100 év után először fedeztek fel fáraósírt

100 év után először fedeztek fel fáraósírt

14:28 Február 20, 2025

Történelem 744 4 хвилини

Українська

Több mint száz év után most először fedeztek fel új fáraósírt Egyiptomban. Dr. Piers Litherland már több mint egy évtizede kutatta az egyiptomi Királyok Völgyét, amikor rábukkant egy lépcsősorra, amely végül egy sírhoz vezetett. Mostanra bebizonyosodott, hogy ez a sír II. Thotmeszé volt, aki Kr. e. 1493 és 1479 között uralkodott. Hónapokba telt, mire eltakarították az áradások által felhalmozott törmeléket a lejtős folyosóról és bejutottak a sírba.

Litherland és csapata először úgy gondolta, hogy a sír egy fáraó feleség nyughelye lehet, aztán bejutottak a sírkamrába, egyértelművé vált, hogy egy uralkodói a nyughely. A régész akkor már tudta: olyan felfedezést tett, amilyen Tutanhamon óta nem volt. „Amikor kijöttem, a feleségem kint várt, és az egyetlen dolog, amit tenni tudtam, az volt, hogy sírva fakadtam” – mesélte Litherland. Ezután nekilátott a további törmelék eltakarításának, abban a reményben, hogy a sír mélyén megtalálja a temetkezés összezúzott maradványait – számolt be róla a The Guardian.

Valójában azonban a sír teljesen üres volt – nem azért, mert kifosztották, hanem mert szándékosan kiürítették: a sírt elöntötte az árvíz.

Egy vízesés alatt épült, és valamikor a temetés után hat éven belül megtelt vízzel. A király földi maradványait egy mellékfolyosón keresztül eltávolították és máshová szállították – magyarázta Litherland, majd azzal folytatta, hogy „csak fokozatosan, amikor átvizsgáltuk a rengeteg anyagot, akkor fedeztük fel azokat az apró alabástromtöredékeket, melyek II. Thotmesz nevét viselték”.

II. Thotmesz Hatsepszut férje és féltestvére volt – utóbbi Egyiptom egyik legnagyobb fáraója és azon kevés nők egyike, akik önálló uralkodóként kormányoztak –, valamint III. Thotmesz apja. Litherland a úgy nyilatkozott: „Ez a felfedezés megold egy óriási rejtélyt az ókori Egyiptom történetében: az újbirodalmi 18. dinasztia korai királyai sírjainak hollétét. Eddig azért nem találták meg ennek a Tutanhamon elődjének számító uralkodónak a sírját, mert mindig azt feltételezték, hogy a Királyok Völgye másik végében kell lennie”.

Mohszen Kamel, a régészeti projekt helyettes vezetője hozzátette: „A bizonyítékok arra utalnak, hogy a sír tartalma egy második sírba került áthelyezésre. Egy második, és nagy valószínűséggel érintetlen Thotmesz II.-sír létezésének lehetősége döbbenetes”.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1
A nap hírei