A Jordán-folyó völgyében fekvő ősi város, Tell el-Hammam egy középső bronzkori kozmikus robbanás következtében pusztulhatott el. Ennek emlékéből születhetett Szodoma bibliai története – olvasható a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság honlapján.
Régészeknek a Nature című tudományos folyóiratban megjelent elmélete szerint a Tell el-Hammam nevű, Jordániában, a Holt-tenger közelében lévő egykori város pusztulása rendkívüli módon hasonlít Szodoma lerombolásához.
A maradványok alapján mintegy 3600 évvel ezelőtt egy meteor vagy egy űrből érkező kő robbanhatott fel a város fölött, amely addig, mintegy i.e. 1650-ig az ötvenezer ember lakta Jordán-völgy legvirágzóbb és legjelentősebb települése volt Jerikó és Tall Nimrin mellett.
A hirtelen esemény olyan magas hőmérsékletet okozott, hogy a kerámiaedények kívülről megolvadtak és felforrtak, belül azonban épen maradtak.
Az egykori városban napon kiszárított sártéglákkal építkeztek, melyekből ötszintes épületeket is emeltek. A rejtélyes pusztító erő az alapok szintjéig lerombolta a házakat, a vályogtéglák elporladtak, az épületek, köztük a helyi uralkodó palotája és a várost körülvevő téglafalak és tornyok is összeomlottak.
A kutatók szerint ekkora megsemmisüléshez szükséges intenzív hőhatást csakis kozmikus becsapódás vagy robbanás okozhatott, és mivel nem található becsapódási kráter, a város felett történhetett az üstökös vagy meteorit detonációja.
A tudósok szerint feltételezhető, hogy ennek az eseménynek voltak szemtanúi, majd nemzedékeken át mesélték a látottakat, és ezzel ihletet adtak a bibliai Szodoma történetéhez, amelyben tűz és kövek zuhannak az égből, hogy elpusztítsák a várost.
76 évvel ezelőtt, 1944. november 4-én hatalmas robbanás rázta meg a Margit híd környékét.
Ahogy a Vörös Hadsereg nyomult előre, és a front közeledett a főváros felé, a német utászok az összes Duna-hidat aláaknázták. Déli 12 óra lehetett, amikor a Margit híd, melyen folyamatosan haladt a forgalom, a levegőbe repült.
A német utászok még javában dolgoztak a dinamitok robbanófejeinek telepítésén, amikor bekövetkezett a tragédia.
Egy villamos és számtalan személygépkocsi zuhant a vízbe, ahogy a híd pesti ívei a Dunába estek. A villamost kiemelték, s később új pályaszámmal tovább közlekedett.
Mivel a német utászok is a hídon voltak, valószínűsíthetően baleset történt, nem szándékos robbanás, de a tragédia valódi oka sohasem tisztázódott. A halálos áldozatok számát 10 és 600 közé teszik különböző becslések, rengetegen eltűntek.
Az elhunytak között volt a Mult-Kor cikke szerint a világverő kardvívó válogatott háromszoros olimpiai bajnok tagja, Kabos Endre, akit egy teherautó munkaszolgálatra vitt. Egy másik verzió szerint épp a hídon sétált.
Mivel Szálasi Ferenc aznap tette le hivatali esküjét és vette át nemzetvezetőként az ország irányítását, a nyilas kormány nem akarta közölni a rossz hírt, így a sajtó sem adhatott róla tájékoztatást napokon át.
Januárban, a főváros feladása előtti napokban a budai íveket is felrobbantották a Wehrmacht katonái. Az újjáépített hidat 1948 augusztusában adták át teljes szélességében.
1986. április 26-án éjjel következett be a csernobili atomkatasztrófa, az emberiség történetének legsúlyosabb nukleáris balesete, mely során az Ukrajnai SZSZK területén található erőmű egyik reaktora felrobbant.
A Szovjetunió Energiaügyi és Nehézipari Minisztériumai 1969.
június 19-én hoztak döntést arról, hogy a tagköztársaság energiatermelésének
növelésére Csernobil városa mellett atomerőművet létesítenek, amely a
leningrádi és kurszki erőműhöz hasonlóan RBMK–1000 típusú (azaz dúsításmentes
uránt alkalmazó erőmű, grafitmoderátoros, vízzel hűtött erőmű) létesítmény
lett. Csernobilban négy reaktort alakítottak ki, melyek egyenként 1000
megawattos teljesítményre voltak képesek. A Kijevtől 130 kilométerrel északra
fekvő erőmű első reaktora 1977-ben lépett működésbe, és további hét év kellett,
míg a negyedik reaktor is elindult és elérte az 1 gigawattos teljesítményt.
A KGB Jurij Andropov által vezetett vizsgálóbizottsága már
1979-ben jelentést készített a Csernobilnál elkövetett építési
szabálytalanságokról, kiemelve a betonozás alacsony minőségét, a
talajvíz-szennyezés lehetőségét és a falpanelek közötti túl nagy eltérést. A
baleset azonban mégsem működés közben következett be, hanem egy felelőtlenül
végrehajtott kísérlet során történt a robbanás.
