Több évtizedes kutatások újabb mérföldkövéhez érkezett a tázlári Templomhegyen végzett feltárás. Az Ásatárs Kft. saját erőből végzett munkája során újabb bizonyítékokat találtak a tatárjárás korának pusztításairól. Gallina Zsolt részletes beszámolót tett közzé a közösségi oldalán.
A tázlári lelőhelyen 2003 óta folynak feltárások, amelyek során már több mint 8000 négyzetméternyi területet kutattak meg. Itt tárták fel többek között egy gazdag honfoglalás kori női lovas temetkezést, Árpád-kori és kun eredetű templomokat, több mint nyolcszáz sírt, valamint számos, a tatárjárás idejére datálható áldozat maradványait.
A dokumentált jelenségek száma mára elérte a 1400-at.
A legújabb eredmények ismételten ráirányítják a figyelmet a lelőhely különleges jelentőségére. A most feltárt objektumok között szerepel a Duna–Tisza köze legnagyobb ismert tatárjárás kori védműrendszere: egy közel 100 méteres átmérőjű, hármas körárok, amely nem temetőkerítésként, hanem védelmi célból épült a betörő mongol hadak ellen. Az ostrom pusztulási rétegei – elrejtett edények, bedőlt deszkafalak, égett kőtöredékek, valamint emberi és állati csontmaradványok – megdöbbentő képet rajzolnak a történelmi események brutalitásáról.
A 2025-ben végzett feltárás során a külső árokból néhány emberi koponya, a középső árokból pedig egy közel négy méteres szakaszon emberi tetemek maradványai kerültek elő.
Két különösen megrázó lelet is napvilágra került: egy-egy felhúzott lábakkal, összekötözve eltemetett, illetve fej nélküli áldozat maradványai.
A feltárásokat fémdetektoros leletfelderítés is kiegészítette, amely során honfoglalás kori lószerszámveretek, ezüstgyűrűk, Árpád-kori és tatárjárás kori érmék, öv- és pártaveretek is előkerültek.
My Website
A kutatások tudományos értékén túl fontos ismeretterjesztő szerepet is betöltenek, hiszen 2014-ben létrehozták a tázlári régészeti emlékparkot, amelyet azóta is folyamatosan fejlesztenek. A helyszínen rekonstruálták a templomokat és a védműveket, információs táblákkal kiegészítve, hogy a látogatók is közelebb kerülhessenek a történelem e tragikus, de tanulságos korszakához.
A legújabb feltárás eredményei tovább erősítik Tázlár pozícióját mint a tatárjárás egyik legjelentősebb magyar régészeti lelőhelyét nemcsak a védművek mérete, hanem az áldozatok magas száma miatt is.
Josh Gates, a Discovery Channel dokumentumfilmjének házigazdája és az Amerikai Keletkutató Központ régészei, Pearce Paul Creasman és Matthew Vincent Petrában, a Kincsesház előtt ásnak Petra városában.
Jordániában, az ókori városban, Petrában egy 12 egyén maradványait tartalmazó sírt találtak a régészek a „A Kincsesház” alatt. Azt nem tudni, hogy mi volt a Kincsesház pontos célja, de Aretas IV Philopatris nabateus király síremléke lehetett. Petra csak nagyon kis része van feltárva.
A rejtélyes Nabateus Királyság 2000 évvel ezelőtt egy teljes várost vésett kézzel egy sivatagi szurdok falaiba és ennek közepére helyezte a pompás struktúrát A Kincsesházat, aminek célja rejtély. Hogy megoldják ezt a rejtélyt az Amerikai Kutatóközpont által vezetett Jordán/Amerikai projekt ügyvezető igazgatója, Pearce Paul professzor rendkívül ritka engedélyt kapott, hogy távérzékeléses vizsgálatot végezzen és aztán ásson A Kincsesház alatt. Csapattagjával Josh Gatesszel tették a lenyűgöző felfedezést az ókori Petra városában.
