170 éve született Schwarz Dávid, a léghajó igazi feltalálója

170 éve született Schwarz Dávid, a léghajó igazi feltalálója

22:31 December 7, 2020

Történelem 3490 4 хвилини

A repülés történetében világszerte Ferdinand Zeppelint tartják számon az első irányítható léghajó megépítőjeként. A német gróf azonban egy magyar, a százhetven éve, 1850. december 7-én, Keszthelyen született Schwarz Dávid ötletét és terveit valósította meg. Schwarz a léghajózás valamennyi alapvető kérdését elsőként oldotta meg, de szerkezetének próbarepülését nem érte meg: a feltaláló 1897. január 13-án meghalt.

Schwarz iskolái után erdészetnél dolgozott, majd 1880-ban feleségül vette egy jómódú zágrábi fakereskedő lányát. Tíz évvel később, apósa halála után megörökölte annak vállalkozását, érdeklődése az erdőkitermelésen használt gépek nyomán fordult műszaki kérdések felé. Első léghajóterveit a bécsi hadügyminisztérium elutasította, ezután az orosz kormánynak ajánlotta fel azokat, amely fogékonynak mutatkozott az ötlet iránt. Schwarz 1892-től két évig Szentpéterváron dolgozott, de hiába költött el igen tekintélyes summát, 77 ezer rubelt, a hidrogén töltését nem tudta megoldani.

1895-ben Berlinbe települt át, s merev rendszerű, könnyűfémből épített kormányozható léghajója felkeltette a porosz hadügyminisztérium érdeklődését is. Pénzt azonban nem adtak rá, mert a találmányt katonai célokra alkalmatlannak találták – joggal, hiszen az első világháborúban bevetett 97 Zeppelin közül 94 elpusztult. A léghajók ugyanis lassúságuk miatt ki voltak szolgáltatva a mozgékony repülőgépeknek, ráadásul robbanékonyságuk miatt könnyű célpontot jelentettek és 1916-ban ki is vonták őket a frontvonalból.

Schwarz ötlete volt a merev alumínium váz és az erre feszített szivar alakú, vékony alumíniumlemezzel borított, hidrogénnel töltött hajótest. A léghajót és a gondolát kötelek helyett szilárd rudakkal kapcsolta össze, a töltést gázrekeszek segítségével tette biztonságosabbá, a három légcsavar meghajtását négyhengeres, vízhűtéses robbanómotor biztosította. Schwarz így a léghajózás valamennyi alapvető kérdését megoldotta, de szerkezetének próbarepülését nem érte meg. 1897. január 13-án meghalt, munkáját özvegye fejezte be.

A léghajó első és utolsó útját már a feltaláló halála után, a tempelhofi repülőtéren tette meg. Kezdetben minden jól alakult, azonban a pilóta, aki még soha nem vezetett, nem is vezethetett hasonló szerkezetet, megrémült az egyik ékszíj elszakadásától és hirtelen túl sok hidrogént engedett ki a ballonból. A gép zuhanni kezdett, a földhöz csapódott és kettétört. A közönség soraiban ott volt Ferdinand Zeppelin gróf is, aki már 1885-ben szabadalmat szerzett a léghajó ötletére, a munkával azonban nem úgy haladt, ahogy szeretett volna. A kudarccal végződött bemutató után a német gróf az összes szabadalmat megvette az özvegytől, s három évvel később előállt a róla elnevezett léghajótípussal. A Zeppelin fényes karriert futott be, s csak a repülőgépek tudták néhány évtizeddel később kiszorítani.

(pestisracok.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei