A felmérés eredményei szerint világossá vált, hogy az ukránok többsége (85%) szükségesnek tartja az állami politikát a történelem terén. Ugyanakkor 55%-uk úgy gondolja, hogy az állam nem foglalkozik kellőképpen a történelemmel.
A felnőtt lakosság 69%-a úgy érezte, hogy az elmúlt évben megnőtt az érdeklődése országa történelme iránt. Ezt bizonyítják a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet felmérési adatai.
A válaszadók többsége pozitívan viszonyul a nemzet és az állam kialakulásában szerepet játszó történelmi személyiségekhez, s negatívan ítéli meg az orosz vagy a szovjet politikai vezetőket és személyiségeket.
[type] => post [excerpt] => A felmérés eredményei szerint világossá vált, hogy az ukránok többsége (85%) szükségesnek tartja az állami politikát a történelem terén. Ugyanakkor 55%-uk úgy gondolja, hogy az állam nem foglalkozik kellőképpen a történelemmel. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1679782320 [modified] => 1679775509 ) [title] => Egy felmérés szerint az ukránok csaknem 70%-a érdeklődött jobban a történelem iránt az elmúlt évben [url] => https://history.karpat.in.ua/?p=3849&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 3849 [uk] => 3841 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 3842 [image] => Array ( [id] => 3842 [original] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/7f65c29a-31124eb55c52697e13ac52a0dcaca7ab.png [original_lng] => 115681 [original_w] => 740 [original_h] => 375 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/7f65c29a-31124eb55c52697e13ac52a0dcaca7ab-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/7f65c29a-31124eb55c52697e13ac52a0dcaca7ab-300x152.png [width] => 300 [height] => 152 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/7f65c29a-31124eb55c52697e13ac52a0dcaca7ab.png [width] => 740 [height] => 375 ) [large] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/7f65c29a-31124eb55c52697e13ac52a0dcaca7ab.png [width] => 740 [height] => 375 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/7f65c29a-31124eb55c52697e13ac52a0dcaca7ab.png [width] => 740 [height] => 375 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/7f65c29a-31124eb55c52697e13ac52a0dcaca7ab.png [width] => 740 [height] => 375 ) [full] => Array ( [url] => https://history.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/7f65c29a-31124eb55c52697e13ac52a0dcaca7ab.png [width] => 740 [height] => 375 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => history [color] => brown [title] => Історія ) [_edit_lock] => 1679768310:5 [_thumbnail_id] => 3842 [_edit_last] => 5 [views_count] => 8073 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_bb49594fe5f38197e5d6d8539af28aec] => [_oembed_time_bb49594fe5f38197e5d6d8539af28aec] => 1679735501 [_oembed_138b6e4e74eebb7547f84c6a9bfe2b98] => [_oembed_time_138b6e4e74eebb7547f84c6a9bfe2b98] => 1680248579 [_oembed_6a4152106d2f692288c154c81555e8c5] => [_oembed_time_6a4152106d2f692288c154c81555e8c5] => 1719496195 [_oembed_67911bf8feb615091d5d425d37afe9ac] => [_oembed_time_67911bf8feb615091d5d425d37afe9ac] => 1730262193 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 281 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 186 [1] => 507 ) [tags_name] => Array ( [0] => történelem [1] => Ukrajna ) ) [1] => Array ( [id] => 1072 [content] =>
A földdel vált egyenlővé a robbanás 1,2 kilométeres körzetében minden.
Hetvenöt éve, 1945. augusztus 6-án reggel fél nyolckor három amerikai repülőgép tűnt fel a japán nagyváros, Hirosima fölött. Közülük az egyik B–29 típusú, Enola Gay nevet viselő bombázó alacsonyabbra ereszkedett, és „valamilyen tárgyat” dobott le. 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel a város fölött vakító kékesfehér fény lobbant, majd mennydörgés következett, és az azóta elhíresült gombafelhő szökött az ég felé: 600 méter magasságban felrobbant a Little Boynak elnevezett, 17 ezer tonna TNT-vel egyenlő hatású első atombomba. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:
Az amerikaiak a Manhattan-terv keretében 1942 óta dolgoztak a nukleáris fegyver kifejlesztésén. Az első atombombát 1945. július 16-án robbantották fel az új-mexikói Alamogordo mellett. A fegyver éles bevetését a második világháború végén még mindig rendkívül szívósan harcoló Japán ellen augusztus 5-én engedélyezte Harry Truman amerikai elnök, Hirosima után másodlagos célpontnak Kokurát és Nagaszakit jelölték ki. Augusztus 6-án hajnalban hét B-29-es bombázó szállt fel a Mariana-szigetekhez tartozó Tinian szigetéről, köztük az Enola Gay, bombaterében a 3,6 méter hosszú, 0,7 méter széles, 4,4 tonnás nukleáris fegyverrel, amely a Little Boy nevet kapta.
Az első három gép a célpontok feletti felhőzetet ellenőrizte, a második hármas egyike a robbanást vizsgáló tudósokat vitte, a másik a fotózást végezte, a harmadik tartalék volt. Az Enola Gay 9400 méter magasságban oldotta ki a bombát, majd délután három órakor szállt le ismét Tinianon. Parancsnoka, Paul Tibbets ott helyben megkapta a Szolgálati Érdemkeresztet, ő egyébként élete végéig nem bánta meg tettét.
