Délkelet-Texasban a Texas Tech University (TTU) régészei és hallgatói felfedezték a Mission Nuestra Señora del Espíritu Santo maradványait, egy elhagyatott 18. századi települést Jackson megyében, közölte a Fox News.
A régészek egy elveszett lelőhely bizonyítékait találták. Az egyetem szerint ez „egy régóta fennálló hiányt pótol a korai Texas történelmi feljegyzéseiben”.
Az ásatást vezető Tamra Walter, a TTU régészettudományi docense elmondta, hogy csapata számos tárgyat talált az ásatások során. Ólomsörétet és egy öntőformát találtak, amely a mexikói Nuevo León állambeli Boca de Leones bányáiból származik. Rózsaszínfejű szögeket és egy rézüst részeit is találták. A csapat kerámiákat, égetett agyagot és egy agyagkunyhókból származó kenetet is talált a korszakból, valamint sárgaréz kereskedelmi gyűrűket, ollóalkatrészeket és „néhány egyelőre azonosítatlan tárgyat”.
A misszió a spanyol Presidio La Bahia erődhöz és a René-Robert Cavelier francia felfedező által alapított Fort Saint-Louis-hoz kapcsolódott. Ezekben az időkben Spanyolország megpróbálta átvenni az irányítást a régió felett.
A vallási település csak 1721 és 1725 között létezett. A professzor elmondása szerint a korai hanyatlás egyik fő oka az őslakos amerikaiakkal való nehézségek voltak, akik nem akartak a misszióban dolgozni. A helyi környezet nehéz volt – meleg volt, a környék tele volt szúnyogokkal, a közeli patakban pedig aligátorok éltek. Az időjárás, valamint a sárkunyhókban való túlélés nehézségei arra kényszerítették a misszionáriusokat, hogy nyugatra költözzenek a texasi Goliadba, hogy új helyszínt hozzanak létre.
Ami különlegessé teszi a missziót, az a ritkasága. A Mission Espiritu Santo „az egyik legkorábbi spanyol misszió volt Texasban, amelyet véglegesen megtaláltak” – mondta Walter.
Hozzátette, hogy az ásatás „ritka, érintetlen pillanatképet nyújt a spanyol határvidék mindennapi életéről a 18. század elején”. Megjegyezte, hogy az itt lezajlott események hozzájárultak Texas történelmének megváltoztatásához.
Egy fémkeresővel sétáló férfi véletlen leletének köszönhetően különleges viking kori sír került elő, szokatlan szimbolikával.
Svédországban egy férfi fémkeresővel véletlenül talált egy viking kori fém brosst, amely később a régészeket egy különleges sírhoz vezette. A sírban a kutatók egy jól megőrzött csontvázat találtak, amelynek száját részben egy kagyló fedte.
A Popular Science a Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem, valamint a skandináv SINTEF kutatócsoport régészeire hivatkozva számolt be az esetről.
A lelet Trøndelag megyében került elő. A fémkeresőt használó Roay Sereng egy ovális brossra bukkant, és értesítette a kutatókat. A feltárások megkezdése után kiderült, hogy a dísztárgy egy viking kori sír részét képezte. Az artefaktumok épségének megőrzése érdekében a munkálatokat bizalmasan végezték.
Raymond Sauvage, a régészeti projekt vezetője elmondta, hogy a sírban vélhetően egy nőt temettek el, aki a IX. századi tipikus viseletben volt, kiegészítő díszekkel. Ez arra utalhat, hogy a nő szabad, házas volt és valószínűleg gazdasszonyként irányította a családi gazdaságot.
A csontvázon kívül a régészek találtak egy alsószoknya csatját és egy másik ovális brossot is – azonosat azzal, amelyet korábban Sereng fedezett fel. Az ilyen díszeket általában a ruha pántjaira erősítették.
A kutatók legnagyobb figyelmét két kagyló keltette fel, amelyek részben a halott száját takarták. A középkorban a kagyló a keresztény szimbolikában a Szent Jakab kultuszához kapcsolódott, de a kereszténység előtti sírokban az ilyen gyakorlat rendkívül ritka.
„Ez a szimbolika korábban ismeretlen volt a kereszténység előtti norvég sírok esetében. Egyelőre nem tudjuk pontosan, mit jelenthet” – jegyezte meg Sauvage.