A katasztrófával összefügg, hogy a Csernobil működést
felügyelő igazgató korábban széntüzelésű erőművekkel foglalkozott, a reaktor
főmérnökhelyettese, Anatolij Gyatlov tengeralattjárók atomreaktoraihoz értett,
tehát a kísérlet során fellépő komplikációkat nem is észlelték. Az 1986.
április 25-én éjjel egy órakor indított teszt során a létesítmény üzemeltetői
arról akartak meggyőződni, hogy meghibásodás esetén a reaktor turbinagenerátora
képes-e megfelelő mennyiségű energiával ellátni a hűtővizet biztosító
szivattyúrendszert. A kísérlet során az erőmű biztonsági rendszerét
lekapcsolták, majd megkezdték a teljesítmény csökkentését, aminek
eredményeképpen 25-én éjfél tájban leválasztották a négyes reaktort.
A tesztben rejlő kockázatnak a kísérlet irányítói nem voltak
tudatában, tudniillik, hogy az atomerőművek esetében nem a magas, hanem az
alacsony teljesítmény hordozza magában a veszélyeket, mert a magreakció
instabillá válik, ráadásul a felszabaduló xenongáz mérgezi is a reaktort. Az
erőmű teljesítményének ötödére csökkentésével a kísérlet végrehajtói figyelmen
kívül hagyták a fent leírt okok miatti tiltásokat, illetve a felszabaduló
neutronokat elnyelésére szolgáló ún. szabályozórudakat is az előírásokhoz
képest jóval nagyobb arányban távolították el a hűtővízből.
A robbanás pontos körülményei tisztázatlanok: egyesek a
felforrósodott hűtővízből fejlődő gőz okozta nyomásnak tulajdonítják a
katasztrófát, tehát a kísérlet végrehajtókat terheli a felelősség. Mások
szerint a kritikus pillanatokban az üzem dolgozói észlelték a krízist, és azt a
szabályozórudak visszahelyezésével próbálták elhárítani. A tragédiát ebben az
esetben a rudak grafitbevonata okozta, mely a várakozással ellentétben
felgyorsította és nem megszelídítette a reakciót. A felszabaduló hő
megolvasztotta a rudakat, a gőz pedig hamarosan szétfeszítette a túlságosan
tágra tervezett tárolót majd egy robbanás leemelte a létesítmény tetejét. A
csernobili erőmű katasztrófája során becslések szerint 32 ember vesztette
életét és több százan szenvedtek sérülést a sugárzásból eredően, mivel mintegy
50 tonna radioaktív anyag került a levegőbe.
A tragédiát súlyosbította, hogy a létesítmény vezetői a
közeledő ortodox húsvét miatt nem tartózkodtak Csernobilban, és az erőmű
felszerelés tekintetében sem állt a helyzet magaslatán (pl. nem volt a sugárzás
mérésére alkalmas műszer). Alekszander Aszimov, a személyzet vezetője úgy
vélte, a reaktor sértetlen maradt, miközben radioaktív grafit égett körös-körül
a létesítményben. A kiérkező tűzoltók és a helyi dolgozók sugárvédelmi
felszerelés nélkül kezdték meg a tűz oltását, ezért sokan három héten belül
meghaltak a radioaktív fertőzés következtében.
A Szovjetunió hivatalosan nem jelentette be a katasztrófát,
védelmi gyakorlatra hivatkozva április 27-én elrendelte a közeli Pripjaty város
kiürítését, egy nappal később pedig informális beszélgetés során tudatták a
szocialista államok szerveivel, hogy a „nap túl erős sugárzása” miatt aznap nem
tanácsos hosszú ideig a szabad ég alatt tartózkodni, a radioaktív felhő ugyanis
szétterjedt Európa felett. A titkolózási szándék ellenére a radioaktív
balesetre hamar fény derült, Svédországban ugyanis érzékelték a kutatóállomások
a megnövekedett radioaktivitást, Nyugat-Európában április 27-én már számos
helyen tudósítottak a valószínűsíthető katasztrófáról. Innen szereztek hírt a
magyar rádiók is, de felsőbb utasításra hallgatniuk kellett.
Végül a Szovjetunió április 29-én ismerte el a csernobili
katasztrófát, ekkorra különleges egységek egy betonszarkofágot építettek a
sugárzó létesítményre, mely nagyrészt magában tartotta a káros gammasugarakat.
Magyarország szerencsés volt abból a szempontból, hogy a Kárpátok hegyei
megvédték a Csernobil felől érkező radioaktív felhőtől, mely pánikot szült a kontinensen.
Számos országban tört ki a pánik, jódtablettákat osztogattak és hónapokig
bizalmatlanul tekintettek minden keleti blokkból érkező árura. A csernobili
atomkatasztrófa többszörösét juttatta levegőbe a Hirosima és Nagaszaki
bombázása során felszabaduló radioaktív anyagoknak, becslések szerint 3000
szovjet állampolgár halálát okozva. A sugárzás következményeit a rákbetegség
gyakorisága miatt nehéz megbecsülni, a Magyarországot ért hatás rizikófaktora
alapján 1 millió emberből tíz ember fertőződhetett meg a csernobili
szerencsétlenség következtében. A tudósok összesen 40 000 rákos megbetegedést
tulajdonítanak az 1986-os katasztrófának, melynek hatásai a természetben mind a
mai napig jelen vannak.