Csak becslések vannak az áldozatok számáról
A robbanás körzetében 1,2 kilométer sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé. Az áldozatok számáról csak becslések vannak: a hirosimai emlékművön 61 ezer 443 név szerepel, élelmiszerjegyét 78 150 ember nem váltotta be soha többé, az amerikai felderítés 139 ezerre tette számukat. A többség halálát nem a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, épületomlás és pánik. Sokan csak napokkal később, a hőhatás, a lökéshullámok vagy a radioaktív sugárzás következtében, elképzelhetetlen kínok közepette vesztették életüket.
A sugárfertőzés okozta károsodások miatt addig ismeretlen betegségek tűntek fel, a mai napig szedi áldozatait a leukémia, a „hirosimai rák”, és még ma is gyakran születnek gyermekek genetikai torzulásokkal. (A túlélőknek Japánban külön nevük van, ők a hibakusák.) Paradox módon azonban a hirosimai ipari létesítmények szinte érintetlenek maradtak, a hadiüzemek dolgozóinak zöme is túlélte a robbanást. Az atombombát augusztus 9-én Nagaszaki városára is ledobták (az elsődleges célpontnak kijelölt Kokurát az mentette meg, hogy aznap felhő és füst borította), ez alkalommal mintegy 60-80 ezer ember vesztette életét. Nukleáris fegyvert háborús körülmények között mindmáig csak e két alkalommal robbantottak fel. Hat nappal később, augusztus 15-én Hirohito japán császár rádióbeszédben jelentette be a feltétel nélküli megadást. A döntésben az atombomba rettentő hatásán kívül az is szerepet játszott, hogy augusztus 8-án a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak, végleg kilátástalanná téve a további harcot. A feltétel nélküli kapitulációról szóló dokumentumot szeptember 2-án írták alá, ezzel a csendes-óceáni hadszíntéren is véget ért a második világháború.
Amerika szerint Japán elfoglalása több százezer amerikai áldozattal is járhatott volna
A vita még napjainkban is folyik arról, hogy szükség volt-e Hirosimában, de főképp három nappal később Nagaszakiban is az atomfegyver bevetésére, és hogy milyen más megfontolások vezették Truman elnököt a parancs kiadásakor. Akadnak, akik szerint a második robbantás hadászatilag nem volt indokolt, mert a vészes üzemanyaghiánnyal küszködő japán hadvezetés a szovjet hadüzenet után már a megadás gondolatát fontolgatta, szerintük az amerikai vezetés inkább az új fegyver lakott területre gyakorolt hatását akarta felmérni, és már a háború utáni erőviszonyokat szándékozott alakítani. Mások szerint viszont a robbanások súlyos véráldozatokat követelő hadműveleteket előztek meg, hiszen az amerikai hadsereg addig csak egyetlen japán területet, az alig ezer négyzetkilométeres Okinava szigetét foglalta el, ami két hónapot vett igénybe, és 12 ezer amerikai katona életét követelte. Az amerikai hadvezetés becslése szerint Japán teljes elfoglalása több százezer amerikai áldozattal is járhatott volna.
Különleges felvétel: így nézett ki színesben Hirosima az atombomba után
Az szinte biztos, hogy az atombomba hatásának demonstrálása a Szovjetuniónak is szólt, része volt a hidegháborús hatalmi játszmának, bár az amerikai atommonopólium nem tartott sokáig. Szoktak azzal is érvelni, hogy a két bomba robbanásának hatása óvatosságra késztette a politikusokat, és ezzel mintegy megmentette a világot az atomháború rémétől. Az bizonyos, hogy az emberiség 1945. augusztus 6-án egy új korszakba lépett. Augusztus 6-át a Béke Világtanács elnöksége 1978-ban A nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánította. Az ENSZ Közgyűlése 1996. szeptember 10-én fogadta el az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról rendelkező Átfogó atomcsend (CTBT) szerződést, amelyet Magyarország az elsők között írt alá.
A legfejlettebb országokat tömörítő Hetek csoportja 2016-ban Japánban rendezte csúcstalálkozóját. Május 27-én Barack Obama első hivatalban lévő amerikai elnökként kereste fel Hirosimát, ahol megkoszorúzta az atomcsapás áldozatainak emléktábláját, és találkozott hibakusákkal is, de nem kért bocsánatot hajdani elődje, Harry Truman döntéséért.
Idén is megemlékeztek az áldozatokról
Mint minden évben, idén is túlélők és gyászolók ezrei gyűltek össze a hirosimai Béke Parkban, hogy egy perc néma főhajtással emlékezzenek meg az áldozatokról.
Az idei szertartásra rányomta bélyegét a koronavírus-járvány. Mindenki maszkot viselt és betartotta a két méteres távolságot.
A város polgármestere szerint háború kellett ahhoz, hogy most minden japán ragaszkodjon a békéhez.
„Nem engedhetjük, hogy a történelem megismételje önmagát. A civil társadalomnak mindig fel kell lépnie a vezérközpontú nacionalizmussal szemben, ugyanis ez a legnagyobb fenyegetés” – mondta Matsui Kazumi.
