Az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma különös története

Iskolákat neveztek el róla, szobrok őrzik emlékét, életéről Kertész Erzsébet írt könyvet, és a budapesti Turay Ida Színház Doktornők című színdarabja is róla szól. Megérdemli a tiszteletet, mert mindent megtett azért, hogy gyógyíthasson egy olyan korban, amikor hatalmas erők próbálták visszaszorítani a tűzhely mellé.

Teljes nevén Szentgyörgyi gróf Hugonnai Vilma Jozefa Laura Ilka 1847-ben jött világra egy grófi családban, s addig tanult, ameddig azokban az időkben nőnek csak engedték. A pesti Prebstel Mária leánynevelő intézetben végezve – érettségi vizsgát egyedül férfiak tehettek – a következő lépéshez érkezett, amit a magyar szokásrend előírt: a házasságkötéshez. 18 éves korában ennek eleget is tett, férjhez ment Szilassy György földbirtokoshoz, majd megszülte gyermeküket. A báró jóval idősebb volt nála, és nemigen értette felesége tudományok iránti érdeklődését. Őt magát jobban lekötötte a kaszinó és a kártya. Első gyermekük, György 1866-ban született. Őt még további két fiú követte, Kálmán és Béla, ám nem sokkal születésüket követően mindketten meghaltak.

A boldogtalan fiatalasszony kezébe 1869-ben került a Hon című lap egyik újságcikke, mely arról írt, hogy a Zürichi Orvosi Egyetem megnyitotta a kapuit a nők előtt is. Bár férje anyagilag nem támogatta kiutazását és tanulmányait, beleegyezését adta hozzá – enélkül akkoriban nem jelentkezhetett volna az egyetemre. Az asszony akkor hatéves kisfiát a családra bízta, ő maga pedig útnak indult, és megkezdte orvosi egyetemi tanulmányait Svájcban. A tanulás mellett dolgozott, és szegényes panziókban húzta meg magát. Ekkoriban hagyta el nevéből a nemesi rangra utaló „y” végződést is. 1879-es doktorálását követően még másfél évig dolgozott az egyetem sebészeti klinikáján, mielőtt visszatért volna Magyarországra.

Vilma a sok nehézség ellenére ötévnyi tanulás után 1879. február 3-án kiváló eredménnyel lediplomázott, orvosi gyakorlatát pedig egy zürichi kórház sebészetén végezte. Nagyon szerették, tudását el is ismerték, nyugodtan kint maradhatott volna megépíteni orvosnői karrierét, ám ő hazavágyott. Ahhoz, hogy Magyarországon is orvosként praktizálhasson, először is le kellett érettségiznie. 1881-ben ezt könnyedén meg is tette – összesen a második nőként az országban –, ám ez még messze nem volt elég ahhoz, hogy itthon is elismerjék diplomáját. Honosítási kérelmet nyújtott be az orvostanári karhoz, ám Trefort Ágoston személyében hatalmas akadályba ütközött. A vallás- és közoktatási miniszter ilyen „kedvesen” szólalt fel a témában: „Szerezzünk a nőknek a tanítói pályán kívül is – melyre kiválóan alkalmasak – munkát és keresetet az iparban, a kereskedésben, sőt a közigazgatás bizonyos ágaiban, de nem követeljük, hogy bírák, ügyvédek, orvosok, törvényhozók lehessenek; a nő polgári jogok tekintetében egyenlő lehet a férfival, de a társadalmi funkciók tekintetében a nemi különbségnél s női természeténél fogva a férfival egyenlő nem lehet.”

Vilma két alkalommal kereste fel Trefortot, mindkétszer elutasították, de ezután sem adta fel. Felajánlották neki, hogy honosított diploma nélkül dolgozzon hivatalosan bábaasszonyként, de ezt meg ő nem fogadta el: ragaszkodott megszerzett diplomájához. Állóháborúra rendezkedett be, küzdött álmaiért, miközben hivatalosan csak szülésznőként tudott dolgozni. Pedig a pénzre nagy szüksége volt…Erre már csak azért is szükség volt, mert 1886-ra férjével olyannyira megromlott a kapcsolatuk, hogy elváltak egymástól. Ez idő tájt írta meg „A nők munkaköre” című tanulmányát, melyben a nők számára is kedvező iskolareformot szorgalmazott.

A válást követően 1887-ben ismét férjhez ment Wartha Vince vegyész-műegyetemi tanárhoz, a Zsolnay gyárat híressé tevő eozinmáz felfedezőjéhez, akivel rokonlelkek voltak. Csaknem negyvenéves volt, mikor 1888-ban megszületett lánya, Wartha Vilma. Ezt követően férje kérésére felhagyott a szülésznői munkával, egy ideig csupán tudományos és nőjogi kérdésekkel foglalkozott.

Részben az ő munkájának köszönhetően a kormány 1895-ben rendeletben engedélyezte a nők bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészeti képzését. Vilma azonnal saját diplomája honosítását kérelmezte, de azt csak három szigorlatot letéve engedélyezték neki. Végül Hugonnai Vilma 50 éves korában, 1897-ben végre átvehette magyar orvosi diplomáját. Az eseményen annyian jelentek meg, hogy dugig volt a terem, újságírók jegyzeteltek, miközben az első magyar orvosnő szürke selyemruhában felolvasta a doktori esküt. Ott ült a padban Steinberger Sarolta is, aki Vilmának köszönhetően tanulni kezdett az orvosi egyetemen, és az első nőként végzett a századfordulón. Maga Ferencz József is jelen volt az ünnepélyen, s így bátorította Vilmát: „Örülök, hogy a grófnő az első magyar orvosnő, de ugyebár praktizálni fog, mert a tudománynak csak akkor van becse, ha azt értékesítik.”

A pacientúráját főként szegény emberek és nők tették ki, de Vilma nem csüggedt: végre hivatalosan is gyógyíthatott. Az egyenjogúságért folytatott harca viszont tovább folytatódott. 1899-ben Pap Samu országgyűlési képviselő felháborodottan kelt ki a nők fontos tisztségviselése ellen. Vilma válaszul cikkeket és tanulmányt kezdett írni, utóbbit „A nőmozgalom Magyarországon” címmel, és felhívta a figyelmet a nők szerepére, tudására, fontosságára. 1907-ben végre magyarul is megjelenhetett A nő mint háziorvos című könyve.

Tanított az Országos Nőképző Egyesületben a helyes betegápolásról, gyermekgondozásról, a fertőző betegségek megelőzéséről, sőt a gyermekvédelemről, segítette a lányoknak szóló gimnáziumok létrehozását, folyamatosan és nyíltan vitázott a régimódi felfogású férfiakkal. Még 67 éves korában sem volt rest újra tanulni, elvégezte a katonaorvosi tanfolyamot, majd az első világháború alatt 14 vidéki városban szervezett betegmegfigyelő állomást. Miközben szakmailag egyre közelebb került céljaihoz, magánéletében tragédiák következtek. Vilma lánya – csakúgy, mint az orvosnő édesanyja – TBC-ben halt meg fiatalon, őt követte a férj, Wartha Vince 1914-ben. A megözvegyült doktornő még megérte, hogy a numerus clausus törvény meghozatala után ismét korlátozták a nők tanulási jogait, majd 1922. március 25-én szívszélhűdésben elhunyt.

Hamvai férjével együtt a Kerepesi úti Nemzeti Pantheonban nyugszanak.

Forrás: femina.hu, divany.hu