Egy újonnan azonosított, mintegy 70 millió évvel ezelőtt élt ragadozó dinoszaurusz különleges betekintést nyújt a késő kréta kor csúcsragadozóinak életmódjába. A kutatók szerint a Kank australis nem a szárazföldön üldözte zsákmányát, hanem inkább a mai gémekhez hasonló módon halászhatott. Erre elsősorban sajátos nyakfelépítése utal, amely alkalmazkodhatott a vízi környezetben történő vadászathoz. A ragadozó egykor Dél-Patagónia területén élhetett – számolt be a Linner.
A Kank australis névre keresztelt faj maradványait Argentína déli részén, Patagóniában tárták fel, és az eddigi vizsgálatok alapján különleges nyaki felépítése gyors, pontos mozdulatokat tett lehetővé.
A fajt Dr. Matías Motta, a Buenos Aires-i Bernardino Rivadavia Természettudományi Múzeum paleontológusa és munkatársai írták le a Journal of Vertebrate Paleontology folyóiratban, miután fogakat, csigolyákat és lábujjcsontokat tartalmazó fosszíliákat elemeztek. A csontmaradványok alapján a Kank az unenlagiidae csoportba tartozott, amely kisebb és közepes méretű theropoda dinoszauruszokat foglal magában, és amelynek képviselői Dél-Amerika mellett az Antarktiszról, Ausztráliából és Madagaszkárról is ismertek.
Hosszú is volt
A szakemberek a leleteket összevetették az észak-patagóniai, mintegy 90 millió éves Neuquenraptor argentinus maradványaival, és ennek alapján úgy becsülik, hogy a kifejlett Kank australis hossza elérhette a 2,5–3 métert. Ugyanakkor karcsúbb és kisebb testalkatú volt, mint néhány késő kréta kori rokona, például az észak-patagóniai Austroraptor cabazai, mely akár 5 méteresre is megnőhetett – írja a ScienceDaily.
A lelőhely környezete jelentősen eltért a mai Patagóniától, amit az ősi talajrétegek és növénymaradványok vizsgálata is alátámaszt. Dr. Motta szerint „a Kank kanyargó folyókkal és időszakos tavakkal tagolt tájon élt, ahol vízinövények, például tavirózsák, valamint halak, rovarok és különféle puhatestűek fordultak elő”. Hozzátette, hogy „70 millió évvel ezelőtt az éghajlat mérsékelt és nedves volt, szezonális csapadékkal, ami gyökeresen különbözött a mai hideg és viszonylag száraz viszonyoktól”.
A kutatók figyelmét különösen a nyakcsigolyák sajátos szerkezete keltette fel, amelyek speciális izomtapadási pontokat és a nyaki ereket védő képleteket mutatnak. Dr. Motta kiemelte, hogy „a Kank nyaki csigolyái különleges izomtapadási struktúrákat és a nyaki erek védelmét szolgáló megoldásokat mutatnak, amelyek a mai, összetett nyakmozgásra képes madaraknál, például a gémeknél különösen fontosak”.
Aktív halászó lehetett
Véleménye szerint „ez arra utal, hogy a Kank aktív halászó lehetett, ami éles ellentétben áll a ragadozó dinoszauruszokról kialakult, főként a Velociraptorhoz hasonló szárazföldi vadász képpel”.
A maradványokat a Santa Cruz tartományban, El Calafate közelében fekvő La Anita farm területén tárták fel, ahol 2018 óta folynak rendszeres ásatások. „A Kank első maradványait 2018-ban fedeztük fel, de túl töredékesek voltak ahhoz, hogy új fajként azonosítsuk” – mondta a kutató, majd hozzátette, hogy a 2024-ben előkerült nyakcsigolya döntő bizonyítéknak bizonyult az új faj elkülönítésében.
A Kank australis, akárcsak más unenlagiidae fajok, rendelkezett a második lábujján található megnagyobbodott karommal, amelyet gyakran a raptor dinoszauruszok jellegzetességeként emlegetnek, ugyanakkor éles, hosszanti barázdákkal ellátott fogai és levegőüregeket tartalmazó, úgynevezett pneumatikus nyakcsigolyái megkülönböztetik rokonaitól. A leletek között halmaradványokat is találtak, ami tovább erősíti a halászó életmód feltételezését, bár élőhelyén békák, gyíkok, teknősök és kisebb emlősök is előfordultak.
Nem volt a legnagyobb ragadozó
Dr. Motta szerint „a Kank együtt élt nagyobb testű ragadozókkal, például a több mint tíz méteres Maip macrothoraxszal, amely akár zsákmányul is ejthette”. A faj neve az Aonikenk nép mitológiájából ered, ami a patagóniai őslakos Tehuelche közösség déli csoportja.
