karpat.in.ua

Egy taverna maradványai kerültek elő a világ egyik legelső városából 

Majdnem ötezer éves taverna maradványait tárták fel régészek Dél-Irakban. A föld alatti borozó feltárásától azt remélik a szakemberek, hogy így jobban megismerhetjük a világ első városaiban élő egyszerű emberek életét.

Az amerikai-olasz-iraki kutatócsapat az ókori sumér civilizáció egyik első és legjelentősebb városállamaként ismert Lagasban a mai Nászirijjától északkeletre bukkant a leletre.

„Két részre van osztva, az első részben az ételt fogyasztók számára kialakított helyiségek és padok találhatók. A második részben van egy udvar a szabadtéri étkezésekhez. Emellett találtunk két egymásba illeszkedő edényt, amit az ételek és folyadékok tartósítására használták, úgy, mint egy hűtőszekrényt” – mondja Baker Azab Wali, iraki régész.

A világ első városai a mai Dél-Irak területén alakultak ki. A korábban füldművelésből, törzsi falvakban illetve táborokban élő kisebb közösségek úgy döntöttek, hogy idegenekkel összefogva városokat hoznak létre.

„Ez a felfedezés azt mutatja, hogy abban az időben volt egyfajta egyenlőség a társadalmi osztályok között ha a szórakozóhelyeket és az átlagos életszínvonalat nézzük” – teszi hozzá Baker Azab Wali, iraki régész

A Tigris és az Eufrátesz deltájához közel fekvő Lagas területét az ókoriak a termékenysége miatt az „istenek kertjének” nevezték. Az időszámításunk előtti harmadik évezred második felében majdnem 100 ezer lakosa volt.

Forrás