A sír mentén a régészek madárcsontokat is találtak, amelyek a szárnyak maradványai lehetnek. Valószínű, hogy a kagylókkal együtt rituális vagy szimbolikus jelentőséggel bírtak.
Jelenleg a kutatás folyamatban van. A tudósok terveik szerint elemezni fogják a csontvázat, meghatározzák a halott korát, magasságát, nemét, esetleges betegségeit, valamint DNS-vizsgálatot végeznek.
Mintegy 50, szokatlanul jó állapotban konzerválódott csontvázat tártak fel egy nagy, vikingkori lelőhelyen, Dániában – számolt be a 24.hu a Reuters nyomán.
Michael Borre Lundoe, az Odensei Múzeum munkatársa és az ásatás vezetője szerint az Odense közelében fekvő helyszín maradványait a magas vízszint és a kedvező talajviszonyok tartották épségben. A csontok többségét a kutatók további elemzés céljával begyűjtötték.
„Amikor viking sírokat tárunk fel, normál esetben szerencsések vagyunk, ha a sírban a sírmellékeken kívül egy-két fog marad.
Itt azonban a csontvázak teljesen megőrződtek – mondta a szakember, hozzátéve, hogy a felfedezés új lehetőségeket kínál a vizsgálatok szempontjából.
Az ásatások hat hónappal ezelőtt kezdődtek, a munka során ritka tárgyakat, köztük késeket, üveggyöngyöket és melltűket is találtak. A leletek a 850 és 970 közötti időszakra datálhatók.
A tárgyi bizonyítékok arra utalnak, hogy a területen többnyire egy kis, földműves közösség tagjait temették el, bár egy magasabb státuszú nő csontvázát is felfedezték. Őt egy ezüsttel díszített késsel és egy üvegdarabbal együtt helyezték nyugalomra. A régészek talajmintákat vettek, hogy pollenek után kutatva megállapítsák, melyik évszakban temették el az elhunytat, illetve hogy milyen öltözéket viselt.
A lelőhelyen kiemelt egyik tömb röntgenfelvételén egy ovális bross rajzolódott ki, az ilyen tárgyak tipikus vikingkori díszek, és jellemzően női ruhákon használták őket. A leletet fa- és emberi maradványok borították, egy másik, a korszakra jellemző dekorációval ellátott bross hátoldalán pedig mineralizálódott, szőtt textiltöredéket észleltek.
Az Izraelben eddigi feltárt legősibb, 1,5 millió éves emberelőd-maradványokat azonosították – jelentette a Walla hírportál. Az Ovadia nevű izraeli lelőhelyen talált csigolyacsontok új megvilágításba helyezik az ősi emberelődök ázsiai és európai elterjedésének történetét.
Korábban úgy vélték, hogy ez egyszeri esemény lehetett, de az új lelet alapján legalább két hullámban zajlott a kirajzás Afrikából Eurázsia irányába. Eddigi tudásunk szerint az első hullámban, mintegy 1,8 millió évvel ezelőtt az ősi emberek eljutottak a mai Georgiába, ahol a mindeddig legfontosabb Afrikán kívüli lelőhelyen, a Dmanisi régészeti helyszínen találták meg ennek nyomait.
A Kinneret-tótól délre, a Jordán völgyében, a Beit Zear kibuc melletti Ovadia lelőhelyen talált maradványok alapján ezután egy második hullám is következett 1,5 millió évvel ezelőtt, amely áthaladt Izrael földjén.
Ovadiát az 1960-as évek óta számos alkalommal kutatták a szakemberek, területén gazdag és ritka állatcsontokat, valamint kőeszközöket tártak fel. A közelmúltban újraindultak az őstörténeti ásatások, és ismét átvizsgálták az elmúlt évtizedekben begyűjtött leleteket, melyeket a Jeruzsálemi Héber Egyetem nemzeti természettudományi gyűjteményében helyeztek el. Ezek között Miriam Belmaker paleontológus 1966-ban feltárt, körülbelül másfél millió éves emberi ágyéki gerinccsigolyákat azonosított.
Alon Baras, a Bar Ilan Egyetem Azrieli Orvostudományi Karának anatómiai és evolúciós kutatója szerint ez a csontdarab eldönti a régi vitát az afrikai kirajzásról, mert egyértelműen bizonyítja, hogy több vándorlási hullám volt. „Ezek az emberelődök a csigolyáik mérete és alakja közötti különbség alapján különböztek a Georgiában feltártaktól” – mondta a tudós az Izraelben eddig felfedezett legősibb emberi csontokról, amiket a Scientific Reports tudományos folyóiratban mutattak be.
