Nagyjából 140 ezer éves emberi csontokra bukkantak Indonézia partjai közelében, a Jáva-tenger mélyén. A leletek egy eddig ismeretlen Homo erectus populáció jelenlétére utalnak, amely egy ma már víz alá került térségben élt, és akár kapcsolatba is kerülhetett más, fejlettebb emberfajokkal.
A felfedezésről szóló tanulmány szerint a kutatók nemcsak Homo erectus maradványokat, hanem több mint 6000 állati fosszíliát is feltártak Jáva szigetének közelében. A legutóbbi jégkorszak idején – amikor a tengerszint jelentősen alacsonyabb volt – Jáva, Borneó, Szumátra és számos kisebb indonéziai sziget egy összefüggő szárazföldet alkotott, amelyet Szunda-föld néven ismerünk.
A Live Science beszámolója szerint a leletek arra utalnak, hogy Szunda-föld egykor hatalmas síkságokból állt, amelyeket folyók szeltek át. Ezek a vízfolyások gazdag élővilágnak adtak otthont: halak, teknősök, folyami cápák és vízilovak éltek bennük, míg a sík vidékeken elefántok, vízibivalyok és Stegodonok vándoroltak.
A Homo erectus egy csoportja Szunda-föld egy ma már víz alatt lévő völgyében élt, amely a mai Jáva és Madura szigete között helyezkedett el. Az állati csontokon talált vágásnyomokból arra következtethetünk, hogy ezek az emberek vadásztak, többek között teknősökre és nagy testű állatokra, például tülkösszarvúakra, amelyek a szarvasmarhákhoz hasonlítanak.
Ez a viselkedés eltér a Homo erectus ismert szokásaitól, ami arra utalhat, hogy a Szunda-földi közösség kapcsolatba került más, fejlettebb emberfajokkal, és tőlük sajátította el a fejlettebb vadászati módszereket.
A körülbelül 2 millió évvel ezelőtt megjelent Homo erectus – vagyis a „felegyenesedett ember” – az evolúció egyik meghatározó állomását jelentette, mivel ez volt az első olyan emberfaj, amelynek testfelépítése már szinte teljesen megegyezett a mai, modern emberével. Alsó végtagjai kiválóan alkalmasak voltak hosszú távú gyaloglásra és hatékony futásra, ami lehetővé tette számára, hogy elhagyja Afrikát, és a világ számos részén letelepedjen. Már százezer évvel afrikai megjelenése után biztosan jelen volt a Kaukázusban, a mai Grúzia területén, később pedig eljutott Nyugat-Európától egészen Délkelet- és Kelet-Ázsiáig.
Ez a teljesítmény nemcsak a megtett távolság miatt figyelemre méltó, hanem azért is, mert a különböző földrészek eltérő éghajlati viszonyai és élővilága komoly kihívást jelentettek. Látszólag kiválóan alkalmazkodtak a változatos környezetekhez, amiben fontos szerepet játszott a korábbi emberfajokénál jóval nagyobb agykapacitásuk is.
Ennek egyik jele, hogy körülbelül másfél millió évvel ezelőtt egy teljesen új típusú kőeszközkultúra jelent meg, amely már célzott vadászatra is alkalmas eszközöket tartalmazott. Emellett más újítások is megfigyelhetők náluk, például képesek voltak tüzet használni, és egyes kutatások szerint náluk jelenhettek meg a művészet első, kezdetleges formái is.
Jelenlegi ismereteink szerint a Homo erectus legtovább Jáva szigetén maradt fenn, ahol még körülbelül 108 ezer évvel ezelőtt is létezhetett. Ezt követően végleg eltűnt, ezzel lezárult egy rendkívül hosszú, csaknem 2 millió évig tartó történet. Ezzel szemben a Homo sapiens mindössze 250 ezer éve jelent meg a Földön, és Délkelet-Ázsiába csupán körülbelül 77 ezer éve jutott el.
