Nyílhegyre bukkantak bibliai csata helyszínén

Nyílhegyre bukkantak bibliai csata helyszínén

21:33 Június 4, 2021

Történelem 3260 2 хвилини

Українська

Gátnál, az ősi filiszteus városnál egy csontból készült nyílhegyre bukkantak – jelenti a Live Scienece. A nyilat a város védelmezői lőtték ki – vélik a régészek.

A héber Biblia szerint Hazáél, Arám királya Jeruzsálem ellen vonulva hódította meg Gát várost a Krisztus előtti kilencedik században. A jelenleg is zajló ásatások eredményei lapján is kijelenthető, hogy ebben az időszakban komoly pusztítás történt a városban, ami akár egy csata következménye is lehetett.

Liora Kolska Horwitz, a Jeruzsálemi Héber Egyetem munkatársa és kollégái szerint a most megtalált nyilat talán a védők lőtték ki az előrenyomuló arámi csapatokra. A nyílhegyen talált sérülések pedig arról árulkodnak, hogy a fegyver célba ért.

A régészek azt sem zárják ki, hogy a nyílhegy abban a műhelyben készült, amelyet 2006-ban találtak meg. Ebben a műhelyben a régészek több csontot tártak fel a házi szarvasmarhák alsó és hátsó végtagjairól, ami arra utal, hogy a műhelyben dolgozók csont nyílhegyeket készítettek.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei