Akikért nem szólt a harang

1944 őszén Magyarország déli területein az előrenyomuló Vörös Hadsereg nyomában hatalomra kerülő jugoszláv partizánok véres öldöklést hajtottak végre az ottmaradt magyar és a német lakosság ellen.

A válogatás nélkül összeterelt férfiakat, nőket, gyermekeket napokig kínozták, majd az áldozataikkal előre megásatott tömegsírokba lőtték őket. Különös kegyetlenséggel bántak a papokkal és az apácákkal. 1945 januárjától a megmaradt német és magyar lakosságot lágerekbe hajtották. A legyilkolt vagy táborba hajtott civileket ingó és ingatlan vagyonuktól megfosztották, és háborús bűnössé nyilvánították őket.

A rendszerváltozásig beszélni sem lehetett ezekről a rémtettekről. Az 1944–45-ös délvidéki népirtás máig tabu téma, de hála a helytörténeti kutatóknak, levéltárosoknak és fiatal történészeknek, ma már levéltári adatokkal alátámaszthatóan igazolható, hogy több tízezer ártatlan civilt öltek tömegsírba és zártak különböző táborokba a kommunista ideológia és a terület etnikai sokszínűségének felszámolása jegyében.

Országos megemlékezést először 2002-ben a Keskenyúton Polgári kör szervezett a budapesti Szent István-bazilikában, majd 2011-ben a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából és 2011. november 25-én az Országház felházi termében.

Idén a járványhelyzet és az utazási korlátozások miatt a hagyományosan november utolsó vasárnapján tartott, a Keskenyúton Alapítvány által szervezett egész napos megemlékezés elmarad.

A budapesti Szent István-bazilikában a 10 órai szentmisét Snell György segédpüspök, plébános atya a délvidéki áldozatokért ajánlja fel, mely felajánláshoz már számos budapesti, vidéki és határon túli plébánia csatlakozott.

Forrás: Magyar Nemzet