Óriási robbanás ihlethette Szodoma történetét

Óriási robbanás ihlethette Szodoma történetét

22:00 Szeptember 23, 2021

Történelem 3750 3 хвилини

Українська

A Jordán-folyó völgyében fekvő ősi város, Tell el-Hammam egy középső bronzkori kozmikus robbanás következtében pusztulhatott el. Ennek emlékéből születhetett Szodoma bibliai története – olvasható a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság honlapján.

Régészeknek a Nature című tudományos folyóiratban megjelent elmélete szerint a Tell el-Hammam nevű, Jordániában, a Holt-tenger közelében lévő egykori város pusztulása rendkívüli módon hasonlít Szodoma lerombolásához.

A maradványok alapján mintegy 3600 évvel ezelőtt egy meteor vagy egy űrből érkező kő robbanhatott fel a város fölött, amely addig, mintegy i.e. 1650-ig az ötvenezer ember lakta Jordán-völgy legvirágzóbb és legjelentősebb települése volt Jerikó és Tall Nimrin mellett.

A hirtelen esemény olyan magas hőmérsékletet okozott, hogy a kerámiaedények kívülről megolvadtak és felforrtak, belül azonban épen maradtak.

Az egykori városban napon kiszárított sártéglákkal építkeztek, melyekből ötszintes épületeket is emeltek. A rejtélyes pusztító erő az alapok szintjéig lerombolta a házakat, a vályogtéglák elporladtak, az épületek, köztük a helyi uralkodó palotája és a várost körülvevő téglafalak és tornyok is összeomlottak.

A kutatók szerint ekkora megsemmisüléshez szükséges intenzív hőhatást csakis kozmikus becsapódás vagy robbanás okozhatott, és mivel nem található becsapódási kráter, a város felett történhetett az üstökös vagy meteorit detonációja.

A tudósok szerint feltételezhető, hogy ennek az eseménynek voltak szemtanúi, majd nemzedékeken át mesélték a látottakat, és ezzel ihletet adtak a bibliai Szodoma történetéhez, amelyben tűz és kövek zuhannak az égből, hogy elpusztítsák a várost.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei