Feltehetően a XIV. századból származó sírokat és egy ólomból készült szarkofágot találtak a 2019-es pusztító tűzvész miatt restaurálás alatt álló párizsi Notre-Dame katedrálisa alatt. A Kulturális Minisztérium tájékoztatása szerint a „figyelemre méltó tudományos színvonalú” temetkezési helyek az ókori templom tornyának újjáépítésének előkészítő munkálatai során kerültek elő azon a központi helyen, ahol a kereszthajó keresztezi a hajót.
A sírok között rejtőzött egy „teljesen megőrzött, emberalakú, ólomból készült szarkofág”. Feltételezések szerint a koporsót egy magas rangú méltóság számára készíthették az 1300-as években, tehát a székesegyház építését követő évszázadban. A sírokhoz hasonlóan festett szobrok elemei közvetlenül a székesegyház jelenlegi padlószintje alól kerültek elő, amelyek az eredeti, 13. századi szentélykorlát részeiként azonosíthatók, mint az oltárterületet a hajótól elválasztó építészeti elem. A régészek finoman megtisztították és feltárták a földből előkerült szobrokat, köztük egy pár faragott kezet. Egy szakállas férfi mellszobrán és néhány faragott növényen még mindig láthatóak a festéknyomok.
A csapat egy mini endoszkópos kamerát használt, hogy bepillantást nyerjen a szarkofág belsejébe, amely a föld és a kövek súlya miatt elvetemült.
Szövetdarabokat, hajat és mindenekelőtt egy levélpárnát láthatunk az eltemetett fején, ami egy jól ismert jelenségnek számított, amikor vallási vezetőket temettek el – mondta Christophe Besnier, a projekt vezető régésze a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Az a tény, hogy a növényi elemek még mindig a szarkofágban vannak, azt jelenti, hogy a test nagyon jó állapotban kell, hogy legyen.
Dominique Garcia, az Országos Régészeti Kutatóintézet munkatársa szerint a lelet segíthet jobban megérteni a középkori temetkezési gyakorlatokat.
Az új sírokat akkor fedezték fel, amikor az újjáépítő csapatok épp a hatalmas állványzatok felszerelésére készültek a torony újjáépítéséhez, de előbb ellenőrizniük kellett a talaj stabilitását.
Ennek során találtak egy XIX. századi földalatti fűtési rendszert, amelynek téglacsövei között ott hevert a szarkofág.
A lelet izgalmas, ám az „óra ketyeg” a régészek számára. Március 25-ig kaptak időt arra, hogy befejezzék a munkájukat, mielőtt a rekonstrukciós projekt folytatódna a katedrális tervezett 2024-es újranyitása érdekében.
[type] => post
[excerpt] => Feltehetően a XIV. századból származó sírokat és egy ólomból készült szarkofágot találtak a 2019-es pusztító tűzvész miatt restaurálás alatt álló párizsi Notre-Dame katedrálisa alatt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1647552540
[modified] => 1647520662
)
[title] => Különös szarkofágot találtak a Notre-Dame alatt feltárt sírokban
[url] => https://history.karpat.in.ua/?p=3113&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 3113
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 3114
[image] => Array
(
[id] => 3114
[original] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/20220316szarkofag1.jpeg
[original_lng] => 181329
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/20220316szarkofag1-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/20220316szarkofag1-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/20220316szarkofag1-768x512.jpeg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/20220316szarkofag1.jpeg
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/20220316szarkofag1.jpeg
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/20220316szarkofag1.jpeg
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/20220316szarkofag1.jpeg
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => history
[color] => brown
[title] => Історія
)
[_edit_lock] => 1647513492:12
[_thumbnail_id] => 3114
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5372
[_oembed_dd191733a24c55294d933ed87240dad1] => {{unknown}}
[_oembed_70f54adf90000fe69df748b49918e23b] =>
[_oembed_time_70f54adf90000fe69df748b49918e23b] => 1647545347
[_oembed_eb10d58628c6f6e41a19ddd21e4eba38] =>
لازالت سقارة تخبر لنا المزيد عن أجدادنا.اعلان اكتشاف أثري جديد بسقارة. Saqqara is still telling us more about our ancestors. اكتشاف ٥ مقابر بجنوب سقارة عمرها حوالى ٤٠٠٠ عام . The Discovery of five 4000-year-old tombs south of Saqqara. #Egypt#mostafawazirypic.twitter.com/EIsJa1mR9m
لازالت سقارة تخبر لنا المزيد عن أجدادنا.اعلان اكتشاف أثري جديد بسقارة. Saqqara is still telling us more about our ancestors. اكتشاف ٥ مقابر بجنوب سقارة عمرها حوالى ٤٠٠٠ عام . The Discovery of five 4000-year-old tombs south of Saqqara. #Egypt#mostafawazirypic.twitter.com/EIsJa1mR9m