Magyar–horvát nemzetközi kutatás keretében, a Magyarságkutató Intézet vezetésével, archeogenomikai vizsgálatokkal határozták meg a Hunyadi leszármazottak genetikai származását.
Az eredményeket a Heliyon nemzetközi szakfolyóiratban közölték. A kutatás előzményei: a magyar történelmi uralkodóházak vizsgálatait 2014-ben Kásler Miklós és munkatársai dolgozták ki és indították el, majd 2019-től a Magyarságkutató Intézet folytatja ezeket a kutatásokat. 2020-ban Kásler Miklós miniszterként kezdeményezte a Hunyadi-ház archeogenetikai vizsgálatát, amelynek keretében zajlottak egyeztetések a varasdi püspökkel.
A sikeres tárgyalásoknak köszönhetően tudománydiplomáciai sikerként kerülhetett sor a lepoglavai sír felnyitására. A kutatás gyakorlati kivitelezését 2021 elején kezdték meg a kutatók a horvátországi Lepoglavában. A Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatására szentelt templom gótikus szentélyében, az oltár előtt, a márvány fedlap alatt található Hunyadi Mátyás fiának, Corvin Jánosnak és unokájának, Corvin Kristófnak a sírhelye.
A márvány sírfedlap eltávolítása után az eredeti, XV. századi gótikus sírgödör tárult a kutatók elé, benne egy késői (XIX. századi) ereklyetartó koporsóval, amelybe a XIX. századi antropológiai vizsgálat után helyezték vissza a sírban korábban eredeti helyükön nyugvó csontmaradványokat.
A kis méretű koporsó helyét, fellelt állapotát fényképesen és rajzosan is dokumentálták, majd eltávolították róla a szinte teljesen egyben megmaradt feliratos koporsófedelet. Ekkor látták, hogy a koporsóban másodlagos helyzetben ugyan, de két egyén csontjai voltak. A helyszínen elvégezték az antropológiai vizsgálatokat és a genetikai mintavételezést.
A Magyarságkutató Intézet munkatársai az extrém körülmények között végrehajtott mintavétel ellenére sikeres DNS-izolálást hajtottak végre.
A kutatás során elvégzett radiokarbon kormeghatározás megerősítette a régészeti és történeti adatokat. Az antropológiai mérések alapján az egyének koponyája megegyezett a Török Aurél által a XIX. században vizsgált és közölt koponyák fényképével.
My Website
A Corvinok ősi európai genom összetételűek
A két vizsgált egyén antropológiai módszerekkel becsült elhalálozási életkora megfeleltethető Corvin János és Corvin Kristóf ismert életkorával. A felnőtt egyén a csontozat morfológiai jellegei alapján férfi, akinek a medencéjén és az alsó végtagján jól láthatók a bal oldali csípőficam következtében kialakult csontátépülés nyomai.
Új generációs szekvenálással meghatározták mindkét egyén teljes genomszekvenciáját. Mindketten az E1b1b1a1b1a6a1c~ Y kromoszómás haplocsoportba tartoznak, amely széles Eurázsia elterjedtséget mutat.
Az apa–fiú genetikai kapcsolatot klasszikus STR-módszerekkel és teljesgenom-adatokkal is megerősítették. Minden genomanalízis rámutatott arra, hogy a Corvinok ősi európai genom összetételűek.
Azaz legmagasabb genetikai hasonlóságot az európai neolit mintákkal (amely népek szintén a Kárpát-medencéből eredeztethetők) és az ősi magyarországi neolit és rézkori mintákkal mutattak, úgy, mint a Kőrös kultúrából (Krisztus előtt 6000–5500), az Alföldi Vonaldíszes Kerámia Kultúrájából (Krisztus előtt 5500–5000), a dunántúli Lengyel-kultúrából (Krisztus előtt 5000–4400) vagy a Bodrogkeresztúr-kultúrából (Krisztus előtt 4000–3600) származó minták.