Ella Bin professzor, a gerincfejlődés szakértője szerint egy korához képest magas termetű, 12-16 éves fiú maradványát találták meg. „Ha ez a fiatal elérte volna a felnőttkort, több mint 180 centiméter magasra nőtt volna. Mérete hasonló az ebből az időből származó afrikai nagy előemberéhez, és különbözik a Georgiában lelt alacsony előemberektől” – hangsúlyozta a lapnak.
Mindezek alapján úgy tűnik, hogy legalább két ősi embert azonosítottunk Afrikán kívül az alsó pleisztocénként ismert időszakban. A bevándorlás minden hulláma más-más embert hozott magával, mind megjelenésükben, mind kőszerszámaik készítési technikájában, mind pedig abban az ökológiai résben, amelyet maguknak élőhelynek kiválasztottak – foglalta össze a kutatás tanulságait a hírportálnak Alon Baras.
900-year-old Crusader sword found by scuba diver off Israel’s coast Blade spotted among pottery and metal anchors in anchorage used as early as 4,000 years agohttps://t.co/XYjEUQKcVh
Rejtélyes módon a földbe temették az Apostolok templomának maradványait, miután 747-ben egy földrengés elpusztította a Péter és András apostol szülőfalujában emelt nagyszabású bizánci épületet – adta hírül a Háárec című izraeli napilap honlapja.
Az apostolok emlékére emelték a templomot, Péter és András falujában
A nyári régészeti szezon végeztével izgalmas rejtélybe ütközött az újszövetségi Bétszaidát, Péter és András apostol falvát feltáró régészcsoport, amelyet az észak-izraeli Kinneret Főiskola kutatója, Mordechai Aviam, valamint a New York-i Nyack College tudósa, Steven Notley vezet.
Az észak-izraeli Kinneret tó északi partvidékénél 2016 óta folyó ásatásokon már korábban előkerült az ezer éve elfelejtett Apostolok temploma, melyet az ötödik század végén, a hatodik század elején építettek.
A templomot gazdag mozaikpadló díszítette, alapterülete 16-szor 27 méter volt.
Ezen a nyáron a feltárások fényt derítettek arra, hogy az építményt 749-ben földrengés pusztította el, majd titokzatosan „eltemették”.
A maradványokat földdel borították, majd a tetején egy méteres magasságban ma is álló falakat húztak fel pontosan az épület eredeti szerkezetének vonalán – tehát elhelyezkedésük nyilvánvalóan nem volt véletlen -, azonban ezen az új épületen nem találtak ajtókat, ezért nem lehetett bejutni a belsejébe sem.
Még nem fejtették meg a furcsa falak titkát
A régészek két elmélettel is szolgálnak a romok értelmezésére: az első, földhözragadtabb szerint a középkorban cukorgyárat építettek az elpusztult templom fölé, az iparosok egyszerűen figyelmen kívül hagyták a mozaikokat az alapok lefektetésénél, és az ajtó nélküli szerkezet talán ennek a gyárnak a raktárpincéje volt.
A másik, misztikusabb magyarázat szerint a templomot pusztulása után talán szándékosan, rituálisan eltemették, nyugalomba helyezték, akár egy halottat. Aviam úgy véli, a tisztelet jeleként tehették ezt a romokkal.A régészek egyelőre nem állapították meg a középkori falak korát, azt remélik, hogy a következő ásatási szezonban megértik e furcsa falak építésének titkát.
Feltárják a Jézus korabeli falut is
Emellett a közeli római kori, Jézus korabeli falu feltárását is tervezik, ahol további bizonyítékokat keresnek elméletük alátámasztására, miszerint ezen a helyen éltek Jézus apostolai, és ez az épület volt az emlékükre emelt templom.
A kutatók egyelőre nem tudták egyértelműen bebizonyítani, hogy a színpompás, magas színvonalú bizánci mozaikkal díszített templom volt-e az Apostolok temploma, de nem találtak más megfelelő épületet a szóba jöhető területen, és helyzete éppen megfelel a 724-ben erre járó Willibald bajor püspök leírásának, miszerint Bétszaidában, Kapernaum és Chorazin/Kursi között látta az akkor még álló épületet.
