millió éves dinoszaurusz fosszilizálódott maradványaira bukkantak Patagóniában, Neuquén tartományban az úgynevezett Candeleros-formáció vastag, üledékes lerakódásaiban – írja a CNN.com.
Úgy vélik, hogy a feltárt 24 farokcsigolya, valamint a medence- és a mellizom elemei egy titanoszauruszé lehettek. Ezek az állatok a szauropoda dinoszauruszok sokszínű csoportjához tartoztak, hatalmas méret, hosszú nyak és farok jellemezte őket, négy lábon jártak.
A Cretaceous Research című tudományos lapban megjelent tanulmány szerzői úgy vélik, ez „a valaha talált egyik legnagyobb szauropoda”, nagyobb lehetett, mint egy patagotitán, egy 100–95 millió éve élt faj, amely akár 37,2 méteresre is megnőtt.
„Ez egy hatalmas dinoszaurusz, de úgy véljük, a jövőben a terepmunka során a csontváz még több részét tárhatjuk fel, és akkor nagy valószínűséggel még nagyobb magabiztossággal meg tudjuk állapítani, mekkora lehetett” – mondta Alejandro Otero, a La Plata-i Múzeum paleontológusa.
Titanoszauruszoktól származó fosszíliákat az Antarktisz kivételével találtak már minden kontinensen. A legnagyobb egyedeket azonban többnyire Patagóniában tárták fel.
A dinoszaurusz lábszárcsontjának elemzése nélkül nem lehet megmondani, mennyit nyomhatott az állat – vélik a kutatók. A részlegesen feltárt őslényről azonban megállapítható, hogy „az egyik legnagyobb titanoszaurusz”, amelynek testtömege a patagotitánét vagy az argentinoszauruszét is túlszárnyalhatta.
https://youtu.be/GzE0hsO9BjE
A patagotitánok akár 77 tonnát is nyomhattak, az argentinoszauruszok hasonlóan gigantikusak lehettek, akár 40 méteresre és 110 tonnásra is megnőhettek.
A tudósok kiemelték, hogy bár nem hiszik, hogy a dinoszauruszok egy eddig ismeretlen fajának tagját fedezték fel, azt egyelőre nem tudták egyetlen ismert nembe sem besorolni.
Egy őskori madárcsalád gigászi, akár a 6,4 méteres szárnyfesztávolságot is elérő tagjainak eddig feltárt legrégebbi maradványaiként azonosítottak a kutatók néhány fosszíliát, amelyet még az 1980-as években fedeztek fel az Antarktiszon.
A Pelagornithidae család tagjai legkevesebb 60 millió éven át repkedtek a világ óceánjai felett. Noha a család egy jóval kisebb képviselőjének fosszíliája 62 millió évvel ezelőttről származik, az újonnan elemzett ősmaradványok egyike, egy 50 millió éves lábcsonttöredék, azt mutatja, hogy a nagyobb termetű pelagornithidek közvetlenül a dinoszauruszok vesztét okozó, 65 millió évvel ezelőtti tömeges kihalás után bukkantak fel. A szakemberek által megvizsgált másik fosszília, egy állkapocstöredék nagyjából 40 millió éves.
Peter Kloess, a Kaliforniai Egyetem berkeley-i campusának diákja, a Scientific Reports című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője szerint az 5-6 méteres szárnyfesztávolság azt mutatja, hogy a dinoszauruszok kipusztulását követően a madarak viszonylag gyorsan gigantikus méreteket öltöttek, majd évmilliókon át uralták az óceánokat.
Az utolsó ismert pelagornithid 2,5 millió évvel ezelőtt élt, egy változó éghajlatú korban, amikor a Föld lehűlt és beköszöntött a jégkorszak.
A Pelagornithidae család tagjainak állkapcsán tűhegyes fogakra hasonlító csontos nyúlványok futottak végig, amelyeket keratin borított. A madarak ezekkel az álfogakkal ragadták ki a tintahalakat és a halakat az óceánból. A szóban forgó ősmaradványokat még az 1980-as évek közepén gyűjtötték be paleontológusok az Antarktiszi-félsziget legészakibb csücskénél lévő Seymour-szigeten. A leletek idővel a Kaliforniai Egyetem berkeley-i campusának múzeumába kerültek.
Kloess 2015-ben figyelt fel két fosszíliára: a lábcsontról megállapította, hogy az egy korábbi geológiai formációból származik, mint azt eddig gondolták, vagyis nem 40 millió, hanem 50 millió éves.
Az álfogakat is tartalmazó alsó állkapocs elemzése pedig azt mutatta, hogy a csontos kinövések hossza akár a 3 centimétert is elérhette. A nagyjából 12 centiméter hosszú állkapocstöredék alapján a szakemberek úgy vélik, hogy az állat koponyájának hossza akár 60 centiméter is lehetett.