Sikeresen azonosították a Hunyadiak utolsó két férfi leszármazottját
Az azonosított haplocsoport széles eurázsiai elterjedését támasztja alá a jelenleg leírt két legközelebbi archaikus minta is: egy a középkori Szardíniából (Marcus és mtsai. 2020) és egy, az Otrar-Karatau kultúrához tartozó minta a vaskori kazah sztyeppéről (Gnecchi-Ruscone és mtsai. 2021).
Az azonos főcsoportba tartozó minták a Kárpát-medence területéről a következők:
egy avar kori minta (Krisztus után 650–675),
egy elit honfoglalás kori minta (Krisztus után 895–950) (Neparáczki és mtsai. 2019) és
egy középkori magyar nemes mintája (Nagy és mtsai. 2021, Olasz és mtsai. 2019).
Corvin Kristóf a ritka, sporadikusan előforduló T2c1+146 mitokondriális haplocsoportba tartozik, ami a mediterrán részeken a leggyakoribb, édesapja a T2b csoportba tartozik, amely Eurázsia-szerte elterjedt. Mindkét anyai vonal genetikai eredete összeegyeztethető az édesanyák történeti adatokból ismert származásával.
A kutatásban sikeresen azonosították a Hunyadiak utolsó két férfi leszármazottját. A publikációban leírt adatok alapján archeogenetikai vizsgálatokkal azonosíthatóvá váltak a Hunyadi-ház felmenőinek maradványai.
A kutatásban a Magyarságkutató Intézet, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Magyar Igazságügyi Kutatóintézet kutatói, a horvát Kulturális és Médiaügyi Minisztérium kutatói és az atlantai Praxis Genomics LLC kutatója vettek részt.
A honfoglaló magyarság és annak keleti elődei is rendkívül kevert csoportot alkottak – tudjuk meg a legújabb izgalmas kutatásokból, melynek szerzőivel a Mandiner készített interjút.
Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetében végzett magyar őstörténeti vonatkozású kutatások legújabb eredményei jelentek meg az Oxford University Press Human Molecular Genetics című tudományos folyóiratában, az eredményeket pedig újabb mérföldkőnek értékeli a szakma.
A korai magyarok népességtörténetével foglalkozó projekt magyar–orosz–ukrán tudományos együttműködés keretein belül valósult meg, összesen 18 intézet és egyetem régész, antropológus és genetikus munkatársai vettek benne részt. A mérföldkőről Szeifert Bea genetikust, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézet tudományos munkatársát, és Türk Attila régészt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Régészeti Tanszékének vezetőjét kérdeztük.
***
A Magyarságkutató Intézet nemrég komoly eredményekről számolt be a szkíták, hunok, avarok és honfoglalók genetikai átfedéseiről, ahol, ha jól tudom, archaikus mintákat is összevetettek modern mintasorokkal. Önök ezzel a megközelítéssel szemben archaikus mintákat archaikus mintákkal mértek össze. Mi a különbség a kettő között? Mindkettőnek van létjogosultsága?
Szeifert Bea: Az archeogenetikában igyekszünk minden fellelhető, releváns genetikai adatot felhasználni, származzon az ma élő vagy hajdanán élt emberektől, csoportoktól. Mindkettőnek van értelme, de a kérdésfeltevés és a kapott válaszok értelmezése során nem szabad szem elől tévesztenünk az adatsorunk sajátosságait.
Archaikus korú mintákat kizárólag modernekkel összehasonlítani, különösen ebből következtetéseket levonni problémás, hiszen a vizsgálni kívánt, mondjuk például egy 1500 éve élt csoport és a mai emberek közötti jelentős időbeli különbség miatt a kapott eredmények torzíthatnak a valóságon. Adott példában a két csoport közötti 1500 év történéseit is figyelembe kell venni. Szem előtt kell azt is tartanunk az értékeléskor, hogy a biológiai ős és a történeti ős nem azonos fogalmak.
Akárcsak mi, a Magyarságkutató Intézet munkatársai is használtak elemzéseikben archaikus korú mintákat, csupán egyes csoportok modellezésénél nem vontak be ilyeneket.