A kutatók kilencezer éves, rituális sörfogyasztás bizonyítékaira bukkantak a kínai Qiaotou város temetkezési helyén, Zhejiang tartomány déli részén. A régészeknek az edények peremén található lerakódások váltak gyanússá. A kilencezer éves sört a vizsgálatok szerint valószínűleg a halottak tiszteletére szolgáló rituálékhoz használtak.
Rizsből készült erjesztett ital lehetett
A temetkezési helyen két emberi csontvázat és több, kiváló minőségű cserépedényt is találtak, amelyek közül számos teljes egészében megmaradt. A kerámiákat fehérrel festették, és néhányat absztrakt mintákkal is díszítettek. A tanulmány szerint ezek a műtárgyak valószínűleg a „legkorábban ismert festett kerámiák a világon”.
Ilyen típusú kerámiát nem találtak más, erre az időszakra vonatkozó helyeken.
A kutatócsoport a Qiaotouban talált különböző típusú kerámiákat elemezte, amelyek különböző méretűek voltak. Az edények némelyike viszonylag kicsi volt, és méretük hasonlított a ma is használt ivóedényekhez és a világ más részein található, hasonló kerámiákhoz. Minden edényt alapvetően egy kézben lehetett tartani, mint egy csészét, ellentétben a tárolóedényekkel, amelyek mérete sokkal nagyobb.
A tudósok húsz edényt vettek górcső alá, amelyek közül hét hosszú nyakú edénynek tűnt, amelyeket a későbbi történelmi időszakokban alkohol fogyasztására használtak. Ennek megerősítésére a kutatócsoport elemezte az edények belső felületeiből kivont mikrofosszilis maradványokat: a keményítőt, a fitolitot (fosszilis növényi maradvány) és gombákat. Ezeket összehasonlították a kerámiákat körülvevő talajból nyert kontrollmintákkal.
A csapat mikrobotanikai (keményítő granulátumok és fitolitok) és mikrobiális (penész és élesztő) maradványokat azonosított az edényekben: ezek összhangban vannak a sör erjesztési folyamatával járó maradványokkal, és nem találták meg őket a talajban vagy más műtárgyakban.
A Qiaotou-i edények maradványelemzésénél eredményeink azt mutatták, hogy a kerámiaedényeket sör tárolására használták, ami egy rizsből készült erjesztett ital lehetett, eddig azonosítatlan gumókkal keverve – mondta Jiajing Wang, a Dartmouth antropológusa a HeritageDaily online tudományos portálnak.
Hozzátette: ezt az ősi sört ne úgy képzeljük el, mint a mai IPA-t, ehelyett egy enyhén erjesztett és édes ital lehetett, amelynek valószínűleg zavaros volt a színe.
Rituális szertartásokon ihatták
Az eredmények azt is kimutatták, hogy a rizshéj és más növények fitolitjai is jelen vannak az edényeken. A szakemberek szerint valószínűleg fermentációs szerként adták a sörhöz.
Abban az időben a legtöbb közösség vadászott és gyűjtögetett. Ahogy a kutatók a tanulmányban kifejtik, arra való tekintettel, hogy a rizs betakarítása és feldolgozása munkaigényes feladatnak számított, a Qiaotou-i sör bizonyára rituális szempontból bírt jelentőséggel. A söröskorsókat valószínűleg a halottak temetésével kapcsolatos, rituális szertartásokon használták. Azt feltételezik, hogy a rituális ivás szerves része lehetett a társadalmi kapcsolatok és együttműködés kialakításának, ami előfutára volt a 4000 évvel később kialakult összetett rizsgazdálkodó társadalmaknak.
Nem tudjuk, hogyan készítették el az emberek ezt az ital kilencezer évvel ezelőtt, mivel az erjedés természetes módon történhet – magyarázta Wang. – Ha egy háztartásban maradt rizsmaradék, és a szemek penészesek lettek, akkor talán észrevehették, hogy a szemek idővel édesebbek lettek és magasabb lett az alkoholfokuk.
Hozzátette: bár az emberek nem ismerhették a penészesedett szemek biokémiáját, valószínűleg csak megfigyelték az erjedési folyamatot, és megpróbálták kihasználni.