„A Kank egy ősi, hatalmas nandut jelöl, amelynek erőteljes futólépései az égen hagyták lábujjainak lenyomatát, létrehozva a Choiols néven ismert csillagképet” – magyarázta Dr. Motta, majd hozzátette, hogy latinul ezt a csillagképet Cruxnak, azaz a Déli Keresztnek nevezik, amely a bolygó legdélibb régiója felé mutat.
Chilei kutatók Patagóniában egy kivételesen jó állapotban fennmaradt ichtioszaurusz-fosszíliát tártak fel, amelynek külön érdekessége, hogy egy érintetlen állapotú embriót is találtak benne.
A Tyndall-gleccseren talált, négy méter hosszú tengeri őshüllőt Fionának nevezték el. A megkövesedett lelet lehetővé teszi a tudósok számára, hogy tanulmányozhassák az ichtioszauruszok embrionális fejlődését. Az ichtioszauruszok a 90-250 millió évvel ezelőtti korszakban népesítették be a tengereket.
A fosszília jelentőségét hangsúlyozó Judith Pardo Perez, a Magallanes Egyetem GAIA Antarktisz Kutatóközpontjának paleontológusa, a feltárás vezetője elmondta, hogy a lelet „az egyetlen terhes ichtioszaurusz, amelyet a 129 és 139 millió évvel ezelőtti időszakból találtak a Földön”.
Prado több mint egy évtizede bukkant rá a fosszíliára, de csak most sikerült megszervezni a feltárást, amely rendkívül nehéz a helyszín szélsőséges időjárási körülményei miatt.
A tudósok 31 nap alatt tártrák fel és emelték ki a fosszíliát, amelyet helikopterrel szállítottak el. A fosszília épségének megőrzése érdekében öt 200 kilogrammos tömböt kellett kiemelni a helyszínről, hogy a csontok ne sérüljenek – mondták el a kutatók.
A fosszíliát a dél-chilei Rio Seco Természettudományi Múzeumban fogják kiállítani. Pardo arról is beszámolt, hogy a Tyndall-gleccseren eddig már csaknem száz ichtioszaurusz példányt találtak, ezzel a régió az egyik leggazdagabb és legjobban megőrzött ichtioszaurusz-lelőhelyévé vált.
Egy 85 millió évvel ezelőtt élt húsevő dinoszaurusz remek állapotban fennmaradt koponyáját tárták fel argentin kutatók Patagóniában. A Llukalkan aliocranianus névre keresztelt állat nagyjából 5 méter hosszú lehetett és a húsevő abeliszauridák családjába tartozott. Ezek a két lábon járó, közepes termetű, rövid koponyájú, éles és fűrészes fogakkal, rendkívül rövid mellső végtagokkal, vékony ujjakkal és a fejükön gyakran szokatlan taréjjal és apró szarvakkal rendelkező dinoszauruszok a mai Dél-Amerika területén és a déli félteke egyéb régióiban éltek a kréta időszakban.
Alig 700 méterre a Llukalkan megkövesedett koponyájától a kutatók már korábban feltárták egy másik abeliszaurida, a Viavenator exxoni maradványait.
„Rendkívül szokatlan, hogy két olyan abeliszauridát találunk, amelyek azonos területen és hozzávetőlegesen azonos időben éltek” – mondta Federico Gianechini, az argentin állami tudományos és műszaki központ (CONICET) és a San Luis-i Nemzeti Egyetem paleontológusa, aki a Journal of Vertebrate Paleontology című folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője.
„A Llukalkan valamivel kisebb volt, mint a Viavenator, ugyanakkor ha együtt éltek, akkor biztosan ugyanazon az ökológiai szeleten osztozkodtak, ugyanarra vadásztak, vagyis versengtek egymással és akár fel is falhatták egymást” – magyarázta a szakember. Hozzátette: „ma a különböző fajba, de azonos családba tartozó ragadozók, úgy mint az oroszlánok, leopárdok és gepárdok együtt élnek egy adott ökoszisztémában”.
A Llukalkan koponyája nagyjából 50 centiméter hosszú volt. A szakemberek a koponyacsontok jelentős százalékát, köztük az agykoponyát is megtalálták.
„Ennek a dinoszaurusznak az az egyik különlegessége, hogy a többi abeliszauridától eltérően, üregekkel rendelkezett a fülterületen, ami egyedi hallóképességet jelenthetett, talán nagyobb hallástartományt” – mondta Gianechini.
Az állkapocs izomrendszere alapján a kutatók arra jutottak, hogy a Llukalkannak, amelynek neve a helyi mapucse nyelven annyit tesz, hogy „az, aki félelmet kelt”, erőteljes harapása volt, fogaival könnyűszerrel tépte le a húst a zsákmányáról.
Noha a Llukalkan csontvázának többi része nem került elő, a többi abeliszaurida felépítése alapján a kutatók úgy becsülik, hogy 1-5 tonna között mozoghatott a súlya.