Hogyan és mennyire sikerült „megfogni” Julianus barát „keleti” magyarjait? Mi bizonyítja a létüket?
Szeifert Bea: A Kárpát-medencei régészeti leletanyaggal rendkívüli hasonlóságot mutató temetők mellett sikerült emberi csontmintákat gyűjtenünk olyan lelőhelyekről, melyeket a történeti, régészeti adatok alapján feltételezhetően a Julianus barát által megtalált népesség használhatott (csijaliki régészeti kultúra). Utóbbira vizsgálati alapot a tatárföldi és baskíriai régészek, tehát a helyi szakemberek feltételezése szolgáltatott, akik már az 1980-as években felvetették ezen temetők fontosságát a magyarság szempontjából.
A csijaliki műveltég lelőhelyeiről az ott végbement középkori iszlamizáció eredményeként szegényes mellékletű sírok kerülnek elő, melyek alapján régészetileg nem lehet eldönteni, kik is használhatták ezeket a temetőket. Reménykedtünk, hogy az archeogenetika segít erre választ kapni. A tárgyi leletek és korábbi vizsgálati eredményeink alapján a magyarokhoz egyértelműen köthető temetők (Bolsije Tyigani, Ujelgi) illetve a csijaliki kultúra temetőinek népességét genetikai módszerekkel elemezve olyan egyértelmű anyai ágú szoros kapcsolatokat találtunk, mely megerősítette azt a teóriát, hogy ezek a temetők legalább részben a keleten maradt magyarok nyughelyei.
Bolsije Tyigani temető lakosságának némely tagjának és a csijaliki kultúra egyes képviselőinek anyai vonalai teljesen megegyeznek, ez egy szoros, egyenes ági kapcsolatot jelölhet. Ilyen jellegű hasonlóságokat a Kárpát-medencében eltemetett honfoglalókkal összevetve is kimutattunk. Az archeogenetikai eredmények alapján az elválás ideje is becsülhető.
Az Orosz–Magyar Uráli Régészeti Expedíciók (2013–2019) nyomán több mint 40 év szünet után indultak újra a magyar őstörténeti terepi kutatások Kelet-Európában
A vizsgált temetők. A korai magyarok migrációjának feltételezett útvonala (nyilak) és a hozzájuk köthető régiók (nagybetűvel szedve)
Bizonyítást nyert ezen kutatás alapján, hogy a régészeti kultúrák nem csupán mesterséges fogalmak, hanem egykori rokonok hagyatékai? Elmondhatjuk, hogy a régészeti kultúrák összevetése egymással már nem hagyható figyelmen kívül a többi őstörténeti tudományág, például a történeti kutatások esetében sem?
Szeifert Bea: Igen, azt hiszem elmondhatjuk ezeket. Az egymástól földrajzilag távolabb lévő, de azonos kultúrába sorolt temetők népessége között számos genetikai kapcsolatot mutattunk ki a vizsgált régióban. Példa erre az Urál hegység két oldalán elhelyezkedő, általunk korábban vizsgált Ujelgi és a most elemzett Karanajevo lelőhely. Mindkettőt a késő kusnarenkovói kultúrába sorolták a régész szakértők, korban is megegyeznek, a Kr. u. IX-XI. században temetkeztek ide. Rendkívül sok és szoros genetikai kapcsolat van a két temető népessége között mind anyai, mind apai ágakon.
Annyira jelentős ez a hasonlóság, hogy az elemzésekben egy csoportként kezelhetőek.
Valószínűleg a két temetőt használó népesség korábban együtt élt, egy forrásuk volt, de valamilyen okból a csoport egy része az Urál nyugati oldalára költözött át.
A régészeti kultúrákat biológiai rokonságban álló csoportok alkották?
