Izrael északi részén egy bizánci templom maradványaira bukkantak a lakók a házuk alatt – jelentette szerdán a Háárec című helyi újság honlapja.
A Miliya arab faluban élő Elijja és Samija Arraf házuk alatt három mozaikra bukkantak. Szobáik padlója alatt egy bizánci építmény központi részének apró kövekből kirakott, míves mozaikpadlóját, udvaruk alatt pedig a templom bejáratát vagy átriumát, külső, nem fedett terét találták meg a mozaikpadló durvább, két centiméteres kövekből álló padlózata alapján.
Tőlük 15 méterre, Elijja Arraf Michel nevű bátyjának otthona alatt is régészkedtek, és ott is eredménnyel jártak: egy harmadik, szintén gondosan kidolgozott mozaikra leltek, és a terület nagysága alapján arra gondolnak, hogy nem csak egy templom, hanem egy kolostor lehetett a faluban.
Két különálló templom padlózata is lehetne a két díszes mozaik, de 1600 évvel ezelőtt, a bizánci korban 5–600 lakója lehetett a településnek, és valószínűbbnek tűnik egy kolostorkomplexum, mint két templom építése.
Az Arraf család tagjai 1875-ben költöztek le a Miliya látképét ma is meghatározó, domb tetején álló keresztes vár romjai közül a domboldalra, ahol egy ottomán–török stílusú családi otthont emeltek maguknak.
A családi legenda szerint amikor elhagyták a várfalak nyújtotta biztonságot, akkor sokan azzal riogatták őket, hogy majd felfalják őket a farkasok a lenti védtelen földeken, egy másik legenda szerint pedig mozaikokat láttak az alapok ásásánál.
Később a család gyarapodott, az 1930-as években újabb, háromszobás házat építettek a régi mellé, és 1952-ben a két építmény összeépítésével növelték otthonukat.
Amikor ezeken az építkezéseken leástak, ismét látták a mozaikokat, és felidézték a beigazolódott régi családi legendát.1952-ben egy évre le is állították emiatt a munkálatokat, nyitva hagyták a gödröt, és mindenkinek megmutatták a mozaikot a faluban, majd újra elfeledkeztek a föld alatti maradványokról.
A Bizánci Birodalom a legnagyobb kiterjedése idején, a VI. század derekán. Palesztina is Bizánc fennhatósága alá tartozott
Az 1980-as években aztán Elijja bátyja, Michel egy új ház alapjait kezdte ásni udvarukon, és egy eddig ismeretlen, új mozaikra bukkant. Kihívta az Izraeli Régészeti Hatóságot (IAA), amely 1988-ban a család költségére feltárta a padlót. A 6 méter hosszú és 3 méter széles mozaikon egy görög felirat – medalion – is előkerült.
Az ásatásokat azóta is folytatják, a haifai egyetem régésze, az utca túloldalán lakó Rabei Khamisy vezeti őket, a faluból jelentkező önkénteseket és a család tagjait irányítja a terület – vagyis a ház kertjének – feltárásában.
A szabályosan kelet-nyugati tájolású, ötödik-hatodik századi templom oltárát még nem találták meg, és a régész szerint az is lehet, hogy soha nem is fogják. A hetedik század elejétől ugyanis vérzivataros idők köszöntöttek a térségre: előbb 614-ben perzsa hódítás söpört végig Galileán, majd a muzulmán hódítóké lett a térség.
Később keresztes lovagok érkeztek, akik 1150 körül a domb tetején várat építettek maguknak, valószínűleg felhasználva az egykori bizánci kolostorrom köveit. 2017-ben az ő hatalmas borászatukat találták meg és tárták fel a falu lakói, szintén Khamisy vezetésével.
Miliya nevű észak-alileai faluban magyar leszármazottak is élnek: számos Lajusz-Lajos nevű család a keresztes vitézekkel érkezett ősök hagyományát ápolja mintegy ezer éve. A falu kétszáz éves temploma mellett avatták fel tavaly ősszel a szentföldi zarándoklatot vezető II. András király domborművét keresztes hadjáratának nyolcszázadik évfordulóján.
Izraeli régészek egy 3200 éves erődöt fedeztek fel, amelyet az egyiptomiak és a kánaániták építhettek, az izraeliták ősi ellenségei a Bibliában.
Az építmény azért épülhetett, hogy az újonnan érkezett filiszteusokat távol tartsa a régiótól.
