Izraeli régészek egy ősi apáca holttestére bukkantak Jeruzsálem közelében. A sírban az elhunyt kar- és lábcsontjait, valamint a nyaka körül nehéz vasgyűrűket találtak. A kutatók a felfedezést úgy értelmezték, mint az első fizikai bizonyítékot a bizánci apácák szigorú aszkézisére.
A maradványokat egy bizánci kolostor helyén találták meg, mintegy három kilométerre északnyugatra Jeruzsálem óvárosától. A kolostor az V–VII. században működött itt − írta a wnoz.de.
„A papság körében a nehéz gyűrűk viselését akkoriban nem tekintették kínzási módszernek, inkább csak önkéntes önkínzásnak” – fogalmazott a felfedezésről szóló közleményében a régiségügyi hatóság. Mint mondta, abban az időben azt hitték, hogy „minél inkább lemond az ember az élvezetekről, sőt kínozza a testét, spirituális értelemben annál magasabbra emelkedik a lélek”.
My Website
A halott apáca felfedezése a bizánci szerzetesek − és úgy tűnik, az apácák − körében elterjedt szélsőséges aszkézis újabb kifejeződése. Az erkölcsbíráskodás formái közé tartozott a hosszas böjtölés, a nehéz láncokba verés, az alvásmegvonás vagy a kis szobákba zárás, sőt egyes esetekben a szerzetesek tűzbe vagy ragadozók elé vetették magukat.
Olyan, mintha páncélt viselne
A testet a templom oltára alatti sírban találták meg. A nő karjai körül 12–14 karikát, nyaka körül 4 karikát, lábai körül pedig legalább 10 karikát találtak. A hasán lévő vaslemezek, amelyekhez a gyűrűket erősítették, olyan hatást keltettek, mintha a csontváz páncélt viselne.
A földi maradványok rossz állapotban voltak, de a fogzománc vizsgálata kimutatta, hogy az elhunyt nő volt. A sírban egyéb fémtárgyakat, köztük egy kis keresztet is találtak.
Egy tibeti barlangban talált emberi csontmaradványok arra utalnak, hogy egy ősi emberfaj több évezredig élhetett a területen. A kutatók összesen 2500 csontot vizsgáltak át, és megállapították, hogy a maradványok egy kevésbé ismert ősi emberfajra utalnak, amely a jégkorszakot is túlélte.
A tudósok jelentős felfedezést tettek, miután egy 3280 méter magasságban lévő tibeti barlangban emberi csontokat találtak. A Nature című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a gyenyiszovai emberek csoportja élhetett a barlangban, akik több mint 160 ezer évig maradhattak fenn a területen. A gyenyiszovaiak, akik időben és helyben is együtt élhettek a neandervölgyiekkel és a Homo sapienssel, kevés bizonyítékot hagytak maguk után, így eddig nem volt tisztázott, meddig éltek és hogyan alkalmazkodtak környezetükhöz.
A kutatások szerint az ősi emberi faj a 200 000 és 40 000 évvel ezelőtti időszak között élt, ami azt jelenti, hogy több változó éghajlati viszonyt is képesek voltak túlélni, beleértve a jégkorszakot is. A csontok között talált állati maradványokból arra következtettek, hogy a gyenyiszovaiak vadásztak, az állatok húsát elfogyasztották, a csontokból pedig szerszámokat készítettek.
A barlangban talált bordacsont egy új gyenyiszovai egyedhez tartozhat, amelyet 48 000 és 32 000 évvel ezelőtti időszakra datáltak. Ez arra utal, hogy ez az egyén akkor élt, amikor a modern ember szétszóródott az eurázsiai kontinensen. A gyenyiszovaiak képesek voltak átvészelni két hideg időszakot, és alkalmazkodni a melegebb időszakokhoz is.
Dr. Frido Welker, a Koppenhágai Egyetem munkatársa szerint a tibeti fennsík, annak magassága ellenére, stabil környezetet biztosíthatott a nép számára. A kutató hozzátette, hogy az eredmények új kérdéseket vetnek fel a gyenyiszovaiak kihalásának időpontjáról és okairól a Tibeti-fennsíkon.
