Egy több ezer évvel ezelőtt, a mai Wales területén emelt, kör alakú építmény része lehetett a Stonehenge néhány kőtömbje.
A szakemberek a pembrokeshire-i Preseli-hegységben tárták fel a Waun Mawn nevű kör alakú építmény maradványait – írja a BBC News. A walesi kőkör, amely a harmadik legnagyobb ilyen típusú építmény Nagy-Britanniában, 110 méter átmérőjű, pontosan akkora, mint a Stonehenge-et körülvevő árok, és mindkét építményt a nyári napfordulókor felkelő naphoz igazították.
A világörökségi helyszín monolitjainak egy részét ugyanabból a kőtípusból faragták, mint azokat a tömböket, amelyek még mindig állnak a walesi lelőhelyen.
A Stonehenge egyik granulitoszlopja pedig illeszkedik a Waun Mawn egyik gödrébe, ami azt sugallja, hogy a monolit eredetileg a Preseli-hegységben emelt építmény része volt.
A kutatók azt már korábban megállapították, hogy a Stonehenge építéséhez első körben használt, kisebb granulitokat 240 kilométerről, a mai Pembrokeshire területéről szállították a mai Wiltshire-be.
A mostani felfedezés viszont azt sugallja, hogy a Waun Mawn granulitjait a Preseli régióból elvándorolt emberek hozhatták magukkal a területre, ahol aztán újra felállították őket.
A Waun Mawn helyén ma már mindössze négy monolit áll, ám 2018-ban olyan lyukakat fedeztek fel a lelőhelyen, amelyekben egykor kőtömbök állhattak, ami azt jelezte, hogy a megmaradt kövek egy nagyobb, 30-50 oszlop alkotta kör részei lehettek. A lyukakból vett minták elemzése azt mutatta, hogy az építményt i.e. 3400 körül emelhették.
Az Antiquity című folyóiratban megjelent tanulmány eredményei megerősítik, hogy a régió fontos és sűrűn lakott terület volt az újkőkorszakban, egészen i.e. 3000-ig, amikor megszűnt az élet a térségben.
Mintha egyszerűen eltűntek volna az emberek. Többségük talán elvándorolt, és magukkal vitték a köveiket, őseik emlékét” – mondta Mike Parker Pearson, a University College London professzora. A granulitok felállításának idejéből való stonehenge-i sírok emberi maradványainak elemzése segíthet alátámasztani ezt az elméletet.
A szakemberek szerint mivel a Stonehenge kőtömbjeinek csupán kis része köthető közvetlenül a Waun Mawnhoz, ezért valószínű, hogy egyéb körépítmények monolitjait is elhordhatták annak idején a mai Wales területéről.
A kártyajáték feltalálását több keleti nép is magáénak tulajdonítja. A kínaiak szerint Kr. e. 1120-ban egy kínai feltaláló Senn-ho császár kedvenc ágyasának kedveskedett ezzel az újszerű játékkal. Ezt egy XVII. századi kínai enciklopédia állítja, de az indusok, az arabok és az egyiptomiak is hasonló történetekkel büszkélkednek.
Annyi bizonyos, hogy Európában a XIII. században megjelentek a játékkártyák, az egyik feltevés szerint keresztes lovagok hozták be Európába, mások szerint a mongol hadjáratok során került hozzánk a játék. Kezdetben a miniatúra technikával festett lapokat csak uralkodók tudták megfizetni.
A XIV. század végén aztán a képíró alkotásáról fára, majd rézre metszik a kártya képeit, így sokszorosítani tudják, vagyis kialakul a kártyafestő, illetve a kártyakészítő mesterség, és a kártya elindul hódító útjára.
Lucas Van Leyden: Kártyajátékosok (1508)
A XIV. századi írásokban már sűrűn találhatók a kártya tilalmára vonatkozó utalások, amiből kiderül, hogy ekkoriban már javában forgatták az „ördög bibliáját”. S hogy mi váltotta ki a kártyaellenes hangulatot? A játékosok sokakat megbotránkoztató viselkedése, hiszen egy-egy parti után gyakoriak voltak a verekedések, a párbajok. A tiltások ellenére hihetetlen népszerűségnek örvendett, XIV. Lajos idejében kártyaházakban tombolt az őrület.
