Alig telt el négy nap a legutóbbi Belkh-i ásatások előrehaladásáról szóló egyeztetés óta, hétvégére már kézzelfogható eredményeket értek el a Mongol Tudományos Akadémia és a Magyarságkutató Intézet együttműködésében zajló kutatás során – olvasható a Magyarságkutató Intézet honlapján.
Horváth-Lugossy Gábor a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és Makoldi Miklós régészeti igazgató hetente egyeztetnek a mongóliai kollégákkal, akik hétvégére a fő sírban máris olyan szintre jutottak, hogy előkerültek egy kétezer éves díszes kocsi alkatrészei, és egyéb használati tárgyak, valamint bronzból készült díszítő elemek.
A közrendű sírból is elkezdtek szép számmal előbukkanni a leletek, főleg agyagedények töredékei, melyek ételáldozatokat rejthettek egykoron.
A kocsi előkerülése nem meglepő, mert a nagyobb, vezéri, fejedelmi sírokban gyakran elhelyezésre került a halott kocsija is, ami a túlvilági életben volt hivatott szolgálni korábbi tulajdonosát. Az ilyen kocsis temetkezéseknél általában a kocsi alatt 2-3 méterrel van a koporsó, így a mongol kollégák, és a magyar kutatók is feszülten várják a következő napok ásatási eredményeit.
A héten még az a megtiszteltetés érte a Magyarságkutató Intézetet, hogy az ásatást a helyszínen tekintette meg prof. dr. Regdel Duger a Mongol Tudományos Akadémia elnöke, illetve hétvégén Obrusánszky Borbála Magyarország mongóliai nagykövete, akinek a mostani fotókat köszönhetjük.
A nagykövet asszony nemcsak segítette az együttműködési megállapodás megkötését, de szabadidejében is nyomon követi az ásatást.
(mki.gov.hu)
[type] => post [excerpt] => Alig telt el négy nap a legutóbbi Belkh-i ásatások előrehaladásáról szóló egyeztetés óta, hétvégére már kézzelfogható eredményeket értek el a Mongol Tudományos Akadémia és a Magyarságkutató Intézet együttműködésében zajló kutatás során. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1628372820 [modified] => 1628290298 ) [title] => Mongólia: Előkerültek az első leletek a hun sírokból [url] => https://history.karpat.in.ua/?p=2420&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 2420 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 2421 [image] => Array ( [id] => 2421 [original] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/20210806hun-sirok2.jpg [original_lng] => 232579 [original_w] => 800 [original_h] => 661 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/20210806hun-sirok2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/20210806hun-sirok2-300x248.jpg [width] => 300 [height] => 248 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/20210806hun-sirok2-768x635.jpg [width] => 768 [height] => 635 ) [large] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/20210806hun-sirok2.jpg [width] => 800 [height] => 661 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/20210806hun-sirok2.jpg [width] => 800 [height] => 661 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/20210806hun-sirok2.jpg [width] => 800 [height] => 661 ) [full] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/20210806hun-sirok2.jpg [width] => 800 [height] => 661 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => history [color] => brown [title] => Історія ) [_edit_lock] => 1628279499:12 [_thumbnail_id] => 2421 [_edit_last] => 12 [views_count] => 6590 [_oembed_ba56710f5556f17ac4d9b04f55ad8683] => [_oembed_time_ba56710f5556f17ac4d9b04f55ad8683] => 1628362026 [_oembed_f4f24b0da12c8eb6696c5a51430ddde8] =>
Mexican archaeologists say they found remains of 119 more people, including women and several children, in a centuries-old Aztec "tower of skulls" in the heart of the capital https://t.co/gsHq95aLzM