Az Anasztázi papirusz egy újbirodalmi egyiptomi levél, amely Kánaán veszélyeiről számol be, és négy-öt sing magas sosu harcosokat említ. A 3300 éves szöveg újra fellobbantotta a vitát arról, hogy az Ószövetség óriásainak említése valós történeti tapasztalatokon alapulnak-e, vagy csupán retorikai túlzások.
Óriások a hit és a történelem határán
Az óriásokról szóló történetek a hit, a folklór és a régészet metszéspontján születtek. A vita most új lendületet kapott egy 3300 éves egyiptomi dokumentum miatt. A British Museumban őrzött Anasztázi papirusz olyan részletet tartalmaz, amely sokak szerint összecseng a héber Biblia óriáshagyományaival.
Az Anasztázi papirusz háttere
Az Anasztázi papirusz az i. e. XIII. századból származik. Hieratikus írással készült. Egy Hori nevű írnok éles hangú levele Amenemopéhez. A szöveg didaktikus jellegű. Hori oktat, bírál és gúnyol. Kollégája földrajzi, logisztikai és katonai ismereteit kérdőjelezi meg a Levante térségében.
A dokumentum nem mitológiai elbeszélés. Inkább terepi kézikönyv. Konkrét útvonalakat, városokat és ellátási számításokat említ. Részletesen beszél a Kánaánban szolgáló egyiptomi erőket fenyegető veszélyekről. Ez a gyakorlati hangvétel teszi különösen értékessé a történészek számára.
A vitát kiváltó részlet az Anasztázi papiruszban
Az egyik passzus egy keskeny hegyszorosra figyelmeztet. A szöveg szerint azt a bokrok alatt rejtőző sosu harcosok lepik el. Némelyiküket négy vagy öt sing magasnak írja le, vad arcúként, szelídség nélküli szívvel.
A királyi egyiptomi sing hossza körülbelül 52 centiméter volt. Ez a leírás nagyjából 210 és 260 centiméter közötti testmagasságot jelentene. Ez jelentősen meghaladja a késő bronzkori átlagmagasságot.
A sosu népnév az egyiptomi forrásokban nomád vagy félnomád csoportokra utal a Levantében és a Jordán vidékén. A magas termetre vonatkozó megjegyzés ezért vált a vita középpontjává.
Bibliai párhuzamok és értelmezések
A héber Biblia több helyen említ rendkívüli termetű alakokat. A Teremtés könyve beszél a nefilimekről. A Számok könyve az Anak fiait említi, akikkel az izraelita felderítők Kánaánban találkoztak. A Második Törvénykönyv Ógról, Básán királyáról ír, akinek ágyát kilenc sing hosszúnak mondja.
Egyes kutatók szerint az Anasztázi papirusz ritka, Biblián kívüli párhuzamot kínálhat ezekhez a hagyományokhoz. Más egyiptomi források is szóba kerülnek. Az úgynevezett kivégzési szövegek ellenséges csoportok neveit sorolják fel, amelyeket rituálisan összetörtek. Egyes vélemények nyelvi hasonlóságot látnak ezek és az Anak név között. A II. Ramszesz korából fennmaradt domborművek pedig olykor hangsúlyosan ábrázolják a legyőzött sasu alakokat.
Ezek az érvek együtt egy lehetséges történeti hátteret rajzolnak ki. Egyiptomi katonai beszámolók magas levantei harcosokról, rituális szövegek ellenséges csoportokról, és bibliai elbeszélések félelmetes óriásokról ugyanabban a földrajzi térségben.
Kritikai nézőpontok az Anasztázi papirusz értelmezésében
A British Museum az Anasztázi papiruszt oktatási célú szövegként tartja számon. A túlzó, szatirikus hangvétel retorikai eszközökre utal. Hori célja az volt, hogy kollégája tudatlanságát felnagyítsa. A toronymagas ellenségek képe ebben az összefüggésben inkább irodalmi túlzás lehet, mint pontos antropometriai adat.
A modern orvostudomány ismer természetes úton rendkívüli magasságot elérő embereket. A két és fél méter körüli termet ritka, de nem példa nélküli. Ugyanakkor semmilyen hiteles régészeti lelet nem igazolja, hogy a bronzkori Levantéban különálló óriásember-populáció élt volna. Nem került elő olyan csontváz vagy tárgyi bizonyíték, amely egy egész népcsoport extrém termetét támasztaná alá.
Sok történész ezért retorikai felerősítésként értelmezi a magasságra utaló leírásokat. Az ellenség felnagyítása hatásos irodalmi eszköz volt. Növelte a drámai feszültséget és kiemelte a győzelem jelentőségét.
Az Anasztázi papirusz, mint korai haditudósítás
Az Anasztázi papirusz jelentősége nem merül ki az óriásvitában. A szöveg a világtörténelem egyik legkorábbi, részletes katonai beszámolójának tekinthető. Az írnok pontosan rögzíti az útvonalakat, az ellátmányt és a stratégiai helyzetet. A logisztikai részletek a túlélés zálogát jelentették.
Ebben a keretben a magas sosu harcosok említése akár valós megfigyelésen is alapulhatott. De az is lehet, hogy Hori tudatosan élt a túlzás eszközével. A kérdés nyitott marad.