Az Izraeli Antik Hatóság (IAA) szerint a Galon erődnek elnevezett katonai struktúra az időszámításunk előtti XII. század közepéből származik, amikor a bibliai Debora prófétanő és Sámson élhettek. A citadella így a régészek számítása alapján a Bírák Könyve idejéből származhat.
Rengeteg nyugtalanság járta át akkoriban a Kánaán földjeként ismert régiót, amelyet az egyiptomiak irányítottak – közölte Saar Ganor és Itamar Weissbein, az IAA régészei közleményükben, amelyről a LiveScience számolt be. – A zsidók és a filiszteusok is szerették volna azonban átvenni a hatalmat, ami miatt az egyiptomiak kénytelenek voltak erődöt emelni.
A 18 méter széles és 18 méter hosszú, négyzet alakú erőd maradványai, valamint a szobáiban talált egyiptomi stílusban készült kerámia tárgyak és háztartási eszközök is figyelemre méltóak.
Az épület négy sarkában ráadásul egykor tornyok emelkedtek.
A szakemberek szerint az egykori erőd központjában táblakövekkel és emelkedő oszlopokkal kirakott udvar állhatott.
Nem meglepő, hogy az erőd építésének időpontja az erőszakos területi viták zűrzavaros idejére tehető, amikor kánaániták, az izraeliták és a filiszteusok csatáztak egymással – tették hozzá a régészek. – A galoni erőd pont a filiszteusok és az izraelita területek közepén, stratégiai helyen feküdt, és a tornyokból a katonák könnyen szemmel tudták tartani a Júdeai-síkság felé kanyarodó utat is.
A tudósok szerint úgy tűnik, hogy az erődöt kánaánita vagy egyiptomi kísérletként építették, hogy megbirkózzanak az új geopolitikai helyzettel.
Az épületet végül az egyiptomiak hagyhatták magára, valószínűleg egy filiszteus támadást követően.
Ahogy arra Talila Lifshitz, a Zsidó Nemzeti Alap déli régiója közösségi osztályának igazgatója rámutatott, a galoni erőd felfedezése „lenyűgöző bepillantást enged az ország történelmének egy viszonylag ismeretlen időszakának történetébe”.
Százezer éves kőszerszámkészítő műhelyt találtak Izraelben, Dimóna városnál – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
A núbiai-Levallois kultúra pattintott kő szerszámainak egykori műhelyét találták meg az új izraeli lelőhelyen az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei vezette ásatásokon.
„Ezt a tevékenységet a modern ember megjelenésével azonosítják, amely 150-200 ezer évvel ezelőtt Kelet-Afrikában élt, majd onnan elterjedt az egész világon. A kovakő faragásának Dimónában is megtalált technológiája a középső-paleolitikum időszakában, 250 ezertől 50 ezer évvel ezelőttig virágzott” – közölték az IAA régészei.
Valószínűleg azért találtak rá az akkori emberek erre a kicsinynek számító lelőhelyre, mert ott bőven bányászható a természetes kovakő, amelyből viszonylag könnyen tudták elkészíteni eszközeiket. Ennek a helynek az a különlegessége, hogy kőforgácsolással készítették a tárgyakat, az Afrikából eredő núbiai-Levallois kultúra módszerével. Ennek a technikának azért fontos a régészeti és tudományos nyomon követése, mert segítségével megismerhetjük a modern ember Afrikából a világ többi részéhez vezető, mintegy 100 ezer évvel ezelőtti migrációs útvonalait.
Szakértők úgy vélik, hogy ez az Izrael területén megtalált eddigi legkorábbi núbiai-Levallois emlék, ahol teljesen eredeti helyükön maradtak az egykori műhely nyomai, látni ahol az emberek ültek és eszközeiket készítették. Az elmúlt évtizedben ennek a kultúrának nagyon sok lelőhelyét fedezték fel az Arab-félszigeten, ebből arra következtettek, hogy az Arab-félszigeten át áramlottak ki egykor az emberek a többi földrész felé Afrikából. A dimónai lelőhely minden bizonnyal ennek a kultúrának a legészakibb áramlatát jelölheti, s ezek szerint Afrikából az Arab-félszigeten és a Negev-sivatagon át is vonultak az emberek.
A régészeti lelőhelyet véletlenül fedezték fel, amikor az izraeli elektromos művek a terepet készítette elő egy napenergia-erőműhöz.
