karpat.in.ua

Jégkorszaki Atlantiszt találhattak Ausztrália partjainál

Quaternary Science Journal című tudományos folyóirat legfrissebb, sőt, majd januárban megjelenő számában megjelent tanulmány szerint 2,5 millió évvel ezelőtti Atlantisz víz alá süllyedt városát fedezhették fel Ausztrália észak-nyugati partjainál.

A mai Ausztráliát a mai Új-Guineával összekötő területet akkoriban nem fedte tenger, ez az Egyesült Királyságnál másfélszer nagyobb terület a tanulmány szerzői szerint pedig akár 500 ezer embernek is otthont adhatott.

A szerzők a tengerfenék domborzatát tanulmányozva arra jutottak, hogy a ma teljesen víz alatt lévő terület valaha szigetcsoportként részben a felszínen volt, sőt, beltengerek és édes vizű tavak nyomait is föl lehet fedezni. Ez pedig kiváló élőhelyet biztosíthatott a régió amúgy is tengeri élethez szokott lakóinak. Így könnyen elképzelhető, hogy a Wallacea nevű környező szigetvilágból sokan elindulhattak a mai Ausztrália felé, a kutatók modelljei alapján pedig ez a ma elsüllyedt szigetvilág akár 500 ezer embert is el tudott tartani.

A jégkorszak végével viszont emelkedni kezdett a tengerszint, így az elsüllyedt világ lakóinak is menekülniük kellett. A tanulmány szerzői szerint pedig a lakók egy része Ausztráliában találhatott új otthonra. Erre utalhat az is, hogy a nyugat-ausztráliai Kimberley régióban olyan kőeszközök jelentek meg, amelyek korábban nem voltak jellemzők erre a környékre. A kutatók szerint ezeket az elsüllyedt szigetekrők ide menekülők hozhatták magukkal. (Daily Beast)