Véletlenül bukkantak kutatók egy kőbányában egy pteroszaurusz, azaz egy repülő őshüllő maradványaira. A lelet számos érdekességgel szolgál, melyek árulkodnak a faj életmódjáról is: a tudósok szerint a kampós, fésűszerű fogazatával szűrte ki táplálékait a vízből.
Folyamatosan érkeznek az érdekes felfedezések a Földet egykoron benépesítő különböző ősi állatokról. Nemrégiben egy hatalmas keltetőhelyre bukkantak Indiában kutatók, de arra is fény derült, hogy a T-rex okosabb lehetett, mint gondoltuk.
Egy új felfedezés a pteroszaurusz rendjéhez tartozó ctenochasmatida családját érinti – kutatók Németországban bukkantak egy ilyen állat gyakorlatilag teljes csontvázára, melynek érdekessége, hogy több mint 400 foggal rendelkezett. A csontvázat Balaenognathus maeuseri névre keresztelték, és rendkívül különbözik a család más állataitól.
A Palaontologische Zeitschrift folyóiratban publikált eredmények szerint az állat különleges fogazata azért is érdekes, mert egyes pteroszauruszok éles foggal rendelkeztek az áldozat megszúrására, de voltak olyanok is, amelyek nem is rendelkeztek fogakkal.
A tanulmányt vezető David Martill professzor kiemelte: ugyan van olyan pteroszaurusz is, melynek több foga van (ez a pterodaustro), de annak az állatnak a felső állkapcsában zömök fogak vannak, az alsóban pedig hosszúak.
A most talált csontváz kapcsán az az érdekes, hogy a fogak mérete egyforma a felső és az alsó állkapocsban is – azzal a különbséggel, hogy a felsőben több fog található. Az állkapocs hosszú, a fogak aprók és kampósak, köztük pedig kis rések vannak, mint egy fésű.
A különleges fogazat a táplálkozás módjáról is árulkodik – írja az Interesting Engineering. Az állat a kanál alakú csőrét használhatta tölcsérként, hogy vízzel töltse meg azt, majd a fogai segítségével szűrhette ki a szükségtelen folyadékot – a zsákmány így a szájában maradt.
Az állat a sekély lagúnákon gázolhatott át, például garnélarákokra vadászva. A kutatók kiemelték, hogy ez a pteroszaurusz – más társaival ellentétben – egyes fogainak a végén kis kampókkal is rendelkezett, melyek segíthettek az apró zsákmány befogásában.
A Balaenognathus maeuseri csontváza jelenleg a német, bambergi természettudományos múzeumban látható.
A legutóbbi jégkorszakban élt, vadászó-gyűjtögető populáció tagjainak maradványaira bukkantak német kutatók.
Az emberek vándorlásairól – illetve azokkal összefüggésben – időnként kiderülnek érdekes részletek, néhány éve például egy 11 500 évvel ezelőtt Alaszkában élt kislány maradványainak genetikai elemzése új megvilágításba helyezte Észak-Amerika benépesítésének történetét.
Most egy, a Current Biology folyóiratban publikált új tanulmány tíz, nagyjából 7500 éves ember genomjainak vizsgálatával az Észak-Amerikából Észak-Ázsiába vándorló emberek génáramlását vizsgálta. Ez azért érdekes, mert jellemzően az ellenkező irányba történő áramlásról szólnak az ilyen megállapítások.
Ugyanakkor, a kutatók egy másik érdekes megállapítást is tettek. Megvizsgálták ugyanis egy Nyugat-Szibériában nagyjából 6500 éve élt, őskori sámán maradványait is – és arra jutottak a DNS-vizsgálat után, hogy ez a helyszín több mint 1500 kilométerre, nyugatra található attól a csoporttól, amellyel genetikai kapcsolatokat mutatott.