Az Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag című 1989-es filmben ezen a helyen találták meg a Szent Grált, azt a poharat, amit Jézus az utolsó vacsorán használt. A sír ásatása során a régészek nemrégiben az egyénekkel eltemetett kerámia maradványokat fedeztek fel. Az egyik csontváz egy kupára hasonlító kerámia edényt tartott. Tim Kinnaird, a Szent András Egyetem kutatójának elemzése szerint a sírból származó üledékek és anyagok valamikor a Kr.e. első század közepe és a Kr.u. korai második század közötti időből származnak. Azt nem tudni, hogy ki volt ez a 12 ember, a sír és a maradványok kutatása folyamatban van.
Petra a rómaiak uralma alatt hanyatlott
A sírt Richard Bates, a Szent András Egyetem geofizikusa által végzett távérzékelési munka során fedezték fel. Bates azt nyilatkozta, hogy a felfedezés nemzetközi jelentőségű, mivel Petrában nagyon kevés teljes, korai nabateus sírt fedeztek fel korábban. A sírok, a tárgyaik, és az emberi maradványok várhatóan segítenek többet megtudni arról, hogy hogyan jött létre Petra és kik voltak a nabateusok.
A nabateusok körülbelül 2000 évvel ezelőtt élték virágkorukat Jordánia déli részén. A karavánutak királyságukon haladtak keresztül, és Petra jelentős várossá vált, lélegzetelállító építészettel. A rómaiak a Kr.u. 2. században átvették a hatalmait a királyságuk felett és ezután Petra hanyatlott.
Amikor felfedezték egy sír maradványait, a Jordán Régészeti Minisztérium és az Amerikai Keletkutató Központ felvázolt egy ásatási tervet. A Discovery Csatorna szintén támogatta a feltárást és készített róla egy dokumentumfilm sorozatot.
Húsz évvel ezelőtt két hasonló sírt tárt fel a Jordán Régészeti Minisztérium. Az újonnan felfedezett sír, ami régebbi kell legyen, mint Kincsesház, segíteni fog a Kincsesház datálásában, ami régóta vita tárgya. A Kincsestár kormeghatározása régóta vita tárgya, de most elhelyezték a Kr.u. 1. század első negyedébe, amit meg kellene erősítenie a sírban talált leleteknek.
Megan Perry a Kelet-Kolumbiai Egyetem antropológus professzora, kiterjedt régészeti munkát végzett Petrában, de ebben az ásatásban nem vett részt, azt nyilatkozta, hogy a sír felfedezése nem meglepetés és egy kicsit túl nagy a felhajtás körülötte. Közvetlenül ez a sír mellett feltártak egy sírt 2003-ban, tehát egy másik sírt felfedezése nem különösen váratlan. Más, Petrában feltárt sírokban, köztük azokban, amiket Perry kutatott, sokkal több, mint 12 egyént találtak.
New Pompeii Excavations Reveal Decorated “Tiny House” -
Archaeologists at Pompeii recently unearthed an atypical ancient Roman dwelling. Deemed the House of Phaedra for the contents of its murals, it makes up for its small size with its sumptuous interior decorating, shedding… pic.twitter.com/r2ZLaxCzLh
Két év múlva lesz a Mohácsi csata 500. évfordulója. A jubileumra készülve már korábban kutatócsoport alakult, amely azt vizsgálja, mi is történt 1526. augusztus 29-én, és a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a Pécsi Tudományegyetem kutatói most olyan felfedezést tettek, amely alapjában segít megérteni azt, amit eddig a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményéről tudtunk, hittünk. A kutatócsoport vezetői, Fodor Pál és Pap Norbert az Indexnek elmondták, hogy a Mohácsi csata helyszínén két, egymástól időben is elkülönülő csata tárgyi emlékei találhatók.