A miniszterelnök megerősítette, hogy Japánnak atommentesnek kell maradnia.
„Nemzetünk tartja magát a három nukleáris irányelvhez. Nem fejlesztünk, veszünk, illetve birtoklunk tömegpusztító-fegyvert, és a többi államot is erre biztatjuk. Készek vagyunk az egyeztetésre bármely országgal. Az a fontos, hogy mindenki megértse: a világnak atomfegyver-mentesnek kell lennie” – szögezte le Abe Sinzó.
Népünk történetének kezdete homályba vész. Egyes kutatók szerint az Urál hegység lábánál vagy annál is keletebbre letelepedett finnugor népek kötelékéből váltunk ki. Más tudósok úgy vélik, hogy az eurázsiai sztyeppeken élő török népekből kovácsolódtunk össze, s a hunokkal való rokonságunk sem kizárt. Az ellentmondások abból adódnak, hogy nyelvünk a hivatalos nyelvtudomány szerint finnugor eredetű, génállományunk és antropológiai jegyeink alapján viszont a török népekhez állunk közelebb. Két eredetmondánk közül a turulmonda a török származást, a csodaszarvasmonda pedig a finnugor eredetet húzza alá. A magyarság kultúrája tehát többgyökerű.
Kr. e. 500 és Kr. u. 550 között őseink átköltöztek a mai Baskíriába, az egykori Magna Hungáriába, a VIII. század közepén tovább vándoroltak Levédiába, majd a IX. században Etelközbe. (Újabban egyes kutatók megkérdőjelezik, hogy a magyar törzsek évszázadokig vándoroltak volna a Fekete-tengertől északra elterülő sztyeppén, szerintük a Baskíriától a Kárpát-medencéig tartó utat légvonalban, Kijev érintésével, mindössze egy-két emberöltő alatt tették meg.) A 890-es években a magyarok vezetői már tudatosan készültek a Kárpát-medence elfoglalására. A magyarság keletről, az Urál vidékről induló, több mint 3000 km-es vándorútjának végére érkezett, amikor a 890-es évek közepétől, a Keleti-Kárpátok hágóin át benyomulva elfoglalta a Kárpát-medencét. A minden bizonnyal jól átgondolt, előkészített, Árpád nagyfejedelem és vezéreinek nevéhez fűződő, és vidékünket közvetlenül érintő akció az évszázad végére befejeződött, a magyar nép végleg letelepedett.
1. ábra: Árpád fejedelem
Őstörténetünk titkai
A történettudomány igazolta a magyar köztudatban évszázadok óta élő nézetet, miszerint Árpád honfoglaló népének jelentős része 895-896-ban a Vereckei-hágón keresztül lépett a Kárpát-medence területére és vonult tovább az Alföld felé. Magáról a honfoglalás időszakáról viszonylag keveset tudunk. A Képes Krónika adatai szerint a honfoglaló magyar seregek huzamosabb ideig tartózkodtak vidékünkön. A korai források, elsősorban Anonymus (a Névtelenként ismert P. mester valószínűleg III. Béla király Péter nevű jegyzője volt) Gesta Hungarorum c. krónikája Ungvár és Munkács mellett a borsovai földvárat említik meglévő erődítményekként ezen a tájon, melyen már a IX-X. században megtelepedtek honszerző őseink. A magyarok cselekedetei legendákkal és mondákkal átszőtt alkotás, amely a saját korának (XII-XIII. század fordulója) viszonyait vetíti vissza három évszázaddal korábbra.
Anonymus a mű 12. fejezetében ezt írja: „…Akkor a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak mondanak, és az a két kun vezér, kinek a nevét fentebb soroltuk el, rokonságukkal meg férfi- és nőcselédeikkel egyetemben az oroszok tanácsára és segítségével útra keltek Pannónia földjére. S így a Havaserdőn áthaladva, a hungi részekre szálltak. Midőn pedig oda megérkeztek, azt a helyet, amelyet először foglaltak el, Munkácsnak nevezték el azért, mivel igen nagy munkával, fáradsággal jutottak el arra a földre, amelyet annyira áhítottak.” A szerző szerint a vidéken élő szlovének (szlávok), akik Salanus (Zalán) itteni bolgár vezér idetelepített alattvalói voltak, önként behódoltak Álmosnak. A negyvennapos pihenő után tovább haladó magyarok hamarosan bevették Hung várát, megölve Laborcot, a helyi vezért, Salanus vazallusát. Álmos itt átadta a hatalmat fiának, Árpádnak, aki hamarosan elfoglalt minden földet a Bodrogtól Ugocsáig, beleértve Salanus székhelyét, Borsova várát is.
Bár a honfoglalás tényét és a magyar csapatoknak a Gesta Hungarorum által leírt útvonalát (Vereckei-hágó, Latorca völgye, stb.) a régészeti leletek igazolták, Anonymus krónikája hemzseg a kitalált személyektől (Salanus, Laborc stb.) és mesés elemektől. Ez lehetővé tette a későbbi történészek számára, hogy kedvük szerint manipulálhassanak a történelmi forrásokkal. Egyes szláv történészek például fehér horvátokat telepítettek vidékünkre, mások a Kijevi Ruszhoz csatolták e területet „Ruszka Krajna”, „Ruszka Marka” vagy „Marchia Ruthenorum” nevű autonóm tartományként. A honfoglaló magyarokról pedig csak úgy beszéltek, mint valami nyári záporként tovavonuló népről, akik csak a XII–XIII. században terjesztették ki hatalmukat a jelenlegi Kárpátalja területére.