Az Interesting Engineering összefoglalója szerint az igazi meglepetés a további vizsgálatokkal érkezett: sikerült ugyanis a kutatóknak azonosítaniuk egy eddig ismeretlen szibériai populációt. Ők a neolit korban élhettek az Altaj-Szaján régióban, mely közel van az orosz, kínai, mongol és kazah határhoz is. Mint arra a DNS-vizsgálatok rámutattak, ők a paleo-szibériai és az ősi észak-eurázsiai (ANE) népek leszármazottai voltak.
Cosimo Posth, a Tübingeni Egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője a felfedezés kapcsán elmondta: a most felfedezett populáció vadászó-gyűjtögető volt, és a legutóbbi jégkorszak idején éltek. Posth azt is hangsúlyozta, hogy ezen terület jelentős szerepet töltött be az emberi történelemben a különböző népvándorlások során.
Lengyel kutatók felfedeztek egy XVII. századi sírt, amiben egy olyan női csontvázat találtak, akit azzal vádoltak meg még életében, hogy vámpír.
Az Ostromeckotól nem messze található sírban fekvő csontvázat sarlóval a nyakánál temették el, illetve a lakatot raktak a bal nagylábújjára, hogy ne tudjon visszatérni a sírból a hiedelem szerint.
A kutatók úgy vélik, hogy a nőt azért gondolhatták vérszopó szörnynek, mert kiálló fogai voltak, ez pedig épp elég volt ebben az időben ahhoz, hogy valakit vámpírnak kiáltsanak ki.
A vámpirizmusról szóló mendemondák nagyon népszerűvé váltak Nyugat-Európában dr. John Polidori 1819-ben megjelent, a Vámpír című regénye, illetve Bram Stoke 1897-es Drakulája miatt, és az emberek tényleg hittek abban, hogy a grófhoz hasonló vérszívó élőhalottak köztünk járnak, ezért nem volt ritka, hogy valakit azért küldtek a másvilágra, mert azt hitték egy közülük.
A mostani csontváz azonban azért is érdekes, mert ez az első ilyen eset, amit Lengyelországban találtak.
A sebészeti eljárások legkorábbi bizonyítékára bukkanhattak régészek egy elhagyatott indonéziai barlangban, ahol egy 31 ezer éves, amputált lábú csontvázat találtak – derült ki egy új tanulmányból, amely a Nature tudományos lapban jelent meg.
A The Guardian cikke szerint ausztrál és indonéz régészek egy csoportja kőkorszaki művészet nyomai után kutatott 2020-ban a borneói Kelet-Kalimantan tartományban egy mészkőbarlangban, amikor véletlenül egy temetkezési helyet fedeztek fel. Az ott fellelt egyik csontváz vizsgálata során kiderült, hogy az az emberiség történetének legkorábbi amputációs sebészeti beavatkozásának bizonyítéka lehet. Minden korábban feltárt, összetett orvosi beavatkozásokra utaló maradvány több tízezer évvel későbbi időszakból származott.
Tim Maloney, a feltárást vezető kutató úgy fogalmazott: a felfedezés „minden régész álma”.
Elmondta: a paleontológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a bal alsó lábszáron a csontok összeforrtak, ami arra utal, hogy amputálták a láb egy részét több évvel az illető halála előtt. A csonk jellege azt mutatja, hogy azt nem valamiféle baleset vagy állat támadása, hanem sebészeti beavatkozás idézte elő.
A mostani felfedezés előtt az volt a széles körben elfogadott elmélet, hogy nagyjából 10 ezer évvel ezelőtt juthatott el az emberiség odáig, hogy egy amputáció ne a halálos ítélettel legyen egyenlő. Az eddigi feltételezések szerint erre az időszakra – a letelepedett földművelő társadalmak idejére – fejlődhettek ki a végtageltávolítás biztonságos végrehajtásához szükséges sebészeti eljárások.