Egy magyar kutatócsoportnak köszönhetően olyan mértékben változott meg a mohácsi csata képe, mint az elmúlt 100 év egyetlen periódusában sem. A kutatócsoport nem kisebb fába vágta fejszéjét, minthogy „a kádári, kommunista propaganda máig ható ferdítései, hazugságai helyett korrektebb képet adjon a világnak.”
A kutatási program 2018 februárjában indult a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kiválósági Együttműködési Programja keretében, 120 millió forintos keretösszeggel, három év időtartammal, Fodor Pál és Pap Norbert vezetésével. Az első szakasz 2020-ban zárult, a Mohács 1526–2026 – Rekonstrukció és Emlékezet című projektbe több mint 60 fő kapcsolódott be, részben a Bölcsészettudományi Kutatóközpont, részint a Pécsi Tudományegyetem kutatói közül. Ennek az eredményeképpen a témában több mint 10 könyvet jelentettek meg.
Fodor Pál Széchenyi-díjas turkológus, történész most az Indexnek azt mondta, hogy a projekt eredeti kiindulópontja az volt, hogy ne a régi és az akkori országvezetést bűnbakká tévő vélemények alapján jussanak el az 500. évfordulóhoz, ám időközben kiderült, hogy az állapotfelmérésből több lett, mint azt elsőre gondolták.
A kutatásban egyebek mellett a csatatér történeti és földrajzi rekonstrukciójával foglalkoztak, és azt vizsgálták, hogy egykoron hogyan nézhetett ki a táj. „Nem mindegy ugyanis, hogy a különböző emlékhelyeket hová helyezik el. A legjobb az lenne, hogy pontosan oda, ahol az események zajlottak” – tette hozzá.
Esetenként direkt hazugság
Pap Norbert a PTE történeti földrajz professzora a munka jelentőségét abban látja, hogy a ma elterjedt és közismert Mohács-kép a kádári szocializmus terméke, amely a hetvenes években alakult ki. A Mohácsi Nemzeti Emlékhely is a 450. évfordulóra épült meg, 1976-ban nyitotta meg kapuit.
Ami végül kialakult, és ami a közismeret alapja, nagyrészt ideológiai alapon megfogalmazott ferdítés, esetenként pedig direkt hazugság. A korszak korlátaiból adódóan, pénzügyi- és képességhiányból fakadó, elégtelen szakmai munka alapozta meg azt a képet, ami az elmúlt évtizedekben uralta a közvélemény Mohács-ismeretét – hangsúlyozta Pap, aki azt állítja: ambíciójuk, hogy ezt a képet helyesbítsék, és hogy sokkal részletesebben, tényszerűbben mutassák be az egykori eseményeket.
Pap Norbert arról is beszélt, hogy az elmúlt hat évben a legtöbb vita arról folyt, hol is zajlott pontosan a csata. Szerinte a Kádár-rendszer „keze” erőteljesen rajta hagyta nyomát a mai Mohács-képen; ebben egy 1976-ban készült propagandafilm, valamint számos interjú is szerepet játszott a korabeli tömegmédiában. „Kellett egy munkás, egy népi hős, aki fel lehetett mutatni a közvéleménynek. A népszerűsítésre Szűcs József választották ki, és bemutatták, hogy a sátorhelyi tömegsírokat és a szerinte Majsnál fekvő csatateret egy hat osztályt végzett, paraszti származású munkásember találta meg. Ebből azonban semmi sem volt igaz.
Szűcs semmilyen, ezeket alátámasztó bizonyítékot nem talált. Amiket állított, nem igaz, teljes téveszme. Ezt onnan lehet tudni, hogy a korszakban a régészeti kutatásokat pontosan dokumentálták, így némi utánajárással kideríthető, hogy mi történt, kinek mi volt a szerepe. Már akkor is lehetett (volna) tudni, hogy az egész hazugság, de a korszak ideológiai elvárása az volt, hogy a nép egyszerű gyermeke legyen a mohácsi csata kutatásának hőse. S nem az abban ténylegesen dolgozó értelmiségiek, akikre persze gyanakodva tekintettek – mondta a pécsi egyetem professzora. Ebből aztán a csata helyére, de az értelmezésére vonatkozóan is napjainkig ható következmények származtak. Ma is vannak olyanok, akik Majs mellett lövedékeket gyűjtenek fel, abból kiindulva, hogy nyilván ott volt az 1526-os csata.
