Mialatt az egyiptomi fáraók a gízai homokdűnék fölé emelték hatalmas piramisaikat, a sivatag túloldalán egy másik kultúra is grandiózus emlékművekbe temette halottait. Évezredeken át a feledés homálya borult ezekre az építményekre a Föld egyik legzordabb vidékén, ám egy új kutatás most végre napvilágra hozta őket.
Egy nemzetközi régészcsoport 260, korábban dokumentálatlan struktúrára bukkant a Keleti-sivatag mélyén, abban a szaharai folyosóban, amely a Nílus és a Vörös-tenger között ékelődik be Szudán keleti részén. A kutatók nem a végtelen dűnék brutális terepét átszelve tették meg a felfedezést, hanem hatalmas mennyiségű műholdas felvétel tüzetes elemzésével azonosították a rejtélyes alakzatokat – hívja fel a figyelmet az IFL Science.
Tömegsírok a homok alatt
A felfedezett építmények lényegében kör alakú tömegsírok, amelyek közül néhány eléri az akár 80 méteres átmérőt is, a belsejükben pedig emberek és különböző állatok – például szarvasmarhák, juhok és kecskék – csontvázai találhatók. A struktúrák többségét egy alacsony külső fal veszi körül, a kör közepén pedig minden esetben egyetlen egyént helyeztek végső nyugalomra. Mivel a régészek a helyszínen még nem végeztek alapos, földi feltárásokat, a pontos részletek, például az építésük tényleges ideje, egyelőre nem teljesen egyértelműek.
Ugyanakkor az elmúlt évszázadban feltárt, úgynevezett Atbai körítőfalas temetkezési helyekkel való megdöbbentő hasonlóságuk alapján a szakértők úgy vélik, hogy az építményeket nagyjából 4500-6500 évvel ezelőtt hozhatták létre. Ahogy a korábbi Atbai helyszínek esetében, az itt eltemetett emberek is nagy valószínűséggel nomád pásztorok voltak, akik állatcsordákkal vándoroltak a régióban. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a műemlékek többsége ősi itatók, kiszáradt folyómedrek és oázisok közvetlen közelében található.
A temetkezési helyek a feltételezések szerint egy olyan időszakban épültek, amikor a Szahara drámai átalakuláson ment keresztül.
A sivatag egy ciklikus ritmust követve, nagyjából 21 ezer évenként váltakozik a kietlen szárazság és a buja szavanna között. A legutóbbi „zöld Szahara” időszak körülbelül 15 ezer és 5 ezer évvel ezelőtt zajlott – ez az az éra, amikor a rejtélyes emlékműépítők virágkorukat élték. Ahogy viszont a zöld legelők visszahúzódtak és a homok átvette az uralmat, a kultúra is látszólag nyomtalanul eltűnt. A történelem során ugyanakkor nem ez volt az egyetlen ilyen eset: a Szahara egy másik távoli szegletében, a Ténéré-sivatagban a régészek egy Gobero néven ismert rejtélyes lelőhelyre bukkantak, amely 200 emberi csontvázat és több ezer leletet rejtett. A jelek szerint ezt a települést is akkor hagyták el, amikor a sivatagosodás mintegy 5000 évvel ezelőtt végigsöpört a térségen.
Gigantikus csontvázak a homoktengerben
A Szahara azonban nemcsak az emberi történelem hajnalának, hanem az evolúció egyik leglátványosabb fejezetének is őrzi a nyomait. Kairótól alig 150 kilométerre, a végtelennek tűnő homoktengerben egy olyan táj fekszik, amely minden logikának ellentmondani látszik. A szél által koptatott sziklák és dűnék között gigantikus csontvázak sorakoznak – ősi bálnák maradványai, amelyek egy rég eltűnt világ utolsó tanúi. Ez a Vádi al-Hitan, azaz a Bálnák völgye, egy UNESCO Világörökségi helyszín, amely nem csupán fosszíliák gyűjteménye, hanem egy teljes, kőbe fagyott ökoszisztéma.