A sikeres amputáció eddig megismert legrégebbi bizonyítéka egy nagyjából 7 ezer éves csontváz volt, amelynek a bal alkarja hiányzott. Ennek tükrében Maloney szerint az indonéziai lelet most átírja az orvostudomány eddig ismert történetét, hiszen kiderült, hogy az ősemberek olyan komplex sebészeti beavatkozásokra voltak képesek, amelyek után a páciensek felgyógyultak, és még évekig eléltek, akár egy kar vagy egy láb eltávolítása után is. A kőkorszaki sebész feltehetően kiterjedt anatómiai tudással rendelkezett, különös tekintettel az ér- és idegrendszer beható ismeretére, amely szükséges a végzetes vérveszteség és a halálos fertőzések elkerüléséhez. Feltehetően már létezhetett a mai intenzív ellátás valamiféle korai változata és az operáció utáni fertőtlenítése gyakorlata is.
A jó állapotban fennmaradt csontokról a kutatók megállapították, hogy pteroszauruszok maradványai, amelyek a dinoszauruszokkal együtt éltek több mint 100 millió éve a mai észak-chilei sivatag területén. A pteroszauruszoknak nagy fesztávolságú szárnyaik voltak és úgy táplálkoztak, hogy hosszú, vékony fogaikon keresztül átszűrték a vizet, hasonlóan, ahogy a flamingók teszik.
A Chilei Egyetem kutatója, Jhonatan Alarcon vezette tudóscsapat évek óta kutatott pteroszauruszok után, a felfedezés azonban felülmúlta reményeiket. Alarcon szerint a leletnek globális jelentősége van, mert mindenütt másutt a világon csak egy-egy pteroszaurusz maradványait találják meg.
Ennek a ritka „temetőnek” a felfedezése lehetővé teszi a tudósoknak, hogy a repülő hüllőknek ne csak az anatómiáját, hanem a szokásait is tanulmányozzák, például azt, hogyan álltak össze az állatok csoportjai, nevelték-e az utódaikat vagy sem – mondta a Chilei Egyetem tudósa.
A másik meglepetést az okozta, hogy a csontok szokatlanul jó állapotban maradtak fenn. „A talált pteroszauruszcsontok többsége kilapult, széttöredezett. Ezen a lelőhelyen azonban sikerült kiásnunk háromdimenziós csontokat is, ami lehetővé teszi a repülő hüllők anatómiájának jobb megértését” – mondta David Rubilar, a chilei Nemzeti Természettudományi Múzeum főpaleontológusa.
A repülő hüllők újonnan felfedezett temetője 65 kilométerre fekszik egy másik lelőhelytől, ahol ugyancsak találtak pteroszauruszmaradványokat. Ez alátámasztja tudósok azon feltevését, hogy hajdan szerte Észak-Chilében elterjedtek voltak a repülő hüllők.
Az Izraelben eddigi feltárt legősibb, 1,5 millió éves emberelőd-maradványokat azonosították – jelentette a Walla hírportál. Az Ovadia nevű izraeli lelőhelyen talált csigolyacsontok új megvilágításba helyezik az ősi emberelődök ázsiai és európai elterjedésének történetét.
Korábban úgy vélték, hogy ez egyszeri esemény lehetett, de az új lelet alapján legalább két hullámban zajlott a kirajzás Afrikából Eurázsia irányába. Eddigi tudásunk szerint az első hullámban, mintegy 1,8 millió évvel ezelőtt az ősi emberek eljutottak a mai Georgiába, ahol a mindeddig legfontosabb Afrikán kívüli lelőhelyen, a Dmanisi régészeti helyszínen találták meg ennek nyomait.
A Kinneret-tótól délre, a Jordán völgyében, a Beit Zear kibuc melletti Ovadia lelőhelyen talált maradványok alapján ezután egy második hullám is következett 1,5 millió évvel ezelőtt, amely áthaladt Izrael földjén.
Ovadiát az 1960-as évek óta számos alkalommal kutatták a szakemberek, területén gazdag és ritka állatcsontokat, valamint kőeszközöket tártak fel. A közelmúltban újraindultak az őstörténeti ásatások, és ismét átvizsgálták az elmúlt évtizedekben begyűjtött leleteket, melyeket a Jeruzsálemi Héber Egyetem nemzeti természettudományi gyűjteményében helyeztek el. Ezek között Miriam Belmaker paleontológus 1966-ban feltárt, körülbelül másfél millió éves emberi ágyéki gerinccsigolyákat azonosított.