Szeifert Bea: A rövid válaszom a fenti kérdésre: az általunk vizsgált régészeti kultúrák esetében legalább részben igen, de igazából ez egy nagyon összetett kérdés. A legtöbb esetben ma még nincs lehetőség teljes temetőket és teljes kultúrákat vizsgálni. Ennek több oka is van: nem tárják fel a régészek a teljes temetőt, nem minden sírból kerül elő vizsgálható maradvány, az előkerült csontmaradványok jó része nem alkalmas a genetikai vizsgálatokra. És akkor a rendkívül költséges archeogenetikai vizsgálatok anyagi feltételeiről még nem is beszéltünk.
Tehát legtöbb esetben egy temetőből csak néhány olyan maradvány kerül a laborba, amelyekből használható adatot lehet nyerni. Ha egyazon kultúra különböző temetőit vizsgáljuk, hatványozottan beleütközünk ezekbe a problémákba. Több hiányos adatsort próbálunk összevetni egymással szigorúan meghatározott szempontok alapján.
Egy temetőn belül gyakoribb, hogy rokonokat találunk, de ahogy az előző válaszban bemutatott példa mutatja, ha szerencsénk van, akkor adott kultúra más-más temetői, sőt, ahogy vizsgálatainkból is kiderült még különböző, de időben egymást követő kultúrák egymástól földrajzilag nagyon távol eső temetői között is kimutathatóak a valaha volt rokonság nyomai.
Szeifert Bea
A novinki régészeti horizont (Kazár Kaganátus) jellemző leletei a vizsgált silovkai (Ru) kurgántemetőből a szamarai Volga-könyökben
A nyelvrokonságunk eredetének vannak biológiai maradványai is? Mond erről valamit a tanulmány?
Szeifert Bea: Nem volt célunk a nyelvrokonság biológiai szempontú elemzése. Vizsgálataink során ugyan mi is találtunk olyan anyai és apai vonalakat a Volga-Urál régió temetőiben, melyek az uráli nyelvcsalád, illetve a későbbi, szűkebb ugor nyelvi egységet alkotó nyelveket beszélők képviselőiben gyakrabban fordulnak elő, ugyanakkor az általunk vizsgált egyének ezen vonalai szoros kapcsolatot mutattak az uráli nyelvet beszélő mai hantik, mansik és magyarok mellett a szintén a Volga-Urál térségben élő, török nyelvet beszélő mai tatárokkal és baskírokkal is. Ez az eredmény azt mutatja, hogy a Volga-Urál térség genetikai összetétele nagy hatással volt a magyarokra és azok elődeire, amit a történeti és nyelvészeti adatok szintén alátámasztanak.
Török Tibor nemrég azt nyilatkozta a Mandinernek: „Az Árpáddal érkező honfoglaló magyarok egy jelentős része valóban a nyelvészek által rekonstruált protougor közösség leszármazottja volt.” Ezt önök is meg tudják erősíteni?
Türk Attila: Török Tiborék nemrégiben megjelent angol nyelvű tudományos dolgozata – az általuk közölt több, mint 200 teljes genomi adat révén – komoly előrelépés a korai magyar történelem kutatásában, adatsoruk a jövőben támpontként használható.
Mi egyelőre nem mentünk a Kr. u. IV-V. századnál korábbi időszakra, csak addig, amíg a régészek a honfoglalás kori hagyaték keleti gyökereit tekintve a legtávolabbra tudnak nyúlni. Tehát nem azért vizsgáltuk a nyugat-szibériai, tyumenyi kollégák által biztosított archaikus mintasort (Kr. u. IV–XVI. század) az obi ugor népek kialakulására vonatkozóan, mert a magyar nyelvet az ugor nyelvi egységből származtatják a nyelvészek.
Számunkra az ok az volt, hogy a magyar nyelv kiválását követően (Kr. e. XII–V. század) ezek a csoportok még sokáig (kb. Kr. u. VIII. század) egymással szomszédos területen éltek, amelynek régészeti lenyomatai is vannak. Itt
a legfontosabb azonban azt észrevenni, hogy két eltérő laborban is hasonló eredmények születtek!