A régészeti leletek viszont egyértelműen azt bizonyítják, hogy a honfoglaló magyarok már a IX. század végétől tartósan megtelepedtek e vidéken. A túlnyomórészt temetkezésekből előkerült magyar leletek némelyike a Kárpát-medencében talált magyar vonatkozású tárgyi emlékek legrégebbikének tekinthető. Mára már nemcsak egyedi sírhelyeket tártak fel Kárpátalján, de egész temetőket (Beregszász – Kishegy, Tiszacsoma – Szipahát), többségüket a IX. század végére és a X. század első felére datálhatjuk. Kárpátalja ősmagyar régészeti emlékei, jellegüket tekintve egységes egészet képeznek a felső-tiszai analóg leletcsoporttal. A Felső-Tisza-vidékén, így nálunk is több előkelő temetkezésre bukkantak a régészek, amiből arra következtethetünk, hogy a magyarok politikai központja a X. század közepéig a Kárpát-medence keleti részében volt, nem pedig a Dunántúlon, mint azt korábban gondolták.
A népvándorlás korát lezáró magyar honfoglaláskor elszórtan bolgár és ún. pannon-szláv néptöredékek éltek ezen a rendkívül gyéren lakott vidéken, mely tulajdonképpen az első magyar területnek tekinthető a Kárpát-medencében. A szakemberek szerint e gyér népesség oka az volt, hogy a Vereckei-hágó volt az a természetföldrajzi kapu, amelyen keresztül a népvándorlás korában az egymást követő népek a Kárpát-medencébe érkeztek, gyakran elsodorva az állandó településeket és azok lakóit. A magyarok azonban a maguk javára fordították a gyéren lakottságot, a Kárpátok áthatolhatatlan ősrengetegeit és az alföldi sáv mocsárvilágát – a területből határvédelmi övezetet, ún. gyepűt alakítottak ki. A hágókon és a szorosokban ún. bevágásokat készítettek, torlaszokat emeltek, az alföldi részen pedig mesterségesen is igyekeztek fenntartani az Ecsedi- láppal vetekedő Szernye-mocsár vízi világát (erre utal Gát település neve).
A honfoglaló magyarok kezdetben, már a IX. század végén, a stratégiailag fontos pontokat szállták meg, főként a hágókhoz vezető utakon: a mai Tiszacsoma, Beregszász, Munkács, Szolyva, Alsóverecke stb. A mocsaras, erdős sík vidéket csak később vették birtokba. A honfoglaló magyar törzsek nagy része nem sokáig maradt a Felső-Tisza vidékén, hanem tovább vonult a Duna-Tisza közébe. Mindegyik törzsnek saját szállásterülete, legelői voltak. Ezek határait gyepűk jelölték, akárcsak az országhatárokat. Vidékünk az ország területének törzsek közötti felosztásában nem vett részt, mivel a gyepűvonalon fekvő terület volt. Idővel a fejedelmi központ is áthelyeződött a Felső-Tisza vidékéről a Dunához.
A kérdéssel foglalkozó Kobály József kárpátaljai régész felhívja a figyelmet a honfoglaló magyarság etnikai, nyelvi problémáira. Egyes kutatók már régebben is azt feltételezték, hogy egyes, a vidékünkön is feltárt régészeti leletelemek (részleges lovas temetkezés, a huszti dirhemek stb.) nem a nyelvészek által finnugornak tartott magyarokhoz köthetőek, hanem az őket kísérő, türk nyelvű kabarokhoz. Újabban viszont terjedőben van Makkay János elmélete, miszerint a magyarság más, türk népek (hunok, avarok, onogurok) kíséretében, 395-től kezdődően több hullámban telepedett meg a Kárpát-medencében (lásd még László Gyula elméletét a kettős honfoglalásról). Végül Árpád és a 895-ben a Kárpát-medencébe „hazatérő” türk nyelvű népe uralma alá hajtotta és politikailag megszervezte ezt a már korábban betelepedett magyar lakosságot. Tehát Árpád és a vezéri, előkelő réteg keleti jellegű, türk nyelvű volt, amely pár évszázad alatt beolvadt a többségi, finnugor nyelvű magyarságba, hasonlóan a Balkán-félszigeten elszlávosodott bolgárokhoz. Ha ezt a nézetet nem is fogadja el mindenki, és a feltevést a hivatalos történettudomány sem osztja, azt viszont igen, hogy a honfoglaló magyarok vegyes etnikumú és nyelvű törzseivel együtt türk segédnépek is betelepedhettek (pl. kabarok), akik a vidéken határvédő feladatokat láttak el.