Egy elfeledett csata
A rejtéllyel, hogy milyen csata is zajlott Majsnál, amelyhez ezek a lövedékek köthetők, a közeljövőben három tanulmányunk is foglalkozik majd.
„Igen, volt ott egy törökellenes »mohácsi« csata, de nem 1526-ban, hanem jóval később, 1687-ben.”
Ma már erős bizonyítékokkal lehet alátámasztani, hogy az a mintegy 300, jellemzően kiskaliberű lövedék, amelyet a Janus Pannonius Múzeum régészei az elmúlt másfél évtizedben ezen a helyszínen gyűjtöttek, egy szpáhi elitalakulatok és dragonyos, valamint vértes ezredek közötti, egyébként kitűnően adatolt összecsapáshoz kapcsolódik. „Ez egy elfeledett csata, amellyel csupán néhány szaktörténész foglalkozott, ők is csak érintőleg, de eddig senki nem írta meg a történetét, ezért aztán nem ismert, senki nem is gondolt rá, hogy ebből ilyen komoly félreértés származhat.”
Elmondta azt is, hogy doktori programjának egyik hallgatója, Konkoly Sándor bukkant rá arra a porosodó adathalmazra, amely megnyitotta a tisztázás lehetőségét. Elárulta azt is, hogy a Századok folyóirat 1526-os tematikájú, rövidesen megjelenő különszámában megjelenik egy olyan tanulmányuk is, amelyben tisztázzák az 1526-os és az 1687-es „mohácsi” csaták helyei közötti átfedéseket és az anomáliákat is.
A harmadik mű egy könyv, amely néhány hét múlva jelenik meg angolul, az eddigi legátfogóbb képet mutatva a csatáról és lezárva a hely és a lőfegyverek körüli vitát.
A fent említett kutatási program keretében jelent meg a Több mint egy csata: Mohács című tanulmánykötet, amely az eddigi legátfogóbb vizsgálat arról, hogyan lett az idők folyamán a mohácsi csata a magyar történelem fordulópontja. Fodor megfogalmazása szerint ugyanis sokáig nem tekintették annak, de a XIX. század elejére a magyar történelmet kettéválasztó, döntő ponttá változott. Egy másik, Új korszak határán – Az európai államok hadügye és hadseregei a mohácsi csata korában címmel egy hadtörténelmi könyv is napvilágot látott, amelyben az összes, korabeli európai állam hadügyét megvizsgálták, hogy lássák, Magyarország hogy nézett ki európai kontextusban, s hogy ezáltal világosabb képünk legyen arról, hogy az ország milyen lehetőségekkel rendelkezett, és megtette-e azt, amit meglehetett. Fodor Pál szerint a vizsgálat érdekes eredményeket hozott:
Angliát és Franciaországot leszámítva, az Oszmán Birodalom katonai kapacitása mögött a kor legnagyobb hatalmainak ereje is elmaradt. Éppen ezért meglehetősen igazságtalan, amikor a hagyományos magyar szemlélet országvesztéssel, gondatlansággal és felkészületlenséggel vádolja a korabeli magyar elitet. Az említett két országon kívül senkinek sem lett volna esélye az Oszmán Birodalommal szemben sikeres, döntő ütközetet megvívni.