Talán így érthető az a nemzetközi szakmai körökben is elfogadott vélekedés, mely szerint, ha létezik komoly perspektívával rendelkező etnogeneziskutatás, akkor a magyar egészen biztosan az elsők között van e téren, mivel a különböző laborok és tudományágak eredményei meglepő összhangot mutatnak.
Meg tudják erősíteni a honfoglaló magyarok Magyarságkutató Intézet által kimutatott belső-ázsiai kapcsolatait? Milyen formában lehet ezeket a kapcsolatokat történetileg értelmezni?
Szeifert Bea: Az eddig ismert honfoglalás kori adatok és az általunk vizsgált, Volga-Uráli csoportok alapján mindenképpen kijelenthető, hogy a honfoglaló magyarság (és annak keleti elődei is) rendkívül kevert csoport volt. A honfoglalókban korábban leírt „keleti elemek”, azaz a Kárpát-medence területétől keletebbről származtatható genetikai komponensek nagy részét mi a Volga-Uráli régészeti csoportokban is azonosítottuk. Feltételezhetően ezen a régión keresztül, közvetve kerültek a Kárpát-medencébe a magyarok elődeinek vándorlása során, még akkor is, ha valamikor időben messzebbre nézve még ennél is keletebbről, akár egészen Kelet-Ázsiából származtak.
Minél távolabbi ősöket szeretnénk azonosítani, annál nehezebb a dolgunk, hiszen a sztyepp régió – ami az éghajlati változások miatt különböző korokban más és más régiókra terjedt ki, ráadásul altípusai is ismertek (füves, erdős, félsivatagos stb.), melyek között hatalmas életföldrajzi eltérések voltak – egy genetikai olvasztótégely is volt. Az egyes népcsoportok és katonai alapon szerveződött csoportok egyaránt vándoroltak, mely során keveredtek is egymással. A lehető legközelebb úgy juthatunk a valósághoz, ha lépésről-lépésre időben egyre távolabb haladva próbáljuk meg azonosítani a keveredési eseményeket. Szerencsére ma már egyre több adat áll rendelkezésre, melyek újabb és újabb szempontok szerinti analízisével szépen lassan összeállhat ez a kirakós játék.
Az egyik vizsgált temető jellegzetes leletei
A busztanajevói (kusnarenkovói kultúra) temető egyik kurgánsírja az Urál nyugati oldalán
Hogy néz ki a kutatások jövője? Mi a helyzet Etelközzel és az egykori szomszédokkal?
Türk Attila: Folyamatos a mintagyűjtés és feldolgozás. Igyekszünk a Volga-Urál régió és a Kárpát-medence közötti térséget is feldolgozni. Ennek fontos eleme az egykori Etelköz temetőinek vizsgálata, melyek 2007 után egyre nagyobb számban kerültek elő és 2011 óta önálló régészeti lelethorizontként tartja számon a nemzetközi régészeti kutatás (szubbotci típusú lelőhelyek). Az ukrán és a moldáv kollégák segítségével máig már százas nagyságrendben gyűjtöttünk csontmintákat.
A korai magyar történelem szerencsére nem pusztán magyar belügy, hanem egy nemzetközileg is fontos tudományos kérdés, mely több ország történetét is érinti. A jövőben már nem pusztán a magyar jellegű leletanyagot tartalmazó keleti temetőket fogjuk vizsgálni, kíváncsiak vagyunk egykori szomszédaikra: besenyőkre, szlávokra, alánokra és kazárokra is.
Rendkívül érdekes kérdés, hogy genetikai szempontból milyen kapcsolatban voltak, vagy nem voltak a magyarok a közvetlen szomszédaikkal. A szlávok tekintetében például egy ukrán–magyar együttműködés keretében jelentős archaikus mintasorunk van abból az időszakból, amikor a sztyepp északi peremén élő szláv nyelvű népekhez kötött régészeti kultúrákban a halotthamvasztást felváltotta a korhasztásos rítus a Kr. u. X-XI. században, vagyis genetikailag is vizsgálható a hagyatékuk. Mindezen vizsgálatokat a lehető legmélyebb analízissel, a teljes genetikai információ elemzésével fogjuk megvalósítani.
