Józsa Antal kutatásai szerint az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének valamivel több mint kétmillió tagja sínylődött valamelyik orosz hadifogolytáborban az első világháború ideje alatt. A Duna menti birodalom területén eközben csaknem egymillió orosz hadfi raboskodott.
Mint minden harcokban részt vevő állam, a cári kormányzat is munkára kötelezte ellenségei elfogott katonáit.
Rabosított magyar bakák, huszárok és tisztek fizikai erejét leginkább a zord éghajlatú szibériai, murmanszki és pétervári vasútvonalak építésénél használták fel, de csukaszürke egyenruhások közül sokakat vittek Berezovka, Pervaja Rjecska, Ufa, Vlagyivosztok és Krasznojarszk szántóföldjeire is robotolni. Valamennyire szerencsésebbek voltak azok az obsitosok, akiket melegebb éghajlatú övezetekbe szállítottak. Ilyennek számított a kaukázusi régió. Az Örményországba, Azerbajdzsánba és Grúziába transzportáltak leginkább árvízvédelmi, erődítési és egyházi építkezéseken vettek részt. Ez utóbbinak egyik szép emléke a jereváni espereséghez tartozó Amrakits faluban látható Csodatevő Szent Miklós-templom.
Amrakits község Örményország Lori nevű régiójának Stepanavan városának közelében található. A falut 1846-ban alapította 26 szláv család, akik a grúziai Borzsomiból költöztek át. A szóban forgó ortodox rítusú templomot még 1852-ben kezdték el építtetni krími kozák katonákkal, amelyet csak jóval később, 1879-ben avattattak fel a cári adminisztráció helyi dolgozóival és a Romanov-birodalom peremvidékeiről ideköltöztetett parasztokkal.
Az idő múlásával a templom állaga annyira leromlott, hogy felújítása, gyökeres átépítése csakhamar halaszthatatlanná vált. A kereszt alaprajzú épület áttervezési feladataira Andrej Petrovics Aplaksin szentpétervári építész-régész-restaurátort kérte fel az Iván Logginovics Goremikin vezette Minisztertanács, akik egyúttal azt is kikötötték, hogy a mesternek úgy kell ezt az apró Isten házát átterveznie, hogy érződjön rajta a modern építészet ún. neoorosz irányzata és az óorosz népi építészet hagyománya is.
Ezt a kettős kérést a szakíróként is tevékeny építész úgy oldotta meg, hogy kilenc apró hagymakupolával koronázta meg az ék alakú, zsindellyel fedett nyeregtetőt, amely mellé egy szecessziós díszítőelemekkel felturbózott nyitott haranglábat építtetett fel.
A moszkvai Központi Hadtörténelmi Levéltár iratai szerint az 1914-től 1916-ig tartó átépítést a Duna menti monarchia területéről származó hadifoglyokkal, azon belül is leginkább osztrák, magyar és lengyel származású bakákkal végeztették el fogvatartóik. Így bár kényszerűségből ugyan, de a jelenlegi épület megvalósulása egy kicsit magyar siker is.
Ez a pöttömnyi kis örményországi templom sajnos az 1988-as spitaki földrengés során annyira súlyosan megsérült, hogy kapuit a hívek előtt be kellett zárni. A természeti katasztrófát követően a községet szép lassan elhagyták az orosz származású lakosok, akik leginkább Sztavropol és Krasznodar területére költöztek át. Hátrahagyott otthonaikba többnyire örmények és azeriek költöztek be. A jelenleg 600 lakossal rendelkező Amrakitsban ma már alig 15-20 főnyi orosz él. Az országos jelentőségű történelmi és kulturális műemléknek számító épület ikonjait, ikonosztázát, valamint egyházi relikviáit 2009-ben szállították át a Gyumri városába.
A romjaiban is gyönyörű templomról készült fotók évek óta népszerűek az interneten. Ennek a turisztikai érdeklődésnek köszönhetően Csodatevő Szent Miklós templomát külföldön szinte már jobban ismerik, mint maguk az örmények. Talán ennek a ténynek köszönhetően látogatta meg néhány héttel ezelőtt ezt a kápolnát Alekszej Szandikov országgyűlési képviselő, aki nemcsak az ortodox templom helyreállítását helyezte kilátásba, hanem a részben magyar hadifoglyok által épített templomocska UNESCO által szavatolt világörökségi védelmét is.