Alon Baras, a Bar Ilan Egyetem Azrieli Orvostudományi Karának anatómiai és evolúciós kutatója szerint ez a csontdarab eldönti a régi vitát az afrikai kirajzásról, mert egyértelműen bizonyítja, hogy több vándorlási hullám volt. „Ezek az emberelődök a csigolyáik mérete és alakja közötti különbség alapján különböztek a Georgiában feltártaktól” – mondta a tudós az Izraelben eddig felfedezett legősibb emberi csontokról, amiket a Scientific Reports tudományos folyóiratban mutattak be.
Ella Bin professzor, a gerincfejlődés szakértője szerint egy korához képest magas termetű, 12-16 éves fiú maradványát találták meg. „Ha ez a fiatal elérte volna a felnőttkort, több mint 180 centiméter magasra nőtt volna. Mérete hasonló az ebből az időből származó afrikai nagy előemberéhez, és különbözik a Georgiában lelt alacsony előemberektől” – hangsúlyozta a lapnak.
Mindezek alapján úgy tűnik, hogy legalább két ősi embert azonosítottunk Afrikán kívül az alsó pleisztocénként ismert időszakban. A bevándorlás minden hulláma más-más embert hozott magával, mind megjelenésükben, mind kőszerszámaik készítési technikájában, mind pedig abban az ökológiai résben, amelyet maguknak élőhelynek kiválasztottak – foglalta össze a kutatás tanulságait a hírportálnak Alon Baras.
900-year-old Crusader sword found by scuba diver off Israel’s coast Blade spotted among pottery and metal anchors in anchorage used as early as 4,000 years agohttps://t.co/XYjEUQKcVh
A La Manche csatornában végzett háromhetes régészeti ásatás bizarr, megmagyarázhatatlan fordulatot vett, miután a kutatók véletlenül felfedeztek egy, a talajba rejtett, gondosan kivágott sírt, amelynek tartalma egyértelműen nem emberi eredetű.
A Guernsey partjainál található kis Chapelle Dom Hue szigeten 2017 szeptemberében tett felfedezés egy középkori delfin ősi maradványait tárta fel a földben, és a régészek tanácstalanok voltak a titokzatos állatsír mögött meghúzódó történet magyarázatában.
Nagyon különös, nem tudom, mit kezdjek vele – mondta akkor a The Guardian online portálnak Philip de Jersey régész, az Egyesült Királyság Oxfordi Egyetemének kutatója, amit most a ScienceAlert tudományos portál idéz. – Miért fáradtak azzal az emberek, hogy egy disznódelfint egy sírnak tűnő helyen temessenek el?
A rejtélyt az állat eltemetésének módja tovább fokozta, ami ugyanis nem utal arra, hogy az elhullott állatot egyszerűen befedték volna földdel. Ehelyett inkább úgy tűnik, mintha örök nyugalomra helyezték volna: a testet keresztény hagyomány szerint keletről nyugat felé igazították. A szakemberek szerint már a sír gondos ásása is arra utal, hogy azt egyfajta „ünnepélyes pihenőhelynek” szánták.
A régészek saját bevallásuk alapján egy középkori szerzetes maradványainak felfedezésére számítottak a sírban, mivel a szigetről úgy gondolják, hogy az akkoriban a menedéket kereső szerzetesek vallási menedékhelye volt.
Ám a talajban bekövetkezett változásokat látva megdöbbenésükre egy fiatal disznódelfin koponyájára bukkantak. A tudósok szerint lehetséges, hogy a delfint egyfajta táplálék gyanánt ölték meg, mivel ezeket az emlősöket a középkorban szívesen fogyasztották. Ám ha így történt, akkor a tudósok nem értik, hogy az akkori emberek miért nem a tengerbe dobták a maradványokat, amely mindössze tíz méterre van a helyszíntől, és a kis szigetet minden oldalról víz veszi körül.