Fodor szerint ez azért is fontos, mert a kötet koncepciójának egyik fő gondolata, hogy a régi, önostorozó magyar képet helyesbíteni kell. „A hagyományos felfogás a korabeli magyar állam és elit tehetetlenségét hangsúlyozza, de ez messzemenően nem igaz. Ugyanez áll az egész Jagelló-korra, amely a magyar és nemzetközi szakirodalomban szintén negatív módon szerepel, köszönhetően a magyar történetírásnak, amely rendkívül sötéten festette meg ezt a korszakot, anélkül, hogy összevetette volna egyéb államokkal, ahogyan azt mi tettük a hadügy esetében” – mondta Fodor Pál, aki úgy véli, Mohácsot nem magyar, hanem egyetemes ügyként kell kezelni, még pedig világtörténelmi jelentőségű eseményként.
A projekt vállalásában ezért szerepel, hogy a könyveket idegen nyelven is kiadják, miáltal az új eredmények az külföldi olvasókhoz is eljuthatnak.
Példátlan összefogás
Fodor arról is beszélt, hogy a szakma szereplőit mennyire sikerült integrálni a projektbe. Azt mondta, hogy a 2018–2020-as program abból a szempontból is sikeres, hogy több mint 60 kutatót tudtak bevonni a programba, akik a legkülönbözőbb tematikán dolgoztak. Szerinte ez azért fontos, mert a kutatói társadalom megosztott, különféle elképzelésekkel és kutatói csoportokkal. Az sem ritka, hogy ugyanazon témán több csoport párhuzamosan dolgozik, ami azt jelenti, hogy a történészi piacon is verseny van – ez persze ebben a szakmában természetes és normális dolog.
Pap Norbert elmondta, hogy amikor hosszabb előkészítés után tavaly megjelent az a kormányhatározat, amely szerint három év alatt 300 millió forintot fordíthatnak a 2018-ban megkezdett munka folytatására, abban egyeztek meg, hogy az évfordulóig még nagyjából 10 könyvet adnak ki abban a sorozatban, amely ugyanazt a nevet viseli, mint a régi folytatásaként most zajló program: „Mohács 1526–2026 – Rekonstrukció és Emlékezet”.
„Ez a polcnyi, színvonalas könyv alapozhatja meg intellektuálisan az 500. évfordulót és adhatja tekintélyt parancsoló bemutatását annak, hogy a magyar tudományosság a XXI. század elején mire képes. Nemcsak történészek, de irodalmárok, művészettörténészek, régészek, történeti földrajzosok, etnográfusok és még más szakmák képviselői is megmutatták, illetve meg fogják mutatni magukat ebben a nagy munkában. Az összefogás méretei szinte példátlanok a tudomány ezen, inkább individualisták által gyakorolt területén.”
[type] => post
[excerpt] => Két év múlva lesz a Mohácsi csata 500. évfordulója. A jubileumra készülve már korábban kutatócsoport alakult, amely azt vizsgálja, mi is történt 1526. augusztus 29-én, és a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a Pécsi Tudományegyetem kutatói most ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1724883840
[modified] => 1724855862
)
[title] => A Mohácsi csata nyomait kutatva rátaláltak egy későbbi Mohácsi csatára
[url] => https://history.karpat.in.ua/?p=4712&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 4712
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 4713
[image] => Array
(
[id] => 4713
[original] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/57998803-46cf513adff641869c28a79e651dcd36-wm.jpg
[original_lng] => 340034
[original_w] => 1108
[original_h] => 623
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/57998803-46cf513adff641869c28a79e651dcd36-wm-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/57998803-46cf513adff641869c28a79e651dcd36-wm-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/57998803-46cf513adff641869c28a79e651dcd36-wm-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/57998803-46cf513adff641869c28a79e651dcd36-wm-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/57998803-46cf513adff641869c28a79e651dcd36-wm.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/57998803-46cf513adff641869c28a79e651dcd36-wm.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
[full] => Array
(
[url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/57998803-46cf513adff641869c28a79e651dcd36-wm.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => history
[color] => brown
[title] => Історія
)
[_edit_lock] => 1724845062:12
[_thumbnail_id] => 4713
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3689
[_oembed_89fb6e9d655d145c9b4d35c2c110a52e] =>
Hihetetlenül ritka, nagyjából 180 millió éve kihalt állatok maradványaira bukkantak egy tóban az Egyesült Államokban. A szakértők szerint a leletek nagyon ritkák, és az ország idei egyik legfontosabb paleontológiai felfedezésének számítanak.