Bár a magyarság megtelepedése még nemzetségi rendben történt, a törzsi keretek hamarosan bomlani kezdtek. A hatalmat a régi törzsi előkelők tartották a kezükben, de népükhöz új nemzetségek csatlakoztak, fegyveres kíséretüket pedig különböző törzsekből (ruszok, besenyők, kabarok stb.) toborozták. Megerősített földváraikból alakultak ki később az ispáni várközpontok, a nemzetségi szállásterületekből pedig a majdani ispánságok és vármegyék. A termelői munka térnyerésével, a vagyoni és társadalmi egyenlőtlenség fokozódásával a magyarság eljutott arra a szintre, hogy a törzsi nomádállam (vagy inkább államok) helyét nyugati típusú, hűbéri állam vegye át. Az évezred végéhez közeledve, Géza fejedelem felismerte, hogy kalandozó népének – ha meg akar maradni, – el kell fogadnia a nyugati keresztény értékrendet, ezért határozott kézzel ebbe az irányba kezdte vezetni a magyarságot. Mindenekelőtt megkeresztelkedett, s Vajk fia a keresztségben István nevet kapott. Az új vallás ezzel kiirthatatlan gyökeret vert a magyarság körében.
2. ábra: A beregszászi süvegcsúcs
A honfoglaló magyarok régészeti emlékei Kárpátalján
A honfoglaló magyarok első kutatója vidékünkön a kárpátaljai régészet úttörője, a helyi múzeumügy egyik megalapítója, Lehoczky Tivadar volt, aki 1870-ben Szolyva mellett egy előkelő harcos sírjára bukkant. A lónak csak a fejét, végtagjainak csontjait és bőrét helyezték a sírba a lószerszámokkal, fegyverekkel (nyílhegyek) és dísztárgyakkal (gyönyörű palmettás tarsolylemez) együtt.
3 ábra: A szolyvai tarsolylemez
1890-ben Lehoczkyék a beregszászi Kis-hegyen bukkantak gazdag temetőre, melynek vezéri sírjából szablya, 7 nyílhegy, egy pár ezüstözött kengyel, egy gyönyörű aranyozott, levéldíszes ezüst süvegcsúcs és más tárgyak kerültek elő. A beregszászi süvegcsúcs unikálisnak számított, míg 2017-ben Jászberényben hasonlóra nem bukkantak. Az előbbi a szolyvai tarsolylemezzel együtt a Nemzeti Múzeumban tekinthető meg, az utóbbi a Jász Múzeumba került.
1891-ben Orosziban, 1896-ban Illényben került elő ősmagyar sírhant, de honfoglalás kori leleteket találtak vidékünk más pontjain is: Alsóverecke – egyedi lelet (ezüst lap); Vezérszállás – temetkezés; Munkács, Kishegy – egyedi lelet (kard); Huszt környéke – pénzérmegyűjtemény (a 400, részben hamisított arab ezüstdirhem fontos szerepet játszott a kor kereskedelmében); Tiszasalamon – temető stb.
4-5. ábra: Magyar harcos sírja
A honfoglalással kapcsolatos kutatások hosszabb szünet után az 1980-as években folytatódtak, amikor is egy Bobkov Viktor nevű kemerovói régész a Tiszacsoma melletti Szipahát dűlőben egy X-XI. századi magyar temetőre bukkant. Az általa feltárt 26 sírban közrendű harcosok és családtagjaik nyugodtak (gyermeksírok valószínűleg azért nem maradtak fenn, mert a sekélyebb hantokat a későbbi földmunkák megsemmisítették).
1993-ban a helyi önkormányzat elkezdte a kutatott terület kiparcellázását, amit még időben sikerült leállítani. Így a következő évben, immár az ungvári egyetem régészei, Balahuri Eduárd és Vjacseszláv Kotihorosko vezetésével, folytathatták a mintegy másfél hektárnyi területet elfoglaló temető feltárását. Közben 1996-ban emlékparkot avattak fel Tiszacsomán, ahol a kárpátaljai magyarság minden évben megemlékezik történelmének egyik legfontosabb eseményéről, a honfoglalásról. 1994 és 1999 között az ungvári archeológusoknak Fodor István professzor szakmai segítségével a Szipa-patak bal partján mintegy 78 sírt sikerült feltárniuk, de a becslések szerint a temetőben még legalább 100-150 sírnak kell lennie.
6. ábra: Ékszerek Bobkov Viktor 1986. évi tiszacsomai ásatásából
A tiszacsomai temetőben eltemetett férfiak és nők sírjai külön sorokba rendezve, mintegy 0,6-1,2 m mélyen, nyugat-keleti tájolással helyezkednek el. Vagyis a sorok északról délre húzódnak, a sírok pedig nyugat-keleti irányúak: a halott feje nyugatra, lábai pedig keletre helyezkednek el. A harcosok lovas sírjait a dombhát közepén találjuk, míg a köznépet, szolgákat a domb peremén temették el. Sajnos a savas talaj miatt a csontok rendkívül rossz állapotban maradtak fenn. A sírmellékletek azonban sok mindent elárulnak a szakemberek számára.