شعور لا يقارن كلما تشهد كشف اثري جديد، انتظروا الاعلان عن كشف اثري جديد بسقارة، شكرا لزملائي بالوزارة. An indescribable feeling when you witness a new archeological discovery. Stay tuned for the announcement of a new discovery in Saqqara Thank you to my colleagues in the ministry pic.twitter.com/RpgK6TmREo
Mexican archaeologists say they found remains of 119 more people, including women and several children, in a centuries-old Aztec "tower of skulls" in the heart of the capital https://t.co/gsHq95aLzM
The Jerusalem Post
című angol nyelvű izraeli újság adott hírt arról, hogy Salamon király bányáit
rejtheti Izraelben a Timna Nemzeti Park.
Ha történeti forrásnak tekintjük a Bibliát, akkor az első Szentély
korában, Saul, Dávid és Salamon király idején rendkívüli gazdagságban éltek a
zsidó királyok. Vagyonukra magyarázatot adhatnak a Bibliában nem említett, a
mai Izrael területén lévő Timnában, illetve a mai Jordániában lévő
Kirbet-en-Nahaszban, a Holt-tengeri árok két oldalán található rézbányák.
Multidiszciplináris vizsgálatok alapján Erez Ben-Joszef
régész arra a következtetésre jutott, hogy a timnai rézbányák egy kiterjedt
ipari-gazdasági rendszer részét alkották, amelyet az Ószövetségben is szereplő
edomiták működtettek.
Az elmúlt 70 évben komoly régészeti vita zajlott arról, hogy
Salamon király csak egy helyi kiskirály vagy valóban jelentős királyságot építő
történeti személy volt, mivel a legutóbbi időkig alig találtak hiteles
bizonyítékokat a Biblia birodalmának korából, mintegy háromezer évvel
ezelőttről.
Erez Ben-Joszef felfedezései azonban megerősítik a jelentős
korai királyság elméletét, mert bizonyítják, hogy ipari mértékű fémkitermelés
folyt évszázadokon át ebben a korban. A fémek és a belőlük kovácsolt fegyverek
és bronzeszközök pedig királysággá fejlesztették a korábbi korok egyszerű
mezőgazdasági településeit a térségben.
Ben-Joszef mintegy ezer timnai rézbányát vizsgált meg, és
olyan szerves anyagokat talált, amelyek lehetővé tették a szénizotópos
kormeghatározást. Kiderült, hogy a rendkívül száraz éghajlaton megmaradt
leletek – magok, élelem- és ruhamaradványok – a Bibliában Salamon
uralkodásaként megjelölt korból származnak.
Úgy tűnik, hogy az edomiták megolvasztották a rézércet, és
ezzel fizették meg a Salamon területén történő áthaladás vámját. A kereskedelem
részeként Salamon király helyben nem fellelhető luxus ételeket importálhatott
királyságába. Ebben a korban, háromezer évvel ezelőtt a réz volt a
legértékesebb ásványi anyag. A termelés volumene alapján ezeket a helyeket
csakis egy fejlett, hierarchikus társadalom tudta működtetni.
A szakértők szerint Salamon a mai Eilattól mintegy 30
kilométerre, északra lévő Timna bányáiból szerzett rezet, amelynek egy részét
felhasználta, egy részét pedig aranyra és ezüstre cserélte. Sisay Tsegay ismert
történész szerint Salamon aranyforrása valószínűleg Sába királynője volt,
akinek palotáját már felfedezték, és azt remélik, hogy hamarosan rábukkannak a
közelében az aranybányák aknáira is.
A réz kinyerése érdekében a rézércet tartalmazó zöldes
köveket 1200 Celsius-foknál magasabbra kellett hevíteni, amit két ember által
lábbal hajtott kezdetleges kohókban végeztek el.
A réz és annak ötvözete, a bronz előállítása akkora
erőfeszítéseket igényelt, hogy eleinte csak ékszereket és vallási kegytárgyakat
készítettek belőle, de az ipari termelés megszervezése idővel lehetővé tette a
nagyobb mennyiség révén a fegyverek gyártását is.
A különösen nehéz bányászati munkakörülmények miatt a
szakemberek úgy vélik, hogy rabszolgák végezhették a bányászatot és a réz
kinyerését a kövekből. A számítások szerint mintegy ötezer tonna rezet
nyerhettek ki ezekből a bányákból, ami elég lehetett az egész térség számára.