A maradványokra az Arizona és Utah államok határán található Powell-tó medrében bukkantak.
Az elemzéskor kiderült, hogy melegvérű, növényevő ősállatokról van szó, amelyek nagyjából 180 millió éve haltak ki, egyes fajaik pedig patkányméretűtől a farkasnagyságúig terjedtek.
A fosszíliákat olyan területen találták meg, amely általában víz alatt fekszik, a tó jelenlegi, változékony vízállásának köszönhetően azonban a felszínre kerültek.
A kutatóknak mindössze 120 nap állt a rendelkezésére, mielőtt a víz újra ellepte a helyszínt, ezalatt azonban lenyűgöző leleteket tártak fel.
A szakértők szerint a fosszíliák elképesztően ritkák, és az ország idei egyik legfontosabb paleontológiai felfedezésének számítanak. A tudósok reménykednek, hogy a maradványok tanulmányozása segíthet megfejteni, hogyan élték túl ezek az állatok a triász-jura időszak közötti kihalási eseményt.
A régészek új felfedezéseket tettek a görögországi Korinthosz mai településén található Teneában végzett ásatások során. Tenea évszázadokon át elveszett városnak számított, amelyről csak a görög mítoszokban és történelmi szövegekben olvashatunk: például a thébai király, Oidipusz legendájában, vagy a korinthoszi Arkhiaiosz történetében, aki telepeseket vitt Teneából és megalapította Szirakúza városát az olaszországi Szicília szigetén.
Tenea neve az időszámításunk utáni II. századi geográfus, Pauszaniasz szövegében is felbukkan, aki szerint a várost trójai hadifoglyok építették valamikor időszámításunk előtt 1100 körül. A település újrafelfedezéséhez egy 1984-es véletlen felfedezés vezetett, amikor a helyi falusiak egy kút ásása közben rábukkantak egy ősi szarkofágra, amiről tájékoztatták Eleni Korka régészt. A lelőhelyet már jól ismerték a fosztogatók és az illegális régiségcsempészek, ezért 2013-ban Korka vezetésével nagyszabású ásatásokat indítottak, hogy megvédjék a helyszínt a további károsodástól. A Kulturális és Sportminisztérium Őskori és Klasszikus Régiségek Igazgatóságának közelmúltbeli ásatásai számos új felfedezés mellett feltárták a város települési területének kiterjedését is. Összesen négy ásatási szektort vizsgáltak meg, amelyek egy 156 négyzetméteres, nagyméretű, római kori középületet tártak fel. Az épület díszes kőfalazattal rendelkezik és egy 18 ezüst- és rézpénzből álló rejtekhelyet tartalmazott, emellett egy vascsákányt, egy vaskulcsot, egy írószerszámot és római kori kerámiát, írja a HeritageDaily online tudományos portál.
Az ásatások során fogadalmi figurák gyűjteményét és 2100 érmét tartalmazó tárolót is feltártak egy római üzletek között található épületben.
Az érmék főként az V. és VI. századból származnak és vannak köztük olyanok, amelyek Cyzicusi Follis-t, Theodosius-t, Marcianus-t, I. Leó-t, Zénón-t, I. Anastasius Dicorus-t, I. Justinus-t és I. Justinianus-t ábrázolják, de akadt egy rézérme az időszámításunk utáni IV. századból is.
A római kereskedelmi központ közelében egy 145 négyzetméteres épületet is találtak, amelynek alsó alapozási rétegeiben az archaikus és klasszikus korból származó kerámiák mellett az időszámításunk előtt IV. századi korinthoszi drachma és féldrachma, jelentős számú miniatűr váza, lámpás, valamint madarakat, lovakat és más állatokat ábrázoló figurák kerültek elő.