Felfedezésük után a delfincsontokat eltávolították a nyughelyről, és átadták egy tengerészeti szakértőnek, hogy tanulmányozza. Ám Jersey azt mondta, hogy ez a legfurcsább lelet eddigi, harmincöt éves tudósi pályafutása során, ami egy igazi talánynak tart.
A gyenyiszovai ember eddigi legrégebbi ismert maradványaira bukkantak Szibériában: a 200 ezer éves csontdarabokat a faj létezésére utaló első bizonyítékok lelőhelyén találta egy nemzetközi kutatócsoport.
A gyenyiszovai ember létezését egy 2008-ban az Altáj-hegységben fekvő Gyenyiszova melletti barlangban talált ujjperc alapján állapították meg. Azóta csak kevés gyenyiszovai fosszíliát találtak a kutatók: egy állkapocscsontot, három zápfogat és egy ujjcsontot. A neandervölgyi emberek csoportjából kiváló gyenyiszovai ember DNS-ét a megtalált maradványokból 2012-ben szekvenálták. A Svante Pääbo, a lipcsei Max Planck Intézet munkatársa vezette kutatócsoport egy kislánytól fennmaradt egyetlen ujjcsont alapján jutott a következtetéseire.
A kutatások szerint mintegy 800 ezer évvel ezelőtt a neandervölgyi és a modern ember egy ismeretlen közös ősből fejlődött ki. Majd nagyjából 400 ezer éve újabb kettéválás következett be, amikor a gyenyiszovai ember csoportja kivált a neandervölgyiből. Ez a csoport ezután Ázsiába vándorolt, míg a neandervölgyi ember nagyrészt Európában maradt.
A gyenyiszovai és a neandervölgyi ember a ma élő ember legközelebbi kihalt rokonai. Csakúgy, mint a neandervölgyi, a gyenyiszovai ember örökítőanyagának egy része is megőrződött Szibéria, Kelet- és Délkelet-Ázsia, Ausztrália és Amerika ma élő őslakosaiban.
Az ősök hiányos adathalmazát kiegészítendő német és osztrák kutatók a gyenyiszovai barlangban talált 3800 állati és emberi csonttöredéket vizsgáltak át. Ekkor fedezték fel, hogy öt további csonttöredék is a modern ember ősétől származik. Négy töredékből sikerült további vizsgálatokhoz elegendő örökítőanyagot kinyerni – írták a Nature Ecology & Evolution című tudományos lapban megjelent tanulmányukban.
Három töredék a gyenyiszovai ember mitokondriális DNS-ét tartalmazza, egy pedig a neandervölgyiét. Utóbbi lelet 130-150 ezer éves, ezzel lényegesen fiatalabb, mint a három gyenyiszovai lelet. Az, hogy keveredés történt a két ősemberfaj között, már korábban is ismert volt, az új kutatási eredmény pedig alátámasztja ezt. A régióban 200-50 ezer éve újra és újra felbukkantak gyenyiszovai és neandervölgyi emberek – írták a tudósok.
A három gyenyiszovai ember 200 ezer éve élhetett a barlangban egy olyan köztes időszakban, amikor hasonlóan meleg lehetett, mint napjainkban. Akkoriban a területet erdők és szteppék borították, ez megmutatkozik a barlangban talált állati maradványokon is: ezek szibériai őzektől, gímszarvasoktól és már kihalt óriás szarvasoktól (Megaloceros) származnak. Ezek mellett a főként erdőkben előforduló fajok mellett olyan állatokat is találtak, amelyek a nyílt területeket részesítik előnyben, például vadlovakat, gazellákat és a már kihalt sztyeppei bölényeket és gyapjas mamutot.
Ázsiai vadkutyák és farkasok is gyakran megfordultak a barlangban a leletek szerint, a kutatók szerint akár versenghettek is a helyért az emberekkel. A területen felfedezett kőeszközökkel valószínűleg a szőrmét készítették ki az ősök. Ezek az eszközök a szakemberek szerint alig köthetők az adott korból Észak- és Közép-Európából származó ismert eszközökhöz, sokkal inkább a Közel-Keleten találtakhoz.
