Október 18-án, egy Sitka városában tartott katonai ceremónia keretében adta át hivatalosan Oroszország az Egyesült Államok számára Alaszka területét, melyet az amerikai nagyhatalom 7,2 millió dollárért vásárolt meg II. Sándor cártól (ur. 1855-1881).
Egyes kutatók azt feltételezik, hogy a Szibérián keresztülvágó orosz felfedezők már a 17. század közepén eljutottak az amerikai kontinens északnyugati csücskébe, az pedig kétségbevonhatatlan tény, hogy Vitus Bering expedícióit követően – akinek nevét ma az Alaszka és Ázsia között húzódó tengerszoros őrzi – kezdetét vette a terület kolonizációja. A szélsőséges időjárás eredményeként a gyarmatosítás egészen a 19. század végéig meglehetősen alacsony fokon zajlott: mindössze néhány ezer telepes foglalt hont az alaszkai partvidéken, akik elsősorban prémvadászatból és az őslakókkal folytatott szőrmekereskedelem révén igyekeztek komoly vagyonra szert tenni.
Jóllehet, a 18. század végén Spanyolország igyekezett megvetni a lábát a térségben, és a rövid ideig uralkodó I. Pál cár (ur. 1796-1801) által felállított Orosz–Amerikai Társaság is megpróbált új lendületet adni a kolonizációnak, Alaszkát egészen a modern kor hajnaláig viszonylag értéktelen területként tartották számon, melyért Pétervár nem kívánt komoly áldozatot hozni. Ez a dilemma elsősorban azután merült fel, hogy Oroszország súlyos vereséget szenvedett a Nagy-Britannia és Franciaország vezette koalíciótól a krími háborúban (1853-56), és megnőtt annak az esélye, hogy a cári birodalom a közeljövőben ismét konfliktusba bonyolódik Londonnal. Az orosz stratégák úgy vélték, hogy egy újabb összecsapás esetén a Kanadát is kézben tartó britek ellen képtelenség volna megvédeni Alaszkát, ezért Pétervár a várható veszteséget azáltal igyekezett elkerülni, hogy az 1850-es évek végén eladásra kínálta sarkvidéki gyarmatát. Nagy-Britannia elzárkózott az ajánlat elől, az Egyesült Államok azonban – elsősorban William Henry Seward szenátor kampányának köszönhetően – komoly érdeklődést tanúsított a terület iránt, ám a polgárháború kitörése hosszú évekre lehetetlenné tette az üzlet megkötését.
Seward erőfeszítései nyomán 1867-ben az orosz és az amerikai fél ismét tárgyalóasztalhoz ülhetett, és a március 30-án éjszaka megkötött egyezmény értelmében II. Sándor cár 7,2 millió dollárért el is adta Alaszkát az Egyesült Államok számára. A közvélemény – elsősorban diplomáciai megfontolásból – pozitívan fogadta a megállapodást, Andrew Johnson elnök erősödő ellenzéke azonban politikai indíttatásból durva sajtókampányba kezdett az adásvétel szabotálása érdekében. Az üzletben – külügyminiszterként – oroszlánrészt vállaló Sewardot bolondnak nevezték, a látszólag értéktelen területet pedig „Johnson jegesmedve-kertjének” titulálták, és azon élcelődtek, hogy az elnök az amerikai bürokráciát kívánja duzzasztani majd a medvék és a rozmárok bevonásával. Bár ezek a támadások elsősorban a Fehér Ház ellen irányultak, az ellenzéknek mégis sikerült megnehezíteni a Seward és Eduard de Stoeckl pétervári diplomata által nyélbe ütött üzlet realizálását, ugyanis a törvényhozásban több hónapon át leszavazta a vételár kifizetését. Alaszka sorsa végül összefonódott Andrew Johnson politikusi karrierjével, ugyanis miután az elnök júniusban – egyetlen vokssal – megnyerte az ellene indított bizalmatlansági szavazást, a képviselőházi erőviszonyokat is a maga javára billentette.
Bár a szóban forgó 7,2 millió dollár kifizetésére csak 1868 augusztusában került sor, Alaszka hivatalos átadása már 10 hónappal korábban, 1867. október 18-án lezajlott. Ezen a napon – Lovell Rousseau amerikai tábornok és Alekszej Alekszejevics Pescsurov orosz kapitány jelenlétében – Sitka városában egy katonai parádé során leeresztették a cári lobogót, felvonták a csillagsávos zászlót, majd a terület új birtokosai elfoglalták a környező erődítményeket. Az uralomváltás tehát pompás külsőségek nélkül ment végbe, az orosz lakosság hazatelepülése és a jeges Alaszka több évtizedes stagnálása pedig ugyancsak nem szolgáltatott okot az ünneplésre. Seward és Johnson rosszindulatú kritikusait végül a Klondike folyó völgyében kirobbanó aranyláz és a távoli északi tartomány hatalmas olajkincsének felfedezése cáfolta meg. Az 1959-ben tagállami státuszt nyerő Alaszka tehát nem csupán 1,5 millió négyzetkilométerrel gyarapította az Egyesült Államokat, hanem egyúttal mérhetetlen mennyiségű természeti kincset adományozott a nagyhatalom számára, ennek fényében pedig a holdankénti 4 centes vételárat kifejezetten kedvezőnek tekinthetjük.