A kicsit távolabbi jövőben az emberi genetikán túl stabil izotópos vizsgálatokat is tervezünk, melyek a migrációról, étkezési szokásokról adnak újabb információkat, de terveink között szerepel a jellemző betegségek, sőt a honfoglalók lovainak archaeogenetikai vizsgálatai is. Szeretnénk az „őstörténeti kirakós játék” minél több elemét a helyére tenni.
Meg kell változtatni azt a régi nézetet, miszerint a hunok tisztán mongolidok voltak, ezért a Kárpát-medencében talált europid leletek közül nem egyet tévesen nem hunnak, hanem germánnak vagy szarmatának azonosítottak – mondta Obrusánszky Borbála történész, az ulánbátori magyar nagykövetség vezetője a vasarnap.hu-nak.
A történész szerint a hun származás tudata tény volt a középkorban. A történelmi forrásokon kívül régészeti leletek, antropológiai vizsgálatok is az ázsiai és az európai hunok, illetve a magyarok közti rokonságot mutatták ki, a legfrissebb tudományág, az archeogenetika pedig konkrét bizonyítékokkal szolgál erre.
Obrusánszky úgy véli, hogy a Kaukázus környékéről előkerült források, régészeti leletek igazolják a magyar krónikák leírását és az Ázsiából származó hunok korai (Kr. u. I–II. század) megjelenését.
„Ismeretes, hogy Hunor és Magor egy átjárót keresett, amit a szarvas mutatott meg nekik. Ez nem más, mint a grúziai Darial-hágó, amelynek mentén koncentrálódnak a hun leletek. A hunokról szóló kínai források is óriási segítséget jelentenek a kutatók számára. Ezeket azonban magyar szempontból kell feldolgozni, a mi krónikáinkkal és hagyományainkkal összevetni. Megdöbbentő, hogy mennyi egyezés található a hun és a magyar hagyomány között” – jelentette ki.
Mivel számos kutató hangoztatja, hogy nagyon kevés hun leletanyag van a Kárpát-medencében, Obrusánszky Borbála szerint végre meg kell változtatni azt a régi nézetet, miszerint a hunok tisztán mongolidok voltak, ezért a Kárpát-medencében talált europid leletek közül nem egyet tévesen nem hunnak, hanem germánnak vagy szarmatának azonosítottak.
„A német kutatók a régebben megtalált csontleleteket újabb vizsgálatoknak vetették alá, melyekből kiderült, hogy a korábban germánnak tartott emberi maradványok hunok lehetnek” – mondta a történész, megjegyezve, hogy jelenleg a Magyarságkutató Intézet végez intenzív kutatást a hunok eredetével kapcsolatban, és reméli, hogy nemsokára áttörő kutatásokat publikálnak a témában.
„Ha össze lehetne vetni archeogenetikai szempontból az Abák nemzetségét az Árpád-házi királyokéval, és beigazolódna a távoli rokonság, ezzel igazolódnának a krónikák feljegyzései, ami alapjaiban határozná meg a történetírást” – többek között erről beszél az abasári régészeti feltárásról készült videónkban Makoldi Miklós vezető régész. A Magyarságkutató Intézet régészeti zászlóshajójának számító ásatás harmadik királyunk, Aba Sámuel elfeledett nemzetségfői központjának föld alatt rejtőző emlékeit hozza felszínre, ahol még a közelmúltban is mezőgazdasági géppark állt.
Izgalmas eredményekkel kecsegtet az abasári Bolt-dombon jelenleg is folyó, a Magyarságkutató Intézethez köthető ásatás, amelynek tétje, hogy előkerülnek-e harmadik királyunk, Aba Sámuel földi maradványai. Az Aba-család a korban az Árpád-ház utáni második legfontosabb dinasztia, ők adják Sámuel képében az első palotaispánt, amely lényegében a király helyettesét jelentette. Mára nehéz elképzelni, hogy a Heves megyei bájos település egykor királyi székhely volt, az Alföld felől is jól kivehető, fehérre meszelt falú szakrális templom- és kolostoregyüttessel.