Egy életnagyságú kánaáni istenszobor jogarára leltek a bibliai Lakis romjainál folyó ásatásokon – jelentette a Háárec című újság honlapja.
A régészek egy 3200 évvel ezelőtti kánaáni templom belső szentélyében találták meg a bronzból készített és ezüsttel bevont jogart, amelyet valószínűleg egy nagy istenszobor tartott a kezében. Ez az első bizonyítéka a Földközi-tenger vidékén akkoriban készített életnagyságú istenszobroknak, amelyekről szóltak az ősi forrásokban, de eddig soha nem találták meg őket.
Az Izrael központi részén, Jeruzsálem és Beér-Seva közötti Tel Lakis ásatásainak legújabb eredményét az Antiquity című tudományos folyóiratban tették közzé a jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói. Joszi Garfinkel, az egyetem régészeinek feltárásait vezető professzor szerint rendkívüli leletre bukkantak. A lakisi kánaáni templom belső szentélyének a helyzete teljes mértékben megegyezik a mezopotámiai szövegekben leírtakkal, amely szerint istenek életnagyságú szobrai álltak a templom legbelső részében.
Noha az ókori szövegekben újra és újra beszámoltak az életnagyságú isten-szobrokról, sőt Ninivében egy újasszír birodalom korából származó domborművön templomot fosztogató katonákat ábrázoltak, akik éppen ilyen szobrokat rabolnak el, de még soha nem találtak ilyen sértetlen istenábrázolásokat, és ezért figyelemre méltó a jogar felbukkanása.
Cipruson egy kicsiny, 34-36 centiméter magas fém istenszoborra bukkantak, de a szárazföldön még ehhez hasonlókra sem leltek soha. Törökországban, a világ első templomaként megjelölt Gobekli Tepeben is találtak 11 000 évvel ezelőtt faragott nagyméretű kőszobrokat, Jerikóban és a jordániai Ain Gazalban is voltak az i.e. 9. évezredből származó, egy méter magas, iszapból és mészből készített szobrok, de ezek sokkal korábban készültek, mint a Tel Lakis ásatásán előbukkant jogar.
A zsidó államiság előtti, kánaáni korból származó, 3200 évvel ezelőtti jogar 11 cm hosszú, 4 cm széles, és az egyik oldalát ezüsttel vonták be. Pontokkal és vonalakkal gravírozták, amelyek nem tűnnek ábrázolásnak, de elméletileg asztrális vagy mitikus szimbólumokat is jelenthetnek Garfinkel szerint. Felfedezése óta sejtették a kutatók, hogy rituális tárgyra leltek, de jelentősége csak a tisztítás után derült ki, amikor rájöttek arra, hogy ezüsttel vonták be és bronzból készült abban a korban, amikor a fémtárgyak különösen nagy becsben voltak.
A régészek a közelében, a templom területén két kicsiny, valószínűleg Baál istent jelölő szobrocskát is találtak, valamint bronzfegyvereket, arany fülbevalókat, aranyhuzalt és sok gyöngyöt, amelyek talán az életnagyságú istenszobrokat díszítették. Az archeológusok korábban már máshol is találtak fémből készített kisebb kánaáni istenszobrokat, például a két világháború közötti ásatásokon Tel Megiddóban. Ez a szobor valamit tart a kezében, ami nagyon hasonlít a Lakisban talált jogarra. „Alakja azonos, de eltérő dekorációval rendelkezik” – mondta Garfinkel a Háárecnek.
Ez is segített a következtetésben, hogy Lakisban valószínűleg egy kánaáni isten életnagyságú szobrának a részére bukkantak. A jogarnak tulajdonított fontosságot jelzi, hogy Lakishban ezüsttel, Meggidóbana arannyal vonták be.
Garfinkel a lakisi jogar díszítését elemezve elképzelhetőnek véli, hogy nagy fejjel, két átlósan ábrázolt karral és két sematikus alsó végtaggal bemutatott emberi alakra hasonlít, de az is lehet, hogy valamilyen csillagászati vagy bűvös szimbólumot jelenít meg. A régész szerint ezt a tárgyat hívja a Biblia az „isteni jogarnak”, például az Exodus könyvében, Mózes csodáinak történeteiben.
És hogy miért nem maradtak fenn az életnagyságú istenszobrok? Garfinkel úgy véli, hogy vagy romlandó anyagból, például fából készültek, és az enyészetté lettek, vagy – amint a jogar jelzi – nemesfémekkel és drágakövekkel díszítették őket, ami vonzotta a tolvajokat, vagy talán a katonák rabolták el őket a város bevételénél, ami Lakisnál többször is megtörtént.
Lakis városát a korai bronzkorban kezdték építeni, i.e. 3300-tól. A kánaáni város i.e. 1000 után zsidó erődítménnyé lett, majd a Júdai királyság második legfontosabb települése volt Jeruzsálem után egészen az asszír, majd a babilóniai hódításig. Az egyik utolsóként felfedezett bibliai város volt, csak az 1930-as években kezdődtek az ásatások, amelyek azóta több hullámban gazdag régészeti anyagot hoztak napvilágra.