7. ábra: Bronz karperecek és agyagkorsók
A harcosok sírjaiból felszínre kerültek a velük együtt eltemetett hátaslovuk feje és lábszárcsontjai (nem a teljes ló eltemetéséről, hanem ún. részleges lovastemetkezésről van szó; a ló lenyúzott bőre nem maradt fenn), a lószerszám fennmaradt fém részei (ívelt talpú kengyelek, csuklós zablák, a nyereg és a kantár veretei és csatjai), fegyverek (levél alakú nyílhegyek, fokosok, kardok), valamint övcsatok és veretek. Figyelemre méltó, hogy a jellegzetes keleti típusú szablyák mellett előkerült két szablya-kard (a szablya és az egyenes európai lovagi kard ötvözetéről van szó; néha előfordult, hogy az egyenes, kétélű nyugati kardpengét ívelt szablyamarkolattal látták el) és egy normann stílusú pallos (valószínűleg zsákmányolt fegyver) is. Bár a szolyvaihoz hasonló díszes tarsolylemez itt nem került elő, a veretes övön függő bőrtarsolyok bronz veretei és csatjai méltó analógiái a magyarországi leleteknek (például az Újfehértó-Micskepusztán talált veretes tarsolynak). A tarsolyban tűzszerszámokat és más értékes tárgyakat tartottak, az öv veretei pedig a viselője rangját is jelezték.
8. ábra: Nyílhegyek és késpenge
A női sírok mellékleteit a bronz és ezüst fülbevalók (ezek között akadnak díszes, szőlőfürt alakú ékszerek is), gyűrűk, bronz karperecek (az előkelőbb lemezes karperec helyett inkább csak olcsóbb huzalos és fonott karkötők), üveg- és cserépgyöngyök, a ruházatot díszítő füles gombok és veretek, valamint a kézi korongon formált, hullámkötegekkel és vízszintes vonalakkal díszített, sötétbarna és sötétszürke színű cserépkorsók képezik.
9. ábra: Kengyelvas és zabla
A temetőtől mintegy 2 km-rel távolabb, Mezőgecse irányában bukkantak rá 2003-ban budapesti és ungvári régészek egy korabeli település nyomaira is (négyszögletes, mintegy fél méter mély veremház, kőből kirakott tűzhelyek, két, állatcsontokkal és cserépdarabokkal teli hombár, cserépedények stb.), ennek feltárása azonban még várat magára.
A IX-XI. századi tiszacsomai leletek egyértelműen bebizonyították, hogy a honfoglaló magyarok nem csupán átvonultak vidékünkön, hanem állandó jelleggel telepedtek meg e földön.
Írás és illusztráció: Dr. Kész Barnabás, történész, néprajzkutató
Felsővadászi I. Rákóczi György, a család második fejedelme Szerencsen született 1593. június 8-án. Édesapja, a Rákóczi-ház első birtokszerzője, Rákóczi Zsigmond, anyja Gerendi Anna volt. Számos nemesi ifjúval egyetemben ő is Bocskai István kassai udvarában nevelkedett. Itt ismerkedhetett meg Báthory Gáborral és Bethlen Gáborral. 1615-ben Borsod vármegye főispánja, majd az ónodi vár kapitánya lett. 1616. április 18-án vette feleségül Lorántffy Zsuzsannát. Feleségével együtt megkapta a sárospataki uradalmat is, ami a későbbiekben, Munkács mellett, a legjövedelmezőbb birtokává vált.
Bethlen Gáborhoz már 1619-ben csatlakozott, akivel együtt indítottak támadást II. Ferdinánd Habsburg király ellen. Ebben az évben Felső-Magyarország kapitányává választották, Bethlen Gábor hadjárataiban a hátország biztosításával foglalkozott. Sikertelen harcot vívott Homonnai Drugeth Györggyel. 1619. november 23-án Bethlen visszafordult Bécs alól Magyarországra és Rákóczit fejedelmi tanácsosának tette. Rákóczi mindvégig hűségesen kitartott Bethlen Gábor mellett, aki 1629-ben hunyt el. Az örökös, Brandenburgi Katalin alkalmatlansága miatt hatalmi válság alakult ki, Rákóczi esélyes uralkodójelöltté lépett elő Bethlen Gábor öccsével, Istvánnal szemben. A hajdú katonaság és a szolnoki pasa támogatásával megindult Erdély felé. A két vetélytárs között végül nem került sor fegyveres összecsapásra, ugyanis az ügyben teljes érdektelenséget mutató Porta két athnamét is küldött, az új fejedelem személyét pedig Brandenburgi Katalin választhatta ki. Az özvegy, Bethlen István iránt érzett gyűlöletétől vezérelve 1630. november 26-án Segesváron a Rákóczi nevére kiállított okiratot olvasta fel, a szerencsés győztes pedig december 24-én letette fejedelmi esküjét.
Rákóczi intézkedéseinek eredményeképpen visszavette a magánkézre került kincstári birtokokat, s megtörte a nagybirtokosok hatalmát. Birtokaikat olykor elkobozta, egy részével családi vagyonát gyarapította, amelyen keresztül megalapozta Erdély erejét.
