Az ókori római találmányok és újítások nem omlottak össze a Római Birodalommal egyidőben. Bár évezredek teltek el azóta, a rómaiak mesteri munkája még mindig megfigyelhető a mindennapi életünkben. Csak épp nem biztos, hogy mindig be tudjuk azonosítani őket.
A malmok energiatermelését szorgalmazták
A Science tudományos folyóirat szerint az Európa nagy részét, Nyugat-Ázsiát, Észak-Afrikát és a Földközi-tengert felölelő birodalmukkal a rómaiak óriási hatalommal és befolyással bírtak az ókori világban. A római technológia viszont nagyban befolyásolta a modern világ egyes eszközeit, építészetét és városszerkezetét,már az időszámításunk előtt a 8. századtól (amikor Róma megalakult), egészen a Nyugati Birodalom 5. századi összeomlásáig.
A Nature tudományos folyóirat arról is beszámol, hogy a rómaiak szó szerint korabeli „környezetmérnöki mesterek” voltak, akik például a vizet és a fizikai tudásukat is felhasználták annak érdekében, hogy a malmok energiát termeljenek.
Eközben a mezőgazdaságban a vetésforgó és az „élelmiszer, takarmány, ugar” rendszer alkalmazásával maximalizálni tudták terméshozamukat – írja az Agronomic Crops folyóirat. – A gazdaságok e három területre való felosztása biztosította azt, hogy a termények „mindig készen álljanak” a szedésre.
De nem minden ókori újítást lehet kizárólag a rómaiaknak tulajdonítani. A Journal for the History of Astronomy szerint például a világ első naptára nem római találmány volt, viszont tény, hogy a Julianus-naptár széles körben elterjedt használata tanította meg a világ nagy többségét az elmúló idő nyomon követésére.
Kifejlesztettek egy komoly csatornarendszert
A saját egyedi találmányaiktól a továbbfejlesztett technikákig azonban számos dolgot segítettek a rómaiak megtanítani a világnak. Ilyen volt például a fűtés egyik elődje.
A rómaiak nevéhez köthetjük az úgynevezett hipokauszt rendszer felfedezését, ami a hő hatékony elosztásának korai módszerét jelentette.
A korabeli rómaiak azonban jeleskedtek a hulladékkezelésben is. A Sustainability tudományos folyóirat szerint az ókori Róma volt adott otthont a világ első csatornarendszereinek. Ezeket a föld alatti csatornákat először Krisztus előtt 500 körül telepítették, amelyek óriási, faragott kőalagutakból álltak.
A Water Pollution Control Federation folyóirat arról számolt be, hogy manapság számos város csatornái ezekre az ókori római csatornákra hasonlítanak, ám a rendeltetésük más. A modern világban a szennyvízcsatorna fő funkciója az egészségtelen hulladék elszállítása a városi területekről. Rómában azonban az volt a fő feladatuk, hogy eltávolítsák a felesleges vizet, amely elönthette az utcákat. Egyes otthonok közvetlenül a város fedett vízelvezető rendszeréhez csatlakoztak, mások egyszerűen az utcára engedték a szennyvizüket. Az utcákról azonban „lemosódott” a csatornába.
A szennyvíz ezután kiterjedt alagutak hálózatán haladt keresztül, amíg el nem érte a Tiberis-t, Róma fő folyóját.
A csatornák építészete nem sokat változott ezen ősi építkezések óta. A Journal of Transportation Technologies szerint az ókori Róma „legnagyobb szennyvízcsatornája” még ma is a helyén van, és az egyik legrégebbi fennmaradt ókori római építmény.
Hihetetlen városépítő szakemberek voltak köztük
Az American Journal of Archaeology szaklap arról ír, miszerint a római városok rácsos elrendezése egyike volt azoknak a tudatos építészeti technikáknak, amelyeket az ókori rómaiak a földjük felosztására és mérésére alkalmaztak. Az úgynevezett „rácsformáció” ma a nagyvárosokat működő utakká és utcákká szervezi.A rómaiak különösen ügyesek voltak abban is, hogy a puszta földet beépített városokká alakítsák: a Római Birodalom alatt ugyanis számos várost bővítettek és építettek újjá. A rácsszerkezet kialakítása ma talán egyszerűnek tűnhet, de mielőtt a rómaiak tömeges útrácsokat hoztak volna létre, az épületek és a város egyéb jellemzői gyakran csak követték a föld alakját és geológiáját.
A nagyvárosok gondolatát a rómaiak számos országban bevezették.
Keresztező utcai elrendezésük központi tereket hozott létre a kereskedések számára, amelyeket „insulae”-nak neveztek. Ez a szerkezet ihlette a következő generációk várostervezőit a Journal of Space Syntax című folyóiratban megjelent cikk szerint .
Erősebb betont készítettek, mint a mai formája
A Római Birodalom időszakában több mint 9000 kilométernyi út épült szállításra, kereskedésre, katonai folyosóként és a területek bővítésére.
És míg általában a technológia és a tudás fejlődésével az ember által készített tárgyakat idővel folyamatosan fejlesztik, a Nature folyóirat cikke szerint azonban a rómaiak által készített beton valójában erősebb volt, mint a mai, modern anyagunk. Ennek jó példája, hogy miközben a sós víz néhány éven belül erodálja a modern betont, a rómaiak által 2000 évvel ezelőtt épített tengerfalak egy része még mindig érintetlen.
A római beton előállításának részletei azonban idővel elvesztek. Építkezési titkaiknak feltárása érdekében a Kaliforniai Egyetem Berkeley Laboratóriumának tudósai az ősi tengeri beton ásványi összetevőit tanulmányozták. Azt találták, hogy az ókori rómaiak a mész és vulkáni kőzet egyfajta keverékét használták, ami habarcsot és vulkáni tufát hozott létre.
A szilárdság növelése érdekében a habarcsot tengervízbe helyezték. A vízmolekulák kapcsolatba léptek a mésszel, amely kémiai reakción ment keresztül a hamuval, összecementálva őket. Végül erős kalcium-alumínium-szilikát-hidrát keletkezett.
Még a nem víz alatti építményeik is különösen strapabírónak bizonyultak. A rómaiak vulkáni kőzetet és hamut használó, szakképzett technikája máig viszonylag érintetlenül tartotta a római Colosseum-ot, ezt a világhíres „csodát”.
Számos sebészeti eszközt találtak fel
Az Archive of Oncology szaklapban megjelent tanulmány szerint a rómaiak számos sebészeti eszközt találtak fel, miközben terjesztették a sebészeti eljárásokról szóló ismereteket is. Az orvosi áttörések közül számos eset a csatatéren történt.
A Neurology and Neuroscience Reports arról számol be, hogy néhány olyan, görög-római eszköz segített a modern sebészet kialakításában, mint a csontfúrók és a csipeszek.
Előbbieket a beteg csont eltávolítására használták: ezek megjelenésükben a mai dugóhúzókhoz hasonlítottak. Utóbbi pedig a leggyakoribb sebészeti eszközök közé tartozott a római korban; arra használták őket, hogy kis csontdarabokat távolítsanak el a testből. Ahogy arra a Queenslandi Egyetem Orvostudományi Kara rámutat, az ókori római irodalomban feljegyzéseket találhatunk a fecskendők legkorábbi használatáról is.
Ezeket orvosi kenőcsök alkalmazására is használták.
Emellett az amerikai Nemzeti Orvosi Könyvtár szerint az ókori római időkben írott törvény mondta ki, hogy ha egy nő elhunyt szülés közben, akkor a gyermeket ki kellett vágni a testéből: végül ez vezethetett a császármetszések első formájához.