A Mátraalja lankáin, az Alföld és a hegyvidék találkozásánál alapította Aba Sámuel 1042-ben azt a templom és kolostoregyüttest, amely a régészek várakozása szerint magának a királynak a földi maradványait rejtheti. A feltárást vezető Makoldi Miklóst idézve hívjuk olvasóinkat Abasárra, egy virtuális helyszínbejárásra.
Ékkőként világított az abasári templom
Sámuel harmadik magyar királyunk 1041 és 1044 között uralkodott. Az Aba nemzetségbeli uralkodónak és családjának jelentőségét jól mutatja, hogy Géza fejedelem négy lánya közül hármat külföldi királyokhoz, trónvárományosokhoz adott feleségnek, és pusztán egyet Magyarországon, aki Aba Sámuel hitvese lett. Az Aba család a korban az Árpád-ház utáni második legfontosabb dinasztia, ők adják Sámuel képében az első palotaispánt, amely lényegében a király helyettesét jelentette. Ennek köszönhetően Abasáron, a királyi székhelyen pezsgő vallási és kulturális élet zajlott, amely többek között a Bolt-dombon alapított Nagyboldogasszony-templomnak és a hozzá kapcsolódó bencés monostornak volt köszönhető. A dombtető az alant húzódó, már alföldies jellegű táj fölé magasodik, ahonnan – amíg a visontai erőmű, és a meddőhányó nem csúfította el a környék arculatát – akár 150 kilométeres távolságra is el lehetett látni, azaz az Alföld felől is jól kivehető volt fehérre meszelt falaival az ékkőként világító szakrális épületegyüttes.
Korok egymásra rakódó rétegei
Mint minden ásatáson, úgy az abasári esetén is igaz, hogy különböző korok egymásra rakódó rétegeit fokozatosan tárják fel, egyre lejjebb haladva értelemszerűen az egyre korábbi emlékek felé haladva. A feltárás jelen állapotában a késői román kor és a korai gótika időszaka közé tehető, XIII. században épült templom körvonalait mutatja, de előrebocsátjuk: ez alatt húzódik az eredeti, kora Árpád-kori, XI. századi templom. A XIII. századi templom a korban megszokott keleti tájolású, mivel a keleten felkelő nap első sugarainál mutatták be a hajnali misén az Úr megtestesülését. A templom szentélye 16 méter hosszú és 8 méter széles, a román kori szerkesztési elvek alapján a belmagassága ugyanígy 16 méter lehetett. Hajója kétszer ilyen hosszú, és akár 20 méteres belmagasságú is lehetett, valószínűleg torony is tartozott az épülethez. A templom méretei jól mutatják a királyi székhely templomának rangját, amely egy szinten állt az Árpád-kor margitszigeti templomaival.
Turulmadár és sisak
A valamikori szentélyben, a tatárjárás után megépült XIII. századi lépcsősor mögött található az oltár alapozása. Előtte, a szent tér mértani középpontjában két sírt tártak fel a kutatók, ahol akár Aba Sámuel és felesége is nyugodhatnak, de az eltemetés módja utalhat apa és fia, illetve egy testvérpár sírgödrére is. A feltételezéseket némileg árnyalja, hogy a két sír fölött vastag, több mint fél méteres vastagságban emberi csontok voltak a koporsók felett: ezek fölé helyeztek két, a XV. század jegyeit hordó, ugyanakkor félkész sírkövet. A kiemelt sírköveken az Abák nemzetségi címere található, amelynek fő motívuma a turulmadár, ugyanakkor nincs rajtuk körfelirat, és nincs mívesen kifaragva sem a címerállat, sem a sisak.