Bécsi kártyaparti, 1900 körül
Ezek a kis mesterművek hű tükörképét adták a kornak, amelyben készültek. A bécsi udvari kártyákon például az egész udvartartást felvonultatták, a királytól a fővadászon át a káplánig. A régi német kártyák vadászjeleneteket ábrázoltak, ezeken ugyanazok a színek, mint a mai lapoknak: piros, tök, zöld, makk.
Hogy a magyarság mikor ismerkedett meg a kártyával, nem tudjuk. Az urak a XIV. század legvégén talán már forgathatták lapjait. A polgárság később, feltehetően a vándorló mesterlegényektől tanulta meg e játékot.
A játékszenvedély elhatalmasodását pedig szinte már következményeiben mutatja az Ónódon 1707-ben kelt „Hadi Regulák… és Törvények” ama pontja, amely szerint:
„Őrködni tartoznak a tisztek, hogy fegyverét, szerszámát, töltését senki is a katonák közül kockára és kártyára ne rakja.”
A kártyaszenvedély legyőzéséhez azonban elsősorban nem tilalomra, hanem erős akaratra volt szükség. Olyanra, mint Bethlen Miklósé volt, aki 1661-ben megfogadta, hogy nem játszik többé, és fogadását 40 éven át meg is tartotta, kivéve egy esetet 1708-ban. Önéletírásában így számol be erről:
„Zrini Péterné hiv egyszer kártyázni, hogy véle, leányával, … fiával, … és páterral játszódjunk. Én mondám: nékem fogadásom, soha pénzbe nem játszom, mondá: fogadásom bántása nélkül való játékot tud ő. Egy zacskó veres rézpénzt hozata elő, mindenikünknek egy-egy marokkal ada, sokat játszánk, osztán mint nyerő, mint vesztő odahagyák s a zacskóba visszatölték. Adná Isten, hogy királyok, fejedelmek, s utánok valók vennék fel ezt, megorvoslódnék az ördög nagy műhelye.”
Az évszázadok során a kártyajátékoknak kétféle funkciója alakult ki: szórakoztattak, vagy hazárdjátékként használták. Szellemi sportnak tekintette a kártyázást Ferenc József, Apponyi Albert, Liszt Ferenc. Ők a whistnek szentelték szabad idejük jelentős részét, Petőfi inkább preferánszozott. Bródy Sándor minden nap tartlizott. Mikszáth és Jókai egy kompániában ültek a tarokkasztalhoz. Ami Deák Ferencet illeti, ő csak kibicelt.
A hazárdjátékok célja kifejezetten az anyagi haszonszerzés, a kockázat izgalma. Legismertebb a Baccarat, Black Jack, fáraó, chemin de fer vagy a póker. Magyarországon a XIX. század második felében a polgári kaszinókon és társaskörökön kívül kávéházakban és kocsmákban is hajnalig osztották a lapot.
A századforduló Budapestjén – bár Mária Terézia óta tiltotta a város vezetése – legalább háromszáz nyilvános helyen lehetett kártyázni. A Nemzeti Kaszinó szigorúan előírta, hogy a kártyaadósságot 24 órán belül ki kellett egyenlíteni. Ez az íratlan törvény sok tragédiának lett az okozója, mert ha a vesztes nem tudta adósságát egy napon belül kiegyenlíteni, vagy öngyilkos lett (Arany híres balladafigurája a Dunát választotta), vagy kivándorolt Amerikába új életet kezdeni.
Legendás nyerő volt századunk elején Monte-Carlóban a magyar származású, bizonyos Gály László. Egy ízben egy kártyapartin összeakadt a Bonaparte családhoz tartozó Teba herceggel, akitől elnyerte a herceg vagyonához tartozó egyik Baleári szigetet kastélyostól, személyzetestől. Gály László sajnos nem tartotta meg nyereményét, hanem 20 ezer frankért elkótyavetyélte. Ha megtartja a szigetet, talán Mallorca ma Magyarország külbirtoka.