I. Rákóczi György 18 esztendős uralkodása a békés fejlődést hozta Erdélyre. A Habsburg uralkodót ekkor lekötötték a harmincéves háború küzdelmei, a másik nagyhatalmat, a Portát pedig a janicsárlázadások foglalkoztatták. Építő politikájához hadi győzelmet is tudott kapcsolni. A budai pasa elleni nagyszalontai győzelemmel megerősítette hatalmát. A hírneves, protestáns hitű fejedelemmel hamarosan kapcsolatba lépett a svéd és a francia diplomácia, akik rábírták, hogy keljen hadra a Habsburgokkal szembe. Azonban a Bethlen Gábor kora óta katolizált arisztokrácia megvonta tőle támogatását, ugyanígy tett a Porta is, ezért eredmény nélkül fejezte be hadjáratát.
Rákóczi 1645-ben, Linzben kedvező különbékét kötött III. Ferdinánddal, amelyben visszaszerezte Erdélynek hét felső-magyarországi vármegyéjét, továbbá biztosította a királyi országrész jobbágyainak a protestáns vallásgyakorlást. Hiszen Rákóczi György nemcsak a református egyház mecénása volt, hanem könyvgyűjtő is. Felesége, Lorántffy Zsuzsanna szintén a biblia szerinti, Istennek tetsző életet élt. Mély vallásosságát átörököltette utódaira is, rendszeres bibliaolvasókként tartották őket számon.
A fejedelem 1645-ben megkezdődő vesztfáliai tárgyalásokon is képviseltette magát, diplomatáinak köszönhetően Erdély szerepelhetett a harmincéves háborút lezáró 1648-as békeszerződésben. Rákóczi politikájának köszönhetően Erdély felkészült arra, hogy terjeszkedni próbáljon a közép-európai térségben – és ezáltal kiszakadjon a Porta felügyelete alól. Számos pert indított földbirtoka növelése érdekében. Míg más fejedelmek az országot, addig Rákóczi családja vagyonát növelte, de végeredményben mégis nagy gazdagságával szerzett könnyebbséget alattvalóinak: ahogyan családi birtokai nőnek, úgy szabadítja fel fokozatosan alattvalói kereskedését. Először a méz és a viasz kiskereskedelmi forgalmazását engedélyezi, azután a többi exportcikkét.
Megválasztásakor tíz nagy birtokkomplexum volt egészen vagy részben a kezén, halálakor harminckettő felett intézkedett. 1648 táján Magyarországon és Erdélyben összesen 27 000 jobbágyháztartás termelt Rákóczi birtokain: jóval több, mint százezer lélek élt falvaiban és 56 mezővárosában. Továbbá 64 majorban, valamint 12 borgazdaságban termeltek az ő javára. E hatalmas gazdaságnak jelentős része a királyi Magyarországon terült el, tekintélyes hányada jutott azonban Erdélybe is. A mezővárosokból 21, közöttük a fejedelmi székhely, maga Gyulafehérvár, a jobbágyháztartásokból pedig 12 000 fekszik a 15 erdélyi Rákóczi-birtokon.
1639-től kezdve Rákóczi nagy figyelmet fordít a munkácsi vár erősítésére. Feljegyezték, hogy a fejedelem közvetlenül is beleszólt a munkálatok menetébe. Az 1640-es években olasz mesterekkel dolgoztatott. 1649-ben épült a középső várrész két, a kaput közrefogó, belül kazamatás bástyája. Bár a Rákóczi-szabadságharc után a kiépített részeken is változtattak.
A Kárpátaljai Állami Levéltárban 19 eredeti és 6 másolat található leveleiből. Rendeleteit többek között Munkács város főbírájának levéltára őrzi. Erdély fejedelmeként élete sok szálon kapcsolódott Munkácshoz. 1633-ban II. Ferdinánd 200 000 forintért örökösen átengedte Rákóczinak a várost és a hozzá tartozó falvakat. Ettől kezdve 140 Munkács környéki falu és a beregszentmiklósi uradalom 33 településének földesura lett. Itt fogadta 1645. április 23-án a francia követeket, kikkel a Habsburg-ellenes hadjáratról tárgyaltak. Ő építtette a munkácsi vár alsó erődítményeit két francia mérnökkel, felépíttette a lőnyílásokkal ellátott védfalakat. A várral és Munkács városával kapcsolatosan négy rendeletét őrizzük Kárpátalján. Írásaiból kitűnik a fejedelem határozott szerepvállalása a személyes és peres ügyekben is. Utasításaiban a vár körüli kaszálók használatát szabályozta a különböző rangú emberekre vonatkozóan. Pártfogásába vette az újonnan vásárolt házak tulajdonosait, majd a nemeseknek megtiltotta a parasztházak vásárlását. Rendelkezik elhúzódó örökösödési perekben, büntetések kifizetésében. Az 1644-es Bécs elleni hadjárat idején intenzív levelezést folytatott Ung megyével, amelyekben a megye irányába megfogalmazott pénzügyi s természetbeni beszolgáltatásokat követelt. Ung megye – a nehézségek ellenére is – küldött katonákat, szekereket, élelmet és takarmányt Rákóczinak. Kijelenthető, hogy az északkeleti vármegyék hozzájárultak a hadjárat költségeihez, igaz, nem a kívánt mennyiségben. Konkrét utasításokkal látja el a vármegyék területén állomásozó csapatokat Szabolcsban, Szatmárban, Beregben, Ugocsában és Ungban. Ung megyének 1644. július 13-án Eperjesen kelt levelében így ír: „Ha mi velünk egyet akar érteni és hazájának szabadságának és a közönséges jónak szolgálni.” A fejedelem 100 lovast rendelt Szendrő alá, de a későbbi levelezésekből kiderül, hogy ezt a számot nem tudták biztosítani. Meggyűlt a baja a szökött, fegyelmezetlen katonákkal. A fejedelem 15 000 fős sereget állított ki, amelynek élelmezése, hadellátása nagy erőfeszítéseket követelt. Ung megyének küldött leveleiben határozottan megvédi a reformátusok érdekeit, visszaszolgáltatja a katolikusoktól a lefoglalt javakat, nem utolsósorban hű alattvalóinak birtokjogait is védte.
II. Ferdinánddal kötött szerződésében biztosítja Erdély fejedelemségének az elismerését, ugyanakkor kötelezte magát, hogy leszereli a hajdúkat. Kapcsolata a görögkatolikus egyházzal is jóhiszeműen alakult, támogatta Tarasovits Bazil 1634. évi kinevezését a munkács-máramarosi püspöki székbe, és ezt elvárta alattvalói tisztjeitől is. 1648-ban a birtokszerző fejedelem kiváltságokat biztosított Bergszentmiklós lakosainak. A Bereg megyei gyűjteményben őrzött két levelében hű alattvalójának vagyonáról rendelkezik, majd a munkácsi fazekasokat veszi védelme alá, megállapítva kinek kell adóba és kinek kell pénzért dolgoznia.
Rákóczi élete végén a lengyel trón megszerzésére koncentrált. A fejedelem tervéhez a kozákok támogatását is megszerezte, 1648-ban bekövetkező halála miatt azonban ez meghiúsult. Rákóczi György fejedelem belpolitikájának megítélése ma is vitákat gerjeszt, elsősorban a vagyonelkobzásai miatt. Ennek csak később mutatkozott pozitív hatása, mivel Erdély központosításához és a fejedelmi hatalom megerősödéséhez vezetett. A stabilitás folytán a békés fejlődés lehetővé tette a bethleni aranykor folytatását, ami a református oktatás támogatásával és a könyvnyomtatás fellendülésével járt. Fejedelemsége idején felújította és kibővítette a gyulafehérvári nyomdaműhelyt. A héber és görög betűsorok mellett cirill betűkkel is nyomtattatott, a román lakosság igényeit is figyelemben tartva. Gazdag bibliagyűjteményt hozott létre gyulafehérvári könyvtárában.
Dr. Csatáry György, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont vezetője
A Beregsomért Alapítvány február 5-én A Lónyay-örökség beregsomi vetületei címmel tartott műhelymunkát, amelynek helyszíne a református parókia nagyterme volt. Ismeretes, hogy Beregsom is rendelkezik Lónyay-kastéllyal, ám erre a kastélyra is ráférne a szakszerű restaurálás, mely után újraéledhetne benne a kulturális élet.
A rendezvény kezdetén Farkas Ernő, a Beregsomért Alapítvány elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, felidézve a Tuzsér Községért Közalapítvánnyal 2017-ben kezdődött közös munkát, mely a Lónyay család felkutatására, bemutatására irányul.
Klicsu Ferenc, a Tuzsér Községért Közalapítvány elnöke egy kiselőadás keretében prezentálta a Lónyay család történelmi hátterét, a tuzséri kastély jelenét és jövőbeni lehetséges funkcióit. Az alapítvány célja, hogy a fennmaradt kastélyokat felújított formában a közösség szolgálatába állítsák. A felújított épületeknek funkciót kell találni, hiszen egy családi ház fenntartása is nagy költségeket emészt fel, nem beszélve ezekről az óriási műemléképületekről. A történelem megmutatta, hogyan lehet könnyen elherdálni az épített örökséget: sok kastélyban pártiroda, tsz-iroda működött, ekkor romlott jelentősen azok állapota. A megújult kastélyok jelenlegi funkcióit leginkább a turizmusban látják a szakemberek. Erről és sok más érdekességről is szól a műhelymunka során bemutatott könyv, melynek címe A tuzséri Lónyay-kastély jövőbeni hasznosítási lehetősége a kulturális turizmus kínálta kereteken belül. A Klicsu Ferenc és Opra Zsuzsanna által szerkesztett kötetet vidékünk lakói is haszonnal forgathatják, hiszen az örökségvédelem és örökségturizmus mellett olyan gondolatébresztő témák is kibontakoznak benne, mint a fogyasztói szokások a kulturális turizmusban. A bemutatott könyvből mindenkinek jutott egy példány, sokan dedikáltatták is saját könyvüket a szerkesztővel.
A rendezvény keretén belül levetítették a Lónyayak öröksége című kisfilmet, melyből megtudhattuk, hogy a beregsomi Lónyay-kastély a család nyári rezidenciája volt. A kisfilmet mindenki megtekintheti ide kattintva.
„Az emlékek ápolása nagyon fontos. Azt kívánom, hogy minél hamarabb megújuljanak ezek az épületek, és a magyarság összetartó részévé váljanak” – mondta zárszavában Gyebnár István beregszászi magyar konzul.