Sírok a templom körül
A koporsóba temetett két ember kilétére az archeogenetikus vizsgálatok adhatnak választ, amelyhez sok segítséget nyújthat az ásatás során korábban, 2020 őszén előkerült két holttest, amelyek fölé hasonló, de teljesen kifaragott sírköveket helyeztek. Az ottani felirat tanúsága szerint a sírban János és olvashatatlan nevű hitvesének fiai, János és Mihály nyugszanak. A kutatások a felirat nyomán kiderítették, hogy a kisnánai vár urai, az Aba nembeli Kompolt család két tagja, Kompolt János fia János és Mihály nyugodott a sírban, akiktől genetikai mintákat is vettek. A domb körül különben eddig mintegy 150 sír került elő, de akár ezres nagyságrendben is temetkezhettek a templom környékére a bencés szerzetesek, illetve más előkelők.
Háromhajós bazilika volt alapítása idején
Ha a szentély középpontjában megtalált két sírhely nem is Aba Sámuel földi maradványait rejti, van remény, hogy a királyt mégis e templomban temették el. A kutatók szerint a főoltár helye már a korai román kori, XI. századi templomban is azonos helyen volt, és a környékét azért hagyhatták üresen, mert sejtették, hogy erre a területre temethették az alapító királyt. Azt, hogy Aba Sámuel a tatárjárás során feldúlt templom falai közé temetkezhetett, az is indokolhatja, hogy Abasár az Abák nemzetségfői és ősi családi fészke volt, ahová a királyt rokoni szálak is fűzték, ezért lehet magától értetődő, hogy itt helyezték örök nyugalomra. A templom keleti falán jól kivehető a korábbi templom félköríves szentélyzáródása, azaz annak a háromhajós, bazilika méretű templomnak a főszentélye, amely az 1042-es alapításhoz köthető. A királysírt ennek szintjén, azaz ennek mélységében helyezhették el a főoltár előtti és alatti területen.
Már Géza idejében állt itt templom
A templom mellett, az egykori utcaszinten található a templomhoz tartozó kolostor épülete és annak belső, lekövezett udvara. Egykori kútja az újkori építésű művelődési ház alatt található. Ezt a belső udvart egy utcácska kötötte össze azzal a körtemplommal, amelyet már az 1970-es években Nagy Árpád megtalált. Ez a rotunda bizonyítja, hogy az Aba nemzetség már Géza és Szent István idejében is épített templomot, azaz a kereszténység ezeréves emlékeként később, mint keresztelőkápolnát csatolták a kolostorhoz.
A mosolygós etruszk Mária
Az ásatás során eddig előkerült legfontosabb tárgy egy, a Madonnát Jézussal ábrázoló köríves dombormű-töredék, archaikus mosolya az etruszk művészetben gyakori. A Nagyboldogasszony-templom Máriájának glóriája vörösre volt festve, amely felveti azt is, hogy a dombormű aranyozott volt.
A Magyarságkutató Intézet Facebook-oldalán osztotta meg a Hunyadi család archeogenetikai kutatásának legújabb eredményeit.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, új kutatásokba kezdett a Magyarságkutató Intézet, melynek célja, hogy megállapítsák a Hunyadi-család, így Mátyás király származását. Ennek kapcsán Horvátországban feltárták Corvin János és fia, Corvin Kristóf sírját, és DNS-mintát is vettek a földi maradványokból.
A Magyarságkutató Intézet Facebook-oldalán szombaton közölte, megvannak a DNS-vizsgálat eredményei. Mint írják, a lepoglavai pálos kolostor főoltára előtti sírból vett csontmintákból a sikeres DNS kinyerése után a Magyarságkutató Intézet szakértői meghatározták az egyénekre jellemző Y-STR DNS profilt, ami a két mintában megegyezik. Ez az eredmény a történeti adatokat megerősítve azt jelenti, hogy a genetikai adatok is az apa-fiú leszármazást mutatják. Tehát minden adat azt bizonyítja, hogy a sírokban valóban Mátyás király természetes fia és unokája, Corvin János és Corvin Kristóf nyugszik.