A csapat a városi nekropolisz közelében felfedezett egy földalatti kamrával rendelkező római kori temetkezési emléket, ahol a régészek találtak egy időszámításunk előtt I. századi, Korinthoszban vert érmét, egy klasszikus korból származó athéni bronzérmét, egy lámpát Arész isten ábrázolásával, egy üveg füstölőt, egy urnát, egy csészét és egy lámpát. Az emlékmű alatti kamra egy gyermek temetkezését rejtette, akit egy kerámiatetővel fedett sírban helyeztek el.
Az emlékműtől keletre tártak fel egy 18 méter hosszú támfalat, amelyet téglalap alakú, megmunkált kövekből építettek. Úgy tűnik, hogy a falat a római korban megszakították egy nagy ciszterna építése érdekében, amely valószínűleg a város elsődleges vízellátását szolgálta a római korban.
A VII. században eltemetett, 30-40 év körüli avar nő háborítatlan sírjára találtak a régészek a 441. számú főút felújításához kapcsolódó régészeti feltárások során – közölte Fazekas András Kristóf régész az MTI-vel.
A Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa elmondta: 2022 tavasza óta zajlik a bontómunkálat és régészeti megfigyelés a Nagykőrös és Kecskemét közötti útszakasz felújításával párhuzamosan.
A projekt során hét, előzetesen „felderített” lelőhelyet tárnak fel, ahol túlnyomórészt római kori szarmata települések nyomaira leltek. A főként félig földbe mélyített házak és műhelyek, terménytároló vermek, füstölők, kemencék, illetve árkok maradványai a Krisztus utáni 3-4. századra tehetőek.
Ezek között találtak rá a Nagykőrös-Fekete lelőhelyen, több mint két méter mélyen egy, a kora és középavar korszak határán, tehát megközelítőleg a 600-as évek közepén eltemetett nő teljes csontvázára.
A régész elmondása szerint az észak–déli tájolású sírban a koponya bal oldalán egy színarany lemezgömbös fülbevaló, a koponya környékén egy kupacban borostyán- és üvegpasztagyöngyök, a medencén lévő bronzcsat, a bal csípőnél megmaradt, csontból faragott tarsolyzáró, illetve egy, a bal combcsont belső oldalán fellelt vaskés tette kétségtelenné, hogy egy, az elmúlt közel másfél évezred viharait átvészelő, háborítatlan sírra bukkantak.
A csontok felszedésekor megtalálták az arany fülbevaló párját is. Az ékszer a „Jánoshida-típusba” sorolható kislemezgömbös fülbevaló, amelynek eredete a VII. század középső harmadára tehető.
A fülbevalókon a több mint egy centiméter átmérőjű, színarany lemezből kialakított gömbtestek tetején négy darab, rombusz alakban forrasztott, egyenként három milliméter átmérőjű aranygyöngy található, amelyekhez kapcsolódik az aranydrótból kialakított, oválisra hajlított fülkarika. Érdekessége, hogy ez a típusú fülbevaló kifejezetten ritkának számít a Duna–Tisza közén – tette hozzá.
Fazekas András Kristóf elmondta: az önmagában is értékes leletegyüttes a korszak temetkezési szokásairól is számos fontos információval szolgál. Egyrészt a sírgödör rövidebb oldalain, a lábnál és a fejnél lemélyedések voltak megfigyelhetőek, amelyek egy sírépítményt feltételeznek. Erre helyezhették rá a deszkakoporsót, amelyre egy darab birka- vagy kecskehúst is fektettek, hogy „a halott ne éhesen menjen át a másvilágra”.
A régész közlése szerint a Kecskeméti Katona József Múzeum a területen végzett régészeti kutatásokat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából, a Magyar Nemzeti Múzeum – Nemzeti Régészeti Intézet alvállalkozójaként végzi.
Lengyel kutatók felfedeztek egy XVII. századi sírt, amiben egy olyan női csontvázat találtak, akit azzal vádoltak meg még életében, hogy vámpír.