Ahhoz, hogy megértsük a völgy jelentőségét, 40 millió évet kell visszautaznunk az időben, az eocén korba.
A Föld ekkor egy forró, üvegházhatású bolygó volt, sarki jégsapkák nélkül. Afrika és Eurázsia között a Tethys-óceán hullámzott, egy meleg, sekély vizű tenger, amelynek partvidéke gazdag élővilágnak adott otthont. Amikor az itt élő állatok elpusztultak, testük a tengerfenékre süllyedt, ahol a lassan rájuk rakódó iszap- és homokrétegek betemették őket. Ez a gyors betakarás megvédte a tetemeket a dögevőktől és a lebomlástól. Évmilliók alatt az afrikai kőzetlemez észak felé mozgása bezárta a Tethys-óceánt és kiemelte a tengerfeneket, a csontok megkövesedtek, a sivatagi szél pedig lassan lecsiszolta a kőzetrétegeket, ismét a felszínre hozva a mélyben rejtőző gigantikus maradványokat.
Bár a Szahara ma kietlen és élettelen pusztaságnak tűnik, a homokdűnék alatt rejtőző ősi temetkezési helyek és a megkövesedett óceáni ökoszisztémák mind azt bizonyítják, hogy a bolygó egyik legnagyobb sivataga a folyamatos változások időkapszulája. A múlt ezen páratlan darabkái azonban napjainkban egyre nagyobb veszélyben vannak: a kutatók már most kongatják a vészharangot, ugyanis a térségben fellángoló új aranyláz, a megnövekedett bányászati tevékenység és a vandalizmus számos frissen felfedezett műemlékben okozott visszafordíthatatlan károkat. A sivatag kincsei így nemcsak az élet és a klíma folyamatos körforgására emlékeztetnek, hanem arra a sürgető felelősségre is, hogy az emberi kapzsisággal szemben is meg kell óvnunk a történelem sérülékeny, kőbe és homokba fagyott emlékeit.
A szarmata népcsoporthoz köthető épületeket és tárgyi emlékeket, egyebek mellett kerámiatöredékeket, üvegedényeket és -gyöngyöket, valamint játékkorongokat találtak a régészek a készülő kiskunhalasi napelempark területén – tájékoztatott a Kecskeméti Katona József Múzeum és a feltárást finanszírozó SolServices Kft.
A Kiskunhalas határában, 7711 négyzetméternyi területen, nyáron végzett régészeti feltárás során a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai egyebek mellett nyolc földbemélyített épületet és legalább három cölöpszerkezetes földfelszíni épületet tártak fel, emellett előkerült negyven árok, több mint négyszáz cölöphely, illetve mintegy kétszáz gödör és három kút is. Wilhelm Gábor, a Kecskeméti Katona József Múzeum vezető régésze a közleményben kiemelte: a feltárási munka során kizárólag a szarmata népcsoporthoz köthető leletanyag került elő, azonban a régészeti objektumok és a tárgyak alapján két időbeli horizont különíthető el.
Az időszámításunk szerinti II–III. századra eső első idősíkhoz köthetően – amely a kora szarmata időszak – nagy mennyiségű kézzel formált kerámia-, római festett tál-, fazék-, üvegedény- és terra sigillata töredékeket találtak.
A szakember szerint a leletek között talált kimagaslóan sok római termék aktív kereskedelmi kapcsolatra utal a birodalommal.
A későbbi időhorizont a III–IV. századra esik. Ebből az időszakból jellemzően „U” keresztmetszetű árkokat tártak fel, amelyek piros, zöld és sárga üveggyöngyöket, egy játékkorongot, illetve változatos kerámiatöredékeket rejtettek – tette hozzá Wilhelm Gábor.
A leletanyagot feldolgozását követően a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban állítják majd ki.