Az Ostromeckotól nem messze található sírban fekvő csontvázat sarlóval a nyakánál temették el, illetve a lakatot raktak a bal nagylábújjára, hogy ne tudjon visszatérni a sírból a hiedelem szerint.
A kutatók úgy vélik, hogy a nőt azért gondolhatták vérszopó szörnynek, mert kiálló fogai voltak, ez pedig épp elég volt ebben az időben ahhoz, hogy valakit vámpírnak kiáltsanak ki.
A vámpirizmusról szóló mendemondák nagyon népszerűvé váltak Nyugat-Európában dr. John Polidori 1819-ben megjelent, a Vámpír című regénye, illetve Bram Stoke 1897-es Drakulája miatt, és az emberek tényleg hittek abban, hogy a grófhoz hasonló vérszívó élőhalottak köztünk járnak, ezért nem volt ritka, hogy valakit azért küldtek a másvilágra, mert azt hitték egy közülük.
A mostani csontváz azonban azért is érdekes, mert ez az első ilyen eset, amit Lengyelországban találtak.
A kutatók szerint a maradványból származó gégecső és bordák alapján a brachioszaurida faj 25 méter hosszú és 12 méter magas lehetett.
Az ásatások 2017-ben indultak a portugáliai Pombal városában, amikor az ingatlan tulajdonosa csontfosszíliákat talált a kertjében, majd értesítette a Lisszaboni Egyetem kutatóit – írja a Guardian.
Az áttörés most jött el, amikor spanyol és portugál kutatóknak sikerült kiásnia a dinoszaurusz bordáit és légcsövét, amelyek alapján úgy vélik, hogy egy brachioszaurida fajról lehet szó. A szauropodák (nagytestű növényevők, mint a brachioszauruszok, a diplodocusok vagy a brontoszauruszok) a legnagyobb dinoszauruszok, egyben a legnagyobb szárazföldi állatok voltak, akik a Földön valaha éltek.
Az egyik kutató, Elisabete Malafiata szerint nagyon ritka, hogy ilyen leletre bukkanjanak, főleg úgy, hogy megtartotta természetes anatómiai pozícióját. A kutatók szerint a lelet a felső-jura kori kőzetrétegből származik, ez alapján korát 150 millió évesre becsülik.
Egy őskori sírban 169 aranygyűrűt, egy réz karperecet és mintegy 800 gyöngyházból készített gyöngyöt találtak a régészek Bihar község határában – jelentették be egy csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatón. A bejelentésről az Agerpres hírügynökség és az Ebihoreanul.ro portál számolt be.
A sírban – a régészek feltételezése szerint – egy nőt temettek el mintegy 4600–4300 évvel időszámításunk előtt, akinek a hajfonatait díszíthették az aranygyűrűk.
Az ásatásokat vezető Calin Ghemis régész szerint a csontváz fogazata és a mérete alapján valószínűsítő, hogy egy nő maradványairól van szó.
A feltevésüket erősíti, hogy a sírban nem találtak fegyvereket. Hasonló sírokba általában harcosokat, vezéreket, de mindenképpen férfiakat temettek, csak nagyon ritkán nőket.
Szeretnénk megtudni, hogy miféle kultúrához tartozott a személy, és azt is, hogy az Erdélyi-szigethegységből származó aranyból készültek-e a gyűrűk – idézte az Ebihoreanul.ro portál az ásatásokat vezető régészt.
Odesszában a katonák váratlan felfedezést tettek az erődítési munkálatok során, számos amforát találtak – számolt be a BBC pénteken.
A 126. Odesszai Területvédelmi Dandár a Facebook-oldalán számolt be a régészeti felfedezésükről, az első vizsgálatok szerint az amforák a Kr. e. negyedik és ötödik század között készültek.
A katonák átadták a leleteket az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Odesszai Régészeti Múzeumának, ahol megígérték, hogy felveszik az amforákat a múzeum gyűjteményébe